Új Néplap, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-24 / 145. szám
2014. JÚNIUS 24., KEDD TŰKOR - SZOLGALTATAS 11 Seregnyi lehetőséget kínál a katonaság toborzás Biztos állás várja a jelentkezőket a Magyar Honvédség állományában Nem könnyű munka a katonai pálya, de unalmasnak sem mondható. Izgalmakban viszont nincsen hiány. Képünk illusztráció. Ez év november 4-én lesz 10 éve, hogy az utolsó sorkatona is levetette a mundért. A sorkatonai szolgálat felfüggesztése ellenére a fiatal fiúk és lányok körében továbbra is népszerű maradt a katonai pálya. Mészáros Géza Ezt tapasztalják a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 1. Toborzó és Érdekvédelmi Központ toborzó részlegének munkatársai is. A jelenlegi állapotokról Al- mási László őrnagy, a toborzó- és érdekvédelmi központ parancsnoka és Molnár János őrnagy, a központ toborzórész- legének vezetője számolt be lapunknak, s hívták fel a fiatalok figyelmét a katonai pálya előnyeire. Mint elmondták, Szolnokon, a Táncsics út 5-7. szám alatt található toborzóirodában (vagy ahogy sokan ismerik: a „Kiegen”) ebben az évben már közel ezren érdeklődtek a katonai szolgálatteljesítés feltételeiről. A legelhivatottabba* már január 2-án jelentkeztek, ők a tavaszi bevonulás folyamán már egyenruhába is bújtak.- Az egyéni motivációk különbözőek, abban azonban mindannyian megegyeznek, hogy a katonai pálya számukra stabil, kiszámítható egzisztenciát, biztos és bejelentett munkahelyet kínál. Vannak olyanok, akik a hazafiság érzete, az egyenruha iránti tisztelet miatt választják ezt a hivatást, másokat éppenséggel a kalandvágy, a kihívások, esetleg a külföldön teljesíthető katonai szolgálat vezeti a katonai toborzók irányába. Bármilyen indíttatás vezérelje is a jelentkezőt, első lépésként a toborzóirodát kell felkeresnie, itt tud jelentkezni szerződéses katonai szolgálatra, vagy ha a jelenlegi munkája mellett szeretne katonáskodni, önkéntes tartalékosnak - hangsúlyozta a parancsnok. Almási László őrnagy hozzáfűzte, hogy a nyári strandidő ellenére is nagy az érdeklődés az ügyfélszolgálaton, ami azért is előnyös, mert a MaA maga idejében minden korszaknak megvolt a sajátos katonai toborzási technikája. A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN, S hol szélesebb, hol szűkebb pátriánkban is szinte egymást váltották a kisebb-nagyobb hadiesemények, háborúk - vízértés legelőért, vízi átkelőértés termőföldért, stratégiai területért, férfiúi hiúságból, vagy csak egy vonzó úrgyar Honvédség 300 újonc felvételét tervezi az ősz folyamán. A katonai pálya iránt érdeklődő fiúk és lányok jelentkezését hölgy kegyeiért. Miután a csatározás során rendre „fogyóeszköz” volt a katona, a sereg állományát folyamatosan pótolni kellett. Hazánkban, katonának- valónak egykoron raboltak fiúgyermekeket, kényszerítettek mundérba fiatalembereket, piactéri táncmulatság útján verbun- koltak férfiakat. Az általános hadkötelezettséget Magyarorszámár most is várják a toborzóirodában. A katonai alakulatok különböző beosztásokat kínálnak a jelentkezők részégon, a kiegyezést követően, 1868-ban vezették be. Névre szóló, 48 órás katonai parancs volt a második világháborúban a SAS-behtvó. nevét a parancson feltüntetett nagy betűs SAS feliratról kapta, amely a Sürgős Azonnal Siess vagy a Sürgős, Azonnali, Soron- kívüli kifejezések rövidítése volt. A világégés befejeztével (hivatare: Szolnokon - az ország legnagyobb vidéki helyőrségében - több olyan katonai szervezet is található, amely elhelyezkedési lehetőséget tud biztosítani az érdeklődőknek. Persze azok, akik távolabbi vidékre vágynak, Debrecenben, Tatán vagy Hódmezővásárhelyen is vállalhatnak szolgálatot. A katonai beosztások közül sokan választják a lövészt, a felderítőt, de aki rendelkezik C kategóriás jogosítvánnyal és különleges járműveket szeretne vezetni, szintén megtalálhatja a számításait. A honvédség magas követelményt támaszt a pályázókkal szemben. A felvételi eljárás kiterjed a jelentkező fizikai, ; pszichikai, egészségügyi állási potának felmérésére, valamint fontos a feddhetetlen előélet. Aki viszont ezeknek megfelel, az előtt nyitva áll a honvédség kapuja és a biztos megélhetés biztonsága - tette hozzá Almási László. losan 1948-tól) kötelező sorkatonai szolgálat várt a fiatalokra- egészen 2004 novemberéig. Ma azonban békeidőben a katonai szolgálatot önkéntesen jelentkező szerződéses, hivatásos és tartalékos katonák látják el- tudható mega toborzóközpont harmadik emeletén lévő Hadkiegészítési Szakgyűjtemény kiállításából. Kis magyar toborzótörténelem: a kényszerítéstől a sorkatonaságon át a szerződéses állományig Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Széchenyi Gyógyszertár (Széchenyi Krt. 129.) az ügyeletes. Vízállás a kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 557 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnéI741 centiméter, duzzasztott, a vízhó'fok 23 Celsius-fok. Kis- köre-alsónál -276 centiméter, apadó, Szolnoknál,-243 centiméter, apadó, a víz 23 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 107 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kun- szentmártonnál -125 centiméter, áradó. Traffipax a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 4-es út egyes szakaszain, Török- szentmiklós és Tószeg belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrző autók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hírportálon. ■ „Amikor mindent jelent, úgy játssz, mintha semmit sem jelentene.” (Steve Davis) MOZI MAI MŰSOR. SZOLNOK. CINEMA CITY: Démona (12) 10.15; 14.15. Démona (12) 3D 12.15,16.30,18.30,20.30. Hogyan rohanj a veszTEDbe (16) 14.40, 19.40. A holnap határa, 3D (12) 16.00, 20.15. így neveld a sárkányodat 2 (6) 11.00. 15.30.20.00. így neveld a sárkányodat 2,3D (6) 13.15,17.45. Rio 211.30. Rio 2,3D 13.45. Rossz szomszédság (16) 16.00. Visszatérés Óz birodalmába 3D (6) 10.00. X-Men: Az eljövendő múlt napjai, 3D (16) 12.00,17.00. TISZApART mozi: így neveld a sárkányodat 2. (6) 3D-ben 11.00, így neveld a sárkányodat 2. (6) 3D-ben 13.50, így neveld a sárkányodat 2. (6) 3D-ben 16.00, Flörti dancing (12) 16.30, A 100 éves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt (16) 18.00, Mi vagyunk a legjobbak! (12) 18.15, Fehér Isten (16) 20.00, Hogyan rohanj a veszTEDbe (16) 20.15. KIÁLLÍTÁS SZOLNOK. A Szolnoki Galériában Szabó György, Munkácsy-díjas szobrászművész Curriculum vitae című kiállítását július 20-áig nézhetik meg. Szegedi Katalin kiállítását a Verseghy Ferenc Könyvtárban június 28-ig tekinthetik meg. JUNIÁLIS SZOLNOK. A XIII. Artjáró összművészeti fesztivált a Művésztelepen rendezik június 27-28-án. Június 27-ei program: 16.30:112 év rajzban címmel kiállítás- megnyitót tartanak a Kert Galériában, 17.00: Nyári Eső - Az Eső Irodalmi lap nyári számának bemutatója, 18.30: Énekelt versek - Karap Zoltán kamarakoncertje, 19.00: Misa Doki, 19.30: Samo-koncert, 20.30: Ahogyan a víz tükrözi az arcot - az Osonó Színházműhely előadása, 21.30: Robinzon Cirkusz lemezbemutató koncert, 23.00: Cabaret Medrano-koncert, 24.00: liguana Sound System koncert, utána örömzene. Június 28-ai programok: 10.00: Jóga Ászának kiállításmegnyitója a Művésztelep kertjében, 10.30: Játékos jóga móka az egész családnak, 11.00: Zöld zebra állatvédő egyesület előadása és kutyás bemutatója, 14.30: Dián Róbert és Milosits Dániel zenés előadása gyermekeknek, 15.30: A tánc ideje - Klasszikus balett, modern és divattánc variációk, 16.30: Brecht: Aki igent mond és aki nemet mond - A Híd Senior Színház előadása, 17.30: Tündérkert - Varga Erik Riki basszusgitár perfor- mansz, 18.00: Kicsi ember - Szívhangok Zenekar, 18.30: A Szolnoki Szimfonikus Zenekar szalonzenekari formációjának nyár esti koncertje, 19.30: Dián - Verebes consort, 20.30: Álomkert - a Sötétkamra Kontakt Improvizációs Műhely előadása, 22.00: Anyám és nyulam koncert, 23.00: Szív-ritmus-zavarok - Bosnyák Zsuzsa és Markóth Franciska előadása, 23.30: Korai Trancemission koncert, utána örömzene. VERSENY SZANDASZŐLŐS. Június 28-án 8 órától rendezik a VII. Szandai Halételfőző versenyt a Szandaszőlősi Általános Iskola udvarán. A gyerekeket kézműveskedés és vetélkedő várja. SZANDAI NYÁR SZANDASZŐLŐS. Június 28-án 16 órától a Lengyel Antal téren gyermek- és ifjúsági tánccsoportok bemutatóját tekinthetik meg, 17 órától nyugdíjas- tánccsoportok lépnek színpadra, 17 óra 30 perctől operettet hallgathatnak meg Csengeri Gáborral, 18 órakor az Aranycsillag Társastánc Klub lép fel, 18 óra 30 perctől olasz slágereket énekel Laki Péter. Este kilenc órától Bereczki Zoltán lép színpadra. AZ ÚJ NÉPLAPBAN SZEREPLŐ PROGRAMOK, MŰSOROK, ÜGYELETEK ADATAIBAN IDŐKÖZBEN TÖRTÉNT ESETLEGES VÁLTOZÁSOKÉRT SEM ANYAGI, SEM JOGI FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALUNK. TOVÁBBI PROGRAMOK a szouon.hu hírportálon OLVASHATÓK. Cseresznyés-csokis őzgerinc HOZZÁVALÓK: 12 dkg vaj, 12 dkg barnacukor, 2 tojás, 20 dkg búzaliszt, 5 dkg mandulaliszt, 2 kvk. sütőpor, 1 dl tej, 1 teáskanál őrölt fahéj, csipetnyi só, 1/2 citrom leve, 15 dkg cseresznye. A díszítéshez: olvasztott ét- és fehér csoki, vaj, pici tejszín. ELKÉSZÍTÉS A cseresznyét kimagvaljuk, citromlével megcsepegtetjük, kevés porcukorral és fahéjjal megszórva tálban kb. 30 percig állni hagyjuk, majd szűrőkanálba téve lecsepegtetjük. A vajat habosra keverjük a cukorral. A tojásokat hozzáadva addig keverjük, amíg a cukor teljesen felolvad. A kétfajta liszthez adjuk a sütőport, jól összekeverjük, és a tejjel váltakozva a tojásos masz- szához adagoljuk, jól összedolgozzuk. Alufóliával bélelt őzge- rincformába öntjük a tészta felét, amit megszórunk a fahéjas-cukros és lecsepegtetett cseresznyével, majd beborítjuk a tészta másik felével. 170 fokos sütőben megsütjük, kis ideig a formában, majd rácsra borítva hagyjuk teljesen kihűlni. Tetejét olvasztott ét- és fehér csokival csíkozzuk. A csokoládékat kü- lön-külön darabokra tördeljük, kevés vajjal vagy 2-3 teáskanál tejszínnel felolvasztjuk, majd simára keverjük. Langyosra hűtjük, ezután használjuk fel. ESIK ÉS ÁTMENETILEG LEHŰL i“™*”*“"" Tiszafüred Szolnok _ fijsúiszállás reggeli hőmérséklet + déli felhőzet^ • 25 °C " i5°<r iEMS EWS' marton Jász-Nagykun-Szolnok megyében ma erősen felhős lesz az ég. Jelentős mennyiségű, (közel 10 mm) eső esik. Főként délután várható sok eső, erős zivatarfoltok. Itt még alig csökken a hőmérséklet. Mérsékelt, változó irányú szél fúj. A jellemző hőmérséklet megyei átlaga kedd reggel 15, délután 25, szerda reggel 12 fok körül volt, illetve lesz. A legvalószínűbb folytatás: szerdán is sok eső várható még Keleten is gyengül a meleg. Csütörtökön a keleti országrészben időszakos eső. kezdődő melegedés valószínű. Hétfőn ismét esőre van kilátás. Orvosmeteorológia: hidegfronti hatás várható Közlekedés-meteorológia: a zivatarok térségében jelentősen nő a fék-, és csökken a látótávolság, és az erős, sót akár viharos széllökések és a sok eső is növelik a balesetveszélyt. Az előrejelzés bizonytalansága: „ÁTLAGOS". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Y . z ««* r 24 °C ; Vízhőmérséklet Duna 19-22 X Tisza 19-23 X Balaton 22 X Velencei-tó 22 X Fertő 19 X Tisza-tó 23 X Pollen Pázsittűtólók magas Csalánfélék közepes Gombák közepes SZOLNOK TV 6.00 Aktuális 6.30 Téma 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Aktuális 8.30 Téma 9.00 Örökségünk 9.30 EU-JÁLIS - Prizma Színház előadása 9.40 EU-JÁLIS - Kenyérszentelés 10.00 Aranyidő 10.30 Mérleg 11.00 Időgép 11.25 Kultúrkorzó 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma 13.00 Különóra 13.30 Sajtóasztal 14.30 Szolnoksport 15.00 Aranykosár 16.00 Liturgia 16.30 Szolnok- tudás Egyeteme 17.30 Halak, vizek 18.00 Elixir 18.30 Különóra 19.00 Aktuális 19.20 Napi üzenet 19.30 Téma 19.50 Kedvenc műtárgyaink 20.00 Aktuális 20.30 Téma 20.50 Honvéd 7 21.00 Örökségünk 21.30 Aranyidő 22.00 Levéltári Esték 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv. hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart Show - angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party Cafe - klubkedvencek és a legjobb dancedalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 6.00 Reggeli Juice Kis Katával 11.00 Amadeus Rádió zenés műsora Juhász Bálinttal 16.00 Amadeus Rádió zenés műsora Hajdú Csabával 15.00 „Tempómat” Autós percek Hajdú Csabával 22.00 Nekem 80, majd nonstop zene kedden 5 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! I