Új Néplap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)
2014-08-11 / 186. szám
2014. AUGUSZTUS 11., HÉTFŐ 5 MEZŐTÚR ÉS KÖRNYÉKE A vizes sportokat is újra népszerűsítenék a Berettyón Struccok a tyúkudvarból gazdaság Egy ekkora tojásból jól lakik az egész család mozgás A vizes sportok lassan feledésbe merülő hagyományait szeretnék feleleveníteni Mezőtúron, évtizedekkel ezelőtt élénk sportélet folyt a Berettyó városi szakaszán, mostanság azonban ez szinte feledésbe merült. A városi sportegyesület azonban a napokban újra megalakította a vizes sportok szakosztályát, látva, hogy az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvendtek a Berettyó-parton szervezett rendezvények.- A Mezőtúr Város Sportjáért Alapítvány a közelmúltban számos sporteszközt nyert el egy sikeres pályázatnak köszönhetően - tudtuk meg Szűcs Dánieltől, az alapítvány kuratóriumi tagjától. - így többek között kajakokat, kenukat, csónakot, sárkányhajókat kaptunk. Ezek megteremthetik az alapját annak, hogy újra élővé tegyük a Berettyót, kihasználva a város különleges adottságait. Az utóbbi időben rendezett vizes programok igen nagy népszerűségnek örvendtek, bízunk tehát benne, hogy a fiatalok örömmel fogadják ezt az új lehetőséget. Az érdeklődés mindenesetre igen nagy, így mind a sport, mind a turizmus szempontjából kedvező lehet ez a kezdeményezés. A megfelelő infrastruktúra megteremtéséhez azonban még szükséges lenne egy csónakház kialakítása annak érdekében, hogy a víz közelében tudják tárolni a sporteszközöket. Emellett pedig a legfontosabb, hogy megfelelő felkészültségű edzőt találjanak a jövendőbeli kajakosok és kenusok számára. ■ Az egyesület történetét kiállítás mutatja be A három strucc gondozása csupán napi néhány percet vesz igénybe - magyarázza Vészé László és párja, Bea Egyetlen tojásából jól lakhat az egész család, tartása naponta alig néhány percet vesz igénybe. A strucc ennek ellenére igazi kuriózumnak számít a térségben. Szilvási Zsuzsa Egykor szinte teljesen megszokottnak számított, hogy a kistelepüléseken élő pedagógusok gazdálkodással egészítették ki jövedelmüket. Sok helyen még ma is léteznek az úgynevezett pedagógus-földek a határban, ám inkább már csak névleg. László édesapja egy strucctojással A kuncsorbai Vészé László azonban kitűnő keresetkiegészítési lehetőséget lát a háztáji gazdálkodásban, bár igazán egyedi formában, többek között struccokat tenyészt.- Meglehetősen jövedelmező a struccok tartása, ugyanakkor a tévhitekkel ellentétben igénytelen, könnyen kezelhető jószágok - magyarázza a harmincas éveiben járó férfi, aki egy szolnoki ■ középiskolában dolgozik műszaki tanárként. - Családi hagyomány nálunk a gazdálkodás, számomra mindig is természetes volt, hogy besegítek a földeken folyó munkákba, csaklászló néhány évvel ezelőtt a méhészkedésbe is belevágott, bár egyelőre csak néhány családdal.- szatmárből évtizedek óta járnak Kuncsorba térségébe méhészek. Az egyik tapasztalt, idős méhésszel jó barátságba keveredtem. Tőle kaptam a családokat, pontosabban elcseréltük néhány strucctojásért - meséli. - Bár még csak tanulom a méhészkedést, meglehetősen gyerekcipőben jár még a családi úgy mint a ház körüli állatok gondozásába. A baromfiudvarban számtalan tyúk, kiscsirke, liba szaladgál, szó szerint kimagasodnak azonban közülük a Föld legnagyobb madarai, a struccok. Békésen po- roszkálnak tágas karámjukban, nemigen zavarja őket az idegen látványa sem.- Néhány évvel ezelőtt összedugtuk a fejünket családilag, hogy megvitassuk, milyen állat komolyabb tartásába vágjunk bele - meséli László. - A hagyományosnak számító sertés és szarvasmarha sajnos manapság nem túl kifizetődő, ezért gazdaságunknak ez az ága, úgy gondolom, ez is értékes lehet. Úgy nevelkedtem fel, hogy egy falusi portán, ahol erre lehetőségvan, igenis kell jószágoknak lennie. A hagyományosnak számító állatok mellett ugyan talán meglepőbbeket is tartunk, ösz- szességében azonban az a legfontosabb, hogy megpróbáljuk kihasználni az adottságokat és gazdaságosan előteremteni mindazt, amire szükségünk van. kezdtem az interneten kutakodni. Végül rátaláltam a strucc- ra, amelynek megdöbbentően gazdaságos a tartása. A három jószág etetéséhez elég a ház melletti lucernafóld, meg némi szemes takarmány, takarítani, almozni szinte semmit sem kell utánuk. Azt szokták mondani, hogy a struccnak plusz negyven foktól mínusz negyvenig meg sem kottyan a klíma, az időjárástól is független tehát. Komolyabb fejlesztésekben nem gondolkozunk, nem tervezzük keltető üzembe állítását sem, inkább megegyeztem az egyik legnagyobb hazai strucctenyésztő- vel - ahonnan a mi állataink is származnak - hogy a tojásokat hozzá szállítjuk majd és a kikelt madarakat ő fogja értékesíteni. Mivel a struccok még nem ivarérettek, leginkább a konyhára kerülnek a tojások.- Egyetlen strucctojásból any- nyi rántotta készül, hogy egy egész család jól lakik belőle - tudjuk meg László párjától, Beától, aki szintén besegít a ház körüli munkába. - Én azonban legfeljebb csak elkészítem, mostanáig meg sem kóstoltam, bár azt mondják, nagyon finom - teszi hozzá mosolyogva. Méheket is tart a mérnöktanár Tovább bővítenék a rendszert amint a mezőtúri rendőr- kapitányság legfrissebb beszámolójából kiderül, az utóbbi időben drasztikusan csökkent a,lopások, garázdaságok és egyéb bűncselekmények száma. Ebben rendkívül komoly szerepe van a nemrégiben telepített városi térfigyelő kamerarendszernek. A város ezért a térfigyelő továbbfejlesztését tervezi, várhatóan tizenegy újabb kamerával bővül a rendszer, ha az újonnan benyújtott pályázat sikerrel zárul. Megnyílt a háborús kiállítás TÚRIAK A pokol tornácán 1914-1918 címmel állított össze tárlatot a mezőtúri Bodoki Fodor Helytörténeti Egyesület az I. világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából. A mezőtúriaktól összegyűjtött emléktárgyak augusztus elejétől láthatók a Városi Oktatási Centrumban. Szilvalekvárt főznek a pói asszonyok AZ ÖNKORMÁNYZAT földjén termett szilvát szedik és főznek belőle lekvárt ezekben a napokban a kétpói közmunkaprogramban résztvevő asszonyok. A település állami földeket igényelt vissza a közelmúltban, s utólag derült ki, hogy a területen három sornyi szépen termő szilvafa is található. A gyümölcsöt természetesen felhasználják a községben. Szedik a szilvát Kétpón Jól halad az egészségház építése Mezőtúron egészségügy Az ú], korszerű mentőautó már megérkezett a tervezett mentőállomásra Javában készül az új egészségház és mentőállomás a kórház udvarán. Erre kétszázmillió forintos pályázatot nyert el az egészségügyi alapellátás és járóbeteg-szakellátás fejlesztés keretében a város, a beruházáshoz szükséges mintegy 70 millió forintos önerőt az önkormányzatnak kellett előteremtenie. A fejlesztés keretében megvalósul a befogadó épület felújítása, bővítése, tárgyi- eszköz-beszerzés, IT-fejlesztés, illetve új módszerek bevezetése. A városban régóta dédelgetett elképzelés volt, hogy az alapellátást minél közelebb telepítsék a rendelőintézethez, illetve a kórházhoz, megvalósítva ezzel a lehető legközvetlenebb kapcsolat kialakulásának lehetőségét az ellátási szintek között. Mivel a Dózsa György úti központi rendelő meglehetősen régi épület, amelynek korszerűsítését igen nehezen lehetne megoldani, az a terv fogalmazódott meg, hogy az egészségházat célszerű lenne a kórház mellé telepíteni. Az új egészségházban | négy háziorvosi körzet rendelője g mellett az iskolaorvosi és a védő- | női szolgálat is helyet kap, s az 5 eddiginél mindenképpen sokkal I jobb körülmények között lesz le■ A beruházásnak köszönhetően egy helyre kerülnek az ellátás szintjei. Hamarosan elkészül az egészségház a kórház udvarán hetőség a kor követelményeinek megfelelő betegellátásra. Az Országos Mentőszolgálat által felajánlott együttműködés pedig tovább javíthatja a lehetőségeket. Májusban ugyanis megérkezett az új, korszerű mentőautó Mezőtúrra. A fejlesztés kapcsolódik az egészségház és mentőállomás építéséhez, hiszen a mentősök is korszerű, a mai kor követelményeinek teljes mértékben megfelelő új állomáshelyet kapnak, amely biztosítja munkájuk megbízható hátterét. A fejlesztés szakmai szempontból is rendkívül előnyös, megfelel a mai elvárásoknak, hisz’ újabb lépést jelent az egykapus ellátás megteremtése felé. ■ Hívja az Új Néplap újságíróját! SZILVÁSI ZSUZSA elsősorban a Mezőtúr térségének településein élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza az 30-6Ф74-716-os telefonszámot hétköznapokon!