Új Néplap, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-27 / 250. szám
2014. OKTÓBER 27., HÉTFŐ 3 MEGYEI TÜKÖR HÍREK Sikeresen zárult az alkotó kiállítása A jászberényi Szikra Galériában nagy sikerrel zajlott Szabó Szabolcs, a Vízipók csodapók világhírű, Jászjá- kóhalmán született Balázs Béla-díjas rendezőjének kiállítása. Az alkotó a 39 részes rajzfilmsorozat mellett természetesen más filmeket is rendezett és rajzolt, melyből sok önálló képe is készült például magyar népmeséi alakokról. A hajdani jákóhalmi patikus fia büszke volt jákóhalmi születésére ugyanúgy, mint hajdú származására. Alapítótagja és díszelnöke volt a IÁKOB-nak, a jákóhalmi elszármazottak baráti társaságának, s kiállítását is annak egyik alapítója: Czuk Ferenc Podmaniczky-díjas restaurátor rendezte. ■ Kerítésbontás a nemzeti ünnepen A karcagi Rendőrkapitányság eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két karcagi lakos és két fiatalkorú társuk ellen. A négyfős társaság október 23-án a kerítést kibontva bejutott egy karcagi lakatlan ingatlan udvarára, ahonnan vas anyagokat akartak eltulajdonítani. Egy helyi lakos megzavarta a kéretlen vendégeket, akik az összekészített tárgyakat hátrahagyva elmenekültek. A rendőrök a beszerzett adatok alapján azonosították a jogsértőket, akiket előállítottak a rendőrkapitányságra és gyanúsítottként kihallgattak. ■ Népszerűsítik a helyi termékeket végéhez közeledik a helyi piac kialakítása Besenyszö- gön, mondta Balogh Zoltán, a település polgármestere. Az önkormányzat falumegújításra és fejlesztésre pályázati úton közel ötvenmillió forintos támogatásban részesült, ennek keretében valósul meg a beruházás. A fejlesztésnek köszönhetően a helyi termékek értékesítése és népszerűsítése korszerű, minden igényt kielégítő és megszépült környezetben valósulhat meg. ■ В. B. Álmaiért küzd Karolina Gerincvelő-betegsége miatt kényszerült kerekes székbe egy kengyeli kislány. Egy reggel iskolába tartott ikertestvérével, amikor úgy érezte: nem engedelmeskednek lábai és képtelen tovább menni. Karolina október 17-én ünnepelte tizennegyedik születésnapját testvérével. Békési Brigitta- Duplán is ünnepeltünk! Nemcsak a gyerekeknek volt születésnapjuk, de a huszadik házassági évfordulónkat is a napokban ünnepeltük - mondta az édesanya, Kocsis- né Márti. - Talán nem is kell mondani, mennyire megváltozott az életünk Lina betegsége óta. A lányunk imádott focizni, szalagos rögbizni, kosarazni, míg egészséges volt. Igazi örökmozgó kislány, aki a babázás helyett mindig is inkább fára mászott. Lincsi most is nagyon önálló, de vannak dolgok, amelyekben segítségre szorul. A budapesti Szent János kórházba rendszeresen elkísérem a lányomat rehabilitációra. Emellett Pécsre megyünk majd további kivizsgálásra. Természetesen mindenben Lina mellett állunk, támogatjuk, rajtunk kívül Prézli, a kutyája segíti a mindennapokban. A Kutyával az Emberért Alapítványhoz fordultunk levélben segítségért, és nem sokkal később már találkozhattunk Prézlivel. Nagyon intelligens állat: villanyt kapcsol, ajtót nyit és csuk. Ha valami problémája akad Linának és nem vagyok a közelében, a kutyus meghallva az anya szót, jön és „szól” nekem. Nem tágít mellőlem, amíg nem megyek utána. Ha szomjas Karolina, kiküldi a kutyával az üres üdítősflakont és miután megtöltöm, Prézli odaviszi neki. De hozza a pórázát, könnyebb táskát is cipel és kiviszi a kukába a szemetet. Addig maradhat nálunk, amíg Lincsinek szüksége van rá - árulta el. Az intelligens négylábú az iskolába is elkíséri a kengyekitartás Kerekes székkel és segítő kutyájával járna középiskolába Képünkön Lina látható ikertestvérével, Dominikkal és a szülinapi tortával li leányzót és a tanórákon is vele marad. A gyerekek, szülők és tanárok felkészítő órán vettek részt, ahol bemutatták a kutyust.- Ügyesek a gyerekek nagyon, tudják, hogy Prézli nem egy játszókutya, de ha úgy viselkedik, meg lehet simogatni - mondta Márti. - A tanórákon a pad alatt fekszik, nem zavarja sem a tanárokat, sem pedig a tanulókat. A mindennapjainkat most a továbbtanulás gondolata tölti ki, hiszen a gyerekek hamarosan ballagnak. Ráadásul a nagyobbik fiunk, Tamás is idén végez a középiskolában. Karolina jó tanuló, de nincs könnyű helyzetben. A szolnoki gépipari szakközépiskolában szeretne tovább tanulni informatika szakon, ahogyan az ikertestvére is. A bejárás azonban gondot okoz. Reggel és délután is mennem kellene érte Kengyelről és Kengyelre, ami súlyos terhet róna a családunkra. A munkába álMegoldást keresnek Karolina számára- azt tanácsolnom a családnak, hogy vegyék fel velem a kapcsolatot - válaszolt lapunk megkeresésére a szolnoki Fe- hérváry Tünde, az Én Is Vagyok! Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesülete elnöke. - Közösen valósítjuk meg az „Élet-Út-Esély” - a hozzáférhető Szolnok elnevezésű programunkat együttműködési megállapodás keretében a Vakok és Gyengénlátók megyei egyesületével Felmérjük a szolnoki intézményekben az akadálymentesítés szintjét fizikai és infokommunikációs szempontból. Igyekszünk valamiféle megoldást találni Karolina számára is, ami kivitelezhető. A támogató szolgálat keretében lehetőség van személyi segítségnyújtásra és megoldást jelenthet a szállító szolgálat is - számolt be. lásomat is jelentősen megnehezítené mindez - folytatta.- A lányunk viszont ragaszkodik ahhoz, hogy iskolába járjon, nem akar itthon üldögélni. Néztünk kollégiumot is, de Prézli elhelyezése gondot okozhat. Budapesten tárt karokkal fogadnák, egyáltalán nem okozna ott gondot a segítő’kutya, viszont az a kollégium nem akadálymentes. Az ottani vezető vállalná az akadálymentesítést is, csak hogy Lina oda mehessen, de hát a mai világban erre nincsen semmiféle garancia. Az albérletet pedig anyagilag sajnos nem engedhetjük meg magunknak. Bízunk abban, hogy sikerül megoldani itt Szolnokon is azt, hogy Lina, a számára nélkülözhetetlen segítő kutyával együtt kollégiumi elhelyezést kaphasson. Ha minden kötél szakad, felhívom a Jóistent is segítségül, de remélem, erre nem kerül sor! Mindenképp megoldjuk, hogy Lina iskolába járhasson- búcsúzott az édesanya. JEGYZET SZATHMÁRY ISTVÁN Egy fiatal élet példája egy százesztendős fiatalemberre emlékeztek Szolnokon. Bár elsőre értelmetlen megfogalmazás, sajnos ez az igazság. A száz esztendeje született boldog Sándor Istvánnak sem a békés öregség, sem az érett férfikor nem adatott meg. Harmincas éveiben szakasztottá el élete fonalát a diktatúra hóhéra. száz Év olyan hosszú idő, hogy ő már akkor sem lehetne közöttünk, ha nyugalomban járta volna be földi pályáját. Más korban így is tiszteletet szerezhetett volna magának, de akkor szinte törvényszerű volt a sorsa. Az 1956-os forradalomig bénultan, megtévesztve lapító országban önálló gondolatot, eszmét hirdetni önmagában hordta a mártí- romság lehetőségét. Sándor István a közelgő forradalom hőseinek előfutáraként tudatosan vállalta ezt az utat, amit volt lelki ereje, kitartása végigjárni. kérdezhetjük, mit üzen hét a mának az egykori szalé- zi szerzetes példája? Nincs ÁVO, hajnalban érkező lefüggönyözött fekete autó, kínzókamra, és nincsenek keleti megszállók. Akkor mire jó az egész? Ma feltehetően senkinek sem kell meghalnia a hitéért, gondolataiért. Ez valóban így van, remélhetőleg így is marad, de az alapkérdés, ha nem is ennyire keményen, változatlan számunkra. MA is ugyanazok a lehetőségeink, mint akkor, bár nem azonnali életkérdés a döntésünk. Behódolás, önfeladás, tömegemberré válás az egyik oldalon, önálló, méltósággal hordozott emberi lét a másikon. Mindkettő vállalható, de egyikre a külvilág ösztönöz, a másik minden esetben belülről fakad. Örök érvénnyel erre figyelmeztet bennünket a mártírhalált halt fiatal szerzetes példája. Jövőre hét hosszú hétvégénk lesz munkarend Az új esztendő máris egy többnapos pihenővel veszi kezdetét Jövőre a megszokottnál több, naptár szerinti munkarendtől eltérő szabadnapnak örülhetnek a munkavállalók. Összesen hét három- vagy négynapos hétvége lesz. Három munkanap-áthelyezés is lesz, így már az év is egy négynapos hétvégével indul, amiből három is lesz 2015- ben a szaktárca nemrégiben közzétett tervezete szerint. A rendelet hatálya kiterjed minden munkáltatóra és az általuk foglalkoztatottakra, csak a megszakítás nélkül üzemelő és a rendeltetése folytán a munkaszüneti napokon is működő munkáltatónál, illetve az ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkarendjére nem kell alkalmazni. Mivel január elseje csütörtökre esik, és másodikén sem kell dolgozni, az év rögtön egy négynapos hosszú hétvégével indul. A másodikét január 17- én, szombaton le kell dolgozni. Március 15-e viszont vasárnapra esik, így ez az ünnep nem jár plusz szabadnappal. A húsvét április ötödikére és hatodikára, a pünkösd május 24-25-ére esik, ezekre a hagyományosan háromnapos hétvégékre az idei tapasztalatok alapján már ősszel el lehet majd kezdeni a szállásfoglalást. Augusztus 20-a ismét négyHosszú hétvégék 2015-ben Hosszú hétvége________Ledolgozás január 1-4.___________január 17. április 4-6. (húsvét) ____________ május 1-3.________________________ május 23-25. (pünkösd)___________________ augusztus 20-23. augusztus 8. október 23-25._____________________ december 24-27. december 12. FORRÁS: HÍRLAP-GYŰJTÉS napos hétvége lesz: a csütörtök után a tervezet augusztus 21-ét (pénteket) is pihenőnapnak jelölte meg, amit augusztus 8-án kell ledolgozni. Október 23-a péntekre esik, így ismét egy háromnapos hétvégének örülhetünk, viszont november elseje vasárnap lesz. A karácsonyi ünnep is négynapos hétvége lesz, mivel a tervezet december 24-ét is pihenőnapnak nyilvánítaná, amit december 12-én kell ledolgozni. A szabadság eltöltésekor továbbra is a legnépszerűbbek az ünnepek előtti hosszú hétvégék, a három-négy napos utak, már persze csak a fizetőképes vendégek körében... ■ A télre készül. A nagy hideg beköszöntővel időszerűvé vált a még kint maradt nyári növények téliesítése. Képünkön a szolnoki Papp Dezsőné Erzsiké néni (lapunk olvasója) a fagyra készülve melegebb, fedett helyre, a pincébe helyezte el a hét végén gyönyörű virágait.