Új Néplap, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)

2014-06-25 / 146. szám

2014. JÚNIUS 25., SZERDA 3 MEGYEI TÜKÖR Úthengert is rejt a mélység? kutatás A legendák szerint járművek hevernek a Tisza medrében HÍREK Támogatják a motorok üzemeltetését a tiszafüredi Rendőrkapi­tányság kérelmet nyújtott be a város önkormányzatá­hoz. A júliusra és augusz­tusra kért támogatást a rendőrség az önkormány­zattól, hogy a nyári idő­szakban a közrend és köz- biztonsági feladatok ellátá­sához üzemeltetni tudjon két segédmotor-kerékpárt. A testület úgy határozott, hogy üzemanyagkártyával támogatja a két jármű nyá­ri üzemeltetését. ■ SZ. ZS. Második helyen végzett a várkonyi fiú sikeresen szerepelt atlé­tikában Mári Szabolcs, a tiszavárkonyi Endre Király Általános Iskola hatodikos tanulója a napokban, egé­szen pontosan június 19-22. között Debrecenben meg­rendezett Kis Iskolák Sport- versenye Diákolimpai Or­szágos Döntőjén. Az említett eseményen ugyanis hatszáz méteres futásban a második helyezést érte el a tiszavár­konyi iskola diákja. ■ A radiátorokat és a tartályt is lefoglalták A kunszentmártoni Rend­őrkapitányság eljárást indított zártörés bűntett el­követésének megalapozott gyanúja miatt egy kun­szentmártoni lakos ellen, tájékoztatta lapunkat a me­gyei rendőr-főkapitányság. Az 56 éves nő hétfőn 17 órakor bement az árverés alatt álló kunszentmártoni ingatlanába annak elle­nére, hogy azt a bíróság határozattal végrehajtás alá vonta. Az új tulajdonos értesítette a rendőrséget, hogy az asszony a fia se­gítségével a lezárt házból radiátorokat és egy víz­tartályt pakolt el. A jár­őrök a helyszín közelében igazoltatták a nőt és fiát, akiket az ügy körülményei­nek tisztázását követően előállítottak a rendőrkapi­tányságra. A rendelkezésre álló adatok alapján a nyo­mozók az 56 éves nőt gya­núsítottként hallgatták ki és a radiátorokat, illetve a víztartályt lefoglalták, adta hírül a rendőrség. ■ ► Folytatás az 1. oldalról Ugyanakkor különféle érde­kes járművek valóban vannak a meder alján.- Sok minden került már víz alá - meséli egy nagykö­rűi férfi. - Évek' óta járunk ide horgászni a barátaimmal, és láttunk, hallottunk egy s mást. Sokan beszélik, hogy egy Csepel teherautó is a víz­be zuhant itt a kompnál, illet­ve egy útépítéseknél haszná­latos munkagép vagy úthen­gerféle is ott pihen az iszap­ban. Mivel itt nagyon mély a víz, olyan 7-8 méteres lehet, nem kerülnek a felszínre még az aszályosabb időkben sem. Tankról itt nem tudok, de én is hallottam arról a lánctal­pasról egy történetet, amely állítólag egy hadgyakorlat so­rán egy pontonról zuhant a Tiszába. De azt állítólag ki is húzták, mások szerint máig ott van. Az, hogy mik vannak, mik lehetnek a víz alatt senki nem tudja pontosan. Sok a szóbe­széd, a legenda. A mostaná­ban történt esetek során már jól képzett, jól felszerelt csa­patok kutatnak a vízbe merült járművek után, így azok java­része a felszínre kerül.- A vonaton és a repülőn kí­vül már'S2!hte mindehféle jár­mű után kutattunk a víz alatt - foglalta össze tapasztalatait Túri László, az Életjel Mentő- csoport vezetője. - Legtöbb­ször csónakot, csónakmotort, gépkocsikat, olykor kerékpárt is keresnünk kell. Az egyik- motor, kerékpár, repülő, sze­mélyautó, munkagép, ezek víz­ből történő mentéséhez már mind riasztották a megyei ka­tasztrófavédelem munkatársait -foglalta össze S. Tóth Anikó, a Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Katasztrófavédelmi Igaz­gatóságsajtószóvivője. - A kol­légák számos esetben emelnek ki kerékpárokat, amelyek vala­milyen úton-módon a folyókba, legkülönlegesebb jármű egy bányagép volt eddig, igaz nem a megyében történt az eset, amely egy bányatóba merült el, több tíz méter mélységben. Furcsaságokkal is találkoz­tunk már, ilyen volt, amikor egy csőiiaköt kéllétt felkutat­nunk, helyette egy személy­autót találtunk - tette hozzá. A minapi nagykörűi eset kapcsán, ahová szintén az Életjel csapatot hívták, Túri László elmondta, a folyókban való keresés, mentés sok ki­állóvizekbe kerültek, ezek java­része baleset volt, de előfor­dult, hogy véletlenül esett bele egy-egy kétkerekű. Motorkerék­párt is kellett már kiemelni, személy és teherautót egyaránt. A vízbe merült járműveket leg­több esetben csörlő segítségé­vel emelik ki a tűzoltók, ezt a műveletet rendszeresen gyako­rolják az egyenruhások - mondta. hívást tartogat. Az egyik az erős sodrás, amely több száz méterre is elsodorhatja a jár­művet. Megemlítette, hogy máig van egy személyautó, amely a Tiszában utazik vala­hol a Duna felé, de eddig nem találták meg. A másik dolog, amivel meg kell küzdeni, a kis látótávolság, ez a vízben 20-30 centiméter. A búvárok csak tapogatva haladhatnak, kereshetnek.- A mentőcsoport munkáját különböző modern technikai eszközök is segítik - folytatta Túri László. - Azonban ezek sem mindig hatékonyak, mert egy rák- vagy kagylótelep a radarokat is képes megzavar­ni. Kisebb tárgyakat pedig nem mindig tud megtalálni. Ilyenkor a búvárokra hárul a feladat, amely sok veszélyt rejthet. Például, ha az iszapba úgy ágyazódik be egy jármű, hogy az egy kisebb erőhatásá­ra is elborulhat, veszélyezteti a lent dolgozót, hiszen, mint említettem, igen kicsi a látó- távolság - tette hozzá. Többnyire csőrlővel emelik ki őket Református tábor, a Szolnoki Református Egyház nyári alkotó'napközis tábort szervezett gyermekek számára. A résztvevők megismerked­nek a megyeszékhely több nevezetességével is, így például a Damjanich János Múzeumban rendezett kreatív foglalkozáson és tárlatlátogatá son is részt vettek tegnap. Felvételünk a Jászkun kapitányok nyomában című kiállításon, a jurta előtt örökítette meg a diákokat. JEGYZET ERDŐS CSABA Kulcsra zárt falu van egy kis falu, ahol nyaran­ta gyakran megfordulunk a családdal, ha kikapcsolódásra vágyunk, vagy csak túrázni szeretnénk. Amikor először odamentünk megdöbbentem, mert az ott lakók nem zárták be soha a kertkapukat, de még a házak bejárati ajtóit sem. Amikor megkérdeztem, hogy nem félnek-e, egysze­rűen kinevettek. Annyit mondtak, hogy ott a faluban nem élnek bűnözők, és soha nem tűnik el semmi. Furcsa volt sokáig, de egy idő után megszoktuk. Amikor elveszí­tettem az egyik utcácskába a mobiltelefonom meglepe­tésemre a túra végén már a szállásunkon várt. most tavasszal volt az első, amikor egy hétvégét eltöl- töttünk ott, hogy a házigaz­dánknál kulcscsomót láttam. Kiderült, egyik éjjel egy be­törőt fogott az alsó épületben, de nem ő volt az egyetlen áldozat. A falu számos portá­jára, házába bementek, min­dent vittek, amit csak tudtak. Nagyon el volt keseredve, mert ő azért költözött oda, hogy nyugdíjas korára végre pihenhessen, nyugalma le­gyen, és ne kelljen aggódni a biztonsága miatt. Korábban egy nagyvárosban lakott, ott többször is megpróbálták' betömi hozzájuk. Onnan köl­töztek az ország ezen eldugott szegletébe. De a bűnelköve­tők azért itt is csak felbuk­kantak. A férfi csak annyit mondott, lehet nem vittek el tőle semmit, de egy dolgot azóta nem talál, nyugalmat. A betörő ezt vitte magával. A faluban azóta zárják az ajtókat, sokan zárat cseréltet­tek. A rendőrség sikeresen elfogta a tetteseket, utazó bűnözőkről volt szó, amit le­hetett visszakaptak a tulajdo­nosok. Vagyis nem túl nagy kár érte őket. Sőt, még gaz­dagodtak is. Még pedig egy tapasztalattal. Hogy a bejárati ajtó zárjában elfordított kulcs kattanása mennyire fontos, mielőtt mondjuk nyugovóra térnek. Bővítették a városi térfigyelő rendszert kamerák Tilosban parkolókat vettek észre az új eszközök bemutatóján Meglopta munkatársát és „önmagát” is Tegnap mutatták be a sajtó kép­viselőinek Jászberény kibővült térfigyelő kamerarendszerét. A húszmilliós beruházás része­ként 14 új kamerát szereltek fel a város központjában, illetve lászberény frekventált helyszí­nein. Az új berendezések kiegé­szítik, a már korábban telepített 11 kamera lehetőségeit. Ä fej­lesztés részét képezte a kame­rák és az informatikai rendszer kiépítésén túl az irányítóköz­pont kialakítása is. A jövő héttől < átlagosan napi 12 órában - kü- » lönös figyelemmel a hétvégékre |- figyelik majd a város közterü- J let-felügyelői a kamerák képeit, s Dr. Szabó Tamás polgármester hangsúlyozta, a legfőbb cél a Róbert, a kivitelező cég képviselője mutatta be az új rendszert Gazsi Péter városrendészeti csoportvezető (egyenruhában) és Újlaki megfigyelt területeken folyta­tott „közösségellenes cselekmé­nyek” kiszűrése lesz. Reményét fejezte ki, hogy az új rendszer­rel a városban élők szubjektív biztonságérzete fog növekedni. A közterület-felügyelet mellett a rendőrséghez is bekötötték az új rendszert, amely éjszaka is értékelhető, személyek, jár­művek azonosítására alkalmas minőségű képet közvetít. Bár a fejlesztés lezárását követően, a közterület-felügyelők csak a jövő héten kezdik meg a szolgá­latteljesítést, egy-két közlekedő pechjére már a tájékoztató ide­jén észrevették tilosban parko­lókat Jászberény belvárosában. ■ Banka Csaba per Egy 47 éves nő idén má­jus 12-én a saját munkatársa pénztárcájából 20 ezer forintot lopott el Nagyivánon. Az ügy­ről, lapunk érdeklődésére Ba- lázsné dr. Busku Terézia, a me­gyei főügyészség sajtószóvivője számolt be. A sértett kihívta a rendőröket, akik kihallgatták a munkahely dolgozóit, köz­tük az elkövetőt is. Ő akkor azt mondta, hogy tőle is elloptak 5 ezer forintot - ám ezt meg­előzően a sértett szekrényébe becsúsztatott 25 ezer forintot, azt a látszatot keltve, hogy az addig „ismeretlen elkövető” a rendőrök megérkezte miatt megijedt, s az ő sérelmére el­vitt pénzt is megtérítette. Ezzel akarta elterelni magáról a gya­nút. Végül, a nyomozás során bevallotta, hogy mégiscsak ő lopta el a pénzt. A Tiszafüredi Járási Ügyész­ség már június 23-án bíróság elé állította a tettest. A nőt a Tiszafüredi Járásbíróság lopás vétsége miatt 1 évre próbára bocsátotta, amely ítélet azt je­lenti, hogy a bírói tanács egy évre elhalasztotta a büntetés kiszabását. Ha az illető egy év alatt nem követ el újabb bűn- cselekményt, büntetés kiszabá­sára nem kerül sor. Miután az ítéletet az ügyész, a vádlott és védője egyaránt elfogadta, az jogerőre emelkedett - tudtuk meg a sajtószóvivőtől. ■ M. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom