Új Néplap, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)

2014-06-10 / 133. szám

Sarapova és Nadal a nyerő. Szombaton Marija Sarapova (képünkön) nyerte a francia nyílt te­niszbajnokság női egyes versenyét, miután három játszmában legyőzte a roman Simona Halepet. A férfiaknai Rafael Nadal 212 percnyi játék után négy szettben verte Novak Djokovicsot a döntőben. TENISZ 16 2014. JUNIUS 10.. KEDD Ricciardo sikere a kaotikus montreali versenyen Újra felért a csúcsra az Olaj kosárlabda Immár ötödik bajnoki címüket szerezték a szolnoki piros-feketék autósport Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótá­ja nyerte a vasárnapi For- ma-l-es Kanadai Nagydíjat, ezzel élete első futamgyőzel­mét aratta. A 24 éves verseny­ző remekül használta ki a Mercedes német pilótájának, a világbajnoki éllovas Nico Rosbergnek (Mercedes) a fék­problémáit, és két körrel a vége előtt megelőzte riválisát. Az izgalmas futam harmadik helyén Ricciardo csapattársa, a címvédő Sebastian Vettel végzett. Rosberg a második hely ellenére jelentősen, 22 pontra növelte előnyét az összetettben csapattársával, a Montrealban kiesett brit Le­wis Hamiltonnal szemben. Érdekesség, hogy az első helyet a problémák ellenére Rosberg egészen a 70 körös verseny 68. köréig tartotta, ekkor azonban a korábban Perezt megelőző Ricciardo „körbeautózta”. Mögöttük Perez egyre lassabb lett, s a 69. kör végén Vettel is meg­előzte. A német akcióján a brazil Mássá is „felbuzdult”, s a célegyenesben támadást indított, ám manőverét elhi­bázta, és teljes gázzal neki­hajtott Pereznek, s kis híjái! Vettelt is letarolta. Az óriási baleset után a pilóták sér­tetlenül szálltak ki összetört autóikból. Az utolsó körben így a biztonsági autót be- küldték a pályára. ■ TOTÓ A totó 23/2. heti eredményei 1. Magyarország-Kazahsztán 3-0 1 2. Belgium-Tunézia_________l-Ó 1 3. Argentína-Szloyénia______2-0 1 4. Anglla-Honduras________0-0 x 5. USA-NIgéria____________2-1 1 6. Franciaowzág-Jamalka 8-0 1 7. Toronto-San Jósa________1-0 1 8. D. C. United-Columbua 0-0 x 9. Philadelphia-Vancouver 3-3 x 10. Chicago-Seattle________2-3 2 11. Dallas-Colorado________3-2 1 12. Salt Lake-Portland 1-3 2 13. New England-New York 0-2 2 Plusz egy mérkőzés ___ 14. LosAngeles-Chivas______1-1 x 13+1-es nem volt, a 13-as 1 millió 374 ezer 90, a 12-esek 64 ezer 410, a 11-esek 4425, a 10-esek 970 forintot érnek. A Góltotón 6-os nem volt, az 5-ösök 125 ezer 160, a 4-esek 5035 forintot fizetnek. HIRDETÉS szupebV expressz DEMES Erzsébet 1967-ben végzett év­folyamán, minden volt 8-os osztálytársam osztálytalálkozóra hívom. Kozák Jutka, 30/3004505.-------------------------------------------------------------*466012* HIRDETÉS CtffZ /ÁLTÓ ■ MoneyGmm Szolnok, Batthyány utca 8. Tel.: 56/419-011. Nyitva mindennap 8-21-ig Szolnok, Szapáry utca 23. Tel.: 56/510-271. Nyitva hétköznap: 9-17-ig www.cornergroup.hu ^ Nemzetközi, azonnali J készpénzátutalás a világ bármely pontjára euróbán! Közülieteket is kiszolgálunk! Befektetési arany-értékesítés. 2014. június 7., szom­bat, Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok. Több mint két­ezer néző odabenn, legalább ötszáz szurkoló a csarnok előtti placcon, az utóbbiak hely hiányában sajnos nem fértek be a létesítménybe. Nem láthatták élőben, hogy az Olaj harmadszor is legyő­zi az Atomerőmű SE csapa­tát, és ezzel egyben megszer­zi a bajnoki címet is. Varga Csaba Az abszolút esélyes, a bajnoki | döntőben 2-0-ra vezető Olaj ide- I gesen, kapkodva kezdte a finálé harmadik meccsét. Ellenben a mindenféle teher nélkül játszó atomvárosiak gyártották a pon­tokat. A hazaiaknak öt perc kel­lett, hogy Báder Márton révén megszerezzék első pontjaikat. Az Olaj-tábor által nem túlsá­gosan kedvelt Szabó Zsolt révén a vendégek 17 percen át tartot­tak előrébb, mint a vendéglátók. Justin Holiday triplája után már az Olaj már nem adta ki a kezé­ből a vezetést. A második félidő Az Olaj csapatkapitánya, Báder Márton a fiatalság körében, egy szurkolópalánta a center cipőjét kapta ajándékba 37-32-es szolnoki vezetésről in­dult. Sőt a fordulás után előbb egy duplát majd egy triplát is bedobtak a hazaiak, akik állan­dósították a 10 pont körüli kü­lönbséget. Sőt, volt 15 egység is felek között, hiszen jól játszott a Lóránt Péter-Sztrahinja Milose- vics-Vojvoda Dávid trió. Aztán a semmiből érkezett az eddig csak bóklászó Deonta Vaughn, a paksiak amerikaija 13 pontot szórt, melyre az Olaj csak négy­gyei tudott válaszolni, 73-66. A közönség fergeteges biztatása azonban újra erőt adott a hazai csapatnak, amely már nem en­gedte ki a kezéből a győzelmet, 79-69. Ezzel immár ötödik baj­noki címét szerezte meg az Olaj.- Mi voltunk az esélyesek - kezdte Drágán Alekszics, az Olaj edzője - amit nem egysze­rű feldolgozni, nekünk azon­ban sikerült. Nagy áldozatokat hoztunk, de megérte, a szurko­lók fantasztikusak volt, köszö­net nekik érte. Az elmúlt évadban az Álba Fehérvár csapata legyőzte a döntőben az Olaj csapatát. A fe­hérváriakat az a Dzunics Bra- niszláv irányította, aki az idén már az Atomerőmű SE szakve­zetője volt. - Szoros mérkőzése­ket játszottunk, viszont hiába próbáltunk meg mindent, ezút­tal nem voltunk képesek több­re, mert jobb volt a Szolnok. Tovább izzott a csarnok díjaá- tadáson. Legelőször az MKOSZ elöljárói köztük, Szalay Ferenc elnök, Szolnok polgármestere adta át a csapatnak az aranyér­met, majd a pezsgőfürdő után tűzoltóautó szállította a fiúkat a Kossuth térre. Tóth Zoltán, a klub ügyve­zető igazgatója közös arany­érmekről (is) beszélt az öltö­zőfolyóson. - Fő célunk volt visszaszerezni a bajnoki címet és a Magyar Kupát, mindkettő sikerült. Igyekeztünk helyt­állni az Adria Ligában, míg a EuroChallenge Kupában két éven beül másodszor jutottunk a legjobb négy közé. Ami kö­zös, a nagyobbik fiam, Viktor 2007-ben, a kisebbik Zoltán most utazhatott aranyéremmel a nyakában a tűzoltóautón. A városházi köszöntőn Szalay Ferenc azt mondta: - az Olaj csa­pata mára a Tiszához hasonlóan Szolnok jelképévé vált, büszke lehet erre a város - fogalmazott. Folytatás ősztől az Adria Li­gában és talán az Európa Kupá­ban is. HIRDETÉS NAGY NYÁRI AKCIÓ A MULTI OPTIKÁBAN! 2014. a megújulás éve a MULTI OPTIKÁBAN. Az elmúlt hónapokban már találkozhattak a kedves vásárlók egy „Kiemelt Ajánlattal” és egy „Hónap Ajánlatával”, melyek keretében jelentős kedvezményeket vehetnek igénybe a drágább multifokális lencsét viselők és azok is akiknek „csak” olvasó vagy távoli szemüvegre van szükségük. •« Nézzük szép sorjában: | 1. A „HÓNAP AJÁNLATA” Prémium multifokális lencse 40.000 Ft kedvezménnyel Fantasztikus ajánlattal kedveskedik a multifokális lencsét viselőknek a Multi Optika. Most a prémium kategóriás változatból 40.000 Ft a kedvezmény mértéke. Ezen levo­nással 1 pár lencse ára a középkategóriás ár alá csökken. Ugye ön is a jobbat kérné ha az ár ugyanaz lenne? Ha a Multi Optikában rendeli meg új multifokális szemüve­gét akkor ön is prémium minőséget kap a közepes áráért. SŐT! A fényresötétedő változat esetén csak az egyik lencsét kell kifizetni. Természetesen minden lencséhez a gyártó által kiállított garanciakártyát adunk. 2. "KIEMELT AJÁNLAT” Komplett szemüveg már 13.990Ft-tól A Multi Optikában gondoltak azokra is akik, távoli- vagy olvasószemüveget viselnek. Számukra egy meghatározott divatos kollekcióból (fém vagy műanyag keret) műanyag lencsével komplett szemüveget (keret+lencse) tudnak vásárolni 13.990 Ft-ért. 3. „KONTAKTLENCSE” Multi Optika Szolnok Boldog Sándor István krt. 25 (volt Ságvárí Endre krt.) Tel.: 56/341-007! ...Ön melyiket választaná? A Multi Optika már régóta diszkont áron kínálja a kontaktlencséket. A nyár közeledtével a napi eldobható lencséké a főszerep. A Johnson & Johnson 1-Day Acuvue Moist lencséje most csak 4990 Ft,a TruEye prémium kategóriás lencse pedig csak 5890Ft-ba kerül. Az árak a 30 db-os kiszerelésre vonatkoznak. Az akció 2014. 06. 07. és 06. 30. KKOSSÜN KOMPROMISSZUMOT VÉUSS2AA CStoSTECflNHtOlAT Sarudi Aliz és Szabó Petra győztes hajóban lapátolt KAJAK-KENU Az aktuális világ- bajnoki címvédők közül a ke­nus Vajda Attila nyert, a kaja­kos Medveczky Erika viszont kikapott 1000 méteren a kaja­kosok és kenusok Szegeden zaj­ló első Európa- és világba/noki válogatójának szombati és va­sárnapi versenynapján. Ami azonban a legfontosabb, a Köz- gép-Szolnok KK versenyzői re­mekeltek a Maty-éri válogatón. Czeglédi Gábor edző tanít­ványai közül a Ciprusról visz- szatért Sarudi Aliz Medveczky Erikával (KDSE) 1000 méteren, míg Szabó Petra Kozák Danutá- val (Újpest) 200 méteren győ­zött. Maradva a hölgyeknél Bo- donyi Dóra második lett 5000 méteren. A férfiaknál a mind­össze 20 éves Gál Péter 500 méteren negyedik lett, az U 23- sok között viszont a legjobbnak bizonyult. A kenusoknál érde­kelt Sarudi Pál, aki tavaly ősz­szel visszatért Szolnokra, egyé­niben 1000-ren harmadik, 500 méteren negyedik lett, míg 200 méteren Kovács Mátéval (KSI) az oldalán a második helyen ért célba. A maradva a kenusoknál 2008-as pekingi olimpián aranyérmes Vajda a fiatal Vas­bányai Henriket utasította ma­ga mögé jelentős különbséggel, míg a tavalyi, duisburgi vb-n hozzá hasonlóan győztes Med­veczky ugyanilyen simán ma­radt alul a győriek ifjúsági öt­karikás bajnokával, Farkasdi Ramónával szemben. Ami a többi női számot ille­ti, a kajak párosok 500 méteres versenyét Szabó Gabriella és régi-új társa, a Magyarország­ra idén ausztráliából visszatérő Csipes Tamara nyerte, a kenu­sok hasonló számának döntő­jében pedig a favorit Takács Kincső, Lakatos Zsanett duó ért elsőként a célba.- Tipikus első pálya volt. Ti­pikusan az első pályák hibái­val, de megvan, és dolgozunk tovább az egységen - mondta a parton Szabó Gabriella, aki 2010-ben 1000 méteren világ­bajnok lett Csipessel. Most a számra az utolsó pillanatban benevező, s 450 méterig veze­tő Kárász Anna, Vad Ninetta kettős volt a legnagyobb ellen­felük. A férfiaknál K-l 500 méte­ren a közelmúltban betegség­gel bajlódó, s pénteken egy kilométeren csak kilencedik Dombvári Bence végzett az el­ső helyen, ugyanezen a távon, párosban pedig az egy nappal korábban, 1000 méteren is első Tóth Dávid, Kulifai Tamás duóé lett a győzelem. A kenusoknál 200 méteren az esélyes Lantos Ádám előbb győri klubtársát, Nagy Pé­tert maga mögé utasítva nyert egyesben, majd ők ketten pá­rosban sem találtak legyőzőre. A győztes egységek indulási jogot szereztek a németországi Brandenburgban július 11-13- án sorra kerülő Európa-baj- nokságra. Az MTI információ szerint augusztusi, moszkvai világbajnokságra azok az egy­ségek utazhatnak, amelyek két válogatót nyernek. A következő válogatót a jövő hét végén rende­zik, ugyancsak Szegeden. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom