Új Néplap, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-28 / 251. szám

4 JÁSZSÁG 2014. OKTÓBER 28., KEDD Sikeresen befejeződött az ásatás a főút nyomvonalán Vitát okozott a beruházás csatorna A kivitelező szerint kész van, a helyiek úgy vélik, még nincs feltárás Magyarország ed­digi legnagyobb területen zajló középső kőkort kutató ásatása befejeződött az el­múlt napokban Jászberény és Jászjákóhalma határában, a 31-es számú főútvonal nyom­vonalán. Dr. Kertész Róbert, az ásatás vezetője elmondta, hogy immár „visszaadták” a területet az útépítőknek, szá­mukra pedig a több ezer lelet elemzése, vizsgálata követ­kezik. Zajlanak a pontos kor­meghatározások, korábban fotózták a helyszínt drónnal, és végeztek geodéziai vizsgá- | latokat is. Az óriási méretű leletanyag rendszerezése ■ Az ásatást három felszínen végezték el, amelyek különböző korok emlékeiről adtak jelzést. és elemzése bizony komoly munkát ad a szakemberek­nek, várhatóan jövő év elejére készülhet el egy összegzés, mely várhatóan bemutathatja az elvégzett kutatómunka je­lentőségét. Az ásatást három felszínen végezték el, ame­lyek különböző korok - a kö- ) zépső kőkor mellett az új kő­korból, valamint a rézkorból is reméltek leleteket - emlé­keiről adtak jelzést megyénk régészei számára. Az elmúlt napokban nagy erőkkel kezdődött meg a nyomvonal korrekció hely­színén végzett megelőző feltárást követően a terület feltöltése. Az útépítőknek egyébként a szerződések szerint jövő tavasszal kell befejeznie a 3Hes számú főút felújítását. ■ B. CS. Dr. Kertész Róbert az egyik lelettel „Azt senki ne mondja nekem, hogy ez az árok kész van!” - mutatja Tóth Sándor az esővíz-elvezető csatornát A csapadékvíz-elvezető csatornarendszer ki­építése helyenként hagy kívánnivalót maga után Jászkiséren - legalább is lapunk olvasói szerint a munka minőségén még le­hetne javítani. A kivitele­zést végző cég képviselője a helyiek jelzése alapján megfogalmazott felvetések kapcsán úgy vélekedett: nincs semmi probléma, csak vannak, akik ellen­zik a beruházást. Banka Csaba A belvíz elleni védekezés egyik jelentős lépése, hogy a településeken belüli csa­padékvíz-elvezető csatorna- rendszereket kiépítsék, rend­be tegyék. A folyamat fontos eleme megyénkben a Vásár­helyi Terv továbbfejlesztésé­hez kapcsolódó bel- és csa­padékvíz-elvezető hálózatok rendezését szolgáló beruhá- | zás. A teljes egészében tá- 1 mogatásból megvalósuló fej­lesztés részeként kezdődött tavaly a munka, a kivitelezés legnagyobb része pedig eb­ben az évben zajlik.- Úgy vélem, türelmes vol­tam eddig, de az mégis elgon­dolkodtató, hogy mire várnak még a kivitelezők, hogy több mint nyolc hét után sem zár­ták még le az utcában a mun­kát - vélekedik a jászkiséri Malom utca egyik lakója -, mindez eleve sok kellemet­lenséget okoz.- Nem értem, hogy a ki­ásott árkot miért nem lehe­tett teljes egészében kibélelni betonelemekkel? - tette fel a kérdés Tóth Sándor. - Ha pe­dig erre nem volt szükség, miért nem alakították ki nor­málisan a rézsűt? Mert azt ne mondja nekem senki, hogy ez az árok kész van! ló esély van arra, hogy gyorsan eltömődik majd az árokrendszer, hiszen azt tisztán tartani nem lehet. Látható, már most rengeteg a sár az árok alján. A rézsű dő­lése és az abban hagyott kö­vek miatt nem lehetne normá­lisan nyírni a füvet sem, már ha valaha is befüvesedne. Megtudtuk, hogy az út­padka kialakításakor - amik a csatornaépítés alkalmával sérültek meg - a helyiek el­mondása alapján nem emel­tek ki tükröt a földből, így a leszórt követ vélelmük sze­rint rövid időn belül kimos­hatja az esővíz. A felvetéseket továbbítot­tuk a kivitelező SWIETELS- KY Magyarország Kft. számá­ra. A jelzésekre Gáber János főépítésvezető fogalmazta meg a választ. Tájékoztatásá­ból az derül ki, hogy a Malom utcában, az utca csatorná­zásra fordított idő a páratlan oldalon két hét volt, a páros oldalon, ahol zárt fedlapos ki­alakítást végeztek, egy hétig tartott. Hozzátette, hogy a két- a beruházás kezdetekor megtartott lakossági fórumon kértük a lakosság türelmét, melyet a többség gyakorolt is- tért ki a helyiek hozzállásá- ra is Gáber János. - Próbál­tunk azzal nem visszaélni, bár a nagyobb mennyiségű csapadékot hozó esős idő oldalt egyszerre nem lehetett építeni a forgalom fenntartá­sa miatt. - így a lakosság, bár korlátozottan, de folyamato­san tudott az utcában közle­kedni. A szomszédos utcák munkavégzése miatt az utcát az építési forgalom továbbra is terheli, ez nem kerülhető el, ezért érezhetik úgy az ut­ca lakosai, hogy az építés a kelleténél tovább tart, de az effektiv kivitelezés három hét alatt - szerintünk - normáli­san lezajlott. A csatorna burkolatának megválasztása tervezői kom­petencia - tudatta a főépí­tésvezető. A cég képviselője erről annyit közölt, hogy a „csatorna burkolatának építé­nem segített bennünket. Kö­szönjük azoknak, akik ezt el­viselték. Voltak azonban olya­nok, akik valamilyen oknál fogva, kezdettől folyamato­san ellenezték és bírálták ezt a beruházást, holott ez csak a település érdekeit szolgálja - tette hozzá a szakember. se terv szerint készült, mi azt hajtottuk, hajtjuk végre, amit az tartalmaz, amit tőlünk megrendelt a megrendelő. Nem a mi feladatunk eldön­teni, hogy a megrendelő mit szeretne és mit terveztet.”- Az útépítés, útpadka ki­alakítása pedig - tájékozta­tott a vezető - nem felada­tuk, de néhány helyen, ahol a kátyú megsüllyedt, tócsák, elsarasodott felületek voltak, az ingatlanokra történő be- közlekedés és a gyalogosfor­galom fenntartása érdekében feltöltöttük a kátyúkat zúzott kővel. Ilyen esetekben a tükör kiemelése indokolatlan. A cég képviselője tehát mindent rendben lévőnek ta­lált a kivitelezéssel. Összefog­lalója tanúsága szerint a fel­vetések azért születtek, mert voltak a településen olyanok, akik ellenezték a beruházást. Ez persze lehetséges, de a helyiek kérdéseinek egyike sem vonatkozott a beruházás szükségességének tényére, kizárólag az elvégzett mun­ka minőségével kapcsolatban fogalmazták meg véleményü­ket és kérdéseiket. Lakossági fórumot is tartottak a témában HÍRSÁV Múzeumba került a rekord szarvasgomba A magyar Mezőgazdasági Múzeumban, Fazekas Sán­dor földművelésügyi mi­niszter és dr. Estók János, a múzeum főigazgatója ünnepélyes keretek között leleplezte a Jásziványon ta­lált, rekordméretű szarvas- gombát. Mint emlékezetes, idén nyáron találták meg a kistelepülés határában az egyértelmű hazai rekord­ként szereplő, de világ- viszonylatban is jelentős, pontosan 1,28 kilogramm tömegű gombát. Az idő­közben konzervált gombá­nak a múzeumban találtak méltó helyet. Egy éve újult meg a mozi Berényben JÁSZBERÉNYBEN EGY évvel ezelőtt októberben adták át a nagyközönség számára a mintegy százmillió forin­tos ráfordítással megújult mozit. A Lehel Film-Szín­ház az évforduló kapcsán pénteken egész napos - különböző korosztálynak és érdeklődési körnek megfelelő filmeket elővéve - ingyenes vetítést tartott, illetve a programban szere­pelt színházi előadás helyi színjátszók közreműködé­sével, illetve jazzkamara- koncertet is tartottak az évforduló apropóján. Megtorlás az 1956-os forradalom után a nagy Imre Társaság Jász­berényi Szervezete október 29-én délután a Jász Mú­zeumban szervez emlékező beszélgetést a forradalom utáni megtorlásról. A meg­torlás története több fázisra bontható, ezeket dolgozta fel a részt vevő négy elő­adó. A korabeli dokumen­tumokból vett idézetek meghökkentő részleteket , mutatnak be. Ismertetik a megtorlás jászsági és jászberényi érintettjei is. Az országos adatokról, a több száz kivégzettről, a több tízezer bebörtönzött- ről és internálótáborba hurcoltról is beszámol az egyik előadó. Természete­sen Nagy Imre és mártír­társai elleni eljárás is szó­ba kerül ezen az előadáson. Az új polgármester eddig pedagógusként végezte feladatait ígéretek Nagy szükség van pályázatok segítségével megvalósuló fejlesztésekre Jászjákóhalmán - véli Terjéki Tünde Az október 12-én tartott ön- kormányzati választások al­kalmával a jászjákóhalmiak a Fidesz-KDNP támogatásá­val induló Terjéki Tündét választották polgármester­ré. A falu képviselő-testüle­tének munkájában az előző négy esztendőben már aktív szerepet vállalt, az oktatási bizottság elnökeként tevé­kenykedett. Terjéki Tünde születése óta Jászjákóhal­mán él, polgármesterré vá­lasztását megelőzően óvó­nőként dolgozott, négy éve vezette a helyi óvodát, idén januártól pedig a három te­lepülés óvodájának munká­ját koordináló Felső-Jászsági Óvodai Intézmény vezetője­ként dolgozott.- Úgy véltem, hogy válto­zásra, új lendületre van szük­ség Jászjákóhalmán, ezért vállalkoztam arra, hogy meg­■ „Szoros együttműködésre törekszem a térség országgyűlési képviselőjével.” méressem magam polgármes­terként. Az eredmény ismere­tében pedig elmondható, hogy ezt mások is így látták. A kép­viselő-testület tagjainak nagy része is kicserélődött a válasz­tók szavazatai alapján. Az új polgármester szerint szorosabb együttműködésre van szükség a térség ország- gyűlési képviselőjével -és a kormánnyal.- Szorosabb együttműkö­désre törekszem a térség or­szággyűlési képviselőjével. Tudom, hogy bármely felme­rülő probléma esetén fordul­hatok hozzá, segítségemre, il­letve a község segítségére lesz képviselői munkája során. A település fejlődése szem­pontjából mindenképp szük­ség van a pályázatok nyújtotta támogatások legoptimálisabb kihasználására. Elsősorban az infrastrukturális fejlesztések­re, a település komfortosabbá tételét elősegítő beruházások­Az infrastrukturális fejlesztésekre helyezné a hangsúlyt Terjéki Tünde ra van szükség - tette hozzá a polgármester - olyanokra, mint az utak, járdák, építése, az óvoda, az iskola felújítása, a piactér kialakítása, vagy épp a településközpont rendbetéte­le. Nem feledkezhetünk meg a már zajló szennyvízcsator­na-hálózat kiépítésével, illetve a főút felújításával kapcsolat­ban adódó feladatokról sem. A település komfortját javít­ja, ha megfelelő szintű a köz- biztonság, illetve a szociális ellátások területén is rende­zett a helyzet. Alapvető prob­léma ezen a területen nincs, ugyanakkor kiemelt figyel­met kell fordítani ezekre a te­rületekre is. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom