Új Néplap, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-10 / 133. szám
14 SPORT 2014. JÚNIUS 10., KEDD A bajnok JFC kilenc góllal búcsúzott labdarúgás Megyei I. osztály: nézőcsúcsot hozott a fegyverneki szezonzáró összecsapás Szajolban nagy csatát vívtak a szezonzárón a csapatok, végül a vendégek örülhettek a három pontnak Befejeződött a 2013-14-es megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság: az aranyérmet a Jászberény szerezte meg, második helyen a sokáig listavezető Karcag végzett, míg a harmadik a tavalyi első Tiszafüred gárdája lett. Géléi József A záróforduló kimondottan gólzáporosra sikerült, a bajnok Jászberény kilenc, a harmadik Tiszafüred hét, a mezőny hátsó fertályában tanyázó Jászárok- szállás hat, míg a kiesett Cibakháza négy találatig jutott. TISZAFÜREDKISŰJSZÁLLÁS 7-4 (5-2) Tiszafüred, 200 néző, vezette: Kálé Elemér. Tiszafüred: MAGI - Nagy, Bozsó (Törő), TÓTH, FARKAS, Csábi, Pelles (Lajkovics), Németh (Kontra), DORCSÁK (Bánik), Serucza (Dajka), KALMÁR. Edző: Gál Zoltán. Kisújszállás: Láng - Farkas, Fúrka (Bállá), Berta, Németh (Tóth), Seres, Ladányi, Csillag (Mile), Kozák, Balogh (Kara- kas), Pesti. Edző: Újfalvi Erik. Gólszerzők: Csábi (2.), Kalmár 2 (14., 4L), Németh (32.), Dor- csák 2 (39., 65.), Tóth (83., 1 Lesből), ill. Kozák (24., 1 l-esből), Berta (26.), Pesti 2 (47., 85.). Közepes iramú találkozón mindkét védelem igen csak gól- képesnek bizonyult. Gál Zoltán: - Közönségszórakoztató, de helyenként öncélú játékkal végeztünk a dobogó alsó fokán. Újfalvi Erik: - Az egész szezonra jellemző mérkőzéssel búcsúztunk a szezontól. Ifi: 1-1 TŰRKEVE-KARCAG 1-2 (1-1) Túrkeve, 150 néző, vezette: Fekete Tibor. Túrkeve: TŐKE - Ökrös (Mi- kóla), JÓNÁS, Tóth, Nagy (Bo- dó), Sass, Laskai, SZENTMIKLÓSI, Varga, Lisznyai (Suszter), KÁNTOR. Edző: Varga László. Karcag: Móga - Kovács L. (Bukovszki), Orosz, Kovács Cs., SZENTANNAI, Németh (Nagy R.), SZÉKELY, Szívós Gy., KUPÁI, SZÍVÓS G., Erdei. Edző: Orosz István. Gólszerzők: Kántor (33.), ill. Székely (10.), Ökrös (52., öngól). Kiállítva: Varga (73.). A döntetlen kinézetű mérkőzésen egy szerencsétlen öngól döntötte el a három pontot sorsát. Varga László: - Gratulálok a Karcagnak a második helyezéséhez és csaptom tavaszi szerepléséhez. Orosz István: - Dicséret illeti a csapat egész éves munkáját, úgy érzem, megérdemelten szereztük meg a második helyezést. Köszönöm a vezetőség és a szurkolók támogatását. Ifi: 2-8 SZAJOL-ŰJSZÁSZ 0-1 (0-1) Szajol, 150 néző, vezette: Szabó József. Szajol: Csűri - Albert, Csajbók (Lajkó), Bujáki, Benedek, Molnár, Bogdán (Donkó), VINCZE, Bognár (Bodnár), BEZZEG, Dobos D. Edző: Kun Mihály. Újszász: KOVÁCS - Varga, Szurmai, SZABÓ, Lengyel, CSERNUS, Juhász, RÉDEI, Kerekes (Tolvaj), SIPOS, Mérész (Markót). Edző: Vasas László. Gólszerző: Mérész (4L). A hazai csapat hiába egyka- puzott a második félidőben, a legnagyobb ziccert is elhibázta. Kun Mihály: - A játékoskeretet meg kellene tartani és hozzá leigazolni a rendet és a fegyelmet. Vasas László: - Gratulálok a felnőttcsapat kilencedik helyezéséhez és az ifik ezüstérméhez. Ifi: 2-3 CSÉPA-JÁSZBERÉNY 1-9 (1-4) Csépa, 50 néző, vezette: Csontos Dávid. Csépa: Modla - PÁLINKÁS, Papp, Báli, Varga (Rostás), Határ, Gálfi, Hubai, MILE, Oberna, ERDŐSE Edző: Fialka György. Jászberény: Szatmári - Bálint P., Gulyás, Szanyi (Németh), Kelemen, László, Keresztes, Lékó, Bálint A., Szanku, Tóth. Edző: Szabó Imre. Gólszerzők: Papp (10.), ill. Bálint 3 (4., 16., 88.), Kelemen (28.), Tóth 2 (38., 57.), Lékó (48.), Németh 2 (72., 75.). Fialka György: - Ebben csak egy jó volt, hogy vége. Szabó Imre: - Az egész éves munkához gratulálok a fiúknak. Ifi: 1-12 MEZŐTÚR-CIBAKHÁZA 0-4 (0-1) Mezőtúr, 100 néző, vezette: Kóródi Ferenc. Mezőtúr: Török - Máté (Varga), Szőke (Bíró), Dóczi, Bon- tovics, Erdei, Bodorik, Barna, Dávid (Vincze), Papp, Patkós (Lénárt). Edző: Juhász Mihály. Cibakháza: VINCZE - Hegedűs, Oláh, TÖRTEI, Balogh, Burján, Batka (Berki), Rostás, ZSOMBIK, Karkus. Edző: Ézsi- ás Gábor. Gólszerzők: Karkus (4L), Zsombik 3 (64., 73., 88.). A Cibakháza jobban akarta a győzelmet, és ez elég volt az enervált Mezőtúr ellen. Juhász Mihály: - Ez a mérkőzés hű tükre volt az egész évnek. Ézsiás Gábor: - Sokat vártunk erre a győzelemre... Mindenkinek jó pihenést kívánok. Ifi: 6-2 MARTFŰ-JÁNOSHIDA 0-3 (0-0) Martfű, 100 néző, vezette: Kiss Attila. Martfű: Tóth - GARÁZ, Hanga (Kollár), Úti, NAGY, Csortos, Héja, Gódor, Székely, Határ, Sárkány. Edző: Gácsi Tibor. Jánoshida: Kolláth - Varga, DEMETER, Rácz, Szerencsi, Szakács, Fülöp (Nagy), Mészáros (ÁBEL), URBÁN-SZABÓ, BENEDEK, ÉSZES. Edző: Varga László. Gólszerzők: Benedek 2 (50., 78.), Rácz (76.). Tragédiával kezdődött az év, majd sok munkával sikerült egy szebb jövő alapjait lerakni. Gácsi Tibor: - Az eredmény fordított is lehetett volna, ha mi rúgjuk be a helyzeteinket. Varga László: - Gratulálok játékosaimnak, és köszönöm Jánoshidának a lehetőséget a bizonyításra. Ifi: 1-5 JÁSZÁROKSZÁLLÁSRÁKÓCZIFALVA 5-1 (1-1) Jászárokszállás, 140 néző, vezette: Czékus Sándor. Jászárokszállás: PAPP - Nagy Cs., NAGY B.„ CSÖMÖR, Tari (Herczeg), Csikós (Gulyás), Kaszab, Nagy F., HÁJOS, FARKAS, Éliás. Edző: Kaszab Gyula. Rákóczifalva: Haddad R. - Szeberényi, Kecskés, NYITRAI, Bíró, Haddad H., Szoboszlai L, Kiss (Szoboszlai J.) Kómár, Nász, Ruskó. Edző: Ruskó Zsolt. Gólszerzők: Éliás (29.). Hájos (53.), Farkas (61., 84.), Nagy F. (65.), ill. Nász (8.). Kiállítva: Kecskés (90.). A második félidőben a hazaiak akarata gólokban mutatkozott meg. Kaszab Gyula: - Úgy érzem, megérdemelt győzelemmel zártuk a bajnokságot. Ruskó Zsolt: - Az első félidei játék alapján nem volt benne a meccsben a nagy különbségű vereség. Ifi: 2-4 FEGYVERNEK- TÖRÖKSZENTMIKLÓS 1-2 (0-1) Fegyvernek, 800 néző, vezette: Takács Tamás. Fegyvernek: Kormány - Farkas Z., Albert, Tukarcs (Kin- dert), ANGYAL, Faragó Zs. (Szász), BOGNÁR (Faragó A.), Fekete, BALOGH (Héder), GYA- NI, ifj. FARKAS Z. Edző: Faragó Attila. Törökszentmiklós: Hagyó - Tóth, Gusztafik, BALOGH, Nagy, HÉDER, RUPA, MED- GYESSY, Lóié (Fehér), Váradi, Erdei. Edző: Gergely Mátyás. Gólszerzők: Héder (46.), ill. Váradi (30.), Erdei (85.). Rengeteg néző előtt a szerencsésebb csapat nyert. Faragó Attila: - Ezer sebből véreztünk a tavasszal, köszönöm mindazoknak, akik kitartottak mellettünk. Gergely Mátyás: - Köszönjük azoknak, akik egész évben támogattak bennünket. Ifi: 4-4 A Kunhegyes kiütéses győzelemmel biztosította be elsőségét labdarúgás Megyei II. osztály: gólgazdag fordulóval köszöntek el a csapatok a 2013-14-es bajnoki évadtól A hét végén véget ér az idei megyei másodosztályú labdarúgóbajnokság. Az aranyérmet a Kunhegyes együttese szerezte meg, mely nagy csatában, mindössze jobb gólkülönbségével előzte meg a Jászfényszaru gárdáját. A szezon krónikájához tartozik, hogy a Jászdózsa tavasszal visszalépett, míg a Pusztamonostort kizárta a szövetség az őszi idényt követően. KUNSZENTMÁRTON- TISZAFÖLDVÁR 1-1 (0-0) Kunszentmárton, 100 néző, vezette: Ondók Ferenc. KUTE: Benkó - Somodi Sz. (Csipái), BAGI, RÁFLI, Somodi D., JÓZSA, Földi (Nagy), Kézs- márki, PÁLINKÁS, Majzik, Farkas (Papp). Edző: Földi Tibor. Tiszaföldvár: HUSZÁR - POLGÁR, Czető, NAGY, Szikora (Hőgye), Budaházi, Makó, Aszódi, GHegedűs, VEREB J., VEREB CS. Edző: Szikora Károly. Gólszerzők: Csipái (65.), ill. Vereb J. (81.). Kiállítva: Bagi (88.). Bár parázzsá vált a mérkőzés hajrája egy-két kétes asszisztensi ítélet miatt, a döntetléen azért igazságos. Földi Tibor: - Az utolsó percben kihagytuk a meccslabdát, így meg kellett elégednünk a döntetlennel. Gratulálok ificsapatunk harmadik helyezéséhez. Szikora Károly: - Minden jó, ha jó a vége, köszönöm a fiúknak, hogy a búcsúmeccsemen így helyt álltak. Ifi: 8-0 KUNHEGYES- JÁSZLADÁNY 9-0 (4—0) Kunhegyes, 200 néző, vezette: Szekeres Zsolt. Kunhegyes: Tóbiás - Sós, Szabó, Gácsi, Csillag (Tyukodi R.), Imre, Kocsis (Horváth L.), Jan- csó (Szombati), Dobos (Rózsa L), Rózsa S. (Fricz), Tyukodi A. Edző: Csillag László. Jászladány: Rácz (Karnóczi) - Szűcs, Csajbók, Tóth, Szekeres, Suki, Tálas, Jánosi (Ecsédi), Nagy, Bagi, Kovács. Edző: Rácz Róbert. Gólszerzők: Tyukodi A. 2 (5., 71.), Kocsis 2 (20., 35.), Gácsi 2 (45., 83.), Horváth 2 (50., 67.), Fricz (64.). A hazai csapat a záró fordulóban gólfesztivált rendezett és két év után bajnokként jutott vissza a megyei egy osztályba. Csillag László: - Köszönöm játékosaim elmúlt másfél éves munkáját, mellyel tavaly megyei kupadöntőt, idén bajnoki címet értek el. Rácz Róbert: - Gratulálok és sok sikert kívánok a hazaiaknak. Ifi: elmaradt TISZAGYENDA- TISZAJENŐ 1-0 (0-0) Tiszagyenda, 100 néző, vezette: Földi János. Tiszagyenda: Tasi - Rézsó, NAGY A., Nagy L., Fehér, Molnár, Zubor (Nagy Z.), Boros D., Rénes, BOROS B., Marischner (Hevesi-Tóth). Edző: Boros Tibor. Tiszajenő: Balogh - Nyemecz (Frigyik), Sági (Nyúli V), Holló, NYÚLI L., Ballabás, Sinda, KORSÓS, Mákos, Bravik, Haja- gos. Edző: Zsidai István. Gólszerző: Boros B. (89.). Visszafogott mérkőzésen a hazai csapatnak a hajárban sikerült otthon tartania a három pontot. Boros Tibor: - Köszönöm a csapat egész éves munkáját, és támogatóink segítségét. Zsidai István: - Gratulálok a Gyendának, de igazságosabb lett volna a döntetlen. Ifi: 2-5 JÁSZBOLDOGHÁZA- JÁSZFÉNYSZARU 1-6 (0-3) Jászboldogháza, 50 néző, vezette: Visnyei Zoltán. Jászboldogháza: Kónya - Káposztás Dániel, Nagy-Szűcs, Káposztás Dávid, Menyhárt (Nagy), Heinrich (Tasi), Pili- sy (Bojtos), Kisnémet, Burka (Trangusz), Eszes, Muntyán. Edző: Bodor Máté. Jászfényszaru: Csépány - Ecker, Bazsó, Bálint, Nagy, Jáger (Virág), Szívós, RÁCZ (Bara- nyi), Csépán, Cseh, URBÁN. Edző: Szabó Zoltán. Gólszerzők: Kisnémet (59.)., ill. Cseh (15.), Csépán 2 (31., 61.), Urbán 3 (4L, 45., 55.). Kiállítva: Nagy-Szűcs (5.), ill. Szívós (84.). A szezonvégi rangadó már tét nélkül zajlott... Bodor Máté: - Köszönjük szurkolóink egész éves buzdítását, nekik ajánljuk a harmadik helyünket. Szabó Zoltán: - Év eleji célunkat teljesítettük, visszajutottunk a megyei első osztályba. Ifi: 0-1 ZAGYVARÉKASJÁSZALSÓSZENTGYÖRGY 3-6 (1-2) Zagyvarékas, 50 néző, vezette: Györgyfi György. Zagyvarékas: Jász - SZABÓ T., Simon (Deák), Konka, Major, Czibak, NAGY A., Rozsnyai (Busi), RÁCZ R, Diós, Nagy. Edző: Valkó Zsolt. Jászalsószentgyörgy: Lakatos (Kovács) - Fajka (PAPP), Fog- ler B., Szöllősi, LAZÁR, MOLNÁR (Fogler D.), Pócz, Berényi, Szűcs, Kispál, GAZSI (Tóth). Edző: Kátai Szabolcs. Gólszerzők: Rozsnyai (3.), Rácz P. 2 (53., 64.), ill. Szöllősi (18.), Lázár 2 (31., 55.), Kispál (56.), Tóth (70.), Papp (83., tizenegyesből). Ha díjaznák azt a teljesítményt, hogyan verje meg magát egy csapat, akkor Zagyvarékas most „Oscart” érdemelne. Valkó Zsolt: - Úgy érzem, mindenkinek jótt tesz majd a nyári pihenő. Kátai Szabolcs: - Megszenvedtünk a győzelemért, gratulálok játékosaimnak a tavaszi teljesítményhez. Ifi: 2-10 SZÁSZBEREK-JÁSZKISÉR 0-2 (0-0) Szászberek, 100 néző, vezette: Szénási Gábor. Szászberek: Gerhát - Vasas, Fehér, Müller (Józsa), Balázs, Tálas (Túri), Szöllősi, TÓTH, Lázár (Horváth), Gara (Balogh II.), Orosz. Edző: Pető Sándor. Jászkisér: Vincze G. - Barna Á., Szász, Kiss (Fehér), Ajtai, Fodor, Budai (Drávucz), Hajnal (Vincze T.), Horváth (Faragó), Barna F. Hajagos. Edző: Csillik Ferenc. Gólszerző: Hajagos 2 (60., 90.). Hazai pályán vereséggel búcsúzott a szászberki csapat. Pető Sándor: - Véleményem szerint gyenge volt a játékvezetés. Halovány a hazai csapat, nem így képzeltük a végét. Csillik Ferenc: - A mai mérkőzés tükörképe volt az egész tavaszi teljesítményünknek. Ifi: 0-4