Új Néplap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-19 / 219. szám

Grózer György remeklése. A Lengyelországban zajló férfi röplabda-világbajnokság középdöntő jenek legutóbbi játéknapján a nemet válogatott sima 3:0-arányú győzelmet aratott Irán nemzeti csapata ellen. A nemet csapat legjobbja a 22 pontig jutó. magyar származású Grózer György volt. RÖPLABDA 1 mu 16 2014. SZEPTEMBER 19., PÉNTEK A Bayern München csapata nyerte a BL-játéknap rangadóját Közeleg a bajnoki szezon kosárlabda Az Olaj Szombathelyen, a JKSE Egerszegen tornázik labdarúgás Szerda éjszaka befejeződött a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulója. A Bayern München és a Man­chester City rangadóhoz illő első félidőt produkált, gól azon­ban csak a 90. percben szüle­tett, Boateng kapáslövésével a bajorok nyertek. Az E csoport másik mérkőzésén az AS Roma fél óra elteltével 4-0-ra vezetett a CSZKA Moszkva ellen, a vége 5-1 lett, az olasz csapat ezzel jelezte, komolyak a továbbju­tással kapcsolatos vágyai. Jóval kevesebb gól esett az F-jelű négyes két mérkőzésén. A Bar­celona nyomasztó fölényben játszott ugyan az APOEL ellen, de csak egy gólt szerzett, Pi- qué szöglet után fejelt a ciprusi kapuba a 28. percben. Ez volt Xavi 142. BL-mérkózése, ennyi­szer senki nem lépett pályára az elitligában. Az Ajax 1-1-et játszott hazai pályán a Paris Saint-Germain-nel. Cesc Fabregas megszerez­te első gólját a Chelsea-ben, mégsem örülhetett az angol csapat, mivel Huntelaar révén a Schalke döntetlenre hozta a G-csoport két favoritjának mérkőzését. Sokáig vezetett Mariborban a Sporting, ám a hazaiak a 92. percben egyen­lítettek. Az egy pontot érő gólt a korábbi szlovén futballikon, Zlatko Zahovics 18 esztendős fita, Luka szerezte. A Porto ala­posan kitömte a BATE Boriszo- vot, a fehérorosz élgárda 6-0-ás vereséggel utazhatott haza. Az Atheltic Bübao és a Sahtar Do- nyeck 90 percen át kínlódott egymással, gól nélkül. ■ HIRDETÉS Ö5RKtR PÉNZVÁLTÓ Szolnok, Batthyány utca 8. » Tel.: 56/41M11. Nyitva: minden nap 8-21-ig. g Szolnok, Szapáry utca 23. $ Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-ig. 7 Tájekoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket. Ik® i közölt artolyimk tájékoztató jellegűek ás a nap folyamán többször váHozhatnak! Pénznem |1 egységre) Vétel Eladás EUR 309.00 316,50 USD 240,00 247,00 CHF 255,00 262,90 Érvényben: 2014. szeptember 19. Befektetési aranyértékesátés /Як Közli leteket Is kiszolgálunk! www.cornergroup.hu Már vágják a centit a csa­patok, hiszen október elején kezdődik a bajnokság. A leg­nehezebb szezonjára készü­lő Szolnoki Olaj a Horváth Zoltán Emléktornán vesz részt, míg a Jászberény a 45. Göcsej Kupán tesztelhet három napon át. Gutái István Egy hete Euroliga-szintű csa­patokkal játszott Lengyelor­szágban az Olaj, a ma kezdődő Horváth Zoltán Emléktornán a. Falco, a Paks és a Révkomá- rom lesz az ellenfele. A Szolnok a legutóbbi szlovák bajnokság ötödik helyén végzett, koráb­ban az egykori Olaj-játékost, Szabó Pétert is foglalkoztató csapattal kezd ma délután fél ötkor. Szombat este fél héttől megismétlődik az Olaj-Atom bajnoki döntő, vasárnap 18 óra­kor pedig a rendező Falco ellen játszik a csapat. Amely bizto­san nem lesz teljes, hiszen a térdműtéten átesett Lóránt Pé­terre továbbra sem számíthat Drágán Alekszics vezetőedző.- Természetesen minden tor­nára készülni kell valamilyen szinten.- mondta a csütörtöki edzés után Wittmann Krisz­tián- Más kaliberű csapatok lesznek az ellenfeleink, mint a múlt héten. De ugyanazzal a harcossággal, mentalitással kell játszanunk, mint tettük azt Lengyelországban. Ilyenkor még az eredmény egyáltalán nem fontos, de persze szeret­nénk minden meccsünket meg­nyerni. A cél, hogy védekezés­ben és támadásban is tudjuk éles helyzetekben gyakorolni a variációinkat. Ha hozzuk a lengyelországi formánkat, ak­kor megnyerhetjük a tornát, de még egyszer mondom, most még nem ez a legfontosabb. Ha­nem az, hogy a szezonkezdetre minden összeálljon a csapat­ban. A jászberényi csapat is a Dunántúl felé veszi az irányt. Soós Gábor (labdával) és jászberényi társai Zalaegerszegen mutathatják meg, hogy hol is tartanak a felkészülésben Vezetőedzője, Bencze Tamás korábbi sikerei színhelyére, Zalaegerszegre utazik. A JKSE jelenlegi szakvezetője ZTE-já- tékosként háromszor nyert baj­noki címet. A 45. Göcsej Kupán ma este negyed kilenctől a Gro- suplje ellen játsszák első mécs­esükét a herényiek. A szlovén csapat a negyedik helyen zárta hazája bajnokságának alapsza­horváth zoltán 1979 szeptem­berében a romániai Szatmár­németiben született. Első ma­gyarországi klubja a ZTE volt, 2003-tól két éven át Pécsen ját­szott. Majd Paksra igazolt, ahol bajnok és kupagyőztes lett. 2009-ben szerződtette a Falco. 2009 december 28-án Sopronból tartott csapata edzé­sére, amikor autója megcsú­kaszát, a rájátszásban két sima vereséget szenvedett az Union Ljubljanától.- Nem elvárás még a folyé­kony támadójáték - árulta el az elutazás előtt a tréner- De természetesen az mindig jó, ha jó a csapat. Elsősorban arra vagyok kíváncsi, hogy a véde­kezésben gyakoroltakat meg tudják-e csinálni a játékosok. szott a jeges úton és frontáli­san ütközött egy tehergépkocsi­val. A 30 éves játékos a kór­házban belehalt sérüléseibe. A Falco visszavonultatta a 18- as mezszámot, a szombathelyi szurkolók minden mérkőzés 18. percében egy percig felfüg­gesztik a szurkolást. Csapata 2010 óta felkészülési tornával emlékezik egykori játékosára. Működnek-e a besegítések, a rotációk. Hogy a helyzeteinket bedobjuk-e, vagy sém, az most még nem életbe vágó. Igazi fel­mérő lesz a kupa, hiszen eddig két В-csoportos csapattal ját­szottunk, a Nyíregyháza elle­ni meccs inkább közös edzés volt. Ha a szlovén csapatot le­győzzük,- ami egyáltalán nem lesz egyszerű - akkor a Kör­menddel találkozunk, erre ké­szülünk. Ha ma este kikapunk, akkor viszont legjobb esetben is csak ötödikek lehetünk, ráadásul a másik csoportból újabb В csoportos csapat lenne az ellenfelünk. A helyosztókat vasárnap rendezik. Az Olajjal ellentétben teljes kerettel utazik a jászberé­nyi csapat. Az amerikai Dustin Ware kéthetes próbajáték so­rán meggyőzte Bencze Tamást, így az irányító szerződést ka­pott a klubtól. A szombathelyi torna névadója HIRDETÉS 1111 ^ Dinamikusan fejlődő multinacionális nagyvállalatunk, az EAGLE OTTAWA HUNGARY KFT., a prémium autómárkák bőrbeszállítója a növekvő megrendelései teljesítéséhez további létszámbővítést hajt végre. Ehhez az alábbi munkakörökbe keresünk munkavállalókat betanított munkára, több műszakos munkarendbe: SZABÁSZ, MINÖSÉGELLENÖR ÉS GÉPKEZELŐ Elvárások: • legalább 8 osztály általános iskolai végzettség, •jó állóképesség, • kézügyesség, • büntetlen előélet. A jelentkezéseket önéletrajzzal együtt várja az EAGLE OTTAWA HUNGARY KFT. az alábbi elérhetőségeken: postacím: 5000 Szolnok, Piroskai u.12. E-mail: toborzas90a9leottawa.com, illetve személyesen. Eagle Ottawa A hétvége várható műsora kézilabda Megkezdődnek az NB Il-es bajnokság küzdelmei PÉNTEK Labdarúgás. NB I:: Pécs-Paks, (Duna Tv), 19. NB II: Csákvár- Soroksár, 19.00. SZOMBAT Kézilabda. Férfi NB II: Kun- szentmárton-Kiskunfélegyhá- za, 18.00. Labdarúgás. NB I: Nyíregy- háza-Győr, (Sportl) 14.30. Di- ósgyőr-Honvéd, (ml) 16.30. MTK-Dunaújváros, Haladás- Videoton, (Sportl) 18.30. Pus­kás Akadémia-Pápa, (Sportl) 20.30. NB II: Gyirmót-Szolnok, 18.00. Ajka-Siófok, Sopron-Sze­ged, 16.00. Mezőkövesd-Szi- getszentmiklós, ZTE-Cegléd, 18.00. Vasas-Békéscsaba, 19.00. NB III: Tiszaújváros-Jászbe­rény, 16.00. Megyei I.: Rákóczi- falva-Jászapáti, Kisújszállás-Já- noshida, Kunhegyes-Fegyver­nek, Tiszafüred-Jászárokszál- lás, Karcag-Jászfényszaru, Csé- pa-Újszász, Túrkeve-Martfű, Szajol-Törökszentmiklós, 16. Megyei II.: Tiszaföldvár-Nagyi- ván, Jászboldogháza-Tiszapüs- pöki, Tiszagyenda-Cibakháza, Tiszaszentimre-Tószeg, Mező­túr-Szászberek, Tiszajenő-Jász- ladány, 16.00. Megyei III.: Kun­madaras-Kenderes, Beseny- szög-Lurkó Focimánia, 16.00. Megyei IV.: Tiszabura-Abád- szalók, Rákócziújfalu-Tiszaörs, Bánhalma-Berekfürdő, 16.00. Női NB II.: Szolnoki MÁV-Veres- egyház, Véső u. 16.00. VASÁRNAP Autósport. Forma-1: Szinga­púri Nagydíj, (ml) 14.00. Kézilabda. Férfi NB l/B: Eger- Törökszentmiklós, 16.00. Férfi NB II: Gyula-Mezőtúr, 17.00. Székács KE-Balmazújváros, 17.00. Labdarúgás. NB I: Újpest-Fe- rencváros, (Duna Tv) 16.30. Debreceni VSC-Kecskeméti TE, (Sport2) 18.30. NB II: Balmazúj- város-Kaposvár, 16.00. Megyei II. osztály: Jászkisér-Kunszent- márton, Jászalsószentgyörgy- Zagy varékas, 16.00. Megyei III. osztály: Tiszaszőlós-Jászszen- tandrás, Jászjákóhalma-Ken- gyel, 16.00. Megyei IV. osztály: Kétpó-Kőtelek, 16.00. ■ Pintér Attilát leváltották, Dárdai Pál az ideiglenes kapitány labdarúgás Távozik poszt­járól Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott szövet­ségi kapitánya, a következő három tétmérkőzésen, legelő­ször október 11-én a bukares­ti Eb-selejetezőn Dárdai Pál irányítja a nemzeti csapatot - jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón Csányi Sán­dor, a Magyar Labdarúgó Szö­vetség elnöke. Pintér Attilát tavaly decem­ber 19-én nevezték ki. Irányí­tásával öt találkozót játszott a csapat, két-két győzelem és ve­reség mellett egy döntetlent ért el. Az egyetlen tétmérkőzésén, az északírek elleni szeptember 7-i, hazai Európa-bajnoki se­lejtezőn kikapott a válogatott (1-2), és így már az első forduló után nehéz helyzetbe került a továbbjutást illetően. Csányi Sándor bejelentette: ideiglenesen, a téli szünetig a Hertha BSC alkalmazásában álló Dárdai Pál, korábbi 61-sze- res válogatott játékos irányítja a csapatot, aki csak erre az időszakra vállalta, ingyen a felkérést.- Az ő karaktere, az a 17 év, amit Németországban töltött játékosként nagy nevű edzők irányítása alatt, az elfogadott­sága, amelytől reméljük, hogy egységet kovácsol a válogatott tagjai között, bízunk benne, ellensúlyozza a tapasztalat­lanságot - nyilatkozott Csányi Sándor az MTI-nek. A pécs származású, egykori Herha Berlin játékos Dárdai Pállal szemben megfogalma­zott elvárásokkal kapcsolatban az MLSZ elnöke elmondta, saját maga tűzött ki olyan célo­kat, amelyeket ha megvalósít, akkor a válogatott visszakerül­het a versenybe az Eb-selejte- zősorozatban.- Nem merem megmonda­ni, hogy szerinte mi a reális, ugyanis én túl optimistának tartom - tette hozzá Csányi Sándor. A szakember jövőbeli stábjáról egyelőre nem közöltek részleteket, a neveket várha­tóan jövő héten ismertetik. ■ Nagyváradon szerepelnek pólósaink VÍZILABDA Hétfőtől csütörtök délutánig tartott a balatonfűz- fői edzőtábor a Szolnoki Dó- zsa-Közgép csapata számára. Mindez nem azt jelenti, hogy pihenőt kapnak a fiúk, sőt má­tól vasárnapig egy nemzetközi tornán vesznek részt Nagy­váradon. Színvonalasnak ígér­kezik a megméretés, hiszen mind a négy résztvevő érde­kelt lesz majd a Bajnokok Ligá­ja idei sorozatában. A mienk ma 18 órakor OSC-vel játsszák a nyitómeccset, majd szomba­ton ugyancsak 18-kor a szerb Crvena Zvezdával folytatják, majd vasárnap 11.30-kor a há­zigazda Nagyváraddal zárják a tornát. ■ V. CS.

Next

/
Oldalképek
Tartalom