Új Néplap, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-20 / 245. szám

5 2014. OKTÓBER 20., HÉTFŐ MEZŐTÚR ÉS KÖRNYÉKE A már kitaposott úton haladna tovább az új kétpói polgármester Egyévesek a hármas ikrek család Pillanatokra sem lehet egyedül hagyni a nyüzsgő babákat önkormányzat Nem született meglepetés Kétpón az önkor­mányzati választásokon. Bár a j korábbi polgármester, Boldog István országgyűlési képviselő már nem indulhatott a vokso- kért, korábbi alpolgármestere, Keresztes Péter magabiztosan győzött, több mint 66 százalé­kát megszerezte a szavazatok­nak a Fidesz-KDNP színeiben.- Bár újdonság számomra a polgármesteri szék, maga az önkormányzati munka isme­rős - mondta lapunknak. - Im­már húsz esztendeje dolgozom a faluért képviselőként, tizen­két éven át alpolgármester voltam. Jól tudom hát, milyen előnyökkel és hátrányokkal számolhatunk, miféle munka vár rám. A képviselő-testü­let összetétele alig változott, csupán egyetlen új tagunk lesz, összeszokott csapattal dolgozom tehát tovább. Sőt, a korábbi polgármester, Boldog István támogatására is számít­hatunk minden tekintetben. Ő tanácsadóként - természe­tesen mindenféle tiszteletdíj nélkül - segíti a munkánkat, emellett pedig ígérete szerint országgyűlési képviselőként is lehetőségei szerint segíti a települést. Amint Keresztes Péter hang­súlyozta, számos pályázatuk, fejlesztésük jelenleg is zajlik, neki tehát az a legfontosabb dolga, hogy tovább haladjon az elődje által már kitaposott úton.- A már megkezdett be­ruházások mellett természe­tesen további terveink is szép számban akadnak, amint meg­találjuk a megfelelő forrásokat ezekhez, tovább épülhet Kétpó -tette hozzá. ■ Keresztes Péter, az új polgármester A Kis Aliz (balra), Emma (középen) és Bandika mellett örök kaland a mezőtúri szülők, Szilvia és András élete Csipeséknél állandó a nyüzsgés a gyermekszobá­ban. Három egyéves apró­ság mellett egypillanatnyi nyugalom sincs. Szilvási Zsuzsa Aliz azonnal boldog mosollyal fogad, a csupaszem kislány bártan lépeget felém. Emma óvatosabban barátkozik, de egy idő után azért fogságba ejti a tollat és a papírt, szó sem lehet róla, hogy tovább jegyzeteljek. Bandika eköz­ben ránk se hederít. Boldog, hogy édesapját nyúzhatja, aztán felfedezi, hogy nyitva maradt a gyerekszoba ajtaja, s villámgyorsan kotor négykéz­láb, hogy megszökhessen.- Mi bizony nem unatko­zunk - nevet édesanyjuk, Szilvia. - Bár nagyon jó gye­rekek, hiszen néhány hóna­pos koruk óta egész éjszaka hagynak bennünket aludni, amikor ébren vannak, szinte minden pillanatunkat lekötik. A mezőtúri hármas ikrek a napokban ünnepelték első születésnapjukat. Az ilyenkor szükséges kontrollvizsgálato- kat a debreceni klinikán vé­gezték el, ahol születettek. Szerencsére mindent rend­ben találtak az orvosok, mind­hárman koruknak megfele­lően fejlődnek.- Egészen más egyéniség a három gyerek - mondja And­rás, az apuka. - Egyvalami­ben azonban nagyon hason­lóak: ha itthon vagyok, bizto­san rajtam lóg mind a három. Valószínű­leg azért, mert persze kevesebbet a engem látnak munka miatt.- Valóban mások - veszi át a szót Szilvi. - Eredetileg úgy Éveket vártak Csipesék a gyermekáldásra hosszú éveken keresztül úgy tűnt, hogy a fiatal házaspárt - Csípés Andrást és Csipesné Geszti Szilviát - elkerüli a gyermekáldás. Öt esztendő elteltével a lombikprogramba kapcsolódtak be, s szerencsé­re már az első alkalom sike­resnek bizonyult. A beültetés előtt két nappal még hat élet­képesnek tűnő embrió volt, így a házaspár úgy tervezte, hogy két magzat beültetését kérik. Ám, mire sor került a beavatkozásra, összesen hár­man maradtak. A szülők így a hármas beültetés mellett döntöttek, ami orvosi szem­pontból is érthető volt, hiszen ilyenkor sok apróság egysze­rűen még felszívódik az anya­méhben. A Csipes-babák azonban nagyon élni akartak! Bár eredetileg a 32. hétre ter­vezték a császármetszést, még két héttel sikerült eltolni a szülést. Aliz végül 2100 gram­mal és 48 centiméterrel, Em­ma 2150 grammal és 44 centi­méterrel, András pedig 2200 grammal és 48 centiméterrel jött világra. tűnt, hogy Aliz és Bandika a nyugodtabb, békésebb baba, Emma pedig sokkal érdek­lődőbb, élénkebb lesz náluk. Azóta változott a helyzet, Aliz lett a vezér hármuk közül, ő a legbátrabb. Bár Emma volt, aki már nyolc hónaposán felállt, végül mégis nővére indult el korábban, s azóta is ő a „hang­adó”. Emma szelídebb, csende­sebb, Bandika pedig a „meg­figyelő”, aki folyamatosan lesi, mit művelnek a lányok, és neki milyen lehetőségei adódnak. A múltkor például néhány percre maradtak magukra a gyerekszobában, s Bandika rá­jött, hogy ki tudja nyitni a pe- lenkázó ajtaját. Mire bejöttem, a két lány mindenféle kencét, pelenkát kipakolt, s Aliz hajá­ból folyt a popsikenőcs... Napközben Szilvi egyedül van az ikrekkel. Édesanyja négy hónapig tudott segíte­ni nekik, azóta egyedül kell megoldania a három csöppség ellátását. Kialakult menet­rend szerint zajlanak a min­dennapjaik, legfeljebb az okoz némi káoszt, amikor el kell in­dulniuk valahová... HÍREK Napelemek az oktatási intézményekbe KÖZEL HATVANMILLIÓ fo­rintos pályázati fejlesz­téseknek köszönhetően napelemes rendszer került az elmúlt hónapokban Me­zőtúr több intézményébe, így többek között a Teleki Blanka Gimnáziumban, az óvodákban, illetve a Kossuth és a Rákóczi úti iskola tetején is korszerű, energiatakarékos rendszer segíti a fűtést. Utat építettek az „ajandékpénzbőr kuncsorba azon kevés te­lepülések közé tartozik, melynek tavaly sem adós­sága, mint ahogy ebben az esztendőben sincs. Az en­nek „elismeréseként - ál­lami támogatásként kapott tízmillió forintot arra költötték, hogy utat építse­nek a községben. Miután leaszfaltozták a Kölcsey út eddig fennmaradó részét, már elmondható, hogy a kistelepülés belterületi út­jainak mintegy nyolcvan százaléka aszfaltozott. Homoki Nagy Istvánra emlékeztek immár száz esztende­je született Mezőtúron dr. Homoki Nagy István világhírű természet- film-rendező, író, operatőr, Kossuth-díjas, érdemes művész. Tiszteletére Györ- fi Sándor által készített emléktáblát avattak a Nagyboldogasszony temp­lomban, pontosan azon a helyen, ahol száz évvel ezelőtt megkeresztelték. Dr. Homoki Nagy István emlékét egyébként már régóta dombormű őrzi a városban. Dombormű őrzi a művész emlékét Támogatás az egyesületeknek tűzoltóság A mesterszállásiak is részesültek az összegből Jász-Nagykun-Szolnok Megye önkéntes tűzoltó-egyesületei a BM Országos Katasztrófavé­delmi Főigazgatóság 2014. évi pályázatán közel nyolcmillió fo­rint értékű támogatást nyertek a közelmúltban. A támogatás­ból tűzoltó-technikai eszközö­ket és védőeszközöket, EDR rá­diókat kaptak az egyesületek, ezen kívül oktatásra, képzésre, a laktanyák fejlesztésére, tű­zoltógépjárművek javítására és működési költségekre is fordít­ható az elnyert összeg. Ebből a Mesterszállás Községi Tűzoltó Egyesület mintegy 680 ezer fo­rintot kapott, illetve Mezőtúr önkormányzata is csatlakozott a támogatáshoz. ■ Herczeg Zsolt polgármester (balra) Ádám Tibornak adta át a támogatást Fa kerti bútorok gyártását is tervezik Mezőtúron közfoglakoztatás Az önkor­mányzati szférában az utób­bi években egyre erősödött a közfoglalkoztatás szerepe. Az elmúlt időszakban je­lentősen átalakult, átformá­lódott program keretében Mezőtúron évente több száz lakos jutott napi nyolcórás munkához. Számos terüle­ten folyik értékteremtő mun­ka, ennek köszönhetően lesz tiszta a település, gondozot­tak a parkok, az illegálisan elhelyezett hulladékot eltávo­lítják, járdák, utak épültek. Elindult az a mezőgazdasági program, amelynek kereté­ben idén már hat hektáron termesztettek különböző zöldségeket, illetve egyéb olyan haszonnövényeket, amelyeket elsősorban az ön- kormányzati konyhára jut­tatnak el. Mindezeken túl jut ezekből a termékekből olyan lakosok megsegítésére is, akiknek szociális helyzetük, ezt szükségessé tesz. A me­zőtúri közfoglalkoztatottak idén kezdtek térburkoló ele­meket is gyártani. A jövőre nézve pedig számos olyan el­képzelést dédelgetnek, amely ugyancsak értéket teremthet a város számára. Ilyen pél­dául a fa kerti bútorok elő­állítása, amelyek gyártását a tervek szerint a közeljövőben kezdhetik el. ■ SZILVÁSI ZSUZSA elsősorban a Mezőtúr térségének településein élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza az telefonszámot hétköznapokon! тшШЬшШ Hívja az Uj néplap újságíróját! ■ „Mire bejöttem, a két lány mindenféle kencét kipakolt, s Aliz hajából folyt a popsikenőcs...”

Next

/
Oldalképek
Tartalom