Új Néplap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)
2014-08-27 / 199. szám
2014. AUGUSZTUS 27., SZERDA TÜKÖR - SZOLGÁLTATÁS Móra emlékét idézték fel Szolnokon látogatás A nagy magyar író Jász-Nagykun-Szolnok megyei kötődéseit is felevelenítették A Móra Egyesület tagjai megemlékezést tartottak a Körösi úti temetőben, a Móra család sírjánál, s K. Tóth Lenke szolnoki szülőházánál (képünkön) is ► Folytatás az 1. oldalról Az emlékútról lapunkat a Móra Egyesület Szolnokra látogató busznyi küldöttségének vezetője, a Móra Emlékbizottság ügyvezető elnöke, Kapus Béláné tájékoztatta. A Körösi úti római katolikus temetőben, a Móra családi sírhelynél elmondott beszédében is az emlékezésé volt a főszerep.- A kiskunfélegyházi ön- kormányzat 2013-at és 2014-et egyaránt Móra Emlékévekké nyilvánította, a családtagok születésének, illetve elhalálozásának kerek évfordulói miatt. Az író édesanyja, a Szolnokon eltemetett Móra Márton- né épp 90 éve, 1924. augusztus 6-án hunyta le örökre a szemét. Ő volt az, aki férjével, a félegyházi Alsótemetőben nyugvó egykori remekes szűccsel, Móra Mártonnal a félegyházi Móra-nemzetséget megalapították. A szülők 1861-ben kötöttek házasságot, amiből tíz gyermek született, de csak hárman, István, Ferenc és Julianna érte meg a felnőttkort. A Móra házaspár minden tőlük telhetőt megtett gyermekeikért. Küzdelmeik eredménye: mindhárom gyermeküknek diplomát adtak a kezébe. Móra Márton 1913. július 22-én meghalt. Özvegye ezt követően Szolnokra költözött Juliska lányához. S ekkortól, itt fonódik össze nagymama, lánya és unokája élete. Itt, Szolnokon szerető család, két kisunoka, Margit és Lenke vette körül, őket dédelgette, készítette nekik kedvenc ételeiket. S volt kert, ahol tevékenykedhetett, libákat tömhetett, malacokat nevelhetett. Egyszóval hasznosnak érezhette magát, hisz az, aki egész életében dolgozott, az nem tud idősebb korában sem tétlenkedni. A szolnoki évek krónikáját az akkor még kicsi unoka, Lenke, a később szintén neves íróvá lett K. Tóth Lenke írásaiból ismerjük, aki nagy-nagy szeretettel ír a Szolnokon együtt töltött közel 12 évről. Mint írja: „Én lettem a kedvenc és a bizalmasa mindjárt, amikor négyéves koromban idekerült hozzánk. Csak a szemembe nézett és nyomban harmatos lett a pillája: Te kis cigány! Neked épp olyan kis fekete szemed van, mint szegény nagytatádnak volt!” A hasonlósága nagyapjához jó ajánló levél volt a nagymama szívéhez. Ferenc és István fia gyakran meglátogatta édesanyját szolnoki otthonában, szeretettel, hálával vették körül. így teltek Móráné, a félegyházi kenyérsütögető asszony, Ferenc, István és Julianna édesanyjának utolsó évei Szolnokon. Az 1924-ben elhunyt Móráné síremléket Juliska lánya állíttatta édesanyjának halála után. Móra Julianna 1962-ben hunyt el, K. Tóth Lenke pedig 1982-ben... A Verseghy Ferenc Gimnázium és a Verseghy Kör még az év elején szintén koszorúzással emlékezett K. Tóth Lenkére. Az esemény a szolnoki pedagógus (Konstantin iskola) és költő emléktáblájánál, születésének 105. évfordulója alkalmából zajlott, annál az Aradi úti háznál, melynek elődjében 1909. február 1-jén született Tóth Lenke. «Mészáros Géza Jászberény, Szolnok és Tiszaföldvár is mezősi károly irodalom történeti kutató adatai szerint az író édesapja, Móra Márton a szülővárosából, Jászberényből indult Szegedre munkát keresni, csak nem jutott tovább Félegyházánál, mert útközben egy hamiskártyás minden pénzét elnyerte. így szegődött be szűcssegédnek a kiskun városba, ott is nősült, egy félegyházi zsellérember leányát, Juhász Annát vette el. Tíz gyermekük közül a nyolcadik volt az író, Ferenc. Egyik testvére, Julianna Tóth Istvánnak, a szolnoki polgári fiúiskola igazgatójának lett a felesége. Móráné Juhász Anna a férje halála után leányához költözött Szolnokra, ahol szerető fia, Ferenc is rendszeresen látogatta. Jászberény És Szolnok után még egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei város Móra Ferenc kapcsán. Tiszaföldvári lehetett az az asszony, aki még személyesen látta a nagy írót. Mégpedig Móra Ferenc munkatársának, a számos művében is megörökített Kotormány Jánosnak a lánya, dr. Pető Gyuláné Erzsiké néni. Ő készítette tizenhat évesen ugyanis azt a fotót a ravatalon fekvő Móra Ferencről, amely annak idején a sajtót is bejárta. шшшшхшт Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Caritas Gyógyszertár (Tószegi út 10.) az ügyeletes. Vízállás a kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 558 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 739 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 21,6 Celsius-fok. Kisköre-alsónál - 90 centiméter, áradó, Szolnoknál - 58 centiméter, áradó, a víz 21,2 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 120 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kun- szentmártonnál - 8 centiméter, áradó. Traffipax A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának tájékoztatása szerint a 4-es főút egyes szakaszain, valamint Kunszentmárton, Jászberény, Törökszentmiklós, Tiszafüred, Tiszaigar és Tiszaörs belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrző autók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szóljon, hu hírportálon. ■ „Igazán hűségesnek lenni azt jelenti, hogy hű vagy önmagadhoz.” (Exupéry) PROGRAMAJÁNLÓ MOZI MAI MŰSOR. SZOLNOK. CINEMA CITY: Csingiling és a kalóztündér 10.15. Csingiling és a kalóztündér, 3D 13.15. A galaxis őrzői (12) 15.00,20.00. A galaxis őrzői (12) 3D 12.30,17.30. Lucy (16) 16.30,20.30. Repesik: A mentőalakulat, 3D (6) 10.45. Sin City: Ölni tudnál érte (18) 14.20. Sin City: Ölni tudnál érte (18) 3D 18.00,20.10. Szexvideó (16) 11.15,18.30. Villám és a varázsló (6) 12.00. Villám és a varázsló (6) 3D 10.00,14.00,16.00.22 Jump Street- A túlkoros osztag (16) 12.00,15.00, 17.20,19.40. SZOLNOK NAPJA SZOLNOK. Augusztus 29-30-31-én rendezik Szolnok Napját. Augusztus 29-én koszorúzás lesz a Szolnok Napjához kapcsolódó emlékhelyen, 16 óra 30 perckor a Szolnoki Festők Szolnok Napján című kiállítás megnyitóján vehetnek részt a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban, majd 18 óra 30 perckor a XIX. Szolnoki Regionális Katonazenekari Fesztivál veszi kezdetét a Kossuth téren. Vezényel: Izaki Maszahiro. Augusztus 30-án 9 órától a Szolnoki Vasútmodellező Kör terepasztal-kiállítását tekinthetik meg a vasútállomáson. A Szapáry úton 10 órától táncház lesz, majd ezzel egy időben „Mese mese mátka” címmel interaktív mesefeldolgozás kezdődik, 10 óra 30 perctől tálcatűz veszi kezdetét, 14 óra 30 perckor táncházon vehetnek részt, 15 órától sportbemutatót tartanak, 16 órától diszkóbaleseti mentésszimuláció várja az érdeklődőket. Ezt követően 16 óra 15 perctől fit kid bemutató, majd 17 órától bábműsor veszi kezdetét. A Kossuth téren 10 órától zumba vár mindenkit Mezei Eszterrel, 11 óra 30 perctől kutyás bemutatót tartanak, 13 órakor karatebemutató kezdődik, 13 óra 30 perctől fit kid bemutató lesz, 14 órától biciklis felvonulás kezdődik, majd 14 óra 30 perckor BMX-bemutatót tartanak. RÉGI IDŐK TERE SZOLNOK. Piaci forgatag, vásár és mulatság várja az érdeklődőket a Kossuth téren szeptember 5-6-án 15 órától. Pénteken délutántól egészen szombat estig a régi idők hangulatát idézi Szolnok főtere, tele kézművesekkel, árusokkal, vásári mutatványosokkal, verklissel. Az apróbbak szórakoztatásáról a Tarisznyás Műhely népi játszóháza, csúzlizda, szekrényjátékok, bódéjátékok, körhinta és számtalan kézműves gondoskodik. Ezen a napon a résztvevők kipróbálhatják a kosárfonást, gyöngyékszer-készítést, fafaragást, üvegfúvást, ólomöntést, agyagozást, csuhéfonást. A tanyaudvaron régi, feledésbe merült használati tárgyakkal, házkörüli eszközökkel ismerkedhetnek meg a látogatók. Megnyitja kapuit a Régiségek vására, ahol mindenki találhat kedvére valót. A vásári forgatagban találkozhatunk mutatványosokkal, zsonglőrökkel, cirkuszi társulattal és gólyalábasokkal. A vásártéren lesz bábelőadás, mikro- mágia és élő zene. ELŐADÁS TISZAFÖLDVÁR. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum minden érdeklődőt vár augusztus 28-án 15 órára Bojtos Gábor levéltáros - megyei levéltár - „Tiszaföldvár a Nagy Fláborúban" című előadására. Ezután megismertetik a 2014/2015 tanév első félévének múzeumpedagógiai programjait, amelyek az első világháborúra emlékező és az azt követő, Add a kezed! című időszaki kiállításokra, valamint a Múzeumok Őszi Fesztiválja tiszaföldvári programjaira vonatkoznak. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a Szóljon.hu hírportálon olvashatók. RECEPT Érsek szelet HOZZÁVALÓK A tésztához: 50 dkg liszt, 10 dkg szobahőmérsékletű vaj, 2 db tojás, 10 dkg kristálycukor, 1 csomag sütőpor, 1 dl tej. A TÖLTELÉKHEZ: 50 dkg reszelt alma, őrölt fahéj ízlés szerint, meggylekvár. A tetejére: 1 felvert tojás, 1-1 evőkanál dió és kristálycukor keveréke. a szóráshoz: porcukor. ELKÉSZÍTÉS A lisztet összekeverjük a sütőporral, a vajjal elmorzsoljuk, hozzáadjuk a tojásokat, a cukrot és a tejet. Alaposan összedolgozzuk, hogy jól nyújtható tésztát kapjunk. A tésztát a hűtőbe tesszük úgy fél órára. Ezután 3 részre osztjuk, enyhén lisztezett felületen kinyújtjuk mind a hármat 3-4 mm vastag téglalapra. Kivaja- zott/lisztezett tepsibe tesszük az első lapot. Rátesszük a reszelt almát, megszórjuk az őrölt fahéjjal. Erre jön a második tésztalap, melyre rákenjük a lekvárt, majd ennek a tetejére jön a harmadik lap. A tetejét megszurkáljuk villával, lekenjük a felvert tojással, cukrozott dióval megszórjuk. Ezt követően 180 fokra melegített sütőben megsütjük. A kihűlt süteményt hosszúkás szeletekre vágjuk, porcukorral meghintve tálaljuk. Jó étvágyat kívánunk hozzá! A csírák vitaminbombák szervezetünknek életmód Ha a csírafogyasztást beépítjük táplálkozásunkba, valóságos vitaminbombával látjuk el szervezetünket. Ráadásul ezek a növénykezdemények könnyen emészthetőek, s bár kalóriatartalmuk magasabb a húsénál, mivel sem koleszterint, sem pedig zsírt nem tartalmaznak, nem is hizlalnak - írja a szabadfold.hu. A csírákban magas koncentrációban vannak jelen a vitaminok, elsősorban az A-, B-, D-, E-, K- és U-vitamin, ezenkívül kalciumot, magnéziumot, foszfort, káliumot, nátriumot, szelént, jódot tartalmaznak. Mivel ezek természetes formában találhatók meg bennük, a mesterséges táplálékkiegészítőkkel szemben a szervezet számára jóval könnyebben hasznosulnak is. Segítik a salaktalanító folyamatokat, és jó szolgálatot tesznek betegségek idején. Ma már számos csíratípus közül válogathatunk. Búzacsíra: A legkedveltebb csírafajta. Méregtelenítő hatása miatt tisztítja a májat, csökkenti a gyulladásokat. Támogatja az anyagcsere-működést és gátolja a rákos sejtek életben maradását. Retekcsíra: Vízhajtó hatású, természetes antibiotikum, remek ellenszere a megfázásnak. Segít a kisebb vese- és epekövek eltávolításában. ■ SZOLNOK TV_____________ 6.00 Aktuális 6.30 Téma volt az idén... 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális 7.30 Téma volt az idén... 8.00 Aktuális 8.30 Téma volt az idén... 9.00 Kultúrkorzó 9.30 Sajtóasztal 10.30 Elixir 11.00 Halak, vizek 11.25 Örökségünk 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma volt az idén... 13.00 Aranykosár 14.00 Shakespeare: Szentivánéji álom 14.30 Liturgia 15.00 Termál-Kincs-Kereső 15.30 Mária-kultusz 16.00 Mérleg 16.30 Hősi halottak Ukrajnában - magyar katonai temetők 17.00 Musica Yokohama fuvolazenekar koncertje a Galériában 18.00 Kultúrkorzó 18.30 Aranyidő 19.00 Aktuális 19.20 Napi üzenet 19.30 Téma volt az idén... 20.00 Aktuális 20.30 Téma volt az idén... 21.00 Aranykosár 22.00 Szol- noksport Extra 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart Show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dancedalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 5.00 Magyar lelátó ismétlés 6.00 Reggeli Juice Kis Katával 11.00 Az Amadeus rádió zenés műsora Juhász Bálinttal 16.00 Az Amadeus rádió zenés műsora Hajdú Csabával 22.00 „Kapcsolódjunk” - Novák Péter kulturális magazinja a fővárosból, majd nonstop zene szerda reggel 4 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!