Új Néplap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-13 / 188. szám

2014. AUGUSZTUS 13., SZERDA TÜKÖR - SZOLGÁLTATÁS Hetven éremmel büszkélkedhet HipHop Hajdú-Ráfis Lili szereti magát egyéniben megméretni, ez meg is látszik eredményein Hajdú-Ráfis Lili a szolnoki Free Feelings Klub egyik legtehetségesebb táncosa Hajdú-Ráfis Lili a szolnoki Free Feelings Klub egyik legtehetségesebb táncosa. A tizennégy éves szolnoki lány egyéniben és csapatban is megméreti magát minden adódó versenyen. A tehetsé­ges táncos a tavalyi évben magyar bajnok lett. Mátyus Krisztina- Elég fiatalon, négyéves ko­romban kezdtem el táncol­ni - kezdte Lili. - Akkoriban dance stílusú táncokkal és aerobikkal kezdtem, majd utána fertőzött meg a hiphop. Jártam versenyekre és láttam a hiphopot, ami nagyon meg­tetszett. Anyáék bíztattak, próbáljam meg ezt a stílust. Ekkor elkezdtem Zoltán Erika szolnoki tánciskolájába jár­ni, de mivel az megszűnt, az egyik barátnőm ajánlotta a Free Feelingset. így kerültem hozzájuk három éve. Amit leg­inkább szeretek ebben a tánc­ban, hogy ki tudom fejezni magam és pozitív energiával tölt fel. Úgy érzem, a hiphop- ban megtaláltam önmagam. Lili tehetségét mi sem bizo­nyítja jobban, minthogy szin­te minden versenyt megnyer.- Több országos első máso­dik helyezésem van már, ma­gyar bajnok is vagyok, nem­zetközi versenyen első lettem Szerbiában a közelmúltban, illetve Debrecenben az orszá­gos versenyen első helyen vé­geztem, és az Év Táncosa díjat is elhoztam. Eddig körülbelül hetven érmem és tíz kupám van otthon - mesélte büszkén. Lili különleges tehetség, nem véletlen, hogy a Free Fee­lings felnőtt csapatát erősíti.- Ebben a csapatban Lili az egyik legfiatalabb tagunk - árulta el a Free Feeling Klub vezetője, Polgár Csilla. - De mivel nagyon tehetséges volt a kezdetektől, így nem volt kérdés számomra, hogy beve­gyem magunk közé. Lili egy igazi őstehetség, amit volt ki­től örökölnie, hisz édesanyja országos bajnok tornász volt. | Azt, hogy erre a pályára ter- J mett, mi sem bizonyítja job­ban, hogy ő ki mer állni a po­rondra egyedül a sok ember elé, hisz szereti megméretni magát. - Jó érzés megmutatni a közönségnek, hogy mit tu­dok egyedül, ez ugyanis re­mek visszajelzés számomra - vetette közbe Lili. Megtudtuk, már most az őszi szezonra készül.- Októberben indul el a ver­senyszezon, így már most arra készülök, hisz másképp nem lehet. Heti három alkalommal edzem, amit kiegészítek ott­honi próbákkal is. Apukám a garázst kialakította próba­teremnek, így kedvemre gya­korolhatok. Csillával most állí­tottuk össze az új műsoromat. - Minden évben új műsorral- amire eddig a legbüszkébb vagyok, hogy Szerbiában a négy országból én lettem az el­ső helyezett. Valamint a Szolno­kon rendezett országos bajnok­ságon első lettem, úgy, hogy egy világbajnok táncoslányt is készülünk, amit közösen ra­kunk össze - mondta Polgár Csilla. - Ez úgy néz ki, hogy Lili elgondol valamit, én meg­legyőztem. így ez nagy büszke­ségszámomra. Továbbá nagyon hálás vagyok az osztálytársaim­nak, akik mindig szurkolnak nekem, a szüléimre, akik támo­gatnak és az edzőimre, akik el­juttattak idáig - mondta Lili. nézem és ha kell, alakítunk rajta kicsit - árulta el a klub vezetője. - Főleg az internet­ről vagy filmekből vszek öt­leteket, amit akkor azonnal be is gyakorolok, hogy el ne felejtsem - vette át a szót Lili.- Nagy álmom, hogy egy­szer majd edző legyek. Je­lenleg a szolnoki Fiumeiben tanulok, de szeretnék vagy tánciskolába vagy nyelvisko­lába továbbtanulni, végül pe­dig a Táncművészeti Főiskolát céloznám meg - fejtette ki. Nagyon sok eső hullott le, mégsem volt extrém a július időjárás A Kötivízig működési területére ez év január elsejétől július 31-ig 354,5 milliméter csapadék hullott, ami az időará­nyos, sokévi területi átlag 117 százaléka - közölte a vízügy. Különösen vízbőnek bizo­nyult a július: területi átlagban 135.5 millimétemyi eső áztatta a térségünket, ami 232 száza­léka a sokévi havi átlagnak. A legtöbb csapadékot júliusban, 195,8 millimétert Kunszent- mártonban mérte az igazgató­ság. Utána Mezőtúr következik 182.5 milliméterrel. Csak július 11-én 93 milliméter zúdult a városra és környékére. A fel­hők rengeteg vizet hoztak még Kisújszállás (158,9 mm) és Jász- kisér térségében is (154,1 mm). A másik véglet Kisköre és Kun­hegyes körzete, ahol a nyár má­sodik hónapjában 75,1, illetve 82,1 millimétert regisztráltak. Szolnoknak is bőven jutott az égi áldásból, júliusban 149,5 mil­liméter hullott le. Ebből a hónap utolsó öt napján 79,2 milliméter áztatta a megyeszékhelyet. Mégsem minősíthetjük ext­rémnek ezt a júliust. 2005 au­gusztusában igazgatósági terü­leti átlagban 201,8 millimétert mértek, Kisújszállás körzetében pedig 280 millimétert! Ám még szélsőségesebb példa a nyári özönvízre az erdőtelki: 1999 jú­liusában a dél-hevesi községre 2 nap alatt 320 millimétemyi csapadék ömlött! ■ Világbajnokot győzött le a szolnoki tehetség Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Szanda Gyógyszertár (Krúdy Gyula út 108.) az ügyeletes. Vízállás a kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafü­rednél 557 centiméter, duz­zasztott, Kisköre-felsőnél 740 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 25,4 Celsius-fok. Kisköre-alsónál-131 centi­méter, áradó, Szolnoknál -105 centiméter, áradó, a víz 25,9 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 141 centiméter, áradó, a Hár­mas-Körös Kunszentmárton- nál -13 centiméter, apadó. Traffipax a megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 44- es út egyes szakaszain, Cserkeszőlő, Szolnok, Mező­túr, Tiszafüred, Tiszaigar, Tiszaörs belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrzőau­tók elhelyezkedésének meg­változtatási jogát a rend­őrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szóljon, hu hírportálon. ■ „A legtöbb mosolyt egy másik mosoly indította el.” (Frank A. Clark) PROGRAMAJÁNLÓ MOZI MAI MŰSOR. SZOLNOK. CINEMA CITY: Csingiling és a kalóztündér 10.15, 13.45. Csingiling és a kalóztündér 3D 12.00. 15.30.17.30. Herkules 3D (16) 14.30.19.30. így neveld a sárkányod 2.3D 10.30. Lucy (16) 12.00,14.00, 16.00. 18.00.20.00. Repesik: A mentő­alakulat (6) 10.00. Repesik: A mentő­alakulat 3D (6) 12.45. Szexvideó (16) 16.30.18.30.20.30. Transformers: A ki­halás kora (12) 3D 13.00. A vihar magja (16) 11.00,16.15,18.15,20.15. ABÁDSZALÓKI NYÁR ABÁDSZALŐK. Augusztus 15-én az Apostol koncertezik a Fesztiválszínpa­don 21 óra 30 perctől. Augusztus 16-án a Magna Cum Laude lép színpadra 21 óra 30 perctől. ELŐADÁS ABONY. Az István a király című rockope­rát augusztus 19-én 20 órától tekinthetik mega római katolikus templom előtt. Közreműködik: Hagyományőrző Néptánc- csoport, Genesis, Abonyi Muzsikáló Gyer­mekekért Alapítvány kórusa, Nosztalgia kórus, Bihari János Zeneiskola tantestüle­te és a Bihari Színkör. FÜRDŐBÁL BEREKFÜRDŐ. Augusztus 16-án az Irigy Hónaljmirigy lesz a sztárvendég a Termál -és Strandfürdőben. TORONYLÁTOGATÁS MEZŐTÚR. Augusztus 19-én 19 órától toronylátogatás lesz a városházán. HANGVERSENY MEZŐTÚR. Augusztus 15-én 19 órától Dalvarázs hangverseny várja az érdeklő­dőket a Városi Galériában. LAMPIONÚSZTATÁS MEZŐTÚR. Augusztus 19-én lampion- úsztatáson vehetnek részt az érdeklődők a Hortobágy-Berettyó-főcsatornán. Dél­után öt órától gyermekprogramok lesznek a Kossuth téren, ahol lesz bűvészkedés, kézműveskedés és lampionkészítés is. Este nyolc órától lampionúsztatás kezdő­dik, 22 órától Kasza Tibi lép színpadra, 24 órától pedig retro utcabál keződódik. KIÁLLÍTÁS SZOLNOK. A Szolnoki Művésztelepen Annie Kurz, képzőművész Heilwasser - Gyógyvíz című kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket 14-én 18 órára. A tárlatot Verebes György festőművész nyitja meg. A megnyitó alkalmából koncertet ad a Banber Duó: Banda Pál - cselló és Beré- nyi Zsuzsanna - hegedű. SZÍNHÁZI KÖZVETÍTÉS SZOLNOK. A Rómeó és Júlia színházi közvetítést felvételről megtekinthetik az érdeklődők augusztus 22-én 18 órától a TISZApART moziban. Címszerepekben: Orlando Bloom és Condola Rashad. KÖNYVTÁRI CSALAMÁDÉ MARTFŰ. Augusztus 11-14. között Könyvtári csalamádé címmel szünidei játékos foglalkozásra várják a gyermeke­ket. Hétfőn kézműves foglalkozást, ked­den bábjátékos foglalkozást tartanak. Szerdán játék a szavakkal, csütörtökön zenéidé és meséidé lesz a Művelődési Központ és Könyvtárban. SZIMFONIKUS NYÁR SZOLNOK. Palya Bea, St. Martin lép színpadra a Szolnoki Szimfonikus Zene­karral a Szolnoki Szimfonikus Nyár ke­retén belül augusztus 20-án 20 órától a Tiszaparti sétány víziszínpadán. Vezé­nyel: Izaki Maszahiro. Augusztus 24-én 20 órától a Cinemagic III. eseményt te­kinthetik meg a Tiszai hajósok terén. Az est sztárvendége Kökény Attila és zene­kara. Vezényel: Izaki Maszahiro. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időköz­ben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem válla­lunk. További programok: Szoljon.hu. RECEPT Sajtos-diós sós piskótatekercs HOZZÁVALÓK a piskótához: 3 tojás, fél mok­káskanál só, 1 evőkanál olaj, 1 mokkáskanál sütőpor, 3 evő­kanál liszt. A krémhez: 15 dkg krémsajt, 8 dkg füstölt sajt, 5 dkg darált dió, só, frissen őrölt bors, piros húsú paprika. ELKÉSZÍTÉS Első lépésben a piskótához a tojásokat kettéválasztjuk, a sárgákat a sóval, az olajjal habosra keverjük, majd hoz­záadjuk a sütőporral elkevert lisztet, a kemény habbá vert tojásfehérjéket, és lazán ösz- szeforgatjuk. Ezután sütőpa­pírral bélelt tepsibe öntjük, vékonyan elsimítjuk, és 180 Celsius-fokos sütőben 8-10 perc alatt megsütjük. Majd ha ez elkészült, deszkára bo­rítjuk, lehúzzuk róla a sütő­papírt, új sütőpapírral felcsa­varjuk, és hűlni hagyjuk. Közben a krémhez a puha krémsajtot a reszelt füstölt sajttal és a darált dióval ösz- szekeverjük, sóval, borssal ízesítjük. Végül a piskótát ki­tekerjük, megkenjük a saj­tos-diós krémmel, felcsavar­juk, és lefóliázva 1-2 órára hűtőbe tesszük dermedni. Tálaláskor éles késsel kisujj- nyi vastag szeletekre vágjuk, kisebb darabokra vágott pi­rospaprikával díszítjük. Jó étvágyat kívánunk hozzá! SZÁRAZ, MELEG Tiszafüred 32 X 18 °C Kunhe0íes Karcag Szolnok Kisújszállás “Hl, hőmérséklet + déli felhőzet • 32 °C • ( 18 °<T ti Kunszentmárton EWS^ Jász-Nagykun-Szolnok megyében ma változóan napos-felhős, száraz idő lesz. Sem zápor, pláne zivatar nem várható. Gyenge légmozgás mellett, nagyon kellemes idő várható, de túl meleg lesz. A jellemző hőmérséklet megyei átlaga szerda reggel 18 fok körül volt. A szerda délutáni maximum 32, a csütörtök reggeli minimum 16 fok körül lesz. A legvalószínűbb folytatás: csütörtöktől jelentős eső továbbra sem várható. Néhány fokos enyhülés valószínű. Orvosmeteorológia: melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: az úgynevezett „jóidő’, sok napsütés is fokozza a közlekedési balesetveszélyt- Ugyanis ilyenkor az op­timálisnál felszabadultabbak vagyunk. Több kockázatot vállalunk. .. hőmérséklet + déli felhőzet Jászberény • 32 X 18 °C Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu _ 24 X f Vízhőmérséklet Duna 21-23 X Tisza 24-26 °C Balaton 25 X Velencei-tó 24 °C Fertő 24 X Tisza-tó 25 X Pollen Gombák magas Csalánfélék magas Útifű közepes SZOLNOK TV_____________ 6.00 Aktuális 6.30 Téma volt az idén... 6.50 Napi üzenet 7.00 Ak­tuális 7.30 Téma volt az idén... 8.00 Akutális 8.30 Téma volt az idén... 9.00 Mérleg 9.30 Sajtó­asztal 10.30 Elixir 11.00 Liturgia 11.25 Örökségünk 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Té­ma volt az idén... 13.00 Arany­kosár 14.00 Hófehérke - balett 15.00 Termál-Kincskereső 15.30 Különóra 16.00 Mérleg 16.30 Koncertek a Tiszavirág Fesztivá­lon - Gilby Clarke 18.00 Kultúr- korzó 18.30 Aranyidő 19.00 Ak­tuális 19.20 Napi üzenet 19.30 Téma volt az idén... 20.00 Aktu­ális 20.30 Téma volt az idén... 21.00 Örökségünk 21.30 Szol- noksport 22.00 Aranykosár 23.00 Képújság szolnoktv@szolnoktv.hu AKTÍV RÁDIÓ 0.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - Napindí­tó információk, közlekedés, idő­járás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Dél­utáni csúcs - Pikáns témák, ha­zai sztárok, ütős dalok 17.00 Kí­vánságműsor 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00- 24.00 Party cafe - Klubkedven­cek és a legjobb dance-dalok aktiv@aktivradio.hu AMADEUS BÁDIÓ 5.00 Magyar lelátó (ismétlés) 6.00 Reggeli Juice Kis Katával 11.00 Amadeus rádió zenés mű­sora Juhász Bálinttal 16.00 Ama­deus rádió zenés műsora Hajdú Csabával 22.00 „Kapcsolódjunk” - Novák Péter kulturális ma­gazinja a fővárosból, majd non­stop zene szerda reggel 4 óráig amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! V

Next

/
Oldalképek
Tartalom