Új Néplap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)
2014-09-10 / 211. szám
2014. SZEPTEMBER 10., SZERDA SPORT Horvát-siker a US Openen. Marin Cilic (képünkönwnyerte a 2014-es US Opent. miután a fináléban három szettben (6:3.6:3,6:3) legyőzte jattán ellenfelét, Nisikori Keit. A horvát óriás mindhárom játszmában jól adogatott, míg Nisikori feszültebben, görcsösebben teniszezett. TENISZ Holiday az NBA-ben kapott szerződést az NBA-ben szereplő Golden State Warriors szerződtette Justin Holidayt. A hátvéd egyik meghatározó embere volt a Szolnoki Olaj kosárcsapatának az elmúlt évadban. Holiday az NBA nyári ligájában hívta fel magára a figyelmet, 14,8 pontot és öt lepattanót átlagolt mécsesenként. Azt azonban tudni kell, hogy a játékos egyéves, minimum szerződést kapott, amely egyáltalán nem garantált, így bármikor kitehetik a keretből az NBA alapszakaszának kezdete előtt. Nem borult a papírforma a rajton AZ ASZTALITENISZ NB I. nyitÓfordulójában a Jászkun Volán SC a dobogóra esélyes ATSK-Szegedet fogadta. Jól kezdtek a volánosok, hiszen a Nagy Sándor-Szepesi Bence és a Molnár István-ifj. Szöllősi Péter duó egyaránt 3-1-re győzött. A folytatás már nem alakult ilyen jól. Csupán ifj. Szöllősi nyert két mérkőzést (Csetle és Lele ellen), Molnár egyet (Csetle ellen győzött). Végül 13:5-ös vendégsiker született. HIRDETÉS Idősek II. határokon átívelő KIMítTud-ja felhívás Idősek II. Kárpát-medencei kulturális és művészeti vetélkedőjét (KiMitTud?-ját) inditja a SZIME- Tánc (maximum 6 pár táncossal)- Egyéb B. Alkotó művészet- Festés, rajz- Fotográfia (film)- Fafaragás, bőrdíszmű, kerámia, horgolás, egyéb Jelentkezési feltételek: A. Legalább 60 éves életkor (pároknál-csoportoknál legalább 60 éves átlagéletkor); jelentkezhetnek magánszemélyek, egyesületek, idősek klubjai, időskorúak otthonainak lakói. B. Egy-egy induló (magánszemély, illetve csoport) ti ibb kategóriában is nevezhet, de kategóriánként c sak egyetlen produkcióval, kizárólag egy területi elődöntőre. C. A hiánytalanul kitöltött Jelentkezési lan határideje érIdősek II. Kárpát-medencei kulturális és művészeti vetélkedőjét indítja a SZIME Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesülete, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával. A rendezvénysorozat a nagysikerű „Idősek határokon átívelő kulturális és művészeti vetélkedőjének” 2014. évi folytatása. A vetélkedő üzente: Az idősek számára meghirdetett vetélkedő lehetőséget biztosít a Kárpát-medence magyarsága mindazon értékeinek a bemutatására és átadására, amelyeket a résztvevő idősebb korosztály az elmúlt évszázadokban összegyűjtött. Az eddig csak kiskö- zönség előtt bemutatott produkciók és alkotások most szélesebb körben megyei, akár országos szinten színpadra kerülhetnek. A közönség elé pedig sokszínű, érdekes, tartalmas és színvonalas produkciókat, valamint nívós, minőségi kézműves alkotásokat tár. A vetélkedő időszaka: A megyei és a határon túli megmérettetések 2014. augusztusától 2014. november végéig zajlanak. A Kárpát-medencei (országos) elődöntő 2015 év elején Pécsett, a Zsolnay Kulturális Negyedben, illetve a Kodály Központban, a döntő pedig ezt követően tavasszal Budapesten az Operettszínházban kerül megrendezésre. keztetése a következő módokon lehetséges:- a kimittud@szime.hu email-címre Versenykategóriák: A. Előadó művészet (a produkciók 3-5 perc hosszúak lehetnek)- Ének (egyéni, csoportos)- Hangszeres zene (egyéni, csoportos)- Vers- Próza, színelőadás (ebben a kategóriában maximum 8 perces lehet a produkció)-a +36 72 513 815-ös fax számra- postán a SZIME központjának címére (7621 Pécs, Jókai u. 1.)- a SZIME illetékes megyei tagozatán: 5055 Jász- ladány, Kossuth u. 106., Tel:57/454 030, e-mail:e- gyudeszter64@gmail.com D. AnevezésidíjbefizetéseaSZI- ME bankszámlájára (OTP 11731001-20134529).,vagy a megyei szervezőknél. Jelentkezési határidő 2014. szeptember 15. 20 óra Egyéb információk: A vetélkedő helyszínei: A megyei és a határon túli fordulók helyszíneiről a SZIME megyei tagozatai adnak tájékoztatást. A vetélkedők megyénként kerülnek lebonyolításra, nagy számú jelentkező esetén megyén belüli területi előselejtezőkkel, kisebb jelentkezői létszám esetében összevont (több megye egy helyszínen) fordulók szervezésével. Nevezési díj: A produkciónként! nevezési díj: egyéni versenyzők számára 1000 Ft, párban-csoport- ban indulók számára összesen 2000 Ft.- A Jelentkezési lap rövidesen letölthető lesz a www.szime.hu honlapról.- Egy-egy induló (magánszemély, illetve csoport) több kategóriában is nevezhet, de kategóriánként csak egyetlen produkcióval.- Az országos elődöntőn és döntőn nagynevű zsűri értékeli a produkciókat, és a legjobba kra értékes nyeremények várnak.- A konkrét helyszínekről, időpontokról és a további részletekről szintén a www.szime.hu honlapról szerezhető, valamint a +36 20 443 8209-es telefonszámon a KiMitTud? szervezőitől kérhető információ. Továbbjutásra pályázik a Szolnok és a Jászapáti gárdája is labdarúgás Ma délután folytatódik a Magyar Kupa idei küzdelemsorozata. Az országos tábla második körében két csapatunk érdekelt: a Szolnoki MAV-Stadler Rail FC gárdája Csepelre látogat, míg a Jászapáti együttese a Gyulát fogadja, egyaránt 15.30-kor. A szolnoki szurkolók megnyugvással könyvelhették el magukban, hogy az együttes új szerzeménye, az alig egy hete érkezett Urbin Péter máris igazolta hírnevét, két góllal tette le névjegyét a soproni bajnoki meccsen. Ezek után nem meglepő, hogy az NB Il-es gárda a továbbjutás reményében utazik Csepelre. ■ G. J. HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. , Tel.: 56/41W)ll. Nyitva: minden nap 8-21-ig. 5 Szolnok, Szapáry utca 23. q Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-lg. J Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok tijáoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 308,00 317,00 USD 237,00 246,00 CHF 256,00 263,00 Érvényben: 2014. szeptember 10. Befektetési aranyértékesités. Köztileteket Is kiszolgálunk! mvw.comergroup.liu 0 MoneyGram nemzetköz) ptnztrenszfer Ezúttal öt érmet szereztek evezés Különösen a két szolnoki páros tett ki magáért az ob-n Immár 115. alkalommal rendezte az országos bajnokságot a Magyar Evezős Szövetség Szegeden, a Maty-éri pályán. A Tisza Evezős Egylet soraiból 25 versenyző tette vízre hajóját. Csapatuk az összesített pontversenyben a heteik helyet érte el 19 klub versengésében. Varga Csaba- Az éremtábla alapján két-két arany- és ezüst-, valamint egy bronzérmet szereztünk - kezdte Molnár Dezső, a szolnoki klub vezetőedzője, - ami számunkra az elmúlt évekhez képest visz- szalépést jelent. Ennek fő oka, hogy élversenyzőink és edzőink a válogatottnál dolgoztak, így a klubcsapatoknál folyó munka némileg a háttérbe szorult, ezért a bajnokságra nem tudtunk az eddig megszokott szinten felkészülni. Mindezek ellenére a kisegységekben szinte uraltuk a mezőnyt, voltak számok, ahol három tiszás egység is a döntőbe jutott. Az időjárás embert próbáló volt, az egész A Simon Béla (balról)-Juhász Adrián duó szállította az érmeket Szegedről napos esővel és az állandóan forgó erős széllel, ami jelentős pályakülönbségeket is okozott. Ennek ellenére a favoritjaink kisegységekben hozták a tőlük elvártakat. így a Simon Béla-Ju- hász Adrián, valamint Vallyon Bence-Furkó Kálmán páros kiemelkedő teljesítményt nyújtott a országos bajnokságon. EREDMÉNYEK: Magyar Bajnokok: felnőtt kormányos két- evezős: Simon Béla-Juhász Adrián, kormányos: Pomázi Bálint, felnőtt korm. nélküli kettes: Simon Béla- Juhász Adrián. Második helyezettek: kettő- párevezős: Simon Béla-Juhász Adrián, felnőtt könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes: Valy- lyon Bence-Furkó Kálmán. Harmadik helyezettek: női felnőtt kormányos nélküli négyes: Győrfi Fanni-Tóth Virág- Erdélyi Zsófiei-Juhász Anett. Negyedik helyezettek: férfi felnőtt nyolcas.: Vallyon Bence- Novák Edvi,n-Simon Tamás- Szigeti György-Vinkó Gáspár-Simon Béla-Juhász Adri- án-Szekér László, kormányos: Nagy Szabolcs, felnőtt kormányos nélküli négyes: Vallyon Bence-Novák Edvin-Vinkó Gáspár-Furkó Kálmán, női felnőtt korm ányos nélküli kettes: Győrfi Fanni-Tóth Virág, felnőtt kormányos nélküli kettes: Szekér László-Novák Edvin, felnőtt kormányos négyes: Simon Béla-Juhász Adrián-Sze- kér László-Simon Tamás, kormányos: Pomázi Bálint. Ötödik helyezettek: felnőtt kormányos nélküli kettes: Vallyon Benc-Furkó Kálmán, férfi felnőtt kormányos kétevezős: Simon Tamás-Vinkó Gáspár, kormányos: Nagy Szabolcs. Felnőtt kormányos négyes: Purucki Csaba-Purucki Tamás-Paló- czai Ádám-Medveczki Martin, kormányos: Erdélyi Gyula. Hatodik helyezettek: felnőtt könnyűsúlyú négypárevezős: dr. Dezséri Dóra-Kolláth Van- da-Juhász Anett-Csiga Gréta, felnőtt kormányos kétevezős: Szekér László-Furkó Kálmán, kormányos: Csete Dániel, felnőtt könnyűsúlyú kettőpáreve- zős: Juhász Anett-Csiga Gréta, felnőtt nyolcas: Győrfi Fanni- Tóth Virág- Juhász Anett-Csiga Gréta-Csontos Andrea-Er- délyi Zsófia-dr. Dezséri Dóra-Kolláth Vanda, kormányos: Csete Dániel. A szolnoki csapat edzői: Molnár Dezső és Purucki Ferenc. HÍREK