Új Néplap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-18 / 218. szám

2014. SZEPTEMBER 18., CSÜTÖRTÖK Tartja jó formáját a veszprémi csapat. Az éllovas MKB-MVM Veszprém simán, 36-18-ra legyőzte a sereghajtó horvát Nexe Nasice együttesét a SEHA-liga legutóbbi játéknapján. A Veszprémiek váloga­tott kapusa, Mikler Roland jó százalékkal hatástalanította a horvát játékosok lövéseit. Kínlódott, de nyert a Liverpool hazai pályán a BL-ben labdarúgás Az orosz baj­nokságban listavezető Zenit Szentpétervárban játszó bra- j zil Hulk szerezte a Bajnokok Ligája idei kiírásának első gólját, csapata pedig 2-0-ra nyert a Benfica vendégeként. A C-csoport másik mérkőzé­sén a Dortmund ugyanilyen arányban verte a Westfallens- tadionban az Arsenalt úgy, hogy az eredmény Arsene Wenger csapatára nézve hí­zelgő. A papírforma szerint a D-csoport harmadik helyéért egymással küzdhet meg a Galatasaray és az Anderlecht. Kedd este az Európa Ligát érő helyezéshez a belgák kerültek közelebb, mivel a két csapat 1-1-re végzett Isztambulban. A Juventus kettő gólt szerzett, egyet sem kapott a Malmö ellen, így simán nyert. Az Olympiakos 3-2-re legyőzte az előző kiírás döntősét, az Atlé- tico Madridot. A Real Madrid visszahódította a bajnoki ver­gődés miatt elégedetlenkedő szurkolóit. Az első félidőben már 4-1-re is vezetett a tízsze­res BEK/BL-győztes, az 5-1-es végeredményt beállító Karem Benzema szerezte a királyiak ezredik európai kupagólját. Öt év után tért vissza a Baj­nokok Ligájába a Liverpool, amelyre egyáltalán nem várt nehéz feladat hazai pályán a sorozat újonca, a bolgár Ludogorec ellen. Mégis játék­vezetői segítségre volt szük­sége ahhoz, hogy nyerjen: 1-1 után a játékvezető befújt egy kamu tizenegyest, amit Gerrard értékesített. ■ HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. *, Tel.: 56/419-011. Nyitva: mindennap 8-21-lg $ Szolnok, Szapáry utca 23. 3 Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-174g * Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 310,50 316,99 CHF 257,25 263,49 USD 240,00 245,99 Érvényben: 2014. szeptember 18. Befektetési aranyertékesités. Kozületeket is kiszolgálunk! www.cornergroup.hu MoneyGram Balaton-partról Nagyváradra vízilabda Hétfő óta majdnem teljes kerettel készül a szolnoki gárda Tart az indián nyár a Balatonon. A koraőszi napsütést alig élvezhetik a szolnoki vízilabdázók, akik hétfő óta élvezik az Olimpiai Központhoz tarto­zó balatonfűzfői uszoda fe­szített víztükrű medencéjét és konditermének minden gyönyörűségét. Gutái István Teljes a keret, a csapat azonban még messze nem állt össze. Hi­szen a kazányi Világkupán sze­replő játékosok jól megérdemelt három hetes pihenőjük után ezen a héten csatlakoztak a töb­biekhez. A Decker Attila-Varga Dániel-Varga Dénes-Madaras Norbert négyessel lett teljes a csapat. Az egyedüli hiányzó a még lábadozó Vámos Márton.- Szerencsére mindenki egészséges- árulta el a szer­da délelőtti edzés előtt Cseh Sándor, a csapat vezetőedzője. - Természetesen a most hoz­zánk csatlakozott játékosok nincsenek olyan fizikai álla­potban, mint a többiek. Ők hét­főn és kedden még könnyített, átmozgató jellegű edzésmun­kát végeztek. A többiek viszont emberes terhelést kaptak. így egy kicsit nehéz összehozni a társaságot, de a legfontosabb, hogy végre teljes a csapat. Ismerkedési estet szeren­csére nem kell tartani az edzőtáborban, hiszen a válo­gatottból jól ismerik egymást a játékosok. A csapatépítésnek biztosan nem lesz része a bala­tonfűzfői nyári bobpálya. Var­ga Dániel rosszmájú megjegy­zése szerint azért, mert Kis Gábor beszorulna a szerkezet­be. A nyári válogatott esemé­nyek mindegyikében döntőbe került magyar nemzeti csapat kapitánya a sportnapilapnak elmondta azt is, hogy sem a magyar mezőnyben, sem a Bajnokok Ligájában nincs olyan csapat, amely ellen ne lenne reális győzelmi esélye Tóth Márton (balra) a napi edzések és tesztmeccsek mellett az egyik új főzés műsorban is serénykedik a jelentősen átalakult Dózsá­nak. Rutinos, mégis fiatalosan lendületes lesz a szolnoki csa­pat. A masszív alapokra épülő, gyors, improvizatív pólóhoz vi­szont kellenek a balatonparti napok.- Csütörtök délutánig tart a balatonfűzfői edzőtábor - foly­tatta Cseh Sándor. - Az erő­sítés mellett már a taktikai elemekkel is foglalkozunk, de inkább még csak elméletben, beszélgetés szintjén. A víz­ben még nem gyakoroljuk a harcmodorunkat, ezt később­szinte bizonyos, hogy Tóth Márton a legszélesebb vállú résztvevője az egyik kereske­delmi televízión futó új főzős műsornak. A Szolnoki Dózsa játékosa a családi hagyo­mányt követve kapott rá a hobbifőzésre. Mivel négy test­vére van, így gyakoriak a szű­re hagyjuk. Aztán hazame­gyünk, de túl sok időt nem töltünk Szolnokon, hiszen péntek kora reggel utazunk to­vább Nagyváradra. Több évre nyúlik már a két klub közötti kapcsolat, ami nagyon ered­ményes. Gyakran játszunk egymással edzőmeccseket, ez mindkét csapat számára na­gyon hasznos. Hétvégén né­gyes tornát játszunk a román bajnokcsapatnál, amelyen az OSC és a szerb Crvena Zvezda is részt vesz. Valóban rangos felkészülési torna lesz, hiszen letés- és névnapok a Tóth csa­ládban. Szeret és egyre inkább tud is a konyhában foglalatos­kodni. Kedvence a Welling- ton-bélszín, ami egy elősütött bélszíndarab, amelyet pármai sonkával és gombával körit, majd az egészet hájas tésztá­ba göngyölve kisüti. mind a négy csapat a Bajnokok Ligájában indul. A Szolnoki Dózsa-Közgép egy hónap múlva már igazán komoly tétért játszik. Október tizenhetedike és tizerikilen- cedike között rendezik a Baj­nokok Ligája selejtezőjének második csoportkörét, amely­ben érintett lesz a magyar baj­nokság ezüstérmese. Az első selejtezőkörből tíz csapat jut tovább, hozzájuk csatlakozik a Varga-testvérek korábbi klubja, a horvát Rijeka, a német Duis­burg, Madaras Norbert előző csapata, az olasz Pro Recco, a szerb Crvena Zvezda és a török Isztambul mellett a Dózsa is. Mohi Zoltán, a csapatot működ­tető gazdasági társaság vezető­je korábban úgy nyilatkozott, hogy a klub megpályázza a négycsapatos selejtező rendezé­si jogát. A második csoportkör­ből két-két csapat jut a kieséses szakaszba, a párharc győztesei felkerülnek a Bajnokok Ligája tizenkettes főtáblájára. Szolnoki vízilabdázó a Konyhafőnökben Gödöllői nemzetközi tornán szerepelt a JRK együttese röplabda A bajnoki rajt köze­ledtével sorozatban játssza a fel­készülési mérkőzéseket az NB I-be jutott Jászberényi RK női csapata. A napokban Gödöllőn, az immár tizenötödik alkalom­mal megrendezett Ádám László emléktornán járt a Deme Gábor vezetőedző dirigálta együttes. A tornán a tavalyi ezüst­érmes Vasas, a harmadik helyezett Gödöllő, az Újpest, valamint az osztrák Hartberg ellen léptek pályára a jászsági lányok. A JRK gárdája majdnem I meglepte nyitómeccsén a Va­sast, nem csak játszmát rabolt a piros-kékektől, de a második I felvonásban úgy szenvedett vereséget, hogy 29(!) pontig ju­tott. A házigazdákkal szemben is mindvégig partiban voltak a jászberényiek, ám ekkor még nem sikerült a bravúr. Az oszt­rák Hartberg azonban már nem úszta meg a "verést", Lékó Lilla vezérletével diadalmasko- j dott a JRK. A zárófelvonásban, az Újpest ellen viszont csupán egy játszmáig tartotta magát a kék-fehér együttes, az utolsó két szettben már nem tudott ko­molyabb ellenállást kifejteni. Deme Gábor: - A torna jól szolgálta felkészülésünket, hiszen rávilágított hibáinkra. Gondolok itt például arra, hogy a végjátékban sokkal jobban kell koncentrálnunk. Kiegyen- i súlyozott, jó teljesítményt nyúj­tott a különdíjban részesülő Neizer Lili és Lékó Lilla, míg a többieknek voltak jó és gyen­gébb periódusaik. Hamarosan kezdődik a szezon, csütörtö­kön vagy pénteken szeretnénk újabb edzőmérkőzést játszani, majd készülünk a Vasas elleni rajtra. Eredmények: Vasas-Jászbe- rény 2:1 (22,29,-20), Gödöl- lő-Jászberény 3:0 (20,23,19), Jászberény-Hartberg 2:1 (24, 13, -18), UTE-Jászberény 3:0 (24,14,13). A torna végeredménye: 1. Gö­döllő 9,2. Újpest 8,3. Vasas 5, 4. Jászberényi RK 3,5. Hart­berg 0 pont. ■ G. J. Túl a félszázadikon, ismét Tiszaligeti Napok szabadidősport Négy dolgos nap a mozgás és a játék jegyében, csütörtökön indul a programsorozat Meghallgatták Pintér Attila beszámolóját... Csütörtöktől vasárnapig tart majd a Tiszaligeti Napok prog­ramsorozata, amit 51. alkalom­mal rendeznek meg Szolnokon. Az esemény rendezője ezúttal is a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. A hagyományos szabadidősport rendezvényen újra összemérhetik erejüket a megyeszékhelyünkön és kör­nyékén lévő általános és kö­zépiskolák tanulói, valamint a főiskolás hallgatók is. Ezúttal is rengeteg sportágban tartanak versenyeket, többek között lab­darúgás, kézilabda, standröp­labda, zsinórlabda, kosárlabda, sakk, lövészet, szkander és frizbi szerepel az idei program­ban. Mindezeken kívül is lesz a I c Szombaton délelőtt kinyit a Családi Park a Tiszaligetben lehetősége a Tiszaligetbe kilá­togatóknak különböző számok­ban kipróbálni magukat, mivel rendeznek akadályversenyt, tűzharcot, erő-állóképességi fekvenyomó-versenyt, míg a főzni tudók szintén megmutat­hatják, mire képesek. Nemcsak a diákok számára szerveznek kellemes időtöltés­re alkalmas elfoglaltságokat, hiszen a felnőttek ugyancsak részt vehetnek a különböző sport- és ügyességi viadalokon, illetve a gyalogos (Nordic Wal­king) túrán is. És akkor még nem beszéltünk három szombati eseményről. Közülük az egyik lesz a „Két ke­rékre Szolnok!" program, mely­nek keretén belül 8.30-kor a Tiszaligeti Stadionból indul az a kerékpáros túra, ami végig járja a megyeszékhely kerékpárútja­it. A műfüves labdarúgópályán pedig 13 órakor a Három Sán­dor Emléktornát rendezik meg, ahol férfi és női csapatok is ér­dekeltek lesznek. Ezt megelőzve 10 órakor megnyílik a mindig nagysikerű Családi Park, ami a Squash pálya környezetében található majd, ahol mindenki megtalálja a kedvenc játékát, szórakozását. Szavunkat ne felejtsük a rendezvény díszven­dége lesz szombaton Czene At­tila, Atlanta olimpiai bajnoka, a MOB szabadidősportért felelős tagozatának vezetője. ■ V. CS. labdarúgás Nem született döntés Pintér Attila jövőjéről a Magyar Labdarúgó Szövetség tegnap elnökségi ülésén. Az Origó úgy tudja, az MLSZ ma jelenti be, hogy mi lesz a szövet­ségi kapitány sorsa. Az MLSZ közleményében jelezte, Csányi Sándor elnök felkérte a szak­mai bizottságot, hogy értékelje a válogatott teljesítményét, az elmúlt nyolc hónapban elvégzett munka fényében, az elemzések pedig elkészültek. Az elnökség tájékoztatása után a testület a korábbi gyakorlatnak megfele­lően meghallgatta Pintér Attila szövetségi kapitány beszámoló­ját is, de a továbbiakról döntés lapzártánkig nem született. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom