Új Néplap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-18 / 166. szám
4 N VÁROSHÁZI TÜKÖR 2014. JÚLIUS 18., PÉNTEK Bryn Kahrl vezérigazgató (balra), Tállai András államtitkár (középen) és Szalay Ferenc polgármester is részt vett az avatóünnepségen Megduplázzák dolgozóik számát eagle ottawa Az ipari park legnagyobb foglalkoztatója lett a cég Jegyezd meg: ha Szolnok, akkor mostantól C+ Fesztivál! kultúra Hamarosan megnyitja kapuit az első О Fesztivál a szolnoki Tiszaligetben - a helyszín a gyakorlott fesztiválozók- nak már ismerős helyszín lehet. A pár évvel ezelőtti EFOTT (Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója) sikerén felbuzdulva a szolnoki Campus-fesztivál szervező- sége úgy gondolta, a Tiszaliget minden szempontból ideális környezet egy hatalmas nyári őrülethez. A fesztivál szerencsére nemcsak egynyári életet tervez, így a régiós ismertség mellett az országos népszerűség is igen komolyan fókuszban van, ennek megfelelően az előadók és a programkínálat is kedvez valamennyi korosztálynak, ízlésnek, úgyhogy fogadjuk örömmel a hazai fesztiválmezőny újabb indulóját, és bulizzunk egy jót а C+ Fesztiválon! Az augusztus 12-étől 17-éig tartó ötnapos banzájon négy színpadon lép fel több mint száz zenekar: a rock, a metál, a blues, a pop és a disco hazai legendái. A fesztivál célközönsége elsősorban a fiatal felnőttek, de a szervezők igyekeztek olyan előadókat is meghívni, akik az idősebb korosztály számára izgalmasak. Érdemes meglátogatni a szolnoki О Fesztivált, hogy olyan zenekarokra lehessen tombolni, mint a Depresszió, a Subscribe, az Edda Művek, a Magna Cum Laude, az Intim Torna Illegál, a Zanzibár, a Paddy and the Rats, a Kowalsky meg a Vega, a Junkies és még sokan mások. A legnépszerűbb hazai zenekarok koncertjein túl a fesztivál célja a helyi formációk támogatása is, így több szolnoki és környékbeli aktív és minőségi zenét játszó zenekar is kap fellépési lehetőséget. Ezenkívül a feltörekvő zenekaroknak lehetőségük van а О Fesztivál Tehetségkutatójára is jelentkezni, ahol értékes nyereményekért versenyezhetnek. A zenei programok mellett a rendezvény teret ad egyéb kulturális programoknak is, így tutira nem fog unatkozni senki a koncertek előtt, s után sem, de főleg alatt sem. ■ Az oldal a kiadó és az önkormányzat együttműködése alapján jött létre. Amikor az Eagle Ottawa 2001-ben Szolnokra költözött, aligha gondolta volna bárki, hogy a cég egyszer majd a megyeszékhely egyik legnagyobb foglalkoztatójává válik. Mészáros Géza Pedig ez történt, az amerikai vállalat nem csupán fejlesztett, hanem rövid idő alatt duplájára emeli dolgozói létszámát. Tavaly kezdődött el a kétmilliárd forintos beruházás a cég ipari parkban lévő telephelyén. A napokban ünnepélyesen is átadott új gyártócsarnoknak köszönhetően hatvan százalékkal emelkedett az Eagle Ottawa termelőkapacitása.- Az ipari parkunk legnagyobb foglalkoztatója az Eagle Ottawa - mondta lapunknak Szalay Ferenc polgármester. - Sokat dolgoztunk azért, hogy olyan környezetet teremtsünk Szolnokon a cégek számára, mely fejlesztésekre ösztönzi őket. Ez azért kiemelten fontos, mert ezzel újabb álláshelyeket teremthetünk - hangsúlyozta a városvezető. A beruházás már mostanra jelentősen javította a térség munkaerő-piaci helyzetét és a gazdaságélénkítésben is nagy szerepet játszik. Szalay Ferenc polgármester külön hangsúlyozta Bryn Kahrl vezérigazgató szerepét:- Rendkívül jó partnerre találtunk a személyében, az ő Szolnokra érkezését követően hatalmas változások történtek a cégnél. Úgy látom, ő is megszerette vároaz eagle Ottawánál a tervek szerint év végére a dolgozók létszáma eléri az ezerkétszázat. Az itt gyártott bőralkatrészeket egyebek mellett a BMW, a Daimler-Benz, a Ford, a Nissan, a Hyundai/ Kia, a Renault és a Toyota prémiumkategóriás járműveisunkat, lát az itt élő emberekben, a munkavállalókban pontenciált, ami az emberi oldalon túl gazdaságilag is kiemelten fontos Szolnoknak - vélekedett Szalay Ferenc. A városvezető itt arra az évi több száz millió forintnyi adóbevételre is gondolt, melyet a világ egyik legnagyobb autóipari bőrgyártó cége befizet a város kasszájába.- Külön fontosnak tartom, hogy a cég európai kutató- és fejlesztőbázisa is itt található, ami kvalifikált álláshelyeket is jelent! Ezt én a bizalom jelének tekintem, hiszen ez egy cég talán legfontosabb be építik be. 2011-ben a raktárkapacitás 1600 négyzetméterrel bővült, tavaly pedig a folyamatosan növekvő vevői igények kielégítésére megkezdődött a gyárépület bővítése: az alapterület a korábbi 13 ezer helyett több mint 19 ezer négyzetméter lett. egysége a jövőt illetően. Ez pedig azt mutatja: áz Eagle Ottawa hosszú távon gondolkodik Szolnokban! - szögezte le. A polgármester a gyárava- tón felhívta a figyelmet arra is, hogy hosszú, nehéz út áll az egykori szocialista nagyipar teljes felbomlása után mögöttünk. Mint mondta, a hirtelen lényegében működő gazdaság nélkül maradt városban szinte az alapokról kellett újjáépíteni az ipart.- Ma már egy gyárakkal teli ipari parkunk van, csökken a munkanélküliség - magyarázta Szalay Ferenc. - Ez egyértelműen jelzi, hogy az a gazdasági koncepció, amely mentén Szolnok város halad, jó. Jó azért, mert az itt megtelepedett, s az épülő M4-es autópálya átadását követően idetelepülő cégek biztos munkahelyeket teremtenek a környék szakképzett munkavállalóinak, és jó azért is, mert igazolja, vonzó lehetőségekkel várjuk ipari parkunkba a vállalatokat - mondta a városvezető. HÍRSÁV Szombaton koncertezik a Napoleon Boulevard a szolnoki nyár egyik legnagyobb eseménye a Tisza-parti Nyár programsorozat, melyen hétvégenként igényes szórakoztató rendezvények (sztárvendégek, igényes koncertek, izgalmas előadások és bemutatók) várják a helyieket és a városba látogató vendégeket egyaránt. E hét végén, július 19-én (szombaton) a Tiszai hajósok terén zajló műsorsor alatt a ’80-as évek hangulatát idézik fel a fellépők: 20 órától a Vincze Lilla fémjelezte Napoleon Boulevard lép színpadra, majd 22 órától DJ Eszenyi Imre gondoskodik a nosztalgiázásról. A lakossággal együtt fejlesztik Szolnokot hogy a holnap Szolnokja ne csak velünk, de rajtunk is múljon! címmel a megye- székhely minden városrészére kiterjedő lakossági fórumot rendeznek, mely július 21-én (hétfőn) 17 órától kerül megrendezésre a városháza dísztermében. Elkészültek Szolnok város- fejlesztési tervdokumentumai. A fórum célja, hogy bemutassa a koncepciókat, és hogy véleményeztesse azokat a lakossággal. A fejlesztési tervek megtalálhatók Szolnok város honlapján és az szvf.hu portálon. Virágosztással is zajlik a városszépítés az elmúlt hetekben a megyeszékhely több városrészében is szerveztek a lakosság számára virágosztást. A helyi önkormányzat mintegy 10 ezer tő egynyári virágot adott ingyen a városlakóknak. A Jubileum tér környékén élőknek korábban Szabó István alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője osztotta szét a virágokat a VOKE Csomóponti Művelődési Ház előtt. A szandaszőlősi városrészben pedig a minap, a helyi művelődési ház előtt Szalay Ferenc polgármester és dr. Kállai Mária, a városrészben lakó megyei kormánymegbízott ezer tő virágot (begóniát, petúniát, muskátlit és más egynyári növényt) osztott szét a helybelieknek. A világ legnagyobb autóipari bőrbeszállítója Parkőrök is vigyáznak közös értékeinkre a megyeszékhelyen FELÜGYELET Hamarosan városszerte munkába állnak a közfoglalkoztatottakból álló csapatok Szolnokon - néhányan már járőröznek Szeptember végéig újabb szolgálat vigyázza a város értékeit. A belvárosi Tiszavirág gyaloghíd és közúti Tisza-híd közötti részen már járőrözik az első parkőrcsapat, amelynek tagjait közhasznú munkásokból állított össze a város. A megyeszékhely közfoglalkoztatottakat alkalmazó cége, a „Munkalehetőség a Jövőért” Szolnok Nonprofit Kft. felügyeli annak a négy parkőrnek a munkáját, akik a belvárosban már járőröznek is. Az idegen nyelvet beszélő fiatalemberek % nem csupán a legszebb parkok, | sétányok rendjét felügyelik, de | segítenek bárkit útbaigazítani, 5 legyen az magyar vagy éppen s külföldi állampolgár. Az első csapat már járőrözik a megyeszékhelyen. A parkőrök feladata lesz a külföldiek útbaigazítása is.- Sok olyan értéke van városunknak, melyre vigyáznunk kell - indokolta lapunknak a parkőrség szolgálatba állítását Szalay Ferenc polgármester. - Sajnos rossz tapasztalataink is vannak, több rongálás is történt az új sétányon, illetve az Angolparkban. Már az első tapasztalataink is rendkívül pozitívak, a szolnokiak jól fogadták a csapatot, így amint tudjuk, kiterjesztjük működésüket a város más területeire - hangsúlyozta a polgármester. így várhatóan hamarosan a Jubileum tér környékén, a Várkonyi téren, a Tallinn városrészben, a Széchenyi-lakótele- pen, valamint Szandaszőlősön is találkozhatunk a parkőrökkel. ■ Napi nyolc órában dolgoznak A négy fiatal közel két és fél kilométeren végzi feladatát - napi 8 órában, délután kettő és este tíz óra között - a Ti- sza-híd lábától a vízi rendőrségig, érintve az Angolparkot, a Rózsakertet, továbbá a Szigligeti Színház, a Tisza Szálló és a Tiszavirág híd környékét. Főbb feladatuk a kijelölt terület folyamatos felügyelete, a szabálysértők, rongálok és garázda elemek kiszűrése, a játszótéri eszközök állapotának folyamatos szemmel tartása, rongálás esetén felszólítás, tájékoztatás, szükséges esetben pedig a rendőrség értesítése. i »