Új Néplap, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-02 / 127. szám
14 SPORT 2014. JÚNIUS 2., HÉTFŐ Nem lassított a bajnok jászberényi gárda labdarúgás Megyei I. osztály: a Jánoshida kilenc, a Karcag nyolc gólt szerezve diadalmaskodott Kalóz Ádám (labdával) és jászberényi csapata örülhetett a szajoli meccs végén, a bajnok idegenben is nyert A huszonkilencedik forduló mérkőzését rendezték meg a hét végén a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban. Géléi József TÖRÖKSZENTMIKLÓS- TŰRKEVE 4-2 (0-1) Törökszentmiklós, 200 néző, vezette: Kiss Attila. Törökszentmiklós: Hagyó - Tóth, Gusztafik, BALOGH, Nagy, HÉDER A., Rupa, Med- gyessy (ERDEI), Lóié, VÁRADI (Farkas), Fehér (Kontra). Edző: Gergely Mátyás. Túrkeve: Tőke - Ökrös, JÓNÁS, Tóth, Nagy, Sass, Laskai, Szentmiklósi, VARGA, Lisznyai (Suszter), KÁNTOR. Edző: Varga László. Gólszerzők: Héder A. 2 (52., 64.), Váradi (70.), Erdei (80.) ill. Kántor (26.), Varga (61.). Sportszerű találkozón, második félidei játékával megérdemelten nyert a Törökszentmiklós. Gergely Mátyás: - Az első félidőt átaludtuk, de a másodikban végre eredményesen futballoztunk. Varga László: - Az első játékrészben sokat tettünk a győzelemért, a szünet után viszont azt hittük, megvan a meccs és ezt a Miklós kihasználta. Ifi: 13-0 KARCAGJÁSZÁROKSZÁLLÁS 8-0 (2-0) Karcag, 200 néző, vezette: Szabó József. Karcag: Móga (Bajusz) ---KOVÁCS L. (Bukovszki), Orosz, Kovács Cs., Szentannai, NÉMETH M., SZÉKELY, Szívós Gy. (Nagy R.), Kupái K., SZÍVÓS G., Erdei. Edző: Örosz István. Jászárokszállás: PAPP T. - Tari, NAGY B., Csömör, Gulyás, Nagy E, PÁDÁR, Éliás, Zsóka, Kiss, Há- jos. Edző: Kaszab Gyula. Gólszerzők: Székely (28., 50.), Kupái (29.), Kovács Cs. (47.), Szívós G. (73., 84.), Erdei (85.), Nagy R. (89.). Kiállítva: Pádár (90.). A végig mezőnyfölényben játszó hazai csapat kiváló játékvezetés mellett ilyen különbséggel is megérdemelt győzelmet aratott. Qrpsz István: - Úgy érzem, kiszolgáltuk a közönséget. Kaszab Gyula: - Gratulálok a hazai csapatnak. Ifi: 5-0 RÁKÓCZIFALVA- MARTFŰ 1-3 (1-1) Rákóczifalva, 50 néző, vezette: Tóth Pál. Rákóczifalva: Haddad R. - Kiss Zs. (Merena), Kácser, Bo- da, Menyhárt, KÓMÁR, Kiss R, Szoboszlai, Haddad H., Nász (Bíró), Ruskó. Edző: Ruskó Zsolt. Martfű: TÓTH Z. - GARÁZ, Hanga, Tóth J., Nagy, Csortos, Gódor (Csikós), Héja, Székely, HATÁR, Sárkány (Kollár). Edző: GáCsi Tibor. Gólszerzők: Haddad H. (25.) ill. Gódor (22.), Héja 2 (45., 85.). A rákóczis Kácser István ezen a mérkőzésen lépett utoljára pályára, befejezi pályafutását, de búcsúja rosszul sikeredett. Ruskó Zsolt: - Jó kezdés után érthetetlenül visszaestünk, a Martfű pedig három helyzetét értékesítve nyert. Gácsi Tibor: - Gratulálok a fiúknak, bebizonyították, nem lehet őket leírni. Ifi: 2-0 JÁNOSHIDA-MEZŐTÚR 9-0 (7-0) Jánoshida, 100 néző, vezette: Csontos Dávid. Jánoshida: LENGYEL (Kol- láth) - Eszes, SZAKÁCS (Nagy), Szerencsi, HEGEDŰS, Mészáros, ÁBEL , (Kelemen), Rácz (Varga), Urbán-Szabó, Fü- löp, BENEDEK. Edző: ifj. Varga László. Mezőtúr: Török - Bodorik, Barna, Szőke, Dávid,, Patkós, Máté, Dóczi, Vincze, Lénárt, Bontovics. Edző: Juhász Mihály. Gólszerzők: Szakács 2 (8., 70.), Ábel (10.), Benedek 4 (29., 31., 44., 81.), Hegedűs (40.), Urbán-Szabó (42.). A hazai csapat a második félidőben visszavett a tempóból, de így is kiütéssel győzött. ifj. Varga László: - Gólparádéval köszöntük meg Eszes Béla polgármester egész éves támogatását. Juhász Mihály: - Nagyot alkottunk a mai napon, hiszen ki tudtunk állni. Ifi: 9-0 CIBAKHÁZATISZAFÜRED 0-2 (0-1) Cibakháza, 100 néző, vezette: Dobos Zsolt. Cibakháza: Vincze - Hegedűs, Kovács (Berki), OLÁH, Törtei, Balogh, Burján, Kesjár (Böjti), KONTOS, Batka (ROSTÁS), Zsombik. Edző: Ézsiás Gábor. Tiszafüred: Ulviczki - Dor- csák (Kontra), FARKAS (Törő), Nagy, TÓTH, Csábi, SERUCZA, Németh (Nyeste), Pelles (Dajka), Bozsó, KALMÁR (Lajko- vics). Edző: Gál Zoltán. Gólszerzők: Serucza (10.), Kalmár (48.). Jó bíráskodás mellett a hazaiak tartották magukat, míg erejük bírta. Ezsiás Gábor: - Ennél határozottabb játék kell, hogy eredményesek legyünk. Gál Zoltán: - A szimpatikus hazai csapat megnehezítette a dolgunkat. Ifi: 0-7 KISÚJSZÁLLÁS- CSÉPA 2-1 (0-0) Kisújszállás, 100 néző, vezette: Mozsár Gergő. Kisújszállás: Láng - MILE, FURKA, Berta, Németh (Czi- cze), SERES, Ladányi (Balogh), Szendrei (Csillag), KOZÁK, KUI, Pesti (Bállá). Edző: Újfalvi Erik. Csépa: MODLA - Oberna, Gálfi, Mile, Pálinkás, Papp, Hubai, Varga (Mészáros), Bali, Erdősi, Határ. Edző: Fialka György. Gólszerzőül Kui (69.), Kozák (88.), ill. Mile (87.). Az öregurasan futballozó hazaiak az utolsó pillanatban nyerték csak meg a mérkőzést. Újfalvi Erik: - Győzelemmel búcsúztunk a bajnokság utolsó hazai mérkőzésén. Fialka György: - Az őszi eredményért megérdemelten vett revansát a Kisújszállás. Ifi: 3-0 ÚJSZÁSZ-FEGYVERNEK 4-3 (3-0) Űjszász, 150 néző, vezette: Kálé Elemér. Újszász: Kovács - Szurmai, Szabó,, LENGYEL, CSERNUS, Sipos, Czibak, JUHÁSZ, Rédei, Farkas, Fekete (Mérész). Edző:- Vasas László. Fegyvernek: Fekete Sz. - Farkas, Albert, Tukarcs, ANGYAL, FARAGÓ ZS., Bognár, FEKETE G., Faragó A., Szász (Kormány), Balogh. Edző: Faragó Attila. Gólszerzők: Csernus (18.), Lengyel 2 (23., 29.), Sipos (62.) ill. Faragó Zs. (66.), Angyal 2 (68., 86.). Kévésén múlt, hogy a vendégek kiénekeljék a sajtot a hazaiak szájából. Vasas László: - Örülök, hogy győzelemmel tudtunk búcsúzni közönségünktől. Faragó Attila: - Aki nem volt itt, nem hiszi el, hogy 0-4 után akár nyerhettünk is volna. Ifi: 13-2 SZAJOL-JÁSZBERÉNY 0-4 (0-3) Szajol, 100 néző, vezette: Kó- ródi Ferenc. Szajol: CSŰRI B. - Lajkó (Csűri G.), Albert, Csajbók, Péntek, Bujáki, Benedek, Vincze (Bodnár), Molnár (Lucza), BOGDÁN, DOBOS Á, Edző: Kun Mihály. Jászberény: Szatmári - BÁLINT B., GULYÁS, Kalóz (Menyhért), Kelemen (NÉmeth), László, SIMON (Lukácsi), Keresztes, Bálint A. (Gacs), FARKAS, SZANKU. Edző: Szabó Imre. Gólszerzők: Szanku (30.), Farkas (33.), Bálint A. (40.), Bálint B. (73.). A hazai közönség a vereség ellenére tapssal jutalmazta csapatát. Kun Mihály: - Ebben az összeállításban a fiúk kihozták magukból a maximumot. Szabó Imre: - Gratulálok a fiúknak az újabb győzelemhez, és a bajnokság megnyeréséhez. Ifi: 1-3 Emberhátránya ellenére dobogóst vert a tószegi legénység labdarúgás Megyei II. osztály: kétgólos hátrányból mentett pontot hazai pályán a Tiszapüspöki együttese Az utolsó előtti forduló összecsapásaira került sor a megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokságban a hét végén. Mivel a Pusztamonostort kizárta a szövetség, a Jászdózsa pedig visszalépett, soros ellenfelük, a Jászladány, illetve a Jászalsószentgyörgy mérkőzés nélkül - 3-0-s gólkülönbséggel - jutott a három pont birtokába. TISZAPUSPÖKI- KUNSZENTMÁRTON 2-2 (0-1) Tiszapüspöki, 200 néző, vezette: S. Nagy Zsolt. Tiszapüspöki: Puporka - Pólyák, LÓLÉ, Lengyel Á. (Tóth F.), Vékás, Czakó, NAGY A., DEÁK, LENGYEL ZS., Csóka, Suki. Edző: Lukács Kálmán. Kunszentmárton: BENKÓ -Ba- gi, Ráfli, Csipái, Berezvai, SO- MODI D., JÓZSA, Viczián (Va- szil), Papp (Farkas), Pálinkás, Majzik. Edző: Földi Tibor. Gólszerzők: Nagy A. (71., 89.), ill. Somodi D. (13.), Majzik (60.). Kitűnő iramú mérkőzésen a hazaiak közelebb álltak a győzelemhez. Lukács Kálmán: - Kettő-nullás vendégvezetésről is nyernünk kellett volna. Földi Tibor: - Igaz, hogy kee- tő-nullra vezettünk, de úgy érzem, összességében nem érdemeltünk volna győzelmet. Ifi: 2-15 TISZAFÖLDVÁR- SZÁSZBEREK 1-2 (0-1) Tiszaföldvár, 80 néző, vezette: Szekeres Zsolt. Tiszaföldvár: Huszár - Makó, Polgár, Járóka, Czető, Budahá- zi, Aszódi (Hőgye), Hegedűs, Vereb J., Vereb Cs., Szikora. Edző: Szikora Károly. Szászberek: TÚRI - Vasas, Fehér, Müller, Balázs, Bezzeg (Bodnár), Szöllősi, Tóth Cs., LÁZÁR, SERBÁN (Józsa), OROSZ. Edző: Pető Sándor. Gólszerzők: Szikora (80.), ill. Lázár (35.), Józsa (65.). Kiállítva: Járóka (89.). Ideges hangulatú meccsen az erőszakosabb csapat, megérdemelten nyert. Szikora Károly: - A bajnokság végére mentálisan és fizikailag is elfogytunk. Pető Sándor: - Nagyot küzdve, sok hiányzót pótolva sikerült megnyernünk ezt az idegenbeli mérkőzést. Ifi: 1-5 TÓSZEGJÁSZBOLDOGHÁZA 2-0 (1-0) Tószeg, 100 néző, vezette: Leitmann Attila. Tószeg: Szabó - Borók, BUJDOSÓ, MÁJER, Szakali, MONOKI, KISS (Markóth), LAKATOS, Polgár, HADAD, Antal. Edző: Pálinkás Tibor. Jászboldogháza: KÓNYA - Káopsztás Dániel, Muntyán, Gömöri, Nagy, Ézsiás, Eszes (Lakatos), KÁPOSZTÁS DÁVID, TASI, Bodor, Trangusz (Szöllősi). Edző: Bodor Máté. Gólszerzők: Kiss (13.), Lakatos (56.). Kiállítva: Polgár (25.). Kellemes időben, jó játékkal, emberhátrányban is megérdemelten diadalmaskodott a hazai csapat. Pálinkás Tibor: - Egy jogtalan kiállítás miatt 65 percet kellett emberhátrányban játszanunk, így még édesebb a győzelem. Bodor Máté: - Élvezetes mérkőzést játszottunk. Ifi: 4-0 JÁSZKISÉRZAGYVARÉKAS 6-1 (1-1) Jászkisér, 100 néző, vezette: Ács Zoltán. Jászkisér: Vincze - Kun, Fehér, Kiss S., Ajtai, Fodor, Budai (Hajnal), Szász, Horváth K. (Barna Á.), Barna F. (Glodics), Hajagos (Vincze). Edző: Csillik Ferenc. Zagyvarékas: Serucza - Szöllősi, Simon, Czibak, Nagy A., Rozsnyai (Major), Rácz, Deák, Diós, Szabó K. (Busi), Major. Edző: Valkó Zsolt. Gólszerzők: Hajagos 2 (38., 73.), Fodor 2 (49., 87.), Glodics 2 (76., 84.), ill. Rozsnyai (36.). Küzdelmes, jó iramú meccsen a második félidő alapján megérdemelten nyertek a hazaiak. Csillik Ferenc: - Gratulálok ificsapatunknak a bajnoki címhez. Gólzáporos győzelemmel avattuk felújított pályánkat. Valkó Zsolt: - Nem akarok megsérteni senkit, ezért inkább nem nyilatkozom. Ifi: 12-1 JÁSZFÉNYSZARUTISZAGYENDA 9-4 (5-2) Jászfényszaru, 100 néző, vezette: Csányi Tamás. Jászfényszaru: Csépány - Ba- zsó, Bálint, Nagy G., Ecker, Jäger, Szívós (Cseh), Rácz, Tüdős, Vaszicsku (Csépán), Urbán. Edző: Szabó Zoltán. Tiszagyenda: Tasi - Zubor, Fehér, Nagy L., Nagy A., Rézsó G., Boros D., Boros D., Rénes, Ma- rinschler, Rézsó Z. Edző: Nagy Attila. Gólszerzők: Urbán 3, Jager 2, cseh 2, Szívós, Tüdős, ill. Boros 2, Nagy L., Fehér Gólgazdag mérkőzésen aratott győzelemmel búcsúzott lelkes közönségétől a jászfény- szarui gárda, mely a következő bajnokságban már a megyei első osztályban szerepelhet. Szabó Zoltán: - Sajnálom a négy bekapott gólt, de ennek ellenére simán nyertünk. Jó szezont zártunk. Nagy Attila: - Gratulálok a Jászfényszarunak a magabiztos feljutáshoz. Ifi: 15-1 TISZAJENŐ-KUNHEGYES 0-4 (0-4). Tiszajenő, 100 néző, vezette: Kálé Elemér Tiszajenő: Balog L. - Nyemecz, Sági, Holló, Szabó J., Nyuli, Bal- labás (Hajagos), Sinda, Kalmár (Polovics), Korsós G., Frigyik (Bravik). Edző: Zsidai István. Kunhegyes: Tóbiás - Soós (Ná- nási), Szabó D., Gácsi, Csillag Zs., Imre, Kocsis (Fritz), Jancsó (Szombati), Dobos (Rózsa), Horváth L. ffyuodi R.), Tyukodi. Edző: Csillag László. Gólszerzők: Horváth L. (7.), Szabó D. 2 (22., 39.), Gácsi (15.) A jól játszó vendégcsapat az első félidő alapján megérdemelt győzelmet aratott. Zsidai István: - A sok kihagyott helyzet megbosszulta magát. Míg mi képtelenek voltunk kihasználni ziccereinket, addig a kunhegyesiek éltek a kínálkozó lehetőségekkel. Csillag László: - Az első félidőben berúgtuk helyzeteinket, míg a szünet után csak kapufáig jutottunk. Ifi: 1-1 i < í\