Új Néplap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)
2014-08-04 / 180. szám
2014. AUGUSZTUS 4., HÉTFŐ 4 ABONY ÉS KÖRNYÉKE Emlékek a háborús időkből hobbi Különleges katonai tárgyakat, felszereléseket gyűjtenek Tóth Péter (jobbra) és Bocskói Zoltán több háborús évekből való szovjet katonai felszerelést és használati tárgyat is gyűjtött az elmúlt Időszakban Sebők Mihály rangos szakmai elismerésben részesült gazdálkodás Valószínűleg kevés olyan juhtenyésztő van az országban, aki ne hallotta volna még Sebők Mihály nevét. A törteli gazdálkodó kiemelkedő szakmai és tenyésztői munkáját számos elismeréssel díjazták az elmúlt évek során. A közelmúltban Sebők Mihály törteli juhászati gazdaságát bemutató mintateleppé nyilvánította a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség. A rangos szakmai elismerést Czerván György, agrár- gazdaságért felelős államtitkár adta át az ország legnagyobb juh törzstenyészete tulajdonosának. A bemutató mintatelepnek fontos szerepe lehet abban, hogy a fiatalok megismerjék az állattartást, a gazdálkodói életformát és példát mutasson más juhászoknak - hangzott el a címet átadó ünnepségen.- Jólesett az elismerés, amit egyébként már évekkel ezelőtt is nekem szántak, elsőként az országban. Annak idején nem fogadtam el, mert úgy gondoltam, családi gazdaságunk nem érte még el azt a színvonalat, amiért a mintatelep címet megérdemelné. A törzstenyészettel ugyan régóta az élvonalban vagyunk, de sok évbe telt, mire felépítettük a gazdasági épületeket, növelni tudtuk a termőföld területét - mondta Sebők Mihály. A törteli juhász édesapjától tanulta a gazdálkodást, s annak idején a helyi termelőszövetkezetben is ő vezette a juhá- szatot a hetvenes évek elejétől. A saját családi vállalkozását 1988-ban alapította. ■ Sebők Mihály Nem mindennapi hobbija van Péternek és Zoltánnak. Az abonyi roncskutató fiatalember és ceglédi barátja több háborús évekből való szovjet katonai felszerelést és használati tárgyat is gyűjtött az elmúlt időszakban, melyeket az Abonyi művelődési házban állítottak ki. Békési Brigitta- Mondták már a barátaink, hogy elmebetegek vagyunk, de mi ezt egyáltalán nem bánjuk - kezdte a ceglédi Bocskói Zoltán, aki rögtön hozzátette: abonyi barátja, Tóth Péter kezdeményezte és szervezte a háborús évekről, szovjet hadseregről szóló kiállítást. - -Berekfürdőn találkoztunk egy rendezvényen, melyet Vándor Károly barátunk, a szovjet légierő Európa-szerte ismert szakértője szervezett. Elmondhatom mindkettőnk nevében, hogy már gyermekként is tankokkal, repülőkkel játszottunk. Amire emlékszem, hogy a ceglédi lőtéren már tíz-tizenkét éves koromban ástam a hüvelyeket. A városban korábban ugyanis szovjet harckocsizó ezred állomásozott, melynek felszereltsége mindig is lenyűgözött. Zoltán vitorlázó repülő volt Szolnokon és egy hadiipari cégnél dolgozott Gödöllőn gépész- mérnökként. A szolnoki makettkiállításon szokott bemutatni eredeti katonai járműveket, mert azokat is gyűjti.- Voltaképp a járművekhez kezdtem felszerelések, egyenruhák után kutatni, melyekből A két fiatalember nagy elszántsággal vetette bele magát a háborús évek történelmébe. A ceglédi Bocskói Zoltán többször járt Ukrajnában is, sőt, hetente kétszer oroszórákat vesz egy magántanártól.- nincsenek kedvenceink az általunk gyűjtött tárgyak között - mondta az abonyi Tóth Péter.- Folyamatosan bővül a gyűjteni elsőt az ecseri piacon vásároltam. Péter még nagyon fiatal, mindössze tizennyolc esztendős. Minden tiszteletem az övé, három éve gyűjti nemcsak a szovjet, hanfem a magyar néphadsereggel kapcsolatos tárgyakat, eszközöket, emlékeket - tette hozzá.- Elsőként a családban levő katonafotókat kezdtem gyűjteni. Azóta rengeteg dolgot beszereztem már. Ezt a szovjet usankát, vagyis téli sapkát egy kecskeméti ismerősömtől vásároltam korábban ezerötszáz forintért - vette át a szót Péter. ményünk, és igaz, hogy már alig férünk a tárgyaktól, de mindig akad egy-egy újabb darab. Igyekeztünk a kiállítást úgy megszervezni, hogy a látogatóknak is nyújtson újdonságot és élményt jelentsen számukra: vagy azért, mert emlékeznek rájuk, vagy pedig azért, mert már nem lehettek részesei a történelem ezen szakaszának - tette hozzá. A fiatalemberek gyűjteménye valóban nagyon sokoldalú: a kenyérzsáktól kezdve a páncélosszemüvegen át a térképtáskákig bezárólag sokféle dolgot felvonultat. A kiállított tárgyak között többek között lövészkesztyűk és gyakorlaton készült fotók is megtalálhatóak.- Markó Ferenc roncskutatótól, katonaiemlék-gyűjtőtől kaptam ihletet a kiállítás megszervezéséhez - árulta el Péter. - Mindig is érdekelt a régmúlt, jövőre fogok érettségizni. Most fogjuk tanulni a történelem azon fejezeteit, amik igazán érdekelnek. Emellett Zoltán is és én is hagyomány- őrzők vagyunk, többször jártunk rendezvényeken - fűzte hozzá. - A kiállítás megszervezésében sokat segített az unokatestvérem, Palotai Nándor, akit sikerült megfertőznöm a gyűjtőszenvedéllyel, valószínűleg csatlakozni fog hozzánk. És köszönet az Abonyi Lajos Művelődési Ház, Könyvtár és Múzeumi Kiállítóhely vezetőségének, munkatársainak a sok segítségért. Igaz, hogy ez a legelső, de a terveink szerint nem a legutolsó kiállításunk - tette hozzá. Táncosok találkoznak Abonyban idén is megrendezik a Nemzetközi Néptánctalálkozót Abonyban, az elmúlt évekhez hasonlóan Szent István napján. A rendezvényen számos, különböző országból érkező néptánccsoport táncosaiban lehet gyönyörködni, akik a Főtéren mutatják be előadásaikat. Kiállítással emlékeztek az évfordulóra nemrég ünnepelte fennállásának huszonötödik évfordulóját az Abonyi Fúvószenekari Egyesület. Ez alkalomból kiállítást is rendeztek nemrég a helyi művelődési házban. A Fúvószenekari és majorettha- gyományok című tárlaton többek között az egyesület hangszerei, oklevelei, egyenruhái és díjai voltak láthatók a kezdetektől napjainkig. Megfelel majd az uniós előírásoknak A hetvenes években épült kőröstetétleni vízmű százhúszmillió forintos beruházásban teljesen megújul az idei nyár folyamán. A munkálatok során az épület és a műszaki berendezései, a fűtésrendszer, a szivattyúk és a teljes elektronika is korszerűbbé válik. A legfontosabb, hogy a község ivóvizének arzénszintje és minősége az uniós előírásoknak bőven megfelel majd az átadás után. Előadást tart a Bihari Színkör az abonyi Muzsikáló Gyermekekért Alapítvány Bihari Színköre az István, a király rockoperával szeretné méltó módon megünnepelni az abonyiakkal együtt Szent István király ünnepét. A gondosan kiválasztott főszereplők mellett egy abonyiakból álló hatalmas tánc- és énekkar hozza vissza az adott korszak kaotikusságát. A társulat a római katolikus templom előtt játssza el István és Koppány konfliktusokkal terhes harcát augusztus 19-én, este 20 órakor. Folyamatosan kutatnak az újabb tárgyak után Égi jelenségekre, bolygókra vadászik az amatőr csillagász tudomány Ha narancs méretű a Föld, mellette a Hold piszke nagyságú, a lupiter akkora, mint egy óriástök- Hét éve foglalkozom csillagászattal, bár korábban is érdeklődtem a téma iránt - kezdte az abonyi Kiss György, miközben kipakolta Newton rendszerű tükrös távcsövét a művelődési ház előtti téren. - Ötvenéves lettem, amikor összejött egy nagyobb társaság. Mondtam nekik, hogy ne hozzanak ajándékot, így mindenkitől pénzt kaptam. Ezt kicsit kiegészítve vettem meg a távcsövet, amit a mai napig is használok. Gyönyörűen lehet látni azon keresztül a Holdat. Legutóbb egy helybeli fotós készített felvételeket a Hold krátereiről a távcsőre rögzített fényképezőgéppel. És ugyanígy készültek fotók a napfoltokról is. Ezekről annyit kell tudni, hogy gyakori megjelenésük tizenegy éves ciklushoz köthető. A Nap felületén alacsonyabb hőmérsékletű képződmények, ezért sötét foltként látszanak - tette hozzá. Persze a csillagászok igencsak kiszolgáltatottak az időjárásnak.- Előfordult egyszer, hogy kipakoltam a felszerelésemet, hogy meg tudjam mutatni az érdeklődőknek a Vénusz áthaladását a Nap előtt, amikor sajnos felhők gyülekeztek az égen eltakarva nagyrészt a jelenséget. Egy ismerősöm telefonon hívott, hogy húsz kilométerrel arrébb tiszta az ég, ott láthattam volna az egész jelenséget végig. Azt csak Kiss György szívesen megmutatja az égi jelenségeket az érdeklődőknek mellékesen jegyzem meg, hogy a következő Vénusz-átvonulásig több mint száz évet kell várni. Azt már nem biztos, hogy megérem - viccelődött. - Persze azért vannak nagyon emlékezetes időszakok. Nemrég például egyetlen éjszaka alatt láttam a Holdat, a Vénuszt, a Marsot, a Jupitert és a kelő Szatumuszt is. És csodálatos élmény volt az is, amikor először láttam a távcsővel a hozzánk legközelebbi galaxist, az Androméda-ködöt. A távcsőben kis fénylő vattacsomóként látszó csillagvárosról a fénysugár több mint két és fél millió évvel ezelőtt indult el felénk - számolt be. György szabadidejében elkészítette a Naprendszer kicsinyített modelljét, ami a hétköznapi emberek számára is érzékelhetővé teszi a hatalmas távolságokat és méreteket. A táblázatban a Naprendszer tagjait különböző méretű gyümölcsökkel szemléltette. így például a Földünk narancsméretű, míg a körülötte keringő Hold piszke nagyságú a kicsinyített modellen. Görögdinnye-méretű a Szaturnusz, a Jupiter pedig óriástök nagyságú. Ez utóbbi közel négy kilométerre kering a háromemeletes ház méretű Nap körül.- Hogy milyen terveim vannak még? Szeretnék egy üstököst is lencsevégre kapni, remélem, legközelebb sikerül - búcsúzott. ■