Új Néplap, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-21 / 143. szám
2014. JÚNIUS 21., SZOMBAT Hamilton volta legjobb edzésmenő. A pénteki mindkét szabadedzést a két Mercedes zárta az első két helyen Ausztriában, ám ezúttal már Lewis Hamilton (képünkön) volt a gyorsabb Nico Rosberg előtt. A harmadik ismét Fernando Alonso lett a Ferrarival. Az Osztrák Nagydíját vasárnap futják. ISBäi ' Ak :■ FORMA-1 <e> S: Sipos János két számban is érdekelt lesz a csapat-Eb-n Tóth Jacsa, a gólvadász kézilabda Mostanság kunszenti színekben szerepel a jobbszélső Továbbjutott Costa Rica, egyben kiestek az angolok atlétika A magyar szövetség biztos bentmaradást vár a válogatottól a ma és vasárnap Tallinnban sorra kerülő atlétikai csapat Európa-baj- nokság első osztályában. Gyulai Miklós, a M ASZ elnöke az MTI-nek elmondta, hogy amíg a tavalyi, dublini kilencedik hely bravúrként értékelhető, most a 6-8. helyre várja az együttest, ismerve a 12 csapatos mezőny erejét. - Az Eb remek versenyzési lehetőség a még mindig fiatal magyar csapat számára - mondta a sportvezető. Örömteli, hogy a magyar csapat tagja a Szolnoki MÁV SE sprintere, Sipos János, aki a 100 méteres síkfutásban és 4x100 méteres váltóban fog indulni. A kétnapos verseny egyik legnagyobb sztárjának a magyarok legjobbja, az olimpiai bajnok Pars Krisztián számít, aki kalapácsvetésben három éve Izmirben dobta 80,14 méterrel a csapat j Eb-versenycsúcsát. Ez egyike | a 40-ből annak all verseny- I rekordnak, amelyet nem a legfelső osztálynak számító Szuper Ligában értek el. A csapat-Eb második vonalának számító első osztályban a magyar és a házigazda észt | mellett idén a fehérorosz, a görög, a norvég, a szlovén, a litván, a román, a portugál, a finn, az ír és a belga válogatott versenyez. Az első három feljut a legjobbak közé a Szuper Ligába, az utolsó kettő kiesik a második osztályba.« HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. * Tel.: 56/419-011. Nyitva: mindennap 8-21-ig jí Szolnok, Szapáry utca 23. 3 Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-ig * Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 302,50 308,99 USD 222,50 228,49 CHF 247,50 255,49 Érvényben: 2014. június 21. Befektetési aranyértékesítés. Közületeket is kiszolgálunk! www.cornergroup.hu MoneyGmm nemzetközi pénztranszfer Az NB Il-es bajnokság Délkeleti csoportja legjobb góllövőinek listáján a 138 találatot jegyző Tóth László a hetedik helyen végzett. Elsőre mindez nem tűnik szenzációnak, ám az igen, hogy a játékos immár az 52. életévét tapossa. És mint beszélgetésünkből kiderül, szó sincs arról, hogy a Jacsa becenevű szélső abbahagyja a kézilabdát. Varga Csaba Több mint tizennégy esztendeje, mikor a tiszaföldvári csapat eltöltött egy esztendőt az első osztályban, Tóth Jacsa számított a mezőny második legidősebb játékosának. Akkor az első a Veszprém horvát származású játékosa, Zlatan Saracevic volt az NB I doyenje a maga 39 életévével. Mint ahogy a veszp- | rémiek hívták, Saracevic papa ü már régén szögre akasztotta J cipőjét, míg Jacsa továbbra is I szorgalmasan termeli a gólokat. Nézőpont kérdése, hogy mindez a mezőny kritikája vagy Tóth Jacsa még mindig a régi, lekörözi a fiatalokat a játéktéren.- Ha egy szakembert kérdez, biztosan felsóhajt, és azt mondja, ilyen a mezőny - kezdte a játékos. - Én azonban azt mondom, hogy ma is, és remélhetőleg a következő szezonban is felveszem a versenyt a fiatalokkal. Még ma is el tudom adni nekik a cseleimet, indulásgólokat is lövők. Az nem mondom, hogy nem kopott a gyorsaságom, de amint úgy érzem, hogy nem élek meg a pályán, azonnal abba fogom hagyni a játékot. Ilyenkor mindenki felkapja a fejét, hogy miért csak az alsóbb osztályokban szerepelt, hiszen nála gyengébb képességű játékosok nagyobb karriert is befutottak pályafutásuk során.- Nézze, soha nem reklámoztam magam - folytatta Jacsa. - Tiszaföldváron élek, de itt Tóth László, vagyis Jacsa (labdával) az első osztályban is szép számban lőtte a gólokat, a tiszaföldváriak színeiben néhány éve megszűnt a csapat. Azóta játszottam Rákóczifal- ván, három éve pedig a Kun- szentmárton játékosa vagyok. Annak idején megkerestek Siófoktól Szegedig, sőt, a nyolcvanas évek közepén a Szolnoki Olajbányászhoz alá is írtam az átigazolási lapot. Aztán másnap visszamondtam az egészet, ha annak idején bátrabb vagyok, talán még a válogatottban is helyet kapok. Én meg 17 évig ingyen kézilabdáztam. De nem vagyok megkeseredett ember, mert játszhattam a legmagasabb osztályban. Vagy 15 éve, Tóth László névjegye SZÜLETETT: 1962. október 16., Tiszaföldvár sportága: kézilabda posztja: jobbszélső eddigi klubjai: Mezőtúr, Tiszaföldvári VSE, Rákóczifalva, UNITRADE Kunszentmárton Kecskeméten az én utolsó pillanatban elért gólommal nyertünk, és jutottunk fel a Földvárral az első osztályba. Néhány éve, mikor a magyar válogatott Kunszenten játszott edzőmecs- cset az angolokkal. A találkozó után Harsányi Gergely oda jött hozzám, és azt mondta, hogy emlékszik rám a tiszaföldvári csapatból, hogy milyen szép gólokat lőttem nekik az Elektromos elleni mérkőzéseken. Azt sem felejtem el, mikor a Győr ellen játszottunk bajnokit az ETO edzője, Tóth László engem hozott fel jó példának a két szélLEGJOBB EREDMÉNYEI: bajnok a Tiszaföldvár színeiben, azNB I/B osztályban és az NBII-ben, többszörös gólkirály CSALÁDI ÁLLAPOTA: nős gyermek: 28 éves fiú, aki szintén kézilabdázik sőjének, a ma már sokszoros válogatott Iváncsik Tamásnak és Törő Szabolcsnak. Tóth Jacsa azt sem számolta meg, hogy hány meccset játszott és hányszor talált be az ellenfelek hálójába 35 éves pályafutása során.- Tényleg nem számoltam, azt tudom, hogy voltam bajnok a másod- és a harmadosztályban is. Tavaly is én voltam a gólkirály az NB II-ben, az idén is hatgólos átlagot értem el. Talán kevesen tudják, annak idején szombatonként a földvári csapatban kézilabdáztam, másnap a homoki focicsapatban rúgtam a bőrt. Sőt, NB I-ben futsaloz- tam is, részt vettem a sportág első bajnokságában, mikor még gyerekcipőben járt a sportág. A játékos elárulta, hogy hosz- szú pályafutásának titka, hogy soha nem ivott és dohányzott, mindig a családjának és a sportnak élt, és már alig várja a szezonkezdetet. labdarúgás Szavatartó ember Luis Suárez. Uruguay gyöngy- j szeme azt mondta az angolok elleni meccs előtt, hogy csak akkor lép pályára, ha százszázalékos állapotban lesz térdsérülése után. A Liverpool légiósa a 39. percben szomorította el először több klubtársát is, Cavani be- | adását fejelte az angol kapuba. Wayne Rooney megtörte átkát, tizedik vb-mérkőzésén végre gólt szerzett, de alig tíz percig örülhettek a döntetlennek Ger- rardék. A 85. minutumban - ki | más? - Suárez ágyúzta a labdát Hart mögé. Újabb 2-1-es vereségével az angolok a kiesés szélére kerültek. Kolumbia válogatottja 2-1-re legyőzte Elefántcsontpartot. Kilenc perc alatt három gól esett, a dél-amerikaiak számára | kedvező elosztásban, akik ezzel • a győzelmükkel már nyolcad- döntősnek tekinthetők. A Nigé- ria-Irán meccset is alulmúlta a Japán-Görögország mérkőzés (0:0). Bár mindkét csapat pontot szerzett, teljesítményük góljaik j számával egyenértékű. Múlt szombaton Costa Rica Uruguayi, tegnap Olaszországot győzte el, ezzel már biztosan továbbjutott a közép-amerikai csapat D csoportból. Az olaszok kedden ki-ki meccset játszanak Uruguay-jal a továbbjutásért. Igaz, a csizmaország együttesének elég lehet egy döntetlen is a nyolcaddöntőhöz. Anglia pedig 1958 után nem jutott tovább csoportjából, így tét nélküli lesz számára a Costa Rica elleni csoportzáró. Az E jelű négyesben lejátszott Svájc-Franciaország és a Hon- duras-Ecuador mérkőzés lapzártánk után ért véget. Mai műsor F csoport: Argentínáján,18.00 G csoport: Németország-Ghána, 21.00 Vasárnapi műsor F csoport: Nigéria-Bosz- nia-Hercegovina, 0.00 Élcsoport: Belgium-Oroszor- szág, 18.00, Korea-Algéria, 21.00 G csoport: Egyesült Államok- Portugália (hétfő) 0.00 ■ HIRDETÉS VÍZILABDA- ÉS ÚSZÓTÁBOR 7 Napi edzések kiváló úszó- és vízilabdaedzők vezetésével 7 Nagyszerű szabadidős programok 7 Jó hangulat és egy emlékezetes élmény 2 Napi kétszeri étkezés (ebéd, uzsonna) Turnusok: június 16-tól júliús 4-ig, heti turnusokban (H-P 7:30-17:00) Részvételi díj: 15.000.- Ft/fő ÚSZÁSOKTATÁS Június 16-tól augusztus 15-ig délelőtti (7-10h-íg) és délutáni (16-18h-ig) turnusokban A tanfolyam óra: 15.000.- Ft/fő Helyszínek: Vízilabda Aréna és Liget termálstrand és élményfürdő (Tiszaliget) További információ és befizetés: szvsc@enternet.hu vagy telefonon: 56/42T-001 és a Vízilabda Arénában PresztÉsmeccs várható a szuperdöntőben vízilabda Csapatunk a szerbekkel találkozik a ma délutáni fináléban A magyar válogatott bejutott a világliga dubaji szuperdöntőjének szombati fináléjába, miután a pénteki elődöntőben 10-8-ra legyőzte a montenegrói csapatot. Gólszerzőink: Erdélyi 3, Madaras 2, Tóth 1, Angyal 1, Varga Dániel 1, Hosnyánszky 1, Varga Dénes 1. Benedek Tibor szövetségi kapitány legénysége a döntőben az ausztrálokat 12-5-re verő szerbekkel találkozik ma 16.30-kor. A finálét a tervek szerint a DigiSportl Tv közvetíti majd. Á montenegróiak szereztek vezetést, ám Madaras duplájával sikerült fordítani, aztán még Tóth is betalált. Időt kért a rivális, és még az első negyed vége előtt szépített. A második felvonásban Brguljan egyenlített, azonban Angyal és Erdélyi is eredményes volt, így 5-3-mal várta a nagyszünetet a Bene- dek-csapat. A montenegróiak innen még felálltak, Janovic ötméteresből egyenlített, majd Varga Dániel gyorsan végzett el egy szabaddobást, így a teljes védelmet meglepte, ezután pedig Hosnyánszky gondoskodott róla, hogy megint kétgólos legyen a vezetés. Az ellenfél újból időt kért, de Erdélyi remek játékával sikerült tartani az előnyt, ráadásul 9-7-nél, négy és fél perccel a vége előtt Nagy Viktor büntetőt védett. Ezt követően Varga Dénes bebombázott SS- ■ Vámos Márton (labdával) ezúttal nem lőtt gólt, de hasznosan játszott ötméterese nyugtatóan hatott a magyarokra, a végén Klikovac pedig már csak kozmetikázni tudta az eredményt.- Ha csak az emberelőnyöket és az emberhátrányokat nézzük, simán nyernünk kellett volna, de ezek mellett az is fontos volt, hogy támadásban hogyan tudjuk a mozgásos játékunk adta előnyöket kihasználni - nyilatkozta Benedek Tibor. - A montenegróiak sokkal jobban vízilabdáztak, mint a csoportmeccseken. Boldog vagyok, hogy döntőbe jutottunk, ezért jöttünk, no meg azért, hogy Montenegróval és Szerbiával is játszhassunk, amely fontos az Európa-bajnoki felkészülés szempontjából. ■