Új Néplap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-19 / 193. szám

4 2014. AUGUSZTUS 19., KEDD MEGYEI TÜKÖR Jelentős fejlődés várható a kórház diagnosztikai munkájában sürgősségi Történetének egyik legjelentősebb fejlesz­tése előtt áll a jászberényi Szent Erzsébet Kórház. Az előzetes tervek szerint jövő év derekára, összességében egy- milliárd forintos beruházással valósítják meg a diagnosztikai központot, egy sürgősségi osz­tályt, illetve modernizálják az egészségügyi intézmény beteg­irányítási rendszerét. A fejlesztésről a napokban tartottak tájékoztatót a kórház­ban, amelyen elhangzott, hogy a tervezett beruházás nagy­ságrendje a 2000-ben átadott sebészeti tömb beruházásához mérhető - állapította meg dr. Csíki Zoltán a kórház igazga­tója. Hozzátette, hogy mind a fekvő-, mind pedig a járóbeteg ellátáshoz kapcsolódó diag­nosztikai munka feltételeit nagymértékben javítja majd a fejlesztés. A fejlesztési programot koordináló Sebestyén Klára elmondta, hogy a pályázat tá­mogatásáról szóló értesítés és a támogatói szerződés megkö­tése között majd kilenc hónap telt el. A megítélt támogatás, illetve a megvalósítandó fel­adatok költségigénye közötti különbség okozott vitát a támo­gató hatóság és az intézmény között, amit végül sikerült le­zárni. A támogatói szerződést július elején írták alá. A beru­házás előkészítésére mintegy ötven millió forintot költenek, a diagnosztikai szárny meg­építése mintegy 418,5 millió forintba kerül, a diagnoszti­kai eszközöket (CT, Digitális röntgen berendezések) közel 326,3 millió forintért, illetve a kiegészítő eszközök és a szük­séges bútorok beszerzésére ösz- szességében mintegy 90 millió forintot használnak fel, a be­tegirányítási rendszer moder­nizálása pedig megközelítőleg kilenc millió forintba kerül. Az építkezés közbeszerzési dokumentációjának előkészítése zajlik, illetve zajlik az eszközök berendezések közbeszerzése. A beruházás lezárásának terve­zett időpontja 2015 június vége, ugyanakkor már most látszik, hogy ez a céldátum csak rendkí­vül feszes ütemezéssel tartható, amennyiben a közbeszerzések vita nélkül az első körben lezár­hatók lesznek. ■ B. CS. Állati programok. A rákóczifalvai Macinap keretein belül idén is megrendezésre került a hagyományos kutyaszépségverseny a minap. A prog­ram idén is sok látogatót és kutyás gazdit vonzott. Képünk a jelentkezés perceiben örökítette meg az egyik „indulót" és gazdáit. Parkolók lesznek a lak helyén munka Akarva-akaratlan dőltek az egyedek a berényi építkezéseken Egy egész fasort vágtak ki a jászberényi Sportpálya utcá­ban, hogy helyet biztosítsa­nak a készülő parkolóknak. A környékben élők, illetve az arra járók is jelezték szer­kesztőségünk felé, hogy sze­rintük bőven lett volna hely a gépkocsiparkolóknak akkor is, ha meghagyják a fákat. A város polgármestere felve­tésünkre jelzete, most szük­ség volt a fakivágásokra, de később újakat is telepítenek. Banka Csaba Nemrégiben kezdték meg Jász­berényben a Sportpálya utcá­ban a műfüves labdarúgó pá­lyák, illetve a készülő műjég­pálya csarnok kiszolgálására a személygépkocsi parkolók épí­tését. Összesen nyolcvanhárom új parkoló jöhet létre, azonban a helybéliek csak most szembe­sültek azzal, hogy a parkoló épí­tés miatt az utca zöldellő, egész­séges növényekből álló fasorát is kivágták. Úgy vélik, másként is meg lehetet volna oldani a parkolóhelyek kialakítását.- Amikor a parkoló építés­ről tájékoztatták a lakosságot, csak arról volt szó, hogy a leg­szükségesebb esetben nyúlnak a fákhoz - mondta egy járókelő, amikor a Sportpálya utcában jár­tunk - most meg azt látjuk, hogy a teljes fasort kivágták, csak az elején hagytak meg néhány té­pett öreg növényt. Pedig nem úgy látszott, mintha betegek, korhadtak lettek volna.- Viszonylag fiatal, erős fák­nak gondoltuk az utcában talál­ható fasort - jegyezte meg egy hölgy -, de csak azt láttuk, hogy egyik napról a másikra eltűntek a lombos, már árnyékot adó fák. Nem értem, miért így kellett ter­vezni a parkolókat, s nem tudom, hogy terveznek-e fatelepítést a régiek helyére?- Az utcában található fák egy részét már korábban vágás­ra kellett kijelölni az állapotuk miatt - kezdte válaszát dr. Sza­bó Tamás polgármester. - Közel harmincéves növényekről volt szó, és némelyikük már eleve veszélyes volt. A többi, kivágott fa egészséges volt, ugyanakkor egyrészt elhelyezkedésük miatt nem lehetett volna megfelelő számú parkolót kialakítani, más­részt esztétikai szempontból sem lett volna megfelelő az esetlege- sen ültetett fák látványa. A polgármester elmondta, hogy a műfüves pályák, illetve a jégpálya befogadóképessége mi­att eleve meghatározott számú parkolót kellett tervezni. Ezért volt szükség a kialakítandó több A parkolók építése miatt kellett kivágni a Sportpálya utcában található fasort mint nyolcvan helyre. Amennyi­ben viszont meghagyták volna a fákat, akkor aüg hatvanat tud­tak volna kialakítani, ami pedig a parkoló építést meghatározó szabályok miatt nem lett volna elegendő. A polgármester ugyan­akkor leszögezte, hogy már úgy tervezték a beruházást, hogy le­gyen elkülönített összeg a fák újratelepítésére. A parkolók kialakítása kap­csán a fakivágás tervezett volt, ugyanakkor a Lehel vezér téren néhány nappal ezelőtt történtek­re nem számított senki. Neveze­tesen a városközpont felújítása kapcsán végzett munkálatok helyszínén a főútra dőlt egy ha­talmas szilfa. Fózer Tibor tűzoltó alezredes, a Katasztrófavédelem Jászberényi Kirendeltségének vezetője tájékoztatott arról, hogy vélelmezhetően a központban zajló mélyépítési munkákkal ösz- szefüggésben a 32-es főút város- központon áthaladó szakaszára keresztben rádőlt egy szüfa. Sze­rencsére személyi sérülés nem történt, de az útakadály elhárítá­sáig le kellett zárni a főteret.- Részletes vizsgálat zajlik, amelynek várhatóan a héten lesz eredménye - tette hozzá dr. Szabó Tamás polgármester. - Amennyiben szükséges lesz, megtesszük a megfelelő intézke­déseket a balesetveszély elkerü­lése érdekében. HÍRSÁV Műfüves pálya épül jövőre jászkiséren JÓ hírt kaptak a település­vezetők: nemrég pozitívan bírálták el az önkormány­zat által beadott támogatá­si igényt, így a következő esztendőben műfüves pálya épülhet Jászkiséren. Hajdú László polgármester elmondta, hogy a sportpá­lya szomszédságában fel­épülő új hússzor negyven méteres pálya megvalósí­tására összesen mintegy harmincmillió forintos tá­mogatás érkezik. Európai vezetők is érkeznek a rendezvényre tíz éve született meg az Electrolux Ergorapido por­szívója, amelyet immár jó ideje Jászberényben gyár­tanak. A jeles évforduló alkalmából szerveznek rendezvényt a világcég berényi bázisán, ahol a tíz­milliomodik készülék el­készítésével ünnepük meg a jubileumot augusztus végén. Az eseményen kö­szöntőt mond Curt Nyberg, az Electrolux Háztartási Kiskészülékek Szektor technológiai fejlesztése­kért felelős vezetője és Vass Attila, az Electrolux Háztartási Kiskészülékek Szektor alelnöke. Gerendás és Szulák az ünnepi programsorban JÁSZBERÉNYBEN AUGUSZTUS 20-án államalapító Szent István tiszteletére ismét egész napos programsort terveznek. Délelőtt az ün­nepi szentmisével, illet­ve a Szentháromság téri parkban tartandó városi ünnepségen tisztelegnek államalapítónk emlékének, illetve megáldják az új kenyeret. Déltől kirakodó- vásár, illetve családi- és gyermekprogramok várják az érdeklődőket. Kora este a Gerendás Családi Zene­kar koncertje következik a Főtéri színpadon, majd a Molnár Dixieland Band muzsikál, ahol vendégmű­vészként a színpadra lép Malek Andrea és Szulák Andrea. Éjszaka tűzijáték, majd hajnalig Retro Disco várja a bulizni vágyó váro­siakat. Jó hangulatú íjásztalálkozó Monostoron összejövetel Második alkalommal invitálták viadalra a hagyománytisztelőket Pusztamonostoron az íjászat iránti szenvedélyből megszü­letett baráti társaság 2009-ben hozta létre a Pusztai íjászok kö­zösségét, hogy népszerűsítsék az íjászatot minden korosztály számára. Rendezvényeken, ver­senyeken és bemutatókon egy­aránt részt vesznek, illetve célul tűzték ki azt is, hogy rendszere­sen íjász versenyt szervezzenek településükön, amivel egyrészt magát az íjászatot, másrészt IX. és X. század korát, annak visele- tekben, használati tárgyakban, harcmodorban, a vallásban meg­jelenő kultúráját is megismertes­sék az érdeklődőkkel. Mindennek szellemében rendezték meg szombaton a II. Pusztai íjász Viadalt és Talál­kozót a település művelődési házának kertjében. Húsz tele­pülésről mintegy 120 verseny­ző vágott neki az örömíjász viadalnak, amelynek feladatai között teljesíteni kellett ügyes­ségi célokat, volt távlövészet, illetve ki-ki részt vehetett a párbaj dinamikus verseny­számaiban is. A rendezvényre érkezőket Sári Ferenc polgár- mester köszöntötte, a nap fo­lyamán pedig Borbás Ferenc regnáló- és Perc László emeri- < tus jászkapitány feleségeikkel g együtt látogatta meg a viadal £ színhelyét, hogy erősítsék a J hagyománytisztelet jeles ese- I ményét. ■ Több mint százan vettek részt a pusztamonostori íjászviadalon HIRDETÉS A Jász-Plasztik Kft jászberényi telephelyére gyakorlott targoncavezetőt keres Jelentkezni a 06-20/66- 12-096-os telefonszámon lehet. Y.....-.....-............................. —......-...:......:......^ Kis-és nagykereskedelmi H AGYM AVÁSAR! J TERMELŐTŐL, NAPI ÁRON! 4. Érdeklődni: munkaidőben i 7-16-ig személyesen a Jászberény, Szelei út 69. szám alatti tápboltban (Darázs Keverő Kft. mellett) vagy a 06-70/932-6762 telefonszámon. Ж

Next

/
Oldalképek
Tartalom