Új Néplap, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-23 / 144. szám
2014. JÚNIUS 23., HÉTFŐ TISZA-TO 5 A medencéket mára teljesen tönkretette az idő - mutatja Kovrig Zoltán, a városüzemeltetési osztályvezetője Tanuszoda lesz a fürdőből változás A mostani gázárakkal túl sokba kerül a víz felmelegítése Idén is áldozatvédelmi irodát nyitottak a Tisza-tónál segítség Idén is megnyílt a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület szezonális irodája Abádszalókon. Amint Fügedi László, az egyesület elnöke hangsúlyozza, szeretnék, ha minél több áldozaton tudnának segíteni. A szervezet évek óta azért dolgozik, hogy a bűncselekmények által áldozattá vált személyek minél nagyobb létszámban jussanak el, valamelyik áldozatsegítő szervezethez, ahol segíteni tudnak nekik. A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület közel negyed százada alakult, azóta közel ötven ezer áldozat kereste fel irodáit. Mintegy 25 ezer főnek adtak jogi és egyéb segítséget és több, mint hétezer főnek kapott segélyt 200 millió forintos összegben. 2002 óta az irodákat 4400 külföldi állampolgár kereste fel, akik közül 2090 fő részére 45 millió forint segélyt fizettek ki és 91 fő részére biztosítottank szállást, ellátást 196 éjszakára. jelenleg hét, egész évben nyitva tartó irodát - Kecskemét, Hatvan, Gyöngyös, Veszprém, Siófok, Szekszárd, Mohács, Budapest - működtetnek, kettő pedig szezonálisként működik Balatonfüreden és Abádszalókon. Az abádszalóki iroda hatodik éve működik, korábban a Tourinform irodában, de jelenleg is a Deák úti üzletsoron található meg, ahol FEHÉR GYŰRŰ Áldozatsegítő feliratú tábla hívja fel a figyelmet, hogy itt kaphat segítséget az a külföldi, vagy magyar állampolgár, aki bűncselekmény áldozata. ■ Fügedi László elnök Immár 12 esztendeje annak, hogy nagy hírveréssel átadták a melegített vizű strandfürdőt Abádszalókon. Csakhogy a létesítmény már évek óta nem üzemel, lassan, de biztosan romlik az állapota. Szilvási Zsuzsa Annak idején talán még jó megoldásnak tűnt a gázzal felfűtött víz, mostanra azonban kiderült, hogy teljes egészében gazdaságtalan, ezért nem működik a strand. így azután a Ti- sza-tó térségében jelenleg egyedül Tiszafüreden van lehetőség fürdésre abban az időszakban, amikor a tó vize túl hideg.- ló tíz éve jártunk itt utoljára s kimondottan jól jött, hogy hűvösebb időben, amikor nem elég meleg a tározó vize, lehetőség van rá, hogy fürdödjünk a közeli strandon - mondta el Hajdúné Ilonka, aki családjával Budapestről érkezett Abádsza- lókra. Most meglepődve tapasztaltuk, hogy zárva van a fürdő. Természetesen így is számos érdekességet találunk ugyan a környéken, de nagyon sajnálom, hogy fürödni biztosan nem tudunk.- Korábban a megyei önkormányzat tulajdonában volt a létesítmény, a város önkormányzata pedig bérelte a kempinggel együtt - mondta el Kovács Mihály, Abádszalók polgár- mestere. - Az utolsó években azonban már olyan magasra emelkedtek a fűtési költségek, hogy magát a bérleti díjat sem tudta kitermelni a fürdő, ezért döntöttünk a bezárás mellett. Az évek során aztán a strand előbb a Megyei Intézményfenntartó Központhoz, majd Kovács Mihály a GYEMSZI-hez került. 2012- ben merült fel először, hogy ezt a fél milliárd forintos vagyont visszaigényelje a város az államtól. A papírmunkák ugyan még zajlanak, de a döntés már megszületett arról, hogy az 5,5 hektáros terület Abádszalók tulajdonába kerül. Időközben Orbán Viktor miniszterelnök a szolnoki Vízilabda Aréna átadásán ismertette az úszással és-a vízilabdával kapcsolatos fejlesztési terveket, s bejelentette: hazánk minden járásában lesz uszoda a gyerekek úszásoktatására. Ezért Abádszalók megszerezte a kunhegyesi járás településeinek a támogatását arra vonatkozóan, hogy a járási tanuszoda itt létesüljön.- A tervek várhatóan hamarosan elkészülnek és a kiemelt beruházás eredményeként gyorsított eljárás keretében valósulhat meg a tanuszoda építése - tette hozzá Kovács Mihály. - Ez ideális esetben akár termálvíz felhasználásával is működhet, megnyitva ezzel a melegített vizű strandfürdőnk újbóli üzemeltetésének a lehetőségét is. Az egész járásé lesz a létesítmény a közelmúltban a Nemzeti Sportközpontok székhazában tartottak egyeztetést az abádszalóki tanuszoda fejlesztésről. Ennek értelmében Abádszalókon 25x15 méteres, 190 centiméteres mélységű mozgatható fenekű, feszített víztükrű fedett uszoda megvalósítása javasolt. A beruházás helyszíne a Füzes Camping területe, amely tehát ma már a város tulajdonában van. Az önkormányzat a fejlesztésre vonatkozóan szerződést köt a Nemzeti Sportközpontokkal, a beruházást követően pedig az új tanuszodát a Nemzeti Sportközpont üzemelteti. A beruházás ütemezése: típusterv elkészülte után azt egyeztetik az önkormányzattal, majd a kiviteli terv alapján a kivitelező kiválasztása közbeszerzési eljárással, ezt követően a terület átadása történik meg a kivitelező részére. A beruházástelőkészítő együttműködési szerződés aláírása, valamint a helyszín felmérése, bejárása megtörtént. Új üzemeltetője lesz a kiskörei strandnak bérbe adta a szabadvizű strandot egy vállalkozónak a kiskörei önkormányzat. Miután az előző bérlővel közös megegyezéssel szerződést bontottak, új pályázat kiírása mellett döntött a testület, mivel az önkormányzati törvény értelmében önként vállalt feladatokra nem kaphatnak támogatást. Arra törekedtek, hogy olyan vállalkozóval kössenek új szerződést, aki elkötelezett a Tisza-tó és a turizmus fejlesztése iránt, így a körei vízparti strand is fejlődhet a továbbiakban. Kalandtúra a Tisza-tavon KÜLÖNLEGES KALANDTÚRÁRA várták a vállalkozó kedvűeket az elmúlt hét végén a Tisza-tavon. Három-négy fős csapatok vehettek részt a párját ritkító tájékozódási kenutúrán, hogy akár 25- 30 kilométeres kirándulás keretében keressék fel a szervezők által megadott pontokat. Csipkeverést tanulhatnak Szalókon a közelmúltban adták át Abádszalókon a Csipkeverők Házát, amely elsősorban a különleges abádi csipke bemutatására hivatott. Az élő népművészet jegyében azonban a közmunkaprogramban résztvevő lányok, asszonyok számára is lehetőség nyílik ennek a különleges kézimunkának az elsajátítására a következő hónapok során. Csipkeverést tanulhatnak Minden tanítványára név szerint emlékszik kitüntetés Németh László-díjat kapott a köztiszteletben álló kunhegyesi pedagógus Magas miniszteri kitüntetést, Németh László-díjat vehetett át a napokban Csiszér Miklós biológia-földrajz szakos középiskolai tanár, a Kunhegyesi Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium nyugdíjas pedagógusa. Ez az elismerés azoknak az oktató-nevelő munkát végző pedagógusoknak adományozható, akik a gyermekek harmonikus személyiségformálásában huzamosan kiemelkedő munkát végeznek. Csiszér Miklós 1965-ben szer- | zett diplomát a debreceni egye- § tem biológia és földrajz szakán, | majd alapító tagja lett az akkor J induló kunhegyesi gimnázium- § nak. Negyvenegy tanévet dől- Csiszér Miklós (balra) és Metzinger Ferenc gimánziumigazgató a díjátadón gozott végig egyetlen iskolában, s mind a mai napig név szerint emlékszik minden tanítványára. A szakmai munkáját számtalan versenyeredmény koronázta meg. Tanítványai közül sokan választották az orvosi pályát, vagy lettek mérnökök, agrármérnökök, tanárok. Diákjai azonban nem csak a tanteremben, a térképek és növényhatározók mellett ismerték. Második élete az iskolában igazi emberi kapcsolatok létrejöttéhez teremtett alkalmat, hiszen volt asztalitenisz-edző, elsősegélynyújtó csapatok felkészítője, fotószakkör vezetője, az MHSZ iskolai klub titkára is. A legjobbakkal sok versenyt nyert, sőt, egyik tanítványa a válogatottságig vitte. Vallotta, hogy a tanulókat csak köztük élve, beszélgetve lehet igazán megismerni, megérteni és megszeretni. Kerékpárral látogatta végig a szomszédos településeken élő családokat, mert azt is fontosnak tartotta, hogy lássa, mi zajlik a háttérben. Bár körülötte változott a tantestület, ő maradt. A munkastílusán nem változtatott, mert az jól működött. Nem engedett értékrendjéből, ezért tanítványai felnéztek rá, alkalmazkodtak követelményeihez. 2005-ben vonult nyugdíjba, de még néhány évig tanított óraadóként, nehezen vált meg a tanítástól, a kollégáktól, a biológia-szertártól. ■ 88 7^ TISZ/lf ■ 'ttÁUQ 8-10 Jóreggelt - napindító műsor, a nap elején szükséges, hasznos információkkal 10-12 Délelőtt - érdekességek a nagyvilágból 12-15 Kívánságműsor 15-17 Délután - minden, amiről érdemes beszélni (hétfő, szerda, péntek) Cool-Túra - kulturális műsor, érdekesen! (kedd, csütörtök) 17- 18 Egy óra zene megszakítások nélkül 18- 20 Váloga-tó - zenei válogatásmagazin, kizárólag a legjobb dalokkal 20-22 Night Life - a legújabb klubzenékkel. SZOMBAT 8- 9 Fülpiszka 9- 11 Sportmagazin 12-14 Múlt-kor, a retrómagazin 14-18 Euro-top 40 VASÁRNAP 8-9 Sztárportré 10-12 Tótágas, kicsikről nagyoknak 14-16 Hallgass hazait!