Új Néplap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-28 / 174. szám
2014. JÚLIUS 28., HÉTFŐ 5 MEZŐTÚR ÉS KÖRNYÉKE A munkára szövetkeztek foglalkoztatás Nem kell ingázniuk a kisgyermekes anyukáknak Tartós munkanélkülieknek, többek között Pálfi Viorica (balról) és Peres Jánosné számára is lehetőséget biztosít a szociális szövetkezet Még tovább csinosítanák áttöri állatvédők felújítás A Kóborka Túri Állatvédők Közhasznú Egyesülete még 2007 tavaszán alakult Mezőtúron, elsősorban azzal a szándékkal, hogy segítsenek a bajba jutott, utcára, illetve a gyepmesteri telepre került kutyákon, emellett pedig formálják és segítsék a felelős állattartást. Mindezeken túl céljuk volt még egy új állatotthon felépítése. Akkor még - talán a kezdeti lelkesedésnek köszönhetően is - harmincegy alapító tag és tucatnyi ember írta alá, hogy támogatja, segíti ezt a munkát. Sokan ajánlották fel kétkezi munkájukat, egyéb segítségüket, sok vállalkozó, szakiparos munkát, fuvart, építőanyagot. Időközben azonban a városra nehezedő nehézségek sok mezőtúri életét megváltoztatták. Munkahelyek sora szűnt meg, sokan munkanélkülivé váltak, így a segítők és maga a tagság is lemorzsolódott. Emiatt alig negyedére csökkent az aktív tenni akarók száma. Az egyesület még nem sokkal a megalakulást követően kapott a város önkormányzatától területet használatra, ■ „További segítségre Is szükség lenne azonban, így fűnyíráshoz és gereblyézéshez is.” rajta egy átalakításra, felújításra váró kis épülettel. Közel egy évbe telt, amíg a megálmodott állatotthon építési tervei elkészültek, s hozzá minden engedélyt sikerült beszerezni. Ezt követően kezdték el az építkézést, amely azonban még jelenleg is tart. Az elmúlt hetekben önkéntesek rendbe tették az épülő menhely udvarának egy részét. További segítségre is szükség lenne azonban, így fűnyíráshoz, gereblyézéshez, kerítés javításhoz, meszeléshez várnak segítő kezeket. Mindezek mellett szükség lenne a tanyaépület mennyezetének javítására is, illetve szakértő kezek a közelmúltban kapott csempével burkolhatnák a falakat. ■ Nem könnyű manapság munkát találni a kistelepüléseken. Kuncsorbán szociális szövetkezeti formában segítik a dolgozni akaró lányokat-asszonyokat. Szilvási Zsuzsa Javában zakatolnak a varrógépek a régi iskolaépületben Kuncsorbán. A nemrégiben alakult szociális szövetkezet kapott itt helyet.- Egyelőre hét fő dolgozik nálunk - tudjuk meg Ács Gyu- láné Irénkétól, a szövetkezet Ács Gyuláné Irénke vezetőjétől. - Mindannyian tartós munkanélküliek voltak, számukra mindenképpen nagy segítség, hogy ebben a formában folyamatos munkájuk van. Kuncsorbán - csakúgy, mint a környező településeken - rendkívül nehéz munkát találni. Helyben szinte kizárólag az önkormányzat számít foglalkoztatónak, a hivatali munka mellett a közfoglalkoztatás nyújt lehetőséget. Ám erre sem számíthat mindenki, képtelenség egyszerre minden rászorulónak munkát biztosítani, így azután a többiek legfeljebb az ingázást vállalva, nagyobb A szövetkezeti formák között speciális helyet foglalnak el a szociális szövetkezetek, amelyek kimondottan abból a célból szerveződtek, hogy a hátrányos helyzetben lévő tagjaik számára munkafeltételeket teremtsenek, valamint szociális helyzetük javítását egyéb módon elősegítsék. A szociális szövetkezetekben a törvény lehetőséget biztosít arra, hogy meghatározott esevárosokban dolgozhatnak. Ez azonban főként a kisgyermekes édesanyák számára nem megfelelő lehetőség. A szociális szövetkezetben viszont ők is el tudnak helyezkedni.- A tagjaink előbb képzésen vettek részt, most pedig elsősorban tarisznyák, tésztás zsákok, törölközők varrásával foglalkoznak - teszi hozzá a vezető. - Bár egyelőre még keressük a felvevőpiacot, remélhetőleg hamarosan keresetté válnak a kézműves műhelyünk által készített darabok. Á legfontosabb cél ugyanakkor az, hogy az önfenntartáshoz nyújtsunk úttekben önmagában már a tagsági jogviszony is elégséges legyen a szövetkezetben a munkavégzéshez, illetve a szövetkezet közös gazdasági tevékenységében való részvételhez. A személyes közreműködés sajátos, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által is elfogadott formája lehet a közös termelésben való, tagsági viszonyon alapuló közvetlen közreműködés. ravalót, s a későbbiekben saját lábukon is megálljának a munkavállalóink.- Rendkívül jó lehetőségnek tartjuk a szövetkezeti formát - hangsúlyozza Peres Jánosné és Pálfi Viorica. Mindketten régóta kerestek már munkát. - Év végéig itt mindenképpen foglalkoztatnak bennünket, használható és szép darabokat készítünk itt. nem csak munkánk van, de új szakmát is tanultunk, amit bármikor hasznosíthatunk majd. Ráadásul jó hangulatban dolgozunk, olyanok között, akiket jól ismerünk, s ami a legfontosabb: helyben. Nem mindegy, hogy néhány perc alatt hazaérünk a családunkhoz vagy napi több órát elvesz tőlünk az ingázás. Az új típusú, szociális szövetkezetek létrehozását már hosszabb ideje támogatja a kormány. A rendszer kialakításának első lépése az ország 47 leghátrányosabb kistérségének 800 olyan települését érintette, ahol ötezernél kevesebben élnek. A szociális szövetkezetek az ezeken a helyeken élőknek adnak lehetőséget arra, hogy megteremtsék az önfenntartás feltételeit, s a későbbiekben ebből profitálva dolgozzanak tovább. Speciális forma a hátrányos helyzetűek számára Háromhetente kapnak vízdíjszámlát a mezőtúriak elszámolás Immár egy esztendeje érkeznek rendszertelenül a csekkek - a helyiek bosszankodnak Immár egy esztendeje vette át a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. Mezőtúr térségében a víz- és csatornaszolgáltatást. A szolgáltatás színvonala az ivóvíz és a szennyvíz vonatkozásában nem változott, egy jelentős problémát azonban mostanáig nem tudtak teljes mértékben orvosolni. Ez a víz- díjszámlák rendszeres, havi szinten történő elkészítése, illetve beszedése. Sajnos egy esztendőt követően sem érkeznek rendszeresen a számlák, és olykor gondok vannak a tartalmukkal is.- Bár komoly problémát nem okoz számunkra, hogy az utóbbi hónapokban elmaradások voltak a vízdíj számlákkal, bosszantó, hogy meglehetősen nehéz követni, mikor mit kell fizetnünk - mondja a mezőtúri Mloch Ferenc, a legutóbbi csekkeket mutatva. - Nemrég néhány száz forintos részszámlát küldtek, amely még egy februárban el nem számolt összeget tartalmazott. Őszintén mondom, fogalmam sem volt, hogy ez a pénz mire vonatkozott, de biztos, ami biztos, inkább befizettem. Remélem, most már egyenesbe kerülünk a fizetnivalókkal, hiszen immár egy éve érkeznek rendszertelenül a csekkek. ■ „Fogalmam sem volt, hogy ez a pénz mire vonatkozott, de befizettem...” Mloch Ferenc szerint nehéz követni, mikor mit kell fizetnünk és mennyit Amint a szolgáltató arról több fórumon is tájékoztatta az érintetteket, törvényi változások miatt váltak szükségessé bizonyos informatikai fejlesztések, melyek elhúzódása miatt tapasztalhatók a számlázásban elmaradások. A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. mindezek ellenére nem állít ki összevont számlát, egyszerre csak egyhavi díjat számláz ki azért, hogy a lakosok anyagi terheit ne fokozzák. Céljuk, hogy a közeljövőben naprakész legyen a díjak beszedése, ezért a következő időszakban a TRV három hetente állít ki számlát a felhasználók részére egészen addig, míg a számlák utol nem érik a tényleges időszakot. ■ HÍRSÁV Másfél év után újra elindulnak a buszok több mint másfél esztendő elteltével Mezőtúron hamarosan újra indul a helyi járatú autóbusz-közlekedés. Sokan megkeresték a helyi önkormányzatot, hogy legalább a piaci napokon indítson újra városi járatot. Végül kidolgoztak egy „hibrid megoldást”, ami szerint az 1-es buszjárat újra indul piaci napokon. A Volánnal olyan megegyezés is születendőben van, hogy a helyközi járatokat is igénybe vehessék a lakosok. Pályát alakítanak ki a horgászoknak MEZŐTÚR VÁROSA tovább támogatja a helyi horgász egyesületet. Az elmúlt évek 2,5 millió forintos támogatása után további 848 ezer forinttal segítik a verseny- pálya kialakítását, és ezzel a horgászturizmust fellendítését. Új ultrahang-vizsgálófej került a kórházba egy gyűjtésnek köszönhetően tovább javul a kórházi ellátás minősége a mezőtúri kórházban. A napokban egy új kardiológiai ultrahangfejet adtak át, melyet közadakozásból vásárolt az intézet. Fóliában termesztik a paradicsomot A tavaly már bevált módon nagy mennyiségben termelnek zöldségféléket Kuncsorbán a közmunkaprogram keretében. A zöldségfélék jelentős részét a helyiek kapják meg. A helyiek dolgoznak a fóliában Hívja az Új Néplap újságíróját! elsősorban a Mezőtúr térségének településein élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza az 30-64-74-716-os telefonszámot hétköznapokon!