Új Néplap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-19 / 193. szám

2014. AUGUSZTUS 19., KEDD KARCAG ES KORNYÉKÉ 5 Bodó Géza (balra) mellett kisfia, Levente tartja édesapja aznapi fogását, a 2,6 kilós pontyot. Jobbra Kalocsai László, a horgászegyesület elnöke. Megmentették a halállományt hőség A nyáron több centit apadt a horgásztó vize, csatornával pótolnák A refis tanárok Erdélyben táboroztattak gyerekeket utazás A napokban jöttek haza sok-sok élménnyel gazdagodva a vasárnapi iskola nyári táborából a Karcagi Nagykun Református Gimnázium tanárai: Szathmári Lajosné, Selmeczy Edit, Nagy Jánosné, Örsiné Kovács Ilona, Poómé Tassi Ildikó és Nagy Éva. Mint Nagy Évától megtudtuk, a tábor a várasfenesi Györffy Ist­ván Táj-és Népismereti Otthon­ban volt, ahol a körösjánosfalvi, belényessonkolyosi és belényesi gyerekeket is voltak. A karcagi pedagógusok 2005 óta járnak Erdélybe vasárnapi iskolai fog­lalkozásokra, ahol a Belényesi medence gyerekeinek magyar történelmet, irodalmat, kultúrát adnak át, de sokat játszanak is a gyerekkel, a kreatív foglalko­zásokon pedig különböző' kéz­műves technikákkal készítenek velük ajándéktárgyakat. A várasfenesi nyári tábor nap­közis jellegű volt, ugyanis az ot­tani Vura család napi háromszo­ri étkezést biztosított a százhúsz általános iskolás gyereknek. Az egy hét alatt a különböző foglalkozásokon volt önismereti játék, mondóka, nyelvi, logikai feladat, tanultak rovásírást és énekeket, s kreatív dolgokat is készítettek a gyerekek, melyeket nagy örömmel vittek haza a tá­bor végén. A nyári táborhoz a Vasárnapi Iskola Alapítvány a könyveket, a füzeteket az írószereket biztosí­totta, a Karcagi Református Egy­házközség támogatásából pedig édességet, süteményt kaphattak a gyerekek. A nyári tábor ugyan véget ért, de ősztől folytatódnak a vasárnapi iskolai foglalkozá­sok a refis tanárokkal, akik szá­mára felejthetetlen élményeket nyújtott a kint töltött egy hét. ■ Nagy Éva számolt be a táborozásról Az elmúlt hetek 32-36 fokos hőmérséklete nemcsak az emberi szervezetet viselte meg, hanem például a karca­gi Téglagyári horgásztóba is folyamatosan kellett a vizet szivattyúzni. A gondos munká­nak köszönhetően a halak kel­lő oxigénhez jutottak, így nem volt halpusztulás - tudtuk meg Kalocsai Lászlótól, a Nagykun Horgász Egyesület elnökétől. Daróczi Erzsébet- A héthektáros Téglagyári ha­lastó a karcagi önkormányzat tulajdona, azt korábban 2016-ig használatba kaptuk. A tóra hal­gazdálkodási tervet nyújtottunk be a megyei Földművelésügyi Igazgatósághoz. Ehhez kapcso­lódva szerdán a képviselő-testü­let 2014. szeptember 1-től hatá­rozatlan ideig haszonkölcsönbe adta a főút melletti tavat egyesü­letünk részére magyarázza az elnök. A halgazdálkodási terv­hez szükséges a vízjogi üzemel­tetési engedély, ami a tó esetében nem áll rendelkezésre, ezért víz­jogi fennmaradási engedélyt kell szereznünk a Közép-Tisza-vidé- ki Vízügyi Hatóságtól. Az ehhez szükséges tervdokumentáció költségét, mintegy fél millió fo­rintot nekünk kell előteremteni. A várostól ehhez 290 ezer forin­tos segítséget kaptunk - vázolja feladataikat Kalocsai László, aki szerint legnagyobb gondjuk a horgásztó vízutánpótlása. A vá­ros vezetésével egyetértésben szeretnék idehozni a Tisza vizét.- Az elmúlt években már meg­néztük, müyen lehetőségek len­nének arra, hogy egy 2,5 kilo­méteres árok készítésével a Tisza vizét a Nagykunsági, illetve az NK III/2 csatornán keresztül a tóhoz elhozhassuk. Ha ez sikerül­ne, úgy érzem, örök életre megol­dódna a tó vízzel való bármikori átöblítése is - véli a szakember. Mivel ez még nincs, nem kis munka árán, de a nyári hőség­ben is meg tudták védeni a tavat a halpusztulástól. Pár éve a nagy tó gátját egy helyen átfúrták, egy vezeték kiépítésével és nagytel­jesítményű szivattyúval a két ki­sebb tóból, folyamatosan tudják átemelni a vizet, ennek köszön­hetően a halállomány most sem pusztult, bár a tó vize apadt. a három női induló közül csak Nagy Magdolnának si­került halat fognia, összesen 980 gramm volt az általa ki­fogott kárászok súlya. Részé­re az egyesületi első díjat Molnár Pál önkormányzati képviselő adta át. A megma­radt 2. és 3. női díjakat az egyesület vezetői a férf ver­senyzők között osztották S hogy ne üres kézzel távozza­nak a tótól a horgászok, arról évi többszöri haltelepítéssel gondos­kodnak. Idén már harminc mázsa halat telepítettek, közel kétmillió forintért. Az egyesületnek 99 gyermek és 544 felnőtt horgász tagja van. A vasárnapi horgász­versenyen negyvenketten vettek részt. Bár a versenyzők kitartóan próbálkoztak mind a technika, mind a csali tekintetében, a halak inkább a pihenést választották.- Legalább harminc éve hor­gászom, édesapámmal jöttem ki először, még iskolásként. Szá­momra nem is a fogás a lényeg, hanem a nyugalom, a jó levegő, a természetközelség. Régen sokat versenyeztem, de lassan inkább a sporthorgászat felé tartok, a fo­gás élménye után visszaengedem a halat. Bár horgásztam a Tiszán és a Dunán is, szívem mégis visz- szahúz ehhez a kis tóhoz, mely aranybánya a karcagi horgászok szét, így ott öt jutalom volt. Az első díjat Dobos László polgármestertől Farkas Sán­dor vehette át. Ő 3365 gram­mal nyert, 2. Szabó László (2920 gramm), 3. Bodó Géza (2600 gramm, övé volt a leg­nagyobb fogás is ezzel), 4. Juhász Szabolcs (1705 gramm), 5. Zsíros Norbert (1360 gramm) lett. számára mind fogás, mind a ren­dezettség szempontjából - mond­ja Szabó László, akinek két halat is sikerült kifognia. Bodó Géza mellett kisfia, a nyolc éves Levente is ott ült a sté­gen és várta a nagy fogást. Nem kellett sokáig várni, egy 2,6 ki­lós tükörponty hamar a horogra akadt, amit a mérlegelés után visszaengedtek. Ekkor még nem tudtuk, hogy aznap ez volt a leg­nagyobb fogás.- Nagyon szeretünk ide ki­jönni, kisfiam is szívesen van kint velem, közben tanítgatom az apróbb trükkökre, hogyan kell eredményesen horgászni. Ez egy ilyen apa-fia program. Imádjuk a halászlevet, amihez itt a tóban kifogjuk a hozzávalót, s otthon a feleségemmel elkészítjük. A ver­senyhez most szerencse is kell, úgy néz ki, rekordfogás nem lesz, pedig korábban fogtak már ki in­nen tíz-tizenkét kilós halakat is. Szabó László az 1,5 kilós ponttyal HÍRSÁV Ezerötszáz szépkorút várnak Berekfürdőbe szinte az egész országból ékeznek szépkorúak au­gusztus 22. és 24. között a XXIV. Berekfürdői Országos Nyugdíjas Klubtalálkozóra a strandfürdőbe. Mindhá­rom nap több mint ötszáz szépkorú utazik ide, akik a színpadon reggeltől estig különböző produkciók­kal - tánc, vers, szóló ének, hangszeres zene - mutat­koznak be társaiknak és a vendégeknek - tudtuk meg Molnár Ferencnétől, a bereki Őszikék Nyugdíjas Klub ve­zetőjétől. A program a stran­don mindennap operett- és nótacsokorral zárul. Pénte­ken és szombaton 20 órától a Berek téren pedig utcabál kezdődik, ahol a DJ R. Kár­páti Péter színművész lesz. Szombaton este Éles István humorista is szórakoztatja a vendégeket. Nekik a kis segítség is nagyon számít az elmúlt héten ismét jó­tékonysági vásárt tartott a főtéren a Kunkarcagi Állat­védő és Állatbarát Egyesület. A segíteni akarók kisebb használati tárgyak, ruha­neműk megvásárlásával támogathatták az állatok ellátását. A pénz mindig jól jön, hiszen naponta több ki­dobott kutyust találnak az utcán, a határban, így min­dig telt ház van a telepen. Több önkéntes állatvédő otthonában is gondoz meg’ mentett kutyust.-its í - ‘fim Bolgár táncokat tanultak a karcagi Biljana néptánc­együttes évek óta építi és ápolja bolgár kapcsolatait. Nyáron a református egy­házközség támogatásával Ivaylovgrádban tölthetett el egy hetet a Major János vezette együttes. A Karca­gi Nagykun Református Gimnázium jelenlegi és volt tanulóival, tanáraival kiegé­szült csapat új koreográfiá­kat is megtanult, de pihenés­re is jutott idejük. A táncokat Darina Gaydarova, Szvetla Kumureva és Kraszimira Georgieva bolgár koreográ­fusok segítségével tanulták meg a Biljana tagjai. Még az egyik női induló is fogott végül halat Hatvanöt éve végzettek találkoztak terv Mostantól minden évben egyszer összejönnek a lányiskola növendékei Anyakönyvi hírek a karcagi Kátai Gábor Kórházból A karcagi Kálvin 9. alatti egy­kori Lányiskolában (ma Kováts Mihály Tagiskola) 1947-49-ben végzett öt osztály tagjai a na­pokban 65 éves osztálytalál­kozót tartottak. A találkozót évtizedekig dr. Fazekas Mihály muzeológus szervezte, tőle vet­te át a stafétát Béres Sándor.- Az öt osztályban százan felül végeztünk, de már csak negyvenen élünk. Sajnos so­kan betegek, ők nem tudtak eljönni, de gondolatban velünk vannak - mondja Béres Sándor. A hivatást tekintve van köz- f tünk egykori nagykövet, orvos, | ápoló, pedagógus, mezőgaz- | dász, muzeológus és több ipa- I ros is. Nagyon jólesett, amikor A találkozó résztvevői. Elöl, a bal szélen dr. Fazekas Mihály, mellette Béres Sándor. az egykori évfolyamtársak is igent mondtak a mai találkozó­ra. Amíg élek, ezt a csapatot vi­szem tovább - ígéri a szervező, aki mostantól évente rendezi meg a találkozót, melynek ér­dekessége, hogy 3-5 év korkü­lönbség van az osztálytársak között.- Jómagam is, amikor az ele­mi népiskolában végeztem, ak­kor szembesültem azzal, hogy azt már nem veszik sehol fi­gyelembe. így újra iskolapadba ültem, elvégeztem a hiányzó osztályokat, hogy később ne es­ti tagozaton kelljen a nyolc álta­lánost kijárnom. Ezért van köz­tünk a több éves korkülönbség - magyarázza Béres Sándor. ■ gólyahír Az elmúlt hetekben ők születtek a karcagi kórházban: augusztus 1.: Godó Gergő (édes­anyja neve: Ágoston Julianna) Tiszaszentimre, augusztus 2.: Fehér Diána (Fehér Emese Ka­talin) Tiszabura, augusztus 4.: Daragó Diána (Juhász Judit) Ti- szaderzs, augusztus 6.: Sávai Bence (Barta Judit) Tiszaroff, Rapi Marcell Tibor (Jánosi Judit) Karcag, Ballók Döme (Farkas Beáta) Tiszagyenda, Varga Máté (Varga Erzsébet) Tiszaörs, au­gusztus 8.: Bari Arnold (Lakatos Diána) Kunmadaras, augusztus 9. Veres Anna (Csorba Beáta) Tiszaörs, augusztus 10.: Lakatos Tünde Julianna (Lakatos Renáta) Kunmadaras, Kovács Csongor (Szabó Csilla) Tiszafüred, Seres Sándor Levente (Papp Mónika) Karcag, augusztus 11.: Varga Ág­nes (Varga Anetta) Kunhegyes, Ács Zsombor (Kele Andrea) Kar­cag, augusztus 12.: Görömbei Lé­na Noémi (Murányi Edina) Kun­madaras, Lengyel Letícia Lizbett (Lakatos Ilona) Tiszaszentimre, Pallagi Hunor (Erdei Virág) Ti­szafüred, Vágó Dániel (Csányi Zsófia) Karcag, augusztus 13.: Erdei Szabolcs Sándor (Nagy Ad­rienn) Tiszaigar, Simon László (Simon Flóra) Mezőtúr. (Az adatokat a kórház újszü­lött-, csecsemő és gyermekosz­tályától kapjuk és azt minden esetben az édesanyák hozzájá­rulásával közöljük.) ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom