Új Néplap, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)

2014-06-05 / 130. szám

2014. JÚNIUS 5., CSÜTÖRTÖK T7TTO Győri edző a legek között. A Nemzetközi Kézilabda Szövetség Ambros Martint, a Győrrel két Bajnokok Ligáját nyert spanyol trénert is jelölte az év legjobb edzője címre. Az IHF a férfi és női szakágban is három-három jelöltet nevezett meg, közöttük szavazás dönt majd a győztesekről. KÉZILABDA Még két forduló van a megyei harmadosztályú bajnokságból labdarúgás A 25. fordulót ren­dezték meg a megyei harma­dosztályú labdarúgó-bajnok­ságban. A 4 mérkőzés közül azonban csak 3 eredménye dőlt el a pályán. A Jászjákóhal- ma gárdája nem érkezett meg Kenderesre, így az összecsa­pás elmaradt. Eredmények: Tiszaszőlős- Lurkó Focimánia 3-3 (2-0), gólszerzők: Darvas 2, Mada­rász, ill. Csontos 3. Kiállítva: Nagy (33.), ill. Kun (85.). Cser- keszőlő-Kengyel 3-3 (3-3), gólszerzők: Határ Cs. 2, Gál, ill. Ladányi, Peres, Varga. Ki­állítva: Kátai (Cserkeszőlő, 83.). Jászszentandrás-Tisza- szentimre 2-5 (1-2), gólszerzők: Torba, Kövesdi, Ul. Sipos 2, Rózsa, Szoboszlai, Hegedűs. Kenderes-Jászjákóhalma 3-0 (mérkőzés nélkül). A bajnokság állása: 1. Na- gyiván (már bajnok) 60 pont, 2. Tiszaszentimre 49,3. Kende­res 41,4. Kengyel 28,5. Lurkó Focimánia 26,6. Tiszaszőlős 25,7. Jászjákóhalma 17, 8. Cserkeszőlő 17,9. Jászszen- tandrás 10 pont. Befejeződött a megyei negye­dosztályú labdarúgó-bajnok­ság, ám a sok büntetés, pontle­vonás - Abádszalók 5, Bánhal­ma 6, Kőtelek 13 - miatt csak most lett hivatalos a záróra. A végeredmény: 1. Kunmada­ras 47 pont, 2. Besenyszög 40, 3. Tiszabura 32,4. Tiszaörs 26, 5. Berekfürdő 22,6. Abádsza­lók 17,7. Kétpó 16, 8. Bánhal­ma 15, 9. Nagykörű 10, | 10. Kőtelek 5 ■ GÉLÉI JÓZSEF HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. *, Tel.: 56/419-011. Nyitva: minden nap 8-21-ig $ Szolnok, Szapáry utca 23. | Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-lg * Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 302,75 307,49 USD 222,00 227,49 CHF 247,00 253,49 Érvényben: 2014. június 5. Befektetési aranyértékesités. ags Közii,eteket is kiszolgálUnk!|M(jM^ram www.cornergroap.hu [ nemzetközi pénztranszfer j Fókuszban a Tisza-parti elitalakulat vízilabda Hivatalos csapatbemutatót tartott tegnap a Szolnoki Dózsa-Közgép Újabb nagy dobásra ké­szülnek a szolnoki pó­lósok. Elköszönt Lévai Márton, Vörös Viktor, Török Béla, Pásztor Mátyás és Hosnyánszky Norbert. Az ér­kezési oldal azonban ennél is veretesebb: összesen kilenc világ- és/vagy négy olimpiai bajnok alkotja a csapatot a következő szezonban. Gutái L, Varga Cs. A víz kiválóan vezeti a hangot, avagy már az uszodák sem tudják sokáig őrizni a titkokat. Bár a szolnoki vízilabdaklub igyekezett nem nagy dobra' verni új igazolásait, az érkező játékosok nevei hetekkel ez­előtt kiderültek.- A csapatépítés csúcsára ért a klub - köszöntötte a Vízilabda Aréna előterét megtöltő újság­írókat Kovács István, a Szolno­ki Dózsa-Közgép szakmai igaz­gatója.- Biztos vagyok abban, hogy ha van egy nagyon erős csapat a bajnokságban, amely nemzetközi szinten is eredmé­nyes, az a válogatottnak csak jót tesz. Nagyon remélem, hogy miután két egymást követő év­ben is bejutottunk a Magyar Kupa- és a bajnokság döntőjé­be, a harmadik évben mind a kettőt megnyerjük. A BL-ben pedig a Final Sixbe jutunk. Nagy Viktor és Tóth Márton feljebb jött a Tiszán, mindket­ten a bronzérmes Szegedből igazoltak ide.- Nem lesz rivalizálás - zár­ta rövidre a Decker Attilával folytatandó versengést firtató kérdést a kapus Nagy Viktor. - Éppen a hétvégi kézilabda BL-döntő bizonyította, hogy egy csapatnak két jó kapusra van szüksége. Hatvan meccset ját­szunk a szezonban, ennyit egy ember képtelen végigvédeni. A BVSC-ből érkezik a 23 éves balkezes center, Mezei Tamás, aki három éve már volt szolno­ki pólós. Tízéves olaszországi légióskodást zárt le Madaras Tegnap mutatták be a szolnoki vízilabdacsapat új játékosait, a Dózsa nagyon erős kerettel vág neki a következő szezonnak. Képünkön balról jobbra: Cseh Sándor vezetőedző, Varga Dénes, Madaras Norbert, Mezei Tamás, Varga Dániel, Nagy Viktor, Kovács István szakmai igazgató és Tóth Márton. Norbert, aki Reccóból szerző­dött Szolnokra.- Több összetevője is volt annak, hogy hazaigazoltam - mondta a kétszeres világ­bajnok játékos, akinek pazar kollekciójából a magyar bajno­ki cím még hiányzik. - Zétény fiam ősszel kezdi az iskolát, a- nagy öröm számunkra, hogy a sajtótájékoztatón nem kül­földi idegenlégiósokat muta­tunk be, hanem magyarokat, akik egyben a világ legjobb já­tékosai - mondta ár. Nyerges Zsolt, a Szolnoki Vízilabdázás Jövőjéért Alapítvány alapítója.- Mindez nem jöhetett volna létre a jól képzett, kiváló ma­gyar edzők nélkül, mint Ke­mény Dénes, Kovács István, Kásás Zoltán és Földi László, de még sorolhatnám a jól csen­gő neveket. Közülük Kovács szolnoki ajánlat szakmailag és anyagilag is megfelelő volt. Új uszoda, új csapat, minden adott a jó szerepléshez. A Primőrje Rijeka 1938 (!) után szerzett újra horvát baj­noki címet, a sikerben elévül­hetetlen érdemei voltak Varga Dánielnek és öccsének, Varga István a csapataival nyolc al­kalommal szerepelt a Bajno­kok Ligája Final Fourjában, ebből ötször döntőzött. A szak­ember szolnokivá lett az elmúlt hat esztendőben, mióta nálunk dolgozik. Az előttünk álló sze­zonban az utánpótlás-nevelés­ben is fontos szerepet kap majd a szakember. Az újjászer­vezést követően azt szeretnénk, ha pár év múlva minél több sa­ját nevelésű, szolnoki játékos­ból állna csapatunk - hang­súlyozta dr. Nyerges Zsolt. Dénesnek. Mindketten a szol­noki csapat erősségei lesznek a következő évadban.- Nagy dolgokra készülünk- összegzett a Varga testvérek idősebbik tagja. - Megtisztelte­tés és kihívás is ebben a csapat­ban játszani. Nem akarunk sze­rénykedni: a csapat szerkezetét, játékosállományát és a szakmai stábot tekintve is készen áll a legnagyobb feladatokra. Változás lesz a parton is. Kovács István marad a csapat szakmai igazgatója, Cseh Sán­dor vezetőedzővé lép elő.- Ez nem arról szól, hogy a já­tékosok eltöltenek itt egy évet - fogalmazott a fiatal szakvezető.- A csapat nevében benne van, hogy Szolnok, vagyis a város értékévé kell válni, fel kell pezs- díteni a pólóéletet. Még inkább magunk mellé kell állítani a szurkolókat. Biztos vagyok ben­ne, hogy a játékosok számára pá­lyafutásuk egyik legnagyobb ki­hívása lesz a következő szezon. A Szolnoki Dózsa-Kögép 2014/15-ös csapata: Kapusok: Nagy Viktor (világ­bajnok), Decker Attila (világbaj­nok). Mezőnyjátékosok: Han- gay Zoltán, Jansik Dávid, Vá­mos Márton (világbajnok), Kis Gábor (olimpiai bajnok), Milan Alekszics (világbajnok), Zsiv- ko Gocics (világbajnok), Szte- fan Mitrovics (világbajnok), Tóth Márton, Madaras Norbert (olimpiai és világbajnok), Mezei Tamás, Varga Dániel (olimpiai és világbajnok), Varga Dénes (olimpiai és világbajnok). A válogatottak számára sű­rű lesz a nyár, hiszen két hét múlva Világliga-döntő, utána pedig kezdődik a budapesti Európa-bajnokság, majd követ­kezik a világkupa. Szeptember tizedikén azonban már a teljes keret a Vízilabda Arénában készül. Ősszel Bajnokok Ligá­ja-selejtezőt és magyar bajnoki és kupamérkőzéseket játszik a csapat. Kovács István az utánpótlásért is tenni fog a jövőben Újabb győzelmével közel került a bajnoki címhez az Olaj kosárlabda A hajrában bedarálták a hazaiakat a piros-feketék, akik szombaton akár le is zárhatják a párharcot Az NB I döntőjének második mérkőzésén a paksi Atomerőmű SE fogadta az Olaj KK csapatát. A finálé első találkozóján az Olaj nyert 77-64-re, s mivel Pakson is győztek - 77-71-re -, a pi­ros-feketék nagyon közel kerül­tek az aranyéremhez a három győzelemig tartó párharcban. Az első percekben még fej fej mellett haladtak a felek, aztán az Olaj megállt 14 pontnál, míg a hazaiak már 20 egységnél tartottak. A folytatásban Vojvo- da Dávid és Báder Márton ko­sarával feljött az Olaj 21-20-ra, de ekkor még szárnyalt a Paks, Jonesék elhúztak 9 ponttal, de az extra dobóformát mutató Vojvoda rendre visszahozta az övéit a meccsbe, 34-29. A for­dulás után egy pillanatra for­dított az Olaj, de McGruder ta­lálataival visszavette a vezetést az ASE. Vojvoda mellett Lóránt Péter is eredményes volt, így az előny már a vendégeknél volt. A záró felvonás 52-56-os ál­lásról indult. Csőstül jöttek az izgalmak. Az Olaj semmit nem akart a véletlenre bízni. Báder Márton a legszebb napjaira em­lékeztetőén játszott a palánkok alatt, és úgy tűnt, hogy nagyon sima lesz a hajrá. A vendéglá­tók mozgósították utolsó erőtar­talékaikat is, és felzárkóztak 70-73-ra. Kovács Ákos tripla- kísérlete nem sikerült, Justin Holiday pedig bedobta a bün­Simon Balázs (labdával) igyekezete sikerrel járt, hiszen komoly előnyben csapata tetőket, így az Olaj, akárcsak a középszakaszban a döntőben is nyerni tudott legnagyobb rivá­lisa otthonában. A mérkőzés végén a szép számú Olaj szurkóhad óriási ünneplésben részesítette ked­venceit. A mezőny egyik legjobb em­bere, Vojvoda Dávid is kiemelte a szurkolókat.- A csapat hatodik embere volt a szurkolótábor - mondta a bedobó. - Akkor is biztattak bennünket, mikor vesztésre álltunk. Talán mondani sem kell, hogy nagyon fontos győ­zelmet arattunk. Nálunk min­denki hozzátette a magáét. Szombaton nem lesz más dol­gunk, mint harmadszorra is nyerni az ASE ellen. Atomerőmű SE- SzolnokiOlaj 71-77 (20-14,14-15,18-27,19-21) Paks, 1500 néző. V: Vigh R, Pállá Z., Györffy P. ASE: Vaughn 8/3, MCGRU­DER 18, Körtélyesi 5, Szabó Zs. 3/3, Jones 10. Csere: Kovács Á. 11/6, Eilingsfeld 5/3, Tóth Á. 10, Baki 1. Vezetőedző: Dzunics Braniszlav. OLAJ: Pilcsevics 8, VOJVO­DA 22/12, Keller 6, Milosevics 4, Lóránt P. 9/3. Csere: Holiday 11/3, BÁDER 13, Simon B. 4, Rakics, Ivosev, Trotter. Vezető­edző: Drágán Alekszics. Edző: Andrius Jurkunas. ■ V. CS.

Next

/
Oldalképek
Tartalom