Új Néplap, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)

2014-06-21 / 143. szám

4 TŰKOR - SZOLGALTATAS 2014. JÚNIUS 21., SZOMBAT A várost, a helyieket akarja szolgálni lánglovag Sörös Tibor szerint a mentések utáni hálás tekintetek sok erőt adnak a tűzoltóknak Ha nagy baj történik, életet kell menteni, számíthat­nak rá az emberek. Sörös Tibor, a túrkevei Mentő és Tűzoltó Egyesület parancs­noka munkája során sokféle különleges helyzetet megélt már. Munkatársunktól- Nem lehetne az egyesületről írni helyettem? - tette fel a kér­dést rögtön a parancsnok. Nem hazudtolta meg magát, hiszen aki őt ismeri, tudja: szerénysé­génél csak segítőkészsége na­gyobb.- Tudjátok, május 1-jétől ön­állóan beavatkozó önkéntes tűzoltóságként működünk. Ez számomra a legnagyobb elis­merés, hiszen Kelet-Ma gyarországon elsőként sikerült ezt el­érnünk. Mindez azonban csapat­munka eredménye: egy agilis gárda és az önkormányzat nélkül nem ment volna. Az átalakulási ce­remóniát - be kell vallanom férfiasán - megkönnyeztem - kezdte Tibor, aki mindent elért, amit tűzoltóként lehetett, több kitüntetést is kapott.- A keresztapám volt tűzoltó a családban, ő „fertőzött meg” a szakma iránti szeretettel- árulta el. - Voltaképp 1998- 99-ben kezdtem tűzoltóként, de utána egyéb okok miatt ab­bahagytam a tűzoltást. Tíz éve tértem vissza az állományba, 2005 óta vagyok parancsnok. Az egyik lányom, Detti is hoz­zám hasonló beállítottságú, ő a tűzoltóság ifjúsági tagozatának tagja - számolt be. Tibor nem csak tűzoltó pa­rancsnok, hanem a Tisza Mentőcsoport alapító tagja is. A Duna áradása okozta veszély- helyzet miatt 2013 júniusában a csoport tagjait is riasztották.- Egyesületünkből hat fő a mentőcsoport oszlopos tagja, melyből hárman vettünk részt a munkálatokban - számolt be Tibor. - A helyszín Pilismarót volt, a feladat pedig, hogy a fa­lun kívül található üdülőöve­zet alacsonyan fekvő területeit kellett gáttal körbevennünk és megerősítenünk azt homok­zsákok segítségével. A feladat nem volt egyszerű. Több helyen megrepedt a védmű, a homok teljesen átázott - tette hozzá. Az eredmény nem maradt el, hiszen az üdülőövezetet tel­jes egészében sikerült megvédeniük az árvíz­től.- A laktanya falának élénk színei is igazolják, hogy fiata­los és lendületes csapat a mi­énk. Ismerjük egymás gondo­latait, egy tekintetből tudjuk, mit akar a másik. Szükség is van erre, hiszen egy-egy eset­nél nincs idő beszélni, tenni kell a dolgunkat - folytatta Ti­bor. - így volt ez a számomra emlékezetes tűznél is, amikor riasztották a csapatot, hogy egy sorház legszélső lakásá­nak teljes tetőszerkezete lán­Sörös Tibor parancsnok immár évek óta irányítja a túrkevei önkéntes tűzoltó egyesület munkáját gokban áll. Ilyenkor felszalad az adrenalinszintünk, de nem félünk. A szívünk kalimpál, autóba ugrunk, gyorsan meg­beszéljük a teendőket és a helyszínre érkezéskor átvált az agyunk egy másik hullám­hosszra, és tesszük a dolgun­kat. Jól emlékszem, éjszaka volt. Nem láttunk a füstben, sötétségben, s egyszer csak megnyílt alattam az átégett födém. Vékony Zoltán bajtár­sam sietett a segítségemre, kimásztam és folytattuk az oltást. Pár nappal később ke­rültem kórházba, ugyanis ki­derült, hogy elrepedtek a bor­Névjegy név: Sörös Tibor SZÜLETETT: 1974. 02. 08., Mezőtúr család: nős, két lánygyermeke van (1997,1998) hobbi: a szakmája KITÜNTETÉSEK: MEGYE TŰZVÉDELMÉÉRT Emlék­lap 2008 MEGYE TŰZVÉDELMÉÉRT Emlék­lap (egyesület) 2011 gróf Széchenyi Ödön Emlék­plakett 2009 túrkeve város Szolgálatáért Díj (egyesület) 2008 árvízi védekezésért Emlék­lap 2013 dáim. Azt nehezebben visel­ném, ha valamelyik kollégám sérülne meg. Tudom, hogy nem hétköznapi a munkánk vagy nevezzük inkább hiva­tásnak és azt is, hogy veszé­lyeket rejt magában. De csi­náljuk, mert a vérünkben van a segíteni akarás, akkor is, amikor tragédiák szemtanúi vagyunk. Megszokni ugyan nem lehet, csak megélni. Ér­dekes módon sohasem beszé­lünk a laktanyában ezekről. Aki belép hozzánk, tudja, mit vállal. Inkább a szépre, a jóra emlékezzünk, azokra az ar­cokra, tekintetekre, amit a se­gítségnyújtás után „kapunk". S hogy mik a további terveim? Folytatni ugyanezt tovább: szolgálni a várost és az itt élő embereket - szorította meg nyakában a kereszt alakú me­dált a parancsnok. HÉT VÉGI MŰSORAJÁNLÓ SZOMBAT^ SZOLNOKTV 6.00 Aktuális 6.30 Téma 6.50 Na­pi üzenet 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Aktuális 8.30 Téma 9.00 Arany­kosár 10.00 Programkalauz 10.30 Szolnoksport 11.00 Különóra 11.25 Liturgia 11.50 Napi üzenet 12.00 Ak­tuális 12.30 Téma 13.00 Sajtóasztal 14.00 Fórum 14.30 EU-JÁUS - Vitéz László bábjáték 15.00 Halak, vizek - horgászmagazin 15.30 Levéltári Esték 16.30 Molnár László: Lovatlan Szent György 18.00 IDŐGÉP 18.30 Mese percek 18.45 Radnóti vagyok 18.40 Kedvenc műtárgyaink 19.00 Aktuális - Visszatekintő 19.20 Napi üzenet 19.30 Aranykosár - kíván­ságműsor 20.30 Örökségünk 21.00 Fórum 21.30 Mérleg 22.00 Szolnok- tudás Egyeteme 23.00 Képújság szolnoktv@szolnoktv.hu AKTIV RADIO 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 7.00 Aktív weekend - Kedven­cek pihenéshez 12.00 Kívánságmű­sor 15.00 Media Markt-toplista - A vá­sárlók kedvencei 16.00 Aktív weekend - Kedvencek pihenéshez 18.00 Club 30 - Szombat esti warm up Imhou- se-zal 20.00-24.00 Party cafe - Klub­kedvencek és a legjobb dance-dalok aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RADIO 102.4 5.00 Nekem 80 (ismétlés) 8.00 „Ama­deus Weekend” - élő zenés műsor benne 14.00 a Boros Mega Voga - szórakoztató showműsor, majd non­stop zene vasárnap reggel 5 óráig amadeusradio@amadeusradio.hu VASARNAP SZOLNOK TV 6.00 Aktuális ’- Visszatekintő 6.25 Ha­lak, vizek 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktu­ális - Visszatekintő 7.30 Szolnoksport 8.00 Aktuális - Visszatekintő 8.25 Me­sepercek 8.35 Liturgia 9.00 EU-JÁUS - Bárdosi Ildikó és Molnár Miklós nép­zenei koncertje 10.00 Levéltári Esték 11.00 Kultúrkorzó 11.25 Elixir 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális - Vissza­tekintő 12.30 Aranykosár 13.30 Saj­tóasztal 14.30 Fórum 15.00 Múzeumi Szabadegyetem 16.00 EU-JÁUS - Vincze Lilla: „Legyetek jók” - koncert 17.00 Halak, vizek 17.30 Aranykosár 18.30 Mesepercek 18.50 Kedvenc műtárgyaink 19.00 Aktuális vissza­tekintő 19.20 Napi üzenet 19.30 Liturgia 20.00 Időgép 20.30 Levél­tári Esték 21.30 Elixir 22.00 Szolnok­sport 22.30 Fórum 23.00 Képújság szolnoktv@szolnoktv.hu AKTIV RADIO 00.00 Álomzóna: zenés éjszakai mű­sor 5.00 Hungáriadó: magyar zenei válogatás 6.00 Aktív reggeli: vasár­nap reggeli ébresztő 8.00 Aktív Top 20: Aktív Top - zenei műsor 11.00 Aktív ajánló: a legújabb zenék ajánló­műsora 12.00 InterAktív: SMS- és élő telefonos kívánságműsor 15.00 Aktív horoszkóp 16.00 Aktív Triumvi­rátus: vasárnap délutáni őrület 17.00 , InterAktív: SMS- és élő telefonos kí­vánságműsor 19.00 Aktív weekend: válogatás a hét zenéiből 22.00 Ak­tív Night: Éjszakai zenei válogatás aktiv@aktivradio.hu S 5.00 Együtt-ható (ismétlés) 8.00 „Amadeus Weekend” - élő zenés mű­sor, benne: 10.00-12.00 „Zamat” gasztronómiai magazin Kis Katával 15.00 Világjáró utazási magazinmű­sor 16.00 Luxfunk - Amadeus retro show Klamancsek Krisztiánnal 18.00 Amadeus zenei műsor, majd nonstop zene hétfő reggel 5 óráig amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltoztatás jogát minden adó fenntartja! AMADEUS RADI 102.4 PROGRAMAJÁNLÓ MOZI SZOMBAT MAI MŰSOR. Szolnok. Cinema City: Démona (12) 10.15,14.15. Démona (12) 3D 12.15,16.30,18.30,20.30, 22.30. Hogyan rohanj a veszTEDbe (16) 14.40.19.40.22.00. A holnap határa 3D (12) 16.00,20.15,22.30. így neveld a sárkányodat 2. (6) 11.00,15.30. így neveld a sárkányodat 2.3D (6) 13.15, 17.45.20.00. Rio 2.11.30. Rio 2.3D 13.45. Rossz szomszédság (16) 18.15, 22.15. Visszatérés Óz birodalmába 3D (6) 10.00. X-men- Az eljövendő múlt napjai 3D (16) 12.00,17.00. TISZA- pART mozi: Rio 3 (6) 3D-ben 10.45, így neveld a sárkányodat 2. (6) 3D-ben 11.00. így neveld a sárkányodat 2. (6) 3D-ben 13.50, így neveld a sárká­nyodat 2. (6) 3D-ben 16.00 - A filmre váltott mozijeggyel ingyenes játszóház 10.00 - 17.00 óra között, Belle és Sé­bastien (6) 14.00, Violetta - a koncert (0) 16.30, A100 éves ember aki kimá­szott az ablakon és eltűnt (16) 18.00, Mi vagyunk a legjobbak! (12) 18.15, Fehér isten (16) 20.00, Hogyan rohanj a veszTEDbe (16) 20.15. VASÁRNAP MAI MŰSOR. Szolnok. Cinema City: Démona (12) 10.15,14.15. Démona (12) 3D 12.15,16.30,18.30,20.30. Hogyan rohanj a veszTEDbe (16) 14.40, 19.40. A holnap határa 3D (12) 16.00. A holnap határa (12) 20.15. így neveld a sárkányodat 2. (6) 11.00,15.30. így neveld a sárkányodat 2.3D (6) 13.15, 17.45,20.00. Rio 2.11.30. Rio 2.3D 13.45. Rossz szomszédság (16) 18.15. Visszatérés Óz birodalmába 3D (6) 10.00. X-men- Az eljövendő múlt napjai 3D (16) 12.00,17.00. TISZApART mo­zi: Rio 3 (6) 3D-ben 10.45, így neveld a sárkányodat 2. (6) 3D-ben 11.00, így neveld a sárkányodat 2. (6) 3D-ben 13.50, így neveld a sárkányodat 2. (6) 3D-ben 16.00 - A filmre váltott mozijegy­gyei ingyenes játszóház 10.00 - 17.00 óra között, Belle és Sebastien (6) 14.00, Violetta - a koncert (0) 16.30, A100 éves ember aki kimászott az ablakon és eltűnt (16) 18.00, Mi vagyunk a legjob­bak! (12) 18.15, Fehér isten (16) 20.00, Hogyan rohanj a veszTEDbe (16) 20.15. EMLÉKTÁBLA-AVATÁS TÖRÖKSZENTMIKLÓS. Június 22- én 15 órakor a volt zsinagóga helyén emléktáblát avatnak a 70. holokauszt emlékév alkalmából. Délután négy óra­kor Kardos Tamás fotóművész Izrael című fotókiállítására várják az érdeklő­dőket a városháza dísztermében. CSALÁDI NAP SZOLNOK. A Vízpart krt. 39. szám alatt családi napot tartanak ma 10 és 18 óra között Lesz egész napos szűrővizsgálat, gyógymasszázs, családi váltó- és sorverse­nyek, játékos bűnmegelőzési programok, gazdálkodj okosan felnőtteknek, minigolf és streetball. Tizenegy órától zumbaparty várja az érdeklődőket, majd 15 órától önvédelmi bemutatót tartanak, 16 órától pedig rendőrkutyás bemutató lesz. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időköz­ben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem válla­lunk. További programok a Szoljon.hu hírportálon olvashatók. HÉT VÉGI ÁLLATORVOSI HELYETTESÍTÉSI REND ÉS GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhi­vatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategész­ségügyi Igazgatósága (Szolnok) tájékoztatása szerint e hét végén az alábbi állatorvosok látják el az ügyeleti szolgálatot: SZOLNOKI KERÜLET: Besenyszög, Csata­szög, Hunyadfalva, Kőtelek, Nagykörű, Tisza- süly: (Nincs helyettesítő magánállatorvos) Szolnok, Tiszajenő, Tiszavárkony, Tószeg, Vezseny, Kengyel, Martfű, Rákóczifalva, Rá- kócziújfalu, Szajol, Tiszatenyő, Szászberek, Újszász, Zagyvarékas: dr. Selmeczy Géza, Tószeg Várkonyi út 14/b. Tel.: 30/953-2328. JÁSZBERÉNYI KERÜLET: Jászágó,Jász- árokszállás, Jászberény, Jászdózsa, Jász- felsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászjákóhal- ma, Pusztamonostor: (Nem vállalnak hétvégi helyettesítő szolgálatot) Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászboldogháza, Jászte­lek, Jászapáti, Jászivány, Jászkisér, Jászszen- tandrás, Jászladány: (Nem vállalnak hétvégi helyettesítő szolgálatot). KUNSZENTMÁRTONI KERÜLET: Ci­bakháza, Nagyrév, Tiszaföldvár, Tiszainoka, Tiszakürt: dr. Nagy Lajos, Csépa, Béke u. 54/a. T: 56/323-010,30/491-7629 Csépa, Cserkeszőlö, Kungyalu, Kunszentmárton, Mesterszállás, Mezőhék, Öcsöd, Szelevény, Tiszasas: dr. Nagy Lajos, Csépa, Béke u. 54/a. Tel.: 56/323-010,30/491-7629. KARCAGI KERÜLET: Karcag Berekfürdő: dr. Godó Zoltán, Karcag Körös u. 40. Tel.: 59/314-340,30/2185-722 Kunmadaras: dr. Tóth István, Kunmadaras, Kunhegyesi út 31. Tel.: 59/327-383,70/659-3061 Abád- szalók, Nagyiván, Tiszabura, Tiszaderzs, Tiszafüred, Tiszagyenda, Tiszaigar, Tiszaörs, Tiszaroff, Tiszaszentimre, Tiszaszőlős, Tomaj- monostora, Újszentgyörgy: dr. Koska Gábor, Tiszafüred, Csillag út 1. Tel.: 59/351-669, 30/945-4101 Kunhegyes: dr. Horváth Lajos, Kunhegyes, Zádor u. 2. Tel.: 59/326-574, 30/9670-960. MEZŐTÚRI KERÜLET: Törökszentmiklós, Tiszapüspöki: nem vállalnak hétvégi helyet­tesítő szolgálatot. Kisújszállás, Kenderes, Fegyvernek, Kuncsorba, Örményes,Tiszabő: dr. Tatár Gábor, Fegyvernek, Dózsa György út 63. Tel.: 30/3303-745. Mezőtúr, Kétpó, Túr­keve: dr. Lázár József, Mezőtúr, Petőfi út 29. 1:30/963-5209. KÉSZENLÉTI, JÁRVÁNYÜGYI ÜGYELE­TES: Dr. Nyakacska Emil, Karcag, Táncsics M. krt. Tel.: 30/370-0146. GYÓGYSZERTÁRAK Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal megyei főgyógyszerésze tájékoztatása szerint Szol­nokon a gyógyszertári ügyelet hétköznap a legtovább nyitva tartó gyógyszertárak (NOVA Gyógyszertár Szolnok Pláza - Ady E. út 28/A., Áfium - Tesco, Téglagyári út 30., Pelikán Patika - Ady E. u. 15., Levendula (Széchenyi krt. 6/A 2-4.) zárásakor, 20 órakor kezdődik. Szombaton 20 óráig tart nyitva a NOVA Gyógyszertár Szolnok Pláza és az Áfium. Szombatonként részlegesen nyitva tart: Ago­ra (Ságvári krt. 23.), Korona (Dózsa Gy. út 26-28.), Kossuth (Kossuth tér 7-8.), Fehér kereszt (Baross u. 5.), Magiszter (Széchenyi krt. 121.), Széchenyi (Széchenyi krt. 129.), Pelikán (Ady R u. 15.), Pingvin (Jászkürt u. 1.), Szanda (Krúdy Gy. u. 108.), Szent Orbán (Munkácsy u. 15.) és a Calendula (Mátyás kir. u. 29.) gyógyszertár. Vasárnap 18 óráig tart nyitva a NOVA és 19 óráig az Áfium és a Mosoly (Cora áruházban) gyógyszertár. Ünnepnapon a gyógyszertárak zárva vannak, az ügyeletes gyógyszertár reggel 8 órától másnap reggel 8-ig biztosítja a lakosság sür­gős gyógyszerellátását. E hét végén Szolnokon szombaton 20 órától a Mosoly (Felsőszandai rét 1.), vasárnap 19 órától a Szanda (Krúdy Gyula út 108.), gyógy­szertár az ügyeletes. VIDÉKEN: Jászapáti: szombaton a Meg­váltó, vasárnap az István Király, Jászberény: szombaton a Zöldkereszt, vasárnap a Szent- háromság, Karcag: vasárnap a Berek, Kis­újszállás: szombaton és vasárnap a Gólya, Kunszentmárton: szombaton és vasárnap a Kossuth, Tiszaföldvár: vasárnap a Kígyó, Törökszentmiklós: szombaton és vasárnap a Pingvin, Túrkeve: vasárnap a Paprika az ügye­letes gyógyszertár. ÁLLATGYÓGYSZERTÁR: Szolnok, Arany J. u. 14/a. Tel./fax: 515-172. Szombaton 9.00-12.00. TEMETKEZÉS HIRDETÉS PIETAS TEMETKEZÉS. Szolnok, Temető u. 10. Telefon: 06-20/474-4930,06-20/474- 4929.

Next

/
Oldalképek
Tartalom