Új Néplap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)
2014-08-09 / 185. szám
■ШИН 2014. AUGUSZTUS 9., SZOMBAT Lorenzo hosszabbított. A négyszeres világbajnok Jorge Lorenzo két evvel meghosszabbította szerződését a Yamahanal, amellyel a vb MotoGP kategóriájában korábban két vb-cnnet is nyert. A 27 éves versenyző azt mondta, mostantol újabb vb-címekert akar küzdeni csapata színeiben. щртаиаат>.уш.ш Négy napon át bűvölik ajátékszert Újszászon Vége a nyári szünetnek labdarúgás Kupameccsel melegítenek csapataink a bajnoki rajt előtt LÁBTOLL-LABDA Hét Ország több mint kétszáz versenyzője nevezett a ma délelőtt 10 órakor kezdődő négy napos 19. Hungarian Openre, a Nyílt Magyar Nemzetközi Lábtoll-labda Bajnokságra, melynek döntőit kedden est hét órakor rendezik. Alig egy hónappal az Euró- pa-bajnokság után Újszászon újra összecsapnak a legjobbak. Nem lesz könnyű dolguk az Eu- rópa-bajnokoknak, hiszen mindenki az ő skalpjukra vágyik. Férfi csapatban megismétlődhet a magyar-német Eb döntő, de addig a hazaiakkal is meg kell küzdeniük a Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Tóth Gábor Európa-baj- nok csapatnak. Férfi egyéniben még soha nem nyert német versenyző Hungarian Opent, most David Zentarra az Eb-első hely után Újszászon is győzelemre tör. A hazaiak közül Tóth Gábor, Herczeg Gábor, Becskereki Sándor vagy Nózsi Péter lehet a legnagyobb ellenfele. Női csapatban Űjszász, Nagykanizsa, a szlovákiai Királyhelmec és a lengyel UKS Pustków várható a legjobb négy közé. Női egyéniben a szlovákiai Bagos Viktória a címvédő, aki a nagykanizsai Kunics Réka, a cserszegtoma- ji Mile Alexandra, az újszászi Ézsiás Kitti vagy a német Sarah Walter akadályozhatja meg a duplázásban. ■ HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. , Tel.: 56/4194)11. Nyitva: minden nap 8-21-lg. й Szolnok, Szapáry utca 23. S Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-ig. 7 Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok tájáioztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 311,50 317,49 USD 233,50 238,90 CHF 256,50 262,99 Érvényben: 2014. augusztus 9. Befektetési aranyértékesítés. /ge. Köziileteket is kiszolgálunk! .. мопеуьтт wmv.cornergroup.hu nemzetközi pérztranszfer Ma délután hivatalosan is megkezdődik a 2014-15-ös idény megyénk labdarúgó csapatai számára. A jövő heti bajnoki rajt előtt Magyar Kupa-meccseken lépnek pályára régiónk együttesei: négy az országos főtábla első körében mutatkozik be a szurkolóknak, míg a többség a megyei selejtező nyitányán esik át a "tűzkeresztségen". Géléi lózsef Megyénk (tavalyi) két NB-s alakulata, a másodosztályú Szolnoki MÁV Stadler Rail FC, illetve a harmadik vonalból nyáron önként visszalépő Jászapáti „alanyi jogon” jutott az országos első fordulóba, ellenben a megyei első osztályú Kisújszállás és a megye kettőben ezüstérmet szerzett Jászfényszaru hosszú selejtezősorozat végén harcolta ki a főtáblán való szereplés jogát.- Bravúrra készülünk szombaton - foglalta össze tömören véleményét Szabó Zoltán, a megyei másodosztályban ezüstérmet szerzett jászfényszarui gárda szakvezetője. - Egy plusz egy éves szerződésem volt a klubbal, mely a feljutással automatikusan érvénybe lépett. A felkészülésünk jól sikerült, a gárdát sikerült együtt tartanunk. Sőt, két saját nevelésű fiatalunkat, Lovász Bencét és Györki Árpádot sikerült haza csábítanunk, így két ifjúsági korú játékossal, Rácz Mátéval és Baranyi Lászlóval kiegészülve húszas keret áll a rendelkezésemre. Bízom benne, sikerül meglepnünk az NB III. Közép csoportjában legutóbb kilencedik helyen végzett, ám a nyáron átalakult bajai együttest. Amennyire nyugodt időszak Már a jövő évi főtábláért selejteznek ma délután megkezdődik a 2015-16. évi Magyar Kupa megyei selejtezősorozata. Az első forduló mérkőzéseit három játéknapon rendezik. augusztus 9., 17 ÓRA: Beseny- szög-Martfű, Mezőtűr-Tisza- földvár, Kengyel-Kunszentmár- ton, Cserkeszőlő-Csépa, Nagyi- ván-Tiszafüred, Kenderes-Kunhegyes, Tiszapüspöki-Török- szentmiklós. AUGUSZTUS 10., 17 ÓRA: Cibak- háza-Rákóczifalva, Jászszentandrás-Jászárokszállás, Szászberek-Újszász, Zagyvaré- kas-Jánoshida, Jászjákóhal- ma-Jászalsó$zentgyörgy, Jász- kisér-Jászboldogháza, Lurkó Focimánia-Tiszajenő, Tisza- szőlős-Fegyvernek. SZEPTEMBER 3., 17 ÓRA: Tisza- bura-Karcag, Kőtelek-Szajol, Rákócziújfalu-Tószeg, Kétpó- Tiszagyenda, Berekfürdő-Túr- keve, Abádszalók-Kunmada- ras, Tiszaörs-Tiszaszentimre, Jászladány-Jászapáti. A fehér mezes szolnoki csapatnak kötelező a továbbjutás Taksonyban áll a Jászfényszaru mögött, legalább annyira zaklatott napokat tudhat maga mögött a Jászapáti együttese.- Ha nem is könnyen, de azért mára végre összeállt a keret - tudtuk meg a gárda ré- gi-új játékos-edzőjétől, Kotula Lászlótól. - Sikerült megállapodnunk a Bocs színeiben az NB II-ben védő, legutóbb a Ti- szaújvárosban játszó kapussal, Hamar Zsolttal, hozzánk igazolt Hegedűs Milán és Benedek Nándor Jánoshidáról, Németh Tamás Kisújszállásról, valamint fél évre kölcsönkaptuk Jászberényből Németh Norbertét. A régi, nagy öregek közül továbbra is minket erősít Vén Gábor, Kiskapusi Balázs és Dragoner Attila. Kevés felkészülési meccs van a lábunkban, így a Sárisáp elleni mai kupameccs még kapóra is jön számunkra a bajnoki rajt előtt. Komolyan vesszük az idegenbeli találkozót, szeretnénk továbbjutni. Nem vár könnyen megoldható feladat a Magyar Kupa megyei selejtezó'sorozatát megnyerő Kisújszállás együttesére. A kunsági gárda az NB III. Keleti csoportjának meghatározó gárdáját, a Tiszaújvárost fogadja szombaton délután. Nagy változások nem történtek a csapatnál, a meghatározó játékosok közül egyedül Németh Tamás távozott, míg az érkezők oldalán a kenderesi Kovács Máté jelenthet erősítést. Megyénk élcsapata, az NB И-es Szolnoki MÁV Stadler Rail FC együttese a Pest megyei másodosztályban szereplő Taksony vendége lesz vasárnap késő délután. A Tisza-parti alakulat több játékosa is komoly sérüléssel küszködött, küszködik, így például B.Tóth Balázsra, Zsolnai Róbertre, Nagy Istvánra egészen biztosan nem számíthat Kis Károly vezetőedző a kupameccsen. Ennek ellenére egyértelműen csak és kizárólag a győzelem, illetve továbbjutás kiharcolása számít az egyetlen elfogadható eredménynek a kék-fehérek számára. Mivel a taksonyi centerpályán felújítási munkálatok zajlanak, az összecsapást műfüvön tartják. Valamennyi szombati és vasárnapi találkozó 17 órakor kezdődik. Döntetlen esetén 2x15 perces hosszabbításra, illetve ha ezalatt sem születik döntés, tizenegyesrúgásokra kerül sor. Ma délelőtt döntőznek Sarudiék a vb-n mind A négy magyar egység sikerrel vette középfutamát a moszkvai kajak-kenu-vi- lágbajnokság pénteki versenynapjának délutánján, ez pedig azt jelenti, hogy a vasárnap délelőtti nyolc 500 és 1000 méteres döntő mindegyikében lesz magyar hajó. Azt tudni kell, hogy ma délelőtt is rendeznek 1000 méteres döntőket. Közülük a Közgép-Szolnok versenyzői, a Saruditesvérek is érdekeltek lesznek. Aliz Medveczky Erika párjaként a kajak kettesek mezőnyében, míg Pál kenu kvartett tagjaként tesz vízre hajóját, várhatóan 9.45-kor. A világ- bajnokságot az ml és az Eurosport adja élőben. Kosarasaink megkezdik az Eb-selejtezőket három szolnoki kosárlabdázó Keller Ákos, Voj- voda Dávid és Wittmann Krisztián tagja a magyar válogatottnak, amely vasárnap este Portugáliában megkezdi az Európa-bajno- ki selejtezőket. A szakmai stáb sem ismeretlen, hiszen a gárda szövetségi kapitánya, Sztojan Ivkovics és a két edző Pór Péter és Goran Miljkovics egyaránt erősen kötődik a Szolnoki Olajhoz. A portugálok mellett a grúzok és a csehek lesznek a mieink további ellenfelei az E-jelű négyesben. A hét kvartettből a győztes, valamint a legjobb csoportmásodik biztosíthatja helyét a 24 csapatos, jövő nyári kontinensviadalon. Az Eu- rópa-bajnokság rendezője még nem ismert, mert az európai szövetség elvette a rendezés jogát Ukrajnától. A FIBA-Europe várhatóan szeptemberben jelöli ki a helyszínt. HIRDETÉS SZENZÁCIÓS NYÁRI MEGLEPETÉS ШШЁ~ -4 fCSAK MOST, CSAK ÖNNEK, CSAK 4HETIG! MINDEN SZEMÜVEGKERET •«ssss Kizárólag az akció ideje alatt engedménnyel! További kedvezményekről és a részletekről érdeklődjön üzletünkben. ÍRISZ OPTIKA Szolnok, Baross Gábor út 22. Tel.: 56/426401 J INGYENES COMPUTERESSZEMVIZSGÁLAT! Svájci ellenfelet kapott a Debreceni VSC gárdája labdarúgás A Young Boys együttesével játszik az Európa Liga főtáblájára kerülésért a Debreceni VSC csapata. A pénteki, nyom sorsolás előtt a Debrecent - amely a Bajnokok Ligája selejtezőjéből került át az EL-be - az 1-es csoportba tették, így azt már a párok kialakulása előtt tudni lehetett, hogy a Lokomotiv Moszkvát, a Borussia Mön- chengladbachot, a Sparta Prahát, a Villarrealt vagy a Young Boyst kaphatja ellenfélül. Végül a svájci csapatot sorsolták a magyar együttes mellé. Az első mérkőzést Bemben játsszák augusztus 21-én, a visszavágóra 28-án kerül sor Debrecenben. A DVSC 2008-ban az UEFA Kupa-főtábláért játszott a Young Boysszal, akkor kettős vereséggel, 7-3-as összesítéssel alulmaradt. A Malmővel játszhat a Bajnokok Ligája főtáblájára kerülésért Gulácsi Péter csapata, a Salzburg - adta hírül az MTI. A pénteki, nyoni sorsoláson eldőlt az is, hogy a harmadik fordulóban a Debrecenen túljutott BATE Boriszov a Slovan Bratis- lavával mérkőzik meg. Az első mérkőzéseket augusztus 19*én és 20-án, a visszavágókat pedig 26-án és 27-én játsszák. Bajnokok Ligája-selejtező, 4. forduló, a főtáblára jutásért: Nem bajnokok ága: Besiktas (török)- Arsenal (angol), Standard Liege (belga)-Zenit (orosz), FC Köben- havn (dán)-Bayer Leverkusen (német), Lille (francia)-FC Porto (portugál), Napoli (olasz)-Atletic Bilbao (spanyol). Bajnokok ága: NK Maribor (szlovén)-Celtic Glasgow (skót), Salzburg (osztrák)-Malmö (svéd), Aalborg (dán)-APOEL (ciprusi), Steaua Bucuresti (ro- mán)-Ludogorec (bolgár), Slovan Bratislava (szlovák)-BATE Boriszov (fehérorosz). ■