Új Néplap, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-25 / 249. szám
2 2014. OKTÓBER 25., SZOMBAT Feszült helyzet alakult ki Nagyivánban a választás után ► Folytatás az 1. oldalról Pár házzal odébb az öccse is fenyegetni kezdett, hogy úgy is utolér és minősíthetetlen szavakat használva, agresszíven megindult felém. Úgy érzem, tőle csak azért menekültem meg, mert közben megérkeztek a társaim is. Nagyon szomorú dolog, hogy ilyen megtörténhet a lakóhelyünkön! - mondta. Amint Tóth Imréné elmondta, az utcán több tanúja is volt az esetnek, ő pedig ezt követően feljelentést tett a Tiszafüredi Rendőrkapitányságon. Hangsúlyozta, hogy nagyon megalázó volt, amit vele tettek, ilyesmit senki nem engedhet meg magának. Természetesen megkerestük az érintett polgármestert, Lajtos Istvánt is, ő azonban nem kívánt megszólalni ez ügyben. A rendőrség adatvédelmi okokból ugyan nem ad tájékoztatást az ügyben, ám információink szerint jelenleg garázdaság miatt folyik eljárás. ■ Az egykori avatok is jelen voltak az ünnepségen emlékezés Miután 12 éves külön ünneplések után ismét együtt emlékezett lászjákóhal- ma lakossága október 23-án, jeles vendégei voltak a községnek. 1991-ben Jászberény után a községben avatták fel a jászság második 56-os emléktábláját, melyen a díszvendég dr. Reviczky Károly volt, aki 1951- 53 között a településre volt kitelepítve. Most 23 év elteltével ismét vendég volt a hajdani emléktáblaavatás színhelyén Pongrácz Károllyal együtt, aki ugyanabban az időben még gyerekként volt Jákóhalmára kitelepített. Az ünnepség zárásaként a gazdakörben Fodor István Ferenc gazdaköri elnök (korábbi polgármester) üdvözölte őket, majd Terjéki Tünde polgármester és az új képviselő-testület tagjai, továbbá az érdeklődő lakosság körében rendeztek beszélgetést a hajdani eseményekről. ■ MEGYEI TÜKÖR Munkatársunktól Megyénk az egyik leghűségesebb feltevés Állítólag genetikailag kódolva vagyunk a hűtlenkedésre Egy nemrégiben készült internetes felmérés alapján megyénk az egyik „leghűségesebb” megye az országban, azaz állítólag itt lépnek félre legkevésbé a párkapcsolatban élők. A nők negyven százaléka vallja, soha nem csalná meg párját. A férfiak közül háromból kettő viszont félrelépne.- Hűség? Az micsoda?! - nevet fel a szolnoki huszonöt éves Andris, amikor arról faggatjuk, létezik-e a párkapcsolatban örök hűség. A fiatalember szerint manapság a szó és annak tartalma is ódivatú, a párkapcsolatok többsége nem a hűségre épül, sokkal inkább az érdekszövetségre. A megyénkben férfi ezzel a véleményével (állítólag) kisebbségben áll, ugyanis egy párkapcsolatokkal foglalkozó internetes oldal felmérése ° szerint éppen (többek között) | környékünkön leghűségeseb- | bek az emberek. A kutatásá- s О ból kiderül, hogy az ország | leghűtlenebb városa Budapest. S A hűtlenség második helyén ^ szerepelnek a győriek, őket követik a tatabányaiak, de Szeged, Pécs, Debrecen, Veszprém és Szombathely is az élmezőnyben szerepelt. Tolna és Nógrád megye viszont a leghűségesebb területe országunknak. Vajon mindez csak véletlen?- Nem valószínű - állítja Szarvák Tibor szociológus, aki úgy véli, a kevésbé modern közösségekben az emberi kapcsolatok még segítő kapcsolatként funkcionálnak. A gazdaságilag fejletlenebb területeken, például Nógrádban, még súlya van a klasszikus értékeknek, beleértve a házasságot és a hűséget.' A hűtlenkedés tehát lehet kulturális, szociális tényezők függvénye, de akár evolúciós hatás is, erről megoszlanak a vélemények. Tény, hogy a magyarok többsége lépett már félre legalább egyszer és egy korábbi kutatásból az is kiderült, hogy a hűtlenek többsége visszaeső.- Elég baj ez! - vélekedik a tiszaföldvári Kovács lános atya, aki szerint a házasság szent dolog, a felek örök hűséget fogadnak egymásnak.- Aztán hogy mi történik az esküvő után, az persze más kérdés - teszi hozzá az egykor frontvonalon is dolgozó tábori lelkész, aki elmeséli, bizony sok összetört szívet kellett ápolnia. - Megtörtént, hogy a fél vagy egy éves szolgálat után hazatérő tiszthelyettesnek otthon egy vadidegen férfi nyitott ajtót. Persze, a férfi egyenruhások mindegyike sem volt szent életű a távolban. Ez a fajta munka, sőt, mindenféle távmunka igazi próbatételt jelent a házaspároknak és sajnos többen elveszítik ezt a harcot. lános atya szavait a KSH adatai is alátámasztják. 2010- ben 100 házasságkötésre 67 válóper jutott. 2012-es adatok szerint ez az arány némileg jaA szolnoki Babcsány István és felesége, Irénke idén ünnepelték amnylakodalmukat. A férj szerint párját ritkítja az a férfi, aki életében soha nem kacsintott félre.- ha viszont egy férfi szívből szereti a nejét és képes harcolni is érte, házasságuk hosszútávú lesz - bólogat a ma már 76 eszvult, a 21 ezer 830 válás és 36 ezer 161 házasságkötés 60%-os mutatót jelent.- A válások okai sokrétűek, és nem a hűtlenkedés a legfőbb ok - állítja Szalai Andrea válóperes ügyvéd. - A legtöbben a kapcsolat kihűlését említik indokként, egyszerűen belefáradtak a felek abba a küzdelembe, hogy a házasságot megjavítsák. Második leggyakoribb ok az anyagi nehézségek miatti állandósuló vita, és csak harmadik helyen áll a hűtlenség - sorolja az ügyvédnő. Szarvák Tibor szociológus szerint a létbizonytalanság valóban megrendítheti a házasságot, tendős nagyapa. De vajon párunkra érdemesebb minden hetedik évben jobban odafigyelni?- ez csak legenda - legyint a válóperes ügyvédnő. Szalai Andrea határozottan állítja, nincsen emelkedés a válások arányában a házasságkötést követő hetedik évben. de nem szabad elfelejteni, hogy leginkább stabil érzelmi háttérre (például egy kiegyensúlyozott házasságra) lehet építeni egy karriert. Az online felmérés eredménye szerint befolyásolja a hűt- lenkedési hajlamot szüléink viselkedése is. Másfélszer nagyobb arányban lépnek félre ugyanis azok, akik szerint már szüleik sem voltak hűségesek egymáshoz. De vajon hihető-e az, hogy megyénkben kevesebb a hűt- lenkedő, mint más megyében?- Nem látok karakteres különbséget a más országrészekben lakók házassághoz, hűséghez való hozzáállásában - vélekedik a több gyermekes szolnoki Győri Péter evangélikus esperes. - Azt viszont jobban el tudom képzelni, hogy a nagyvárosokban és Év Házasságkötések Válások száma száma (KSH)» 2011 1155 828 2012 1128 751 2013 1211 704 * megyei adat forrás: ksh Elég szívből szeretni a másikat főleg Budapesten kacérabbak a fiatalok és persze az idősebbek is - fűzi hozzá a lelkész, aki megjegyzi azt is, az emberek többsége azért hűtlen, mert szerintük a házasság már nem olyan intézmény, amiért érdemes hűségesnek lenni. A hűtlenkedésre egyes elméletek szerint genetikailag vagyunk kódolva. A megkérdezett nők alig 40%-a állította azt, hogy soha nem csalná meg párját és ez az arány a férfiaknál még alacsonyabb, háromból kettő férfi bizony félrelépne. Ne feledjük azonban: mindez csak elméleti hajlandóság, közel sem biztos, hogy ezek a férfiak és nők valóban a „tettek mezejére lépnének”. ■ Ön szerint létezik örök házastársi hűség? Szavazzon hírportálunkon vasárnap 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a hétfői számunkban közöljük. Létezik-e párkapcsolatban örök hűség? megkérdeztük A válaszadók többsége szerint létezik az örök hűség fogalma Sikeresen fejezték be a képzési programot A rendőrök megtalálták a holmi egy részét NÉGYESI ILDIKÓ, SZOLNOK:- Úgy gondolom, hogy igen, létezik az örök hűség. Elég csak megnézni a szüléimét, akik immáron negyven éve házasok. Egy ilyen hosszú távú kapcsolat persze nem mindig rózsaszínű, vattacukros álom, de ha megvan az egymás iránti tisztelet és kompromisszumkészség, akkor jól működik a dolog. KISS ÉVA DOROTTYA, SZOLNOK:- Szerintem létezik. Ha valaki egyszer megtalálta az igaz szerelmet, akkor az úgysem szeretne mással lenni soha. Ilyenek például a nagyszüleim, akik a közelmúltban ünnepelték az ötvenöt éves házassági évfordulójukat és a mai napig boldogok egymással. Remélem, egyszer én is találok olyan férfit, mint a nagyapám! BÉRES SÁNDOR,KARCAG: - Azt tapasztalom, hogy a mai fiatalok körében már kevésbé létezik örök hűség a már házasok között is. Ez ma már nem divat. A mi, nyolcvanéves korosztályunknak azonban még természetes volt, hogy a házasságkötéskor egyben örök hűséget is fogadtunk. Jómagam feleségemmel már 58 éves házasok vagyunk. NAGYNÉ KOVÁCS IBOLYA, KISÚJSZÁLLÁS: - Remélem, hogy létezik, legalábbis az én életemben ez már jó pár esztendeje így van. A környezetemben azonban sajnos nagyon sok az elvált ember. Ők is megfogadták az örök hűséget, aztán a sors máshogy alakította életüket. A szerelem mellett szeretet és akaraterő is kell a hűséghez. támogatás A leghátrányosabb helyzetű csoportok munkaerőpiaci esélyeinek növelése érdekében motiváló képzéseket és egyéb támogató szolgáltatásokat nyújt országosan, az „Aktívan a munkáért!” elenev- zésű, az Európai Unió által is támogatott kiemelt projekt. A program a Türr István Képző és Kutató Intézet gondozásában valósul meg. A különböző szakmai képzések közül lászkiséren lezárult a betanított zöldségtermesztőtanfolyam, ahol szerdán ünnepélyes keretek között adták át a 6000. hallgatónak a sikeres befejezést igazoló tanúsítványt. ■ bűn A Tiszafüredi Rendőr- kapitányság eljárást indított lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy tiszaörsi lakos ellen. A 46 éves férfi október 19. és október 23. között betört egy tiszaörsi lakatlan ingatlanba, ahonnan különböző háztartási eszközöket és vaslemezeket tulajdonított el. A rendőrök az adatgyűjtést követően a férfi otthonában megtalálták az ellopott tárgyak egy részét, melyeket lefoglaltak. A nyomozók a tiszaörsi férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatása mellett őrizetbe vették. ■ 4