Új Néplap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-15 / 266. szám

2 4 PERCES INTERJÚ Születésnapot ünnepeltek létrejöttének hatvana­dik évfordulóját ünnepelte a Vakok és Gyengénlátók lász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Egyesülete tegnap. Pesti Zoltánnéval, az egye­sület elnökével beszélget­tünk az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban tartott születésnapi rendez­vényen.- Készítettek számadást az évforduló alkalmából?-Igen. Természetesen folytatjuk az eddigi mun­kát, és új célokat tűzünk ki magunk elé. De meg kell állnunk, hogy emlékez­zünk az elmúlt évekre, a régi vezetőkre is.- A jelenlegi tagok is elláto­gattak a rendezvényre..- Közel négyszáz fős a tagságuk, közel egynegye­de a tagoknak rendszere­sen is látogatja a meghir­detett rendezvényeinket. Vannak olyan tagok, akik nehezebben mozdulnak ki a négy fal közül, igyek­szünk azonban őket is be­vonni a programokba.- Fontosnak tartják a szemé­lyes kapcsolattartást?- Igen. A tagok többsége ismeri egymást, barátként üdvözöljük egymást. Sze­retnénk, ha még több tagja lenne az egyesületünknek, szeretettel várjuk az ér­deklődőket! A személyes kapcsolattartást erősítjük együttműködéseink so­rán, egyéb szervezetekkel is. Hamarosan a szolnoki Széchenyi városrészbe köl­tözik az irodánk, a Móra Ferenc úton pedig egyéb, egészséges életmóddal kapcsolatos szolgáltatást tudunk majd nyújtani tag­jainknak - mondta. Helybenhagyták a helyi bizottság döntését önkormányzat A Területi Vá­lasztási Bizottság pénteki ülé­sén úgy döntött, helybenhagyja a helyi választási bizottság dön­tését a jászkiséri önkormányza­ti választásokkal kapcsolatban. Amint dr. Gulyás Zoltántól, a TVB elnökétől megtudtuk, hely­benhagyták mind a polgármes­ter, mind a képviselők válasz­tásával kapcsolatos döntést, el­utasítva Hajdú László kifogását. Megállapították ugyan, hogy a 3. számú szavazókörzetből négy szavazólap hiányzott, ám a kifogásoló csupán vélelmeket állított fel, bizonyítékokat nem tudott felmutatni. A döntés el­len három napon belül lehet bí­rósági felülvizsgálatot kérni. ■ MEGYEI TÜKÖR 2014. NOVEMBER 15., SZOMBAT Egészséges életmódra neveltek. Egészségnapot tartottak idén is a szolnoki Szent Tamás Görög Katolikus Általános Iskolában. Változatos programok színesítették a diákok napját, amelyben a tanulók helyes táplálkozás mellett szépségük megőrzéséről, egészségük megóvásáról és kreatív feladatokból vehették ki részüket. Képünkön a gyerekek egy csoportja. Egy mozdulat robbantotta ki a vitát nézőpontok A testületi ülésen készült felvétel bejárta az internetet, majd eltűnt ► Folytatás az 1. oldalról- Egyértelműen az a vélemé­nyem, hogy az a személy, aki ilyesmire vetemedett, egysze­rűen nem való a közéletbe hangsúlyozta Boldog István, a térség országgyűlési képvi­selője, akinek az ügyben érin­tett Fehér Petra a közvetlen munkatársa. - Egyelőre ugyan nem egészen egyértelmű, hogy kinek szólt ez a torokátvágást imitáló mozdulat, de minden­képpen felháborítónak tartom. Mivel egyenesen a kamerá­ba nézve tette, akár egész Tö- rökszentmiklósra érthette, de ha csak egyetlen személynek szólt, az is legalább annyira visszataszító. Bízom benne, hogy mindenki levonja a meg­felelő következtetéseket egy ilyen eset után. Jómagam húsz esztendeig votlam polgármes­ter, de ilyen megnyilvánulá­sokat egyetlen képviselőmtől, tisztségviselőmtől sem tűrtem volna el. A törökszentmiklósi polgármestert józan gondol­kodású, megfontolt, korrekt embernek tartom, s remélem, ő is megteszi a szükséges lépé­seket. A Jobbik hangsúlyozot­tan tiszta közéletet akar. Abba ilyen megbotránkozást keltő cselekedetek semmiképp sem férnek bele - tette hozzá Boldog István.- Sem Törökszentmiklós la­kosait, sem Fehér Petrát nem akarom „lefejezni” - mondta el megkeresésünkre Fejes Ti­bor, Törökszentmiklós alpol­gármestere. - Fenyegetni sem fenyegettem ezzel senkit. Egy témától, személy(ek)től függet­len, félreértett kézmozdulat- boldog István képviselő urat és személyi titkárát, Fehér Pet­rát pedig nyitott ajtóval várom irodámban egy személyes be­szélgetésre, hogy tisztázzuk a félreértéseket és/vagy politikai szerepelt a testületi ülés vide­óján, melynek nem tulajdoní­tottunk jelentőséget az irrele­vanciájából adódóan. A legegy­értelműbb bizonyítéka ennek épp az, hogy a helyi tévé több ízben leadta, és felkerült az önkormányzat közösségi olda­lára is. Egy politikai hangulat- keltéshez viszont nem voltunk hajlandóak asszisztálni, így amikor ez megtörtént, a felvé­telt valóban eltávolítottuk. Nem cenzúráztunk, aki a testületi ülésre kíváncsi, az teljes hosz- szában megnézheti azt az inter­neten, a botrányt keltő mozdu­lat nélkül - jegyezte meg. Az alpolgármester elmondta, játszmáink továbbra is az ehhez megfelelő színtéren zajlódja- nak, ne vigyük ki az utcára, a lakosokat hergelve vele - hang­súlyozta Fejes Tibor, Török­szentmiklós alpolgármestere. ő úgy véli, a lakosoknak nem hiányzik a politikai célú gyűlö­letkeltés.- Tudom, mert nap mint nap köztük járok: elfáradtak, lassan mi is a Fidesz arrogan­ciájától - folytatta. - Ha vala­ki kíváncsi a háttérben zajló „játszmára”, akkor nézze meg egészében mindkét testüle­ti ülést, és látni fogja, hogy a destruktív magatartás nem ránk, hanem a politikai ellen­felünkre jellemző. Módosító in­dítványaik egyelőre ellenünk szóltak, már-már kicsinyesen személyeskedően, de velük együtt szavaztuk meg, hogy ne érezzék az ellenállásunkat. Fehér Petra Azonban a mai „módosító in­dítványukat” már nem fogjuk „megszavazni”: több országos médium is a városunkba láto­gatott, és nemcsak engem tar­tottak fel a valódi munkámban, hanem a lakosokat is faggatni kezdték - ezért úgy döntöttem, hogy hallgatás helyett inkább kiállók önök elé, önökért. Tisz­telettel kérem a kormánypártot, ne büntesse a törökszentmikló- siakat azért, mert október 12-én, élve demokratikus jogaikkal ne­künk szavaztak bizalmat és nem nekik. Ez a város eleget szenve­dett az elmúlt nyolc évben, sem félelem-, sem gyűlöletkeltésre nincs szükség - mondta. Fejes Tibor Nem zárkózik el egy megbeszéléstől Segítség a rászorulóknak. A Szolnok Segít program keretében jótékony- sági ruhavásárt rendeztek tegnap az Agórában. Aki ezen a napon betért ide. ruhák, cipők, táskák között válogathatott, melyekért cserébe a prog­ram adománygyűjtő urnájába helyezhette adományként azok ellenértékét. Sajtóasztal: lezárult a szavazás Ön szerint kellene-e az amerikaiaknak bizonyítékokkal szolgálniuk a korrupciós botrány kapcsán? Igen, kormány tud mert a jogállamok ezekről a és szövetségesek bizonyítékokról között ez és nem tett semmit. természetes. Nem, nagyhatalom és azt csinál. Igen, hiszen bűncselekményekkel vádolnak meg jelentős beosztású embereket. amit akar Igen, Elégedett-e a lakossági devizahitelek felszámolását célzó törvénnyel? 1. Igen, mert csökkenhetnek a törlesztő részletek. 2. Igen, mert forintban kell majd fizetni a tartozást. 3. Nem, mert a rögzített piaci árfolyammal a bankok járnak jól. 4. Nem, mert növekedni fog a felvett hitel összege, a tőketartozás. 5. Nem tudom. \J Szavazatát a Szóljon.hu hírportálon adhatja le! ' v

Next

/
Oldalképek
Tartalom