Új Néplap, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-15 / 241. szám
2014. OKTÓBER 15., SZERDA GAZDASÁG 15 hogy csöngött a telefonjuk. Gross már ekkor azt kérdezte, hogy milyen befektetési ötletük van. A Pimcónál munka közben nem lehetett megszólalni, mert a zseni jobban szereti, ha a kollégák az interneten keresztül kommunikálnak. Ugyanakkor ritmusra ütik a dobokat, miközben a kereskedők dolgoznak. Furcsa szokásai miatt sokan őrültnek tartották, de igazán csak azok érezték a nyomást, akik vele együtt dolgoztak: ha valaki csak rosszul nézett rá, szó nélkül kirúgta. Nem túlzás azt mondani, hogy ő a Wall Street farkasa. Sokan arról beszélnek, hogy Gross azért váltott, mert az igazgatósággal is megromlott a kapcsolata. Bill Gross hihetetlen munkabírását az jelzi a legjobban, hogy a világgazdasági válság idején minden idejét a munkával töltötte. Az amerikai pénzügyminisztérium és a jegybank, a Federal Reserve is tanácsot kért tőle, hogy mit kezdhetnének a válsággal. Gross egy interjúban azt mondta - miután munkahelyet váltott -, hogy szeret minden reggel fél hatkor kelni, növelni az ügyfelek vagyonát és versenyezni más vagyonkezelőkkel. „A pénzcsinálás a véremben van” - mondta Gross. Egyben ki is zárta, hogy nyugdíjba vonuljon. A legendás befektető, Bili Gross hetven évesen sem szeretne nyugdíjba vonulni. Új életet kezd, egy másik vállalatnál őrjíti majd meg az embereket. Hornyák József Bill Gross, a Wall Street legendás és egyben rettegett figurája, valamikor 200 dollárral kezdte Hetven évesen váltott munkahelyet Bill Gross, aki eddig a világ leghatalmasabb kötvényalapját kezelte. Azon nem is gondolkozik a Wall Street legendás alakja, hogy nyugdíjba vonuljon, még mindig pénzt akar csinálni a befektetőknek, és le akarja hagyni a versenytársakat. Nem hiába hívják kötvénykirálynak, aki 1971-ben alapította meg a Pimcót. A főnökként elviselhetetlen Gross azonban mindig bebizonyította, hogy zseniális döntéseket hoz, hiszen nagy hozamot ért el, a vállalat folyamatosan növekedett, ^ és egyre többen vitték hozzá a J pénzüket. Az utóbbi időben né- 1 hányszor melléfogott, de még így is a legjobb portfoliókezelőnek tartják, akinek a szavai megmozgatják a világ tőzsdéit. Éppen ezért okozott nagy riadalmat, amikor szeptember végén kiderült, hogy Gross elhagyja a Pimcót. A vagyonkezelő az Allianz tulajdonában van, a hír után a cég árfolyama esni kezdett a német tőzsdén. Nem csak a biztosító, hanem a német tőzsdeindex teljesítményt is lehúzta Gross távozása. Új cége, a kis Janus Capital árfolyama viszont hihetetlenül nagyot emelkedett, miután arra számítottak sokan, hogy a befektetők követik a kötvénykirályt. Grösst közgazdasági ismeretei mellett az is segítette a piacok működésének megértésében, hogy először pszichológiát tanult. Szerinte az is hasznos tudást adott neki, hogy fiatalon egy nyarat Las Vegasban kártyázott végig. A legendák szerint Gross 200 dollár tőkéből négy hónap alatt 10 ezer dollárt csinált, amihez napi 16 órát black jackezett. Bármi is juttatta a csúcsra, kollégái ugyan nagyon tisztelték a Pimcónál az elért eredményei miatt, de a legtöbben gyűlöltek vele dolgozni. A munkatársai hajnalban sokszor ébredhettek arra, Nem megy ipgdyba a legenda befektetés Bill Gross már új vállalatnál kergetheti őrületbe a munkatársakat HÍRSÁV Szomália rácsodálkozott az első bankautomatára BECSLÉSEK SZERINT a világon ma már legalább 2,5 millió bankautomata működik, amelyekből naponta több millióan vesznek fel készpénzt. Alig maradt olyan ország, ahol még nem lehet igénybe venni ezt a szolgáltatást, a múlt héten például Szomália is csatlakozott az automatások banki családjához. A fővárosban, Mogadishuban a Salaam Somali Bank az egyik belvárosi szállodában állította fel az automatát. A helyiek közül sokan csak kíváncsiskodtak az újdonság láttán. A BBC tudósítása szerint a gépből kizárólag amerikai dollárt lehet felvenni, a helyi pénz szóba sem jöhet, olyan gyors az infláció. Az első automata 1939-ben állt szolgálatba a világon, hol máshol, mint az Egyesült Államokban. ■ Kevesebbb fegyvert adott el tavaly Izrael mintha hullámvasúton ülnének az izraeli fegyver- és hadi technikai exportőrök. Három éve 5,8 milliárdos volt a forgalom, 2012-ben ez felkúszott 7,47 milliárd dohára, innen esett vissza tavaly 6,54 mil- liárdra. Védelmi szakértők a helyzetet azzal magyarázzák, hogy a jelentős felvevő piacokon, az Egyesült Államokban és több európai országban visszavettek a védelmi kiadásokra fordítható büdzséből. ■ HIRDETÉS aw mediaworks & Utoq, ATÓ $ / o 6> ' \ $ % * 7T О NAPI 24 <3 4 & ,Cf So М/ 0: 8 8 \ Q > ö> tP S» % <2 \ \ % А? У £• YL % $ \ > o. \ / о т ч/ * 63 ме°мтевмек országos és V» of V mediaworks.hu 2014 október? 1 jétöl a Mediaworks Csoport tagja a Somogyi Hírlap, a 24 Óra. a Békés Megyei Hírlap, a Heves Megyei Hírlap, a Petőfi Népe. a Tolnai Népújság, az Új Dunántúli Napló és az Új Néplap1