Új Néplap, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)

2014-06-17 / 139. szám

2014. JÚNIUS 17., KEDD 3 MEGYEI TÜKÖR Fazekas remekek női kézből. Nagyné Török Zsóka tiszafüredi népi iparművész eltökélt szándéka, hogy a helyi fazekasság örökségét vigye tovább - a mai kor igényei szerint. Ebben a szellemben, a hagyományt, a tiszta forrást tisztelve alkot olyan dísz- és használati kerámiákat, melyeket szívesen visz otthonába a ma embere is, mint például a képünkön látható új színösszeállítású munkáit. Régi kocsi után nyomozunk kutatás Egy több mint ötvenéves teherautó rendszámát keressük HÍREK Az utcán verekedett egy miklósi fiú garázdaság vétség elköveté­sének megalapozott gyanúja miatt indítottak nyomozást egy fiatalkorú tiszabői lakos ellen. A gyanú szerint a tizen­hét éves fiú vasárnap délután Tiszabőn keveredett szó­váltásba egy tizennyolc éves lánnyal, akit a vita közben több alkalommal megütött, sőt le is rántotta a földre, ahol tovább bántalmazta. A be­jelentést követően a járőrök azonnal a helyszínre vonul­tak, ahol elfogták és előállítot­ták a törökszentmiklósi kapi­tányságra a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalt. A nyomo­zók a fiút gyanúsítottként ki­hallgatták, aki a rendőröknek a cselekményét elismerte. ■ Ismét vért adtak a hivatalnokok kétnapos véradást szervez­tek a megyei kormányhiva­tal alkalmazottjai számára tegnapra és mára. A már sokadjára megszervezett önkéntes akcióhoz számos hivatalnok csatlakozott a hét elején. ■ SZ. ZS. Árokba sodródtak a karambol után KÉT SZEMÉLYGÉPKOCSI Ütkö­zött tegnap délelőtt Jászte­leknél, a 32-es út Jászberényi úti szakaszán - tájékoztatta lapunkat a katasztrófa- védelem. Az ütközés követ­keztében mindkét jármű az árokba sodródott. A bal­esetben ketten könnyebben megsérültek, őket a mentők kórházba szállították. A jász­berényi hivatásos tűzoltók rövid időn belül végeztek a műszaki mentéssel. ■ Intézetbe vitték a körözött fiatalt a készenléti rendőrség járőrei vasárnap este iga­zoltattak Cibakházán egy tizenöt éves fiút. A járőrök az ellenőrzéskor megállapí­tották, hogy a fiatal ellen a szolnoki kapitányság eltűnés miatt körözést rendelt el. Az egyenruhások a fiút elő­állították a kunszentmártoni kapitányságra, ahol meghall­gatták, majd gyermekvédő intézetbe vitték. ■ Adott egy IFA Framo teher­autó, melyet új tulajdonosa szeretne felújítani és forga­lomba helyezni. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha ismertté válik a jármű rend­száma, amire azonban egy­kori gazdája sem emlékszik. Nyomozzunk együtt a rend­szám után! Joó Zsuzsa A tiszaföldvári Öreg János amo­lyan „utolsó lehetőségként” ke­reste meg lapunkat. Elmesélte, udvarán áll egy régi-régi teher­autó, melyet szeretne felújítani, majd forgalomba helyezni. Csak­hogy nincs meg a kocsi rendszá­ma, ami feltétele annak, hogy valaha is „legálisan” közúton gu­rulhasson. Felkeltette érdeklődé­sünket a veterán jármű, így mi is bekapcsolódunk a „nyomozás­ba”. Mindenek előtt szemügyre vesszük az 1959-es gyártmányú IFA Framót.- Nem egy szépségdíjas - is­meri el János, hozzátéve egy fontos szót: - Még! A férfi elmeséli, ez a teher­autó amolyan „gyermekkori szerelme”.- Családunk Karcagról szár­mazik, gyermekkoromat ott töl­töttem, később kerültünk csak Tiszafóldvárra. Emlékszem, egyik alkalommal a barátom emeletes házában játszottunk, amikor kinézve az ablakon, megpillantottam „őt”. Egy ro­mos, «lhagyott ház udvarán álldogált, még a gaz is benőt­te. 1987-et írtunk... Már akkor, gyerekszemmel nagyon megtet­szett a különleges formájú jár­mű. Aztán évek teltek el... Mígnem Jánosnak négy évvel ezelőtt eszébe jutott ez a bizo­nyos teherkocsi.- Elutaztam hát Karcagra, hogy megnézzem, ott van-e még. Huszonöt év távlatából nézve er­re nem sok esélyem volt. Az autó azonban éppen ott, éppen úgy- 1959-ben gyártották,- egy ideig a Debreceni Malom­ipar használta,- később a Kunmadarasi Pető­fi MGTSZ-be került,- a veterán teherautó annak állt, mint 1987-ben. Csak kissé rozsdásabban. Kinyomoztam, ki a tulajdonosa és hol lakik, meg akartam tőle venni ezt az autót. A földvári fiatalember végül egy tanyavilág kellős közepén lelt rá az idős tulajdonosra, aki csodálkozva hallgatta Jánost, mi járatban van.- Le akart beszélni az adás-vé­telről, többször megjegyezte, nem ér az a kocsi semmit, rossz vételt csinálnék vele! Azt is el­mesélte, az autó platóját most akarta leszereltetni, hogy gabo­nát tároljon benne. Végül abban egyeztünk meg, az Ifához nem nyúl, cserébe kap egy másik platót. Az adásvételi szerződést megkötöttük, a „harcképtelen” járművet felraktuk egy trailerre és hazavittük - meséli. János most jutott el odáig, hogy „kezelésbe veszi” a Framót. idején alapvetően kék színben pompázott,- éveken keresztül Karcagon közlekedett,- előző tulajdonosa pedig a karcagi Dobos Imre volt. Mindenek előtt azonban utána­járt, amennyiben felújítja az Ifát, forgalomba helyezhető lesz-e.- És itt kezdődtek a problé­mák. A kocsinak ugyanis nin­csenek meg a papírjai, hiszen amikor kivonták a forgalomból a teherautót, ezeket leadták a rendszámmal együtt. És sajnos ez utóbbira az eladó nem em­lékszik. Hiába van kezemben az adás-vételi szerződés és az alvázszám, a központi adattáro­ló csak rendszám alapján tudja megkeresni az előzményada­tokat, azaz a tulajdonosi sort. Ez pedig nélkülözhetetlen ah­hoz, hogy közlekedhessek ké­sőbb a Framóval. Ami kiindulópont lehet, hogy a kocsira két leltári táblát is szereltek, melyek az első tulaj­donosoktól származnak. E sze­rint ezt a teherautót hajdanán a Debreceni Malomipar, később pedig a Kunmadarasi Petőfi MGTSZ használta.- Abban bízom, hátha egy ezeken a helyszíneken készült korabeli fotók valamelyikén feltűnik a Framóm, a rendszá­mával együtt. Vajon tud valaki segíteni? Felismeri bárki is ezt a kocsit? Bízom benne... Az aratás becsülete az aratás szinte egyidős az emberiséggel, mégis lehet újat mondani róla. Minden esztendőben alapkérdés, hogy lesz-e egyáltalán, és mennyit hoz a konyhára. Pusztán két-három évi el­maradása romba döntené egész világunkat. Fejlett technológiánkba vetett ösz- szes reményünket, világűrt ostromló hitünket elsodor­hatja néhány aszályos esz­tendő, üresen kongó magtár. Üres hassal nem lehet bi­zakodó tekintettel nézni a jövőt, annak továbbra is az ekevas az alapja. ezért is méltatlan a mező- gazdaságot övező csekély figyelem, művelőit illető megbecsülés. Nem a külön­féle aratóünnepek létéről, vagy hiányáról van szó, hanem jóval többről. Mióta világ a világ, a szélesebb közvéleményben indokolat­lan lenézés övezi a mezőgaz­daságból élőket, ami anyagi elismerésükön is meglát­szik. Elég összevetni hozzá a termelőnek kifizetett és a malomba kerülő búza ára közötti különbséget. az előrejelzések szerint belátható időn belül élelmi:. . szerhiány elé néz a világ. Rohamosan szaporodunk a Föld eltartóképességéhez mérten, amire időben kell felkészülnünk. A Kárpát­medencében jó eséllyel néz­hetünk a kihívás elé, összes adottságunk megvan hozzá, kérdés, miképpen sáfárko­dunk vele. Az elmúlt száz év nem volt túl biztató ebből a szempontból: A vas és acél országa-rögeszme, a lélekte­len kolhozrendszer, a mező- gazdaságra települő láncke­reskedelem, multikat támo­gató érdekszövetségek mind ez ellen dolgoztak. Van mit kihevernünk és helyre ten­nünk ahhoz, hogy ne érjen bennünket meglepetés, és a hazai föld valóban azokat szolgálja, akiket illet. Erre is érdemes odafigyelnünk, amikor az aratásról van szó. Amit tudunk a szóban forgó IFA Framo teherkocsiról egyetért-e azzal, hogy a kormány több minisztériumot vidéki városokba költöztessen? helyi munkalehetőségeket bővíti. t európai elveknek is megfelel. / 1. Egyetértek, mert á 2. Egyetértek, mert az'európai elveknek is megfelel. 3. Nem értek egyet, mert hátrányos az apparátus számára. 4. Nem értek egyet, mert csökkenti a kormányzati munka hatékonyságát. 5. Nem tudora. A véleményét 2014. június 19-ig várjuk! S/.uviizatát a S/oljon.hu hír'portálon adhatja le! Megújult az orvosi rendelő épülete Nagykörűben elkészült Befejeződött az orvo­si rendelő felújítása Nagykörű­ben. A közel hatvanmillió forin­tos támogatással megvalósuló beruházás magában foglalta az épületben lévő háziorvosi, fog­orvosi rendelő és védőnői szol­gálat akadálymentesítését, az intézmény nyílászárócseréjét, külső szigetelését, fűtéskorsze­rűsítését, az épület átfogó felújí­tását, a burkolatok cseréjét és a festést. A projekt keretében or­vosi, diagnosztikai műszereket és eszközöket is beszereztek, és informatikai korszerűsítést is végrehajtottak. A rendelőt június végétől újra birtokba ve­hetik az orvosok, a védőnő és a betegek. ■ R. Á. Óvatosságra int a rendőrség a fesztiválon veszélyek Ma kezdetét veszi a IX. Szolnoki Tiszavirág Feszti­vál. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a rendezvénnyel kapcsolatban óvatosságra inti a látogatókat A hatóság szerint az elkövet­kező napokban számítani kell a megnövekvő gépjárműfor­galomra, illetve arra, hogy a fesztivál nemcsak a szórakozni vágyókat, hanem sajnos gyak­ran a tolvajokat is csábítja. A Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a látogatókat, hogy fokozottan vigyázzanak ér­tékeikre, és fogadják meg a tanácsokat, hogy a szórakozás valóban felhőtlen legyen. ■ Okleveleket kapott. A szolnoki pedagógusnapon nem tudott ott lenni, ezért tegnap az otthonában vette át a vas és gyémánt díszoklevelét Madarász Tiborné. Képünkön (balról jobbra) Szalay Ferenc polgármester, Madarász Tiborné a férjével és dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom