Új Néplap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-08 / 184. szám

MOZAIK Erős hátfájással került kórházba Alain Delon. A 78 éves francia filmsztár vasárnap hívta a mentőket és már másnap megműtötték egy párizsi kór­házban. Delont két éve és tavaly is kezelték már szívritmuszavar miatt, de hamar felépült - legutóbbi kezelése után egy hónappal már turnéra indult. Adakozni tanítja a tehetős kínaiakat Bill Gates, a bőkezű milliárdos Egy pekingi egyetem speciá­lis kurzusain az adományozás művészetét igyekszik megis­mertetni a kínai gazdagokkal a jótékonykodásáról is híres amerikai milliárdos, Bill Gates - írja az MTI. A pekingi tanárképző egye­temen kísérleti jelleggel induló programban a hagyományos előadások mellett külföldi tanulmányutakon és jóté­konysági szervezeteknél tett látogatásokon szélesítik majd a részvételre rábírt milliomosok ismereteit. Az együttműködés célja a szemléletformálás mel­lett az is, hogy évente közösen legalább 100 millió jüan (3,7 milliárd forint) adományt gyűjtsenek be kínai és ameri­kai gazdagoktól többféle prog­ram támogatására. A szakértők szerint a tehető­sek egyre erősödő kínai rétege hajlandó adományozni, de a jótékonykodás kultúrája nem elég fejlett, az emberek pedig bizalmatlanok a szervezetekkel szemben. Ennek legfőbb oka a magas korrupció és a gyakran átláthatatlan rendszer. Az egykori Microsoft-vezér Bill Gates és felesége, Melin­da a sikeres vállalkozásaikból szerzett vagyont évtizedek óta fordítja különböző programok­ra, mások mellett AIDS-kutatá- si és megelőzési kezdeménye­zésekre. A kínai akciót indító egyetem abban bízik, hogy Gates az új, hiteles arca lehet az országban a gazdagok sze­repvállalásának. ■ Egy elpusztíthatatlan sláger majdnem itália Ünnepük a kiadói kérésre írt dal 30 évét A veterán zenészek sokfelé kalandoztak, de a két univerzális slágerüket szinte bárki tudja azonosítani velük A lemezkiadó kérésére ír­ták, hogy legyen egy igazi popsláger is a harmadik albumukon, de az Afrika so­kak számára a messze nem egyszámos KFT legnagyobb műve lett. Nógrádi László Az 1980-ban alakult KFT per­sze ennél jóval többet tett le az asztalra, de a populáris kultú­rába talán az Afrika című szá­mukkal épültek be leginkább. A tucatnyi nagylemezt kiadó, a magyar újhullámot a pop­zenével összehozó zenekar ma este méltón meg is ünnepli a legnagyobb slágere harminca­dik születésnapját a Budapest Parkban. A máig eredeti fel­állásban (bár némi széthúzás, majd összeállás után) játszó együttes az alkalomra különle­ges vendégekkel készül, mások mellett Hajós András az Emil. RuleZl-ből egy sohasem hallott KFT-dalt ad elő. Lesz még közös zenélés a fél Hooligansszel, nép­zenei meglepetés Ökrös Csabá­val, éneklés Danics Dórával, va­lamint szuahéli ének- és nyelv­tanpercek az afrikai Serengeti Troupe-pal. _________________Ш________ Márton András, a zenekar dobosa a koncertre készülődve az MTI-nek elmondta, hogy a hanglemezgyártó vállalat a Bál az Operában című, 1984-ben megjelent KFT-album készíté­sekor azt kérte, legyen egy iga­zi sláger a korongon. A három évvel korábban a Ki mit tud?-on felbukkanó, megdöbbenést kel­tő zenekar addigra befutott, évente több száz koncertet ad­tak. A kiadói elvárásnak a ma­guk módján meg is feleltek. „A dal eredeti címe Itália volt, de mivel akkor jött ki a Dolly Roll egyik olaszimádó slágere is, Laár András gitáros-énekes át­írta a szöveget, így lett belőle Af­rika” - árulta el Márton András. Az Afrika ma a retrobuük és lakodalmak alapszáma, a bőven 30 alattiak is ismerik. Kisebb titok azonban a szám közepén hallható sor, amely egy afrikai törzsi nyelven hangzik el. En­nek felmondására egy ELTE-kol- légista ghánai diákot kértek meg, Paul Afari szavai nagyjá­ból annyit tesznek: szeretné egy nyári éjszakán a rétről leszedni az összes virágot. A KFT (Márton András, Bor- nai Tibor billentyűs és Laár András mellett II. Lengyelfi Miklós bőgős, basszusgitáros) egyébként hamarosan újra ün­nepelhet: 2016-ban a Balatoni nyár is 30 éves lesz... POÉNPERCEK Egy kapatos fickó bemegy egy kocsmába és elkiáltja magát:- Egy italt mindenkinek! Hatalmas a lelkesedés a te­remben, mindenki örül, isz­nak is tisztességgel. Ám amikor fizetni kellene, a fickó csak kisétál. A csapos persze utánamegy, és mivel nem jut vele dűlőre, jól meg­veri. Emberünk másnap megint betér a kocsmába és elkiáltja magát:- Egy italt mindenkinek! - Majd ránéz a csaposra, és hozzáteszi:- Kivéve téged, mert ha iszol, verekedős leszel! ■ A férj sorra pakolja le a köny­veket a polcról egy dobozba. Megkérdezi a felesége:- Hát te, mit csinálsz?- Jönnek vendégségbe a Ko­vácsék.- Na és? Gondolod, hogy el­lopják a könyveket?- Nem. Felismerik. ■ Amikor a feleség hazaér a divatbemutatóról, a férj meg­kérdezi:- Na, milyen az új divat?- Semmi újdonság - válaszol a feleség. - Megint kétrészes.- Kétrészes?- Igen, az egyik részét meg­fizetni nem tudom, a mási­kat meg hordani... ______ L____________i_________JÜl A kutyás kalanddal nevezünk Oscar Mundruczó Kornél filmje, a Fehér Isten versenyezhet Várja a Vöröskereszt az önkéntes véradókat Nemcsak pénzt, tudást is ad „Nagyon büszkék vagyunk a nevezésre, és reméljük, hogy ezt a bizalmat visszaigazolja majd a film sikere” - fogalma­zott Mundruczó Kornél rendező az MTI-nek annak apropóján, hogy a Magyar Nemzeti Film­alap szerdán bejelentette: idén a Fehér Isten című filmet nevezi az Oscar-díjra, a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. Mundruczó felidézte, hogy a film, a nemzetközi fesztiválsze­replések után, a magyar mozik­ban is nagy sikerrel szerepel: a napokban lépte túl a 35 ezres nézőszámot, ami egy szerzői filmnél nagyon nagy siker. A Cannes-ban díjazott mo­zifilm forgalmazási jogát már több mint 24 országban - köz­tük az Egyesült Államokban - adták el, ami a rendező szerint szintén azt mutatja, hogy a piac és a nézők is szeretik és akar­ják látni a Fehér Istent. Úgy fogalmazott, hogy ez egy kis ország kevesek által beszélt nyelvén készült, kis szerzői filmje, így ami eddig történt ve­le, már sokszorosan több, mint amit korábban az alkotók gon­doltak. Ennek oka véleménye szerint egyrészt az, hogy a tör­ténetben főszereplő kutyák egy erős érzelmi kötődést váltanak ki a nézőkből, másrészt a kö­zönségnek igénye van azokra a filmekre, amelyek „nem csak az agyukat, de a szívüket is megmozgatja”. Az Oscar-jelöltek listáját ja­nuár 15-én hozzák nyilvános­ságra, a díjak átadása február 22-én lesz Los Angelesben. ■ A Magyar Vöröskereszt ezen a nyáron is szervez véradásokat a nagyobb fesztiválokon, rendez­vényeken és a vízpartok közelé­ben is - közölte a szervezet. Az akciót az indokolja, hogy ebben az időszakban is szükség van életmentő műtétekhez és keze­lésekhez a vérre, de kevesebb a donor. A más módon nem pótolható vért a szabadságra menő vagy elutazó rendszeres donoroktól és a kevésbé moz­gósítható alkalmi véradóktól is nehezebb beszerezni, így most a Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat még nagyobb hangsúlyt fektet a felhívásokra. Az országszerte szervezett véradások menetrendje és hely­színei elérhetők a veradas.hu oldalon, de a Vöröskereszt he­lyi szervezetei is szívesen szol­gálnak információval. Fontos, hogy a segíteni szándékozók vigyék magukkal az irataikat (TAJ-kártya, személyi igazol­vány, lakcímkártya) és lehe­tőleg tájékozódjanak előre az egészségügyi feltételekről. ■ Polgármestert cserélt az étteremfőváros tombola A háromévesen megválasztott vezetőt egy turista váltotta a posztján Árverezik Michael Jackson Sohaország nevű birtokát Két hivatali ciklus után távo­zott a posztjáról Robert Tufts, a Minnesota államban található Dorset polgármestere - közölte a Huffington Post. A mindössze négyéves vezető nem volt nép­szerűtlen, egyszerűen másnak kedvezett a szerencse. A kisvárost, amely a világ étteremfővárosának kiáltotta ki magát, összesen 28-an lak­ják. Igazi önkormányzat nincs, a polgármesteri címrői éven­te tombolahúzással döntenek a nyári gasztrofesztiválon. A szavazócédulákat egy dollárért árulják, jótékony céllal. Az ifjú polgármester nevét először tavalyelőtt húzták ki, a megválasztása fel is pörgette az idegenforgalmat. Polgármester­ként nem hozott népszerűtlen intézkedéseket, a legjelentő­sebb rendeletében a fagyit tet­te a város hivatalos ételévé. A kedvencét, a csokoládét külön meg is nevezte, amikor erről kérdezték az újságírók. Hozzá­tette: „És a vanília. Meg az eper. És az, ami olyan, mint a vatta­cukor, meg az a szivárványszí­nű.” A hivatal főleg az anyukája, a hivatalos ügyeket vivő Emma Tufts számára volt megerőltető, aki nem is nagyon bánja, hogy a legutóbbi választást egy 16 éves fiú, Eric Mueller nyerte meg. Ő egyébként csak a város­ban nyaralt a családjával... ■ Bobby, a polgármester nem hozott népszerűtlen intézkedéseket Árverésre bocsátják Michael Jackson farmját, a Neverland névre hallgató birtok akár 50 millió dollárért (mintegy 11 milliárd forint) találhat új tulaj­donosra - írja az MTI. A Pán Péter meséje nyomán elnevezett birtok jelenleg egy befektetési cég tulajdonában van, amely 2008-ban vette meg az ingatlant 23,5 millió dollá­rért az akkorra hatalmas adós­ságot felhalmozó popsztártól. „Mi igazból csak a gondno­kai voltunk ennek a különleges birtoknak, és büszkén mond­hatjuk, hogy visszaállítottuk eredeti eleganciáját, amelyet Michael is megálmodott. Most azt fontolgatjuk, hogy eladásra kínáljuk az ingatlant” - nyilat­kozta a kezelő képviselője. A Jackson család szomorúsá­gának adott hangot a hír miatt. A popsztár örökségének részét képező encinói családi házat, amely magába foglalja Michael Jackson ikonikus stúdióját, to­vábbra is fenn fogják tartani. A popsztár 1998-ban vette a Los Angelestől 240 kilomé­terre fekvő birtokot, ahová ele­fántokat és egzotikus kígyókat hozatott, valamint egy saját kisvasutat is fenntartott. A bir­tokon ezenkívül édességbolt és vidámparki játékok is voltak. Jackson 2005-ben, a gyerekmo­lesztálási ügye után hagyta el a farmot. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom