Új Néplap, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)

2014-06-06 / 131. szám

2014. JÚNIUS 6., PÉNTEK 15 TÜKÖR - SZOLGÁLTATÁS A tehetséggondozás az egyik szívügye portré Miniszteri díjjal ismerték el a Karcagi Általános Iskola igazgatónőjének kiemelkedő munkáját A pedagógusnap alkalmából Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől a gyermekek harmonikus személyiségformálása terén végzett kiemelkedő oktató, nevelő munkája elismeré­seként Németh László-díjat vett át Ecsedi Irén, a Karcagi Általános Iskola intézmény- vezetője. Ebből az alkalomból beszélgetettünk vele pályájá­ról, terveiről. Daróczi Erzsébet- Nagyon megható volt szá­momra a pénteki minisztériu­mi díjátadás. Nagy öröm ez az elismerés, ami természetesen egy közös munka, a fenntartó és kollégák eredménye is. Mindig fontosnak tartót tam a fenntartóval és dolgozóival az v ^ együttműködést. Külön köszönöm a karcagi tankerület ve­zetőjének, munkatársainak, hogy a díjra felterjesztettek - mondja Ecsedi Irén, aki 1975- ben a Babes-Bólyai Tudomány- egyetem fizika-kémia szakán szerzett diplomát.- Miért ezt a két szakot válasz­totta?- Középiskolában nagyon jó kémia és fizika szakos tanáraim voltak. Nelli néni hatására felvé­teliztem a fizika-kémia szakra. Az egyetemen még jobban meg­erősödött bennem, hogy a peda­gógus pályát választom.- Hogyan került Karcagra?- Amikor 1990-ben Magyar- országra jöttünk és munka­helyet kerestem, fizika-kémia szakos pedagógusállást hirdet­tek a Kiskulcsosi Általános Is­kolában. Az akkori igazgatónő Kiss Pálné nagyon kedvesen fo­gadott, s felvett. Mára Karcagon otthonra találtam, kollégáim­mal nagyon jó együttműködés alakult ki. 1995-ben pályáztam meg az igazgatói állást.- A következő váltás 2011-ben volt, amikor Önt bízták meg az összevont iskolák vezetésével.- Nagy kihívás volt ez számomra, hi­szen a Karcagi Általános Isko­lának 963 tanu­lója és 111 fő dolgo­zója van. Közösen ha­tároztunk abban, hogy a tagiskolák megőrzik egyéni arculatukat, sajátosságaikat: iskolai napok rendezvényei, ta­nulmányi és sportversenyek. Programjainkban mindig szá­míthatunk a szülői közösség önzetlen támogatására. Tavaly a fenntartó is változott. Fontosnak tartom, hogy továbbra is jelen le­gyünk városi rendezvényeken. AHét ü/mbgre Ecsedi Irén intézményvezető a Németh László-díjjal- Önről köztudott, hogy nem az íróasztal mellől irányít. Ha kell, naponta többször kerékpárra ül és megnézi a központi isko­lákat és a négy kilométerre lé­vő Kiskulcsosi tagiskolát.- Fontosnak tartom a kap­csolattartást a kollégákkal, diákokkal, hogy a felmerülő problémákat, vagy épp a sike­reket személyesen megbeszél­jük. Nagy hangsúlyt fektetek a tehetséggondozásra is: mű­ködik a Kováts-Tehetségpont, a Györffyben az emelt szintű angoltanítás, korábban Kis- kulcsoson az emelt szintű testnevelés. Odafigyelünk a sajátos nevelési igényű és a hátrányos helyzetű tanulókra, a tárgyi és személyi feltételek adottak. Diákjaink megállják helyüket megyei, országos ta­nulmányi és sportversenye­ken. Fontosnak tartjuk, hogy mi is házigazdái legyünk vá­rosi, területi versenyeknek.-1991 óta több határon túli kirándulást szervezett.- Többször jártunk Erdély­ben, Délvidéken és Felvidéken tantestületekkel és tanulócso­portokkal. A Szepsi magyar tannyelvű iskolával személyes barátságok jöttek létre a diá­kok, pedagógusok és családok között. Szeretném ezt a kapcso­latot bővíteni, hiszen lenne még látnivaló Erdélyben, a lengyel és német testvérvárosban is. Névjegy név: Ecsedi Irén születési név: Úr Irén SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: Bihar, 1952. 01. 05. karrier: Babes-Bólyai Tudo­mányegyetem fizika-kémia sza­kán 1975-ben szerzett diplomát, utána Nagyváradon tanított, 1990-ban Karcagra költözött, 2011-ig a Kiskulcsosi Általános Iskolában dolgozott, legutóbb igazgatóként, 2001-ben elvégez­te a Budapesti Műszaki és Gaz­daságtudományi Egyetem köz­oktatás-vezetői szakát, 2011-től a Karcagi Általános Iskola in­tézményvezetője díjai: Karcag Város Kultúrájáért Díj (2005), Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Díja (2011) család: két fiú, négy unoka hobbi: kirándulás, keresztrejt­vényfejtés- A munka mellett mi jelenti a kikapcsolódást?- Gyermekeim, unokáim. Büszke vagyok fiaimra. Menye­immel nagyon jó a kapcsolatom, s imádom unokáim. 2009-ben született Anna és Balázs, 2011- ben Péter és két hete érkezett a családba Lili baba. A jövőben szeretnék többet lenni velük. Szeretek kirándulni, kereszt- rejtvényt fejteni. Sokszor vissza­látogatok Nagyváradra a roko­nokhoz. Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Városmajor Gyógyszertár (Városmajor út 55.) az ügyeletes. Vízállás A kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafü­rednél 559 centiméter, duz­zasztott, Kisköre-felsőnél 741 centiméter, duzzasz­tott, a vízhőfok 20 Celsi- us-fok. Kisköre-alsónál -117 centiméter, apadó, Szolnok­nál -28 centiméter, apadó, a víz 20 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 158 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kunszent- mártonnál 41 centiméter, apadó. Traffipax A megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 4-es, 44-es utak egyes szaka­szain, Törökszentmiklós, Szolnok, Cserkeszőlő bel­területén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipa- xos ellenőrzőautók elhelyez­kedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hírportálon. ■ „Lehet, hogy a szomszéd fűje zöldebb, de nyírni azt is kell.” (Rob Parsons) PROGRAMAJÁNLÓ MOZI MAI MŰSOR. Szolnok. Cinema City: Dé­mona (12) 14.00. Démona (12) 3D 16.00, 18.00. 20.00.22.00. Fekete leves (16) 14.30.18.30.22.30. Godzilla (12) 3D 14.20. A holnap határa 3D (12) 15.30, 17.20.20.10.22.30. Rio 2.3D 13.15. Rossz szomszédság (16) 16.30,20.30. X-Men az eljövendő múlt napjai 3D (16) 17.00,19.40, 22.20. TISZApART mozi: Volt egyszer egy erdő (0) 15.00, A szépség és a szörnyeteg (12) 16.00, Volt egyszer egy erdő (0) 16.30, A100 éves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt (16) 18.00, Démona 3D-ben (12) 18.00, Fekete leves (16) 20.00, Készen állsz Helenre? (18) 20.15. SZÍNHÁZ SZOLNOK. A Szigligeti Színház nagyszín­padán ma 19 órától a Patika (Csortos-bér- let) című darabot tekinthetik meg. HANGVERSENY SZOLNOK. A Szolnoki Szimfonikus Zene­kar a Fantázia-bérlet keretében 2014. jú­nius 9-én, hétfőn 19 órakor hangversenyt rendez a Szolnoki Galériában. A koncerten Mozart- és Sztravinszkij-műveket hallhat a közönség valamint ez alkalommal lesz az ősbemutatója CserÁdám „II. szimfóniájá­nak”. Az est karmestere Cser Ádám. AGYKONTROLL JÁSZBERÉNY. Június 13-án 18 órától Sorsfordító - A változásokról címmel dr. Kí­gyós Éva pszichológus, agykontrolloktató tart előadást Szó lesz arról, hogyan te­gyük le múltunk terheit, honnan merítsünk erőt, ha úgy érezzük, teljesen kiégtünk. Az előadás helyszíne az ifjúsági ház. A be­lépés ingyenes. MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA JÁSZBERÉNY. Június 14-én 10 órától 24 óráig tartják a Múzeumok éjszakáját a Jász Múzeumban, a Hamza Múzeumban és a Szikra Galériában. KÉZMŰVESNAP SZOLNOK. Agyagozás, papírpillangó- és spatulakarkötő-készítés várja az érdeklő­dő gyerekeket június 7-én a Borka Alkotó­házban. A szombati ingyenes kézműves­napon délelőtt kilenc órától délután egyig várják a kis- és nagydiákokat. GÁLA SZANDASZŐLŐS. A művelődési ház­ban ma 16 óra 30 perctől néptáncgálát tartanak. TALÁLKOZÓ ABONY. Június 7-én 9 órától labdarúgó­fesztiválon vehetnek részt az érdeklődők a városi sportcsarnok melletti műfüves pályán. KIÁLLÍTÁS NAGYKÖRŰ. Ma 18 órakor a Nagykörű Galériában Osgyán László festő kiállításá­nak megnyitóját tartják. A kiállítást Szen- te-Szabó Ákos festőművész nyitja meg. LEGENDÁK A LEVEGŐBEN SZOLNOK. Legendák a levegőben címmel június 6-7-8-án repülőnapot tartanak a sportreptéren. Június 7-én 10 óra 30 perctől az érdeklődők találkozhat­nak Mészárovics Györggyel, a legtöbbet ugrott magyar ejtőernyőssel, majd 11 óra 15 perctől Vári Gyula vadászpilóta műrepülő-bemutatóját tekinthetik meg, 11 óra 45 perctől Nádas Tamásra emlé­keznek, délután egy órától a MI8-as heli­kopterből katonai ejtőernyős-bemutatót tartanak, ezt követően 13 óra 30 perctől a JAK 52-es kiképző műrepülő-bemutató látható, majd 13 óra 45 perctől old timer vitorlázógép-bemutatót tart Révy László. Délután három órától Imreh Lajos Ml 2-es helikopter-bemutatója lesz. Fél öttől a Ma­xi Sun koncertezik. AZ ÚJ NÉPLAPBAN SZEREPLŐ PROGRAMOK, MŰSOROK, ÜGYELE­TEK ADATAIBAN IDŐKÖZBEN TÖR­TÉNT ESETLEGES VÁLTOZÁSOKÉRT SEM ANYAGI, SEM JOGI FELELŐS­SÉGET NEM VÁLLALUNK. További programok: Szoljon.hu. HÉT VÉGI ORVOSI ÜGYELETEK A Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv tájékoztatása szerint az ügyelet ideje reggel hét órától másnap reggel 7 óráig tart szombati, munkaszüneti és ünnep­napokon. SZOLNOK. Felnőttügyelet: Szolnok, Tószegi út 21. (a Hetényi G. Kórház terü­letén) Tel.: 373-373. Gyermekorvosi ügye­let: Szolnok, Tószegi út 21. (a Hetényi G. Kórház területén). Tel.: 423-102. Ellátási terület: Csataszög, Hunyadfalva, Kőtelek, Nagykörű, Szajol, Szászberek, Szolnok, Rákóczifalva, Tiszajenő, Tiszasüly, Tisza- várkony, Tószeg, Újszász, Vezseny, Be- senyszög, Zagyvarékas. FOGORVOSI ügyelet: szombat, MUNKASZÜNETI ÉS ÜNNEPNAP 7-TŐL15 ÓRÁIG. Szolnok, Temető u. 1. Tel.: 210-130. Ellátási terület: Beseny- szög, Csataszög, Hunyadfalva, Kőtelek, Nagykörű, Szászberek, Szolnok, Rákóczi­falva, Rákócziújfalu, Tiszajenő, Tiszasüly, Tiszavárkony, Tószeg, Újszász, Vezseny, SzajolJászberény. Orvosi ügyelet: ünnep és munkaszüneti napokon 8 órától más­nap 8 óráig. Felnőtt- és gyermekorvosi ügyelet: Jászberény, Thököly út 13. Tel.: 56/221-304. Ellátási terület: Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy, Jászárokszállás, Jászágó, Pusztamonostor, Jászjákóhal- ma. Jánoshida. Orvosi ügyelet 8 órától első munkanap 8 óráig, Jánoshida, Fő út 49. Tel.: 57/458-404. Ellátási terület Jánoshida, Alattyán, Jászalsószent- györgy, Jászboldogháza, Jászladány, JászalsószentgyörgyJászfényszaru és Pusztamonostor. Orvosi ügyelet: szom­bat, munkaszüneti és ünnepnap 8 órától első munkanap reggel 8 óráig, Hatvan, Szálkái u. 5. Tel.: 06-37/341-040.Jász- apáti. Orvosi ügyelet: szombat, munka­szüneti és ünnepnap reggel 8 órától az első munkanap reggel 8 óráig, Jászapáti, Kossuth út 10. Tel.: 57/443-421. Ellátási terület: Jászapáti, Jászivány, Jászkisér, Jászszentandrás, Jászdózsa, Jászjákóhal- ma, Jásztelek. KARCAG. Orvosi ügyelet: Karcag, Szé­chenyi sugárút 27. Tel.: 59/300-235, OMSZ 56/221-304,104. Ellátási terület: Karcag, Berekfürdő, Kunmadaras, Bucsa. Kisújszállás. Orvosi ügyelet: Kisújszállás, Nagy Imre út 6/A. Tel.: 59/520-623, 20/9326-117 Ellátási terület: Kisújszál­lás, Kenderes, Bánhalma, Ecsegfalva. KUNSZENTMÁRTON. Orvosi ügyelet: Kunszentmárton, Mátyás kir. u. 21/A. Telefon: 461-235. Ellátási terület: Kun­szentmárton, Öcsöd, Szelevény, Csépa, Tiszasas, Tiszakürt, Cserkeszőlő. TISZAFÖLDVÁR. Orvosi ügyelet: Tisza- földvár, Kossuth L. út 165. Tel.: 56/470- 424,06-20/958-4969. Ellátási terület: Tiszaföldvár, Martfű, Nagyrév, Tiszainoka, Rákócziújfalu, Cibakháza, Kengyel, Ti- szatenyő. MEZŐTÚR. Orvosi ügyelet: Mezőtúr, Kossuth L. u. 7-11. Telefon: 56/550-472, 30/415-7085. Ellátási terület: Mezőtúr, Mezőhék, Kétpó, Mesterszállás. TISZAFÜRED. Orvosi ügyelet: szombat, munkaszüneti és ünnepnapot megelőző nap 18 órától az első munkanap 8 óráig. Tiszafüred, Nefelejcs u. 4. Telefon: OMSZ: 56/221-304,104. Ellátási terület: Tisza­füred, Tiszaszőlős, Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván, Tiszaszentimre, Tomajmonos- tora, Tiszaderzs. ORVOSI ÜGYELET: ABÁDSZALÓK, TISZABURA: ABÁDSZALÓK, DEÁK F.U. 16.7:59/355-303. KUNHEGYES. Orvosi ügyelet: Kunhe­gyes, Dózsa Gy. út 4. Tel.: 59/326-800. TÖRÖKSZENTMIKLÓS. Orvosi ügyelet: munkanapon 17 órától reggel 7 óráig, va­lamint munkaszüneti, ünnep és hétvége 7 órától másnap 7 óráig. Törökszentmiklós, Kossuth út 126. Tel.: 56/221-304. Ellátási terület Törökszentmiklós, Tiszapüspöki, Tiszabő, Tiszatenyő. Fogorvosi ügyelet: szombat munkaszüneti és ünnepnapon 15-19 óráig: Törökszentmiklós, Fáy-ltp. 7. ép. 2. Ih. fszt. 2. Tel.: 56/333-958. Ellátási területe: Törökszentmiklós. FEGYVERNEK. Orvosi ügyelet: munkanap 16 órától reggel 8 óráig valamint munka­szüneti, ünnep és hétvége 8 órától másnap reggel 8 óráig. Fegyvernek, Felszabadulás u. 128/A. Tel.: 20/388-9787,56/556-038. Ellátási terület: Fegyvernek, Örményes, Kuncsorba, Tiszaroff, Tiszagyenda. TÚRKEVE. Orvosi ügyelet Túrkeve, Szé­chenyi u. 5. Tel.: 361-258,30/627-2989. SZOLNOK TV______________ 6.00 Aktuális 6.30 Téma 6.50 Na­pi üzenet 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Akutális 8.30 Téma 9.00 Saj­tóasztal 10.00 Időgép 10.30 Örök­ségünk 11.00 A tatárok Magyaror­szágon 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma 13.00 Szolno­ki Olaj KK-Paks - kosárlabda-mér­kőzés közvetítése felvételről 14.30 Különóra 15.00 Aranyidő 15.30 Eli­xir 16.00 EU-JÁLIS - Prizma Színház előadása 16.30 Kultúrkorzó 17.00 Programkalauz 17.30 Időgép 18.00 Sajtóasztal 18.50 Napi jótett 19.00 Aktuális 19.20 Napi üzenet 19.30 Fórum 20.00 Aktuális 20.20 Napi jótett 20.30 Téma 20.50 Napi jótett 21.00 Programkalauz 21.30 Örök­ségünk 21.50 Napi jótett 22.00 Szolnoksport 22.20 Napi jótett 22.30 Különóra 23.00 Képújság szolnoktv@szolnoktv.hu AKTÍV RÁDIÓ 0.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker -.Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női for­tély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party cafe - Klubked­vencek és a legjobb dance-dalok aktiv@aktlvradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 4.00 Kultusz (ismétlés) 6.00 Regge­li Juice Kis Katával 11.00 Amadeus rádió zenés műsora Juhász Bálinttal 16.00 Amadeus rádió zenés műso­ra Hajdú Csabával 22.00 Luxiunk - Retro show ismétlése, majd non­stop zene szombat reggel 5 óráig amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom