Új Néplap, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-16 / 138. szám
10 ÉLETMÓD - TV-MŰSOR 2014. JÚNIUS 16., HÉTFŐ Hogyan üljünk,- tévézni jobb lehet hason fekve Nem mindegy, hogy a munkahelyi órákat milyen helyzetben töltjük. Az asztal és a szék úgy legyen beállítva, hogy a karok és a lábak hajlásszöge nagyjából 90 fokot zárjon be, a talpak pedig érjék a földet. Has be, mellkas ki! - igyekezzünk az idő nagy részét ebben a pozícióba tölteni. Változtassunk sokat a helyzetünkön, mocorogjunk a széken! Időről-időre álljunk fel, tegyünk néhány lépést. Káros a hosszas, napi többórás televíziózás is. Például hátfájást okozhat. Ezt állapították meg brit kutatók. A betegség ráadásul hosszan elhúzódik, és még nehezen is gyógyítható. Az egy helyben ülés ugyanis tétlenségre kárhoztatja a hát alsó részét tartó izmokat. Ha tévézik valaki, tegye inkább hason fekve, mert így a reumatológusok szerint egészségesebb. ■ Félóránként nyújtani, járkálni kell Szeretni kell, ennyi az egész jó szülőnek lenni Tíz tanács a gyermekneveléshez - hibák becsúszhatnak Mindenki igyekszik jó szülő lenni, de hibák olykor becsúszhatnak a legjobb családban is. Ha tudatosan próbálja a csapdákat kivédeni, harmonikusabbá teheti gyermekével való kapcsolatát. AS-összeállítás A szülők általában tíz hibát követnek el a szakemberek szerint. Kellő odafigyeléssel ezek elkerülhetők. 1. Ne legyen bűntudata a gyermekeivel szemben! Ne érezze magát bűnösnek amiatt, hogy munkába jár, és nem tölt napi huszonnégy órát csemetéi közelében. A tapasztalatok szerint az óvodába, iskolába járó gyerekek sokkal jobban beilleszkednek a társadalomba, mint a széltől is óvott kicsik, akiknek minden kívánságát lesik. 2. Az ajándék nem pótszer! Ne azzal mutassa ki a szere- tetét, hogy fölösleges dolgot vásárol a gyereknek! A kis jutalmakhoz fűződjenek mindig konkrét teljesítmények. Ha hirtelen támadt ötlettől vezérelve vesz meglepetést, akkor is találjon ki mellé ésszerű magyarázatot. 3. Ne akarjon százszázalékos szülő lenni! Senki nem tud mindent tökéletesen végrehajtani. Ne hajszolja magát, Jó, ha átélik a harmóniát. A feszültségek kibeszélését ne a gyerek előtt... inkább várja el, hogy a gyerek is megfelelően teljesítse a maga feladatát. Mindketten lássák be, ha hibát követnek el, és tanuljanak meg bocsánatot kérni egymástól. 4. Ne engedje korlátlanul videózni! Káros, ha a gyerek több órát ül a képernyő előtt. A szülő ellenőrizze a nézett filmek tartalmát is. A sok videó és .............. ■ ■— horrorfilm a gyerek lelkét teszi tönkre, ráadásul a házi feladat is kárát látja. 5. Vacsora közben ne nézzenek tévét! Az esti étkezés legyen családi esemény, amikor mindenki elmeséli a napi élményeit. 6. Ne veszekedjenek házastársával a gyerekek előtt! Igyekezzenek vitáikat egymás között elintézni. Ne használhassa ——i----------------------------------------ki a gyerek, hogy a szülők nem egyformán ítélnek meg bizonyos dolgokat. 7. Sose töltse ki rossz kedvét a gyereken! Ha sok a munkája, vagy igazságtalanul bántak önnel, ne rajta vezesse le az idegességét. Inkább mondja meg, hogy rossz napja volt, és nyugalomra van szüksége. 8. Párja és ön egyezzenek meg! A gyereknevelés alapvető kérdéseiben a fontos dolgokat már a gyerekek születése előtt tisztázzák. 9. Ragaszkodjanak az elveikhez! Legyenek következetesek és ne hágják át a saját maguk által felállított szabályokat. így a gyerek mindig tudni fogja, mihez tartsa magát. ío. Szeressék egyformán a gyerekeket! Ne hasonlítgassák őket össze egymással, hiszen más jellemek. Ne kényeztessék el az egyiket a másik rovására, és ne uszítsák őket egymás ellen. A jó példa ereje a kamasz gyerek szobája gyakran olyan, mint egy csatatér. A pszichológusok szerint sok türelemmel lehet átvészelni ezt az időszakot. Fontos, hogy a szülő jó példával járjon elöl. Hatásosabb ha szemrehányások helyett a saját szobájának rendezettségével nevelgeti őt. Autogén tréninggel próbáljunk oldani az ártalmas stresszek ellen Az úgynevezett scan ning-módszer (magyarul: letapogatás) az érzelmi feszültség enyhítésére szolgál. Az első lépés a befelé fordulás. Nyugodt helyen, kényelmes testhelyzetben kell ellazulni. Ezt követi a problémák, szorongások feltérképezése, érzelem nélküli számbavétele. Majd a kellemes élmények felelevenítésére kerül sor. Ezeket sem szabad erőszakkal megidézni. A néhány perces gyakorlat után a stressz érezhetően csökken. Az autogén tréninget, az önel- lazítás módszerét egy berlini orvos fejlesztette ki a múlt század 20-as éveiben. Talán nem a legismertebb wellness-el- járás, ám segítségével mégis sokat tehetünk jó közérzetünkért. Az autogén tréning technikája szakember segítségével sajátítható el, a cél, hogy néhány alkalom után önállóan végezzük. ■ Divat vagy sem, mindenképpen jó nur 319X MW 'BllfMh ■Hill IMII iölM A fVr-Hét AJÁNLÁSÁVAL 16., HÉTFŐ 6.00 Jó reggelt, skacok! 7.35 Híradó (ismétlés) 8.08 Minden Reggel © 10.05 TopShop 11.45 Asztro-Show 12.50 Fókusz (ismétlés) 13.25 Éjjel-Nappal Budapest (ismétlés) © 14.40 Az örökség © (am.-mexikói sorozat, 45-46.) 16.50 A mentalista® (am. krimisorozat, 111/15.) 18.00 Híradó Esti kiadás 19.00 Fókusz© Közszolgálati magazin 19.30 Éjjel-Nappal Budapest © (magyar sorozat) 20.50 Barátok közt© (magyar sorozat, 6969-6970.) 21.25 Dr.Csont® (am. krimisorozat, VII/1-2.) Halottkémek tévúton; Élve eltemetve 23.35 Híradó 0.10 Reflektor 0.30 Otis-Pokoli tévedés (amerikai thriller, 2008) Fsz.: Bostin Christopher, Ashley Johnson, Daniel Stem 2.30 A végső akarat 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka © 9.30 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek© 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív © 13.00 Walker, a texasi kopó (am. akciófilm-sorozat) 15.00 Hal a tortán® (vendégváró valóságshow) 16.00 Családi Titkok © (magyar reality-sorozat) 17.00 Maricruz© (mexikói sorozat, 93.) 18.00 Tények Hírműsor 19.30 Jóban Rosszban © (magyar sorozat, 2374.) 20.15 Magánnyomozók© (magyar reality-sorozat) A névtelen telefonáló 21.15 Édes élet® (reality-sorozat) 22.40 A gonosz álarca © (amerikai sorozat, 11.) Közben: Kenósorsolás 23.40 Zsaruvér© (am. krimisorozat, II/2.) 0.40 Tények Este 1.25 Aktív (ism.) © 5.30 Roma Magazin 5.55 Domovina 6.30 Híradó 7.00 Ma reggel 8.00 Híradó 8.20 Balatoni Nyár 10.10 FIFA Labdarúgóvilágbajnokság (ismétlés) 12.00 Híradó délben 12.25 Napirend előtt 12.55 Közös siker© 13.30 Szívtipró gimi © 14.20 FIFA Labdarúgóvilágbajnokság (ismétlés) 16.10 Jövő-Időben 16.20 Híradó+ 16.35 FIFA Labdarúgó- világbajnokság (összefogl.) 17.20 Híradó 17.35 FIFA Labdarúgóvilágbajnokság, Brazília Németország-Portugália 20.10 Híradó este 20.30 Időjárás-jelentés 20.40 FIFA Labdarúgóvilágbajnokság, Brazília Irán-Nigéria 23.05 Az este 23.35 Híradó 23.50 FIFA Labdarúgóvilágbajnokság, Brazília Ghána-Egyesült Államok 15.15 A Mozart Band 15.45 TelmoésTula, a kis ezermesterek 15.55 Kenguk 16.05 Boldogvölgy 16.15 Csűrcsavarosdi 16.45 Állatkert a hátizsákban 17.15 Aprónép 17.25 Gondos Bocsok 17.50 Sebaj Tóbiás 18.00 OzieBoo! 18.05 Magyar népmesék 18.15 Mirr-Murr kalandjai 18.25 Caillou 18.30 DipésDap 18.40 Mumin-völgy 18.55 Noddy kalandjai Játékvárosban 19.05 Thomas, a gőzmozdony 19.20 Timothy iskolába jár 19.45 Eszes Jess 20.10 Heartland® (kanadai sorozat, VI/9.) 21.00 Híradó 21.30 Good bye, Lenin! © (német filmszatíra, 2002) 23.25 Hacktion Újratöltve 0.20 Az A38 hajó színpadán: Children of Distance © 5.50 Igazgyöngy® 7.40 Gyilkos sorok © 8.35 Született detektívek © 9.30 Szívek szállodája © 10.25 Megruházlak! 11.25 Mike és Molly® 12.20 Jóbarátok© 13.20 Jim szerint a világ © 14.20 Gyilkos számok © 15.20 Shark - Törvényszéki ragadozó © 17.20 Megruházlak! 18.20 Jóbarátok (am. vígjátéksorozat, V/1-2.) 19.20 Jim szerint a világ © (am. vígjátéksor., IV/19-20.) 20.25 Két pasi- meg egy kicsi © (am. vígjátéksorozat, VII/5-6.) 21.15 Tornádó- Az ég haragja © (német katasztrófafilm, 2/1.) 23.15 Nyugdíjas bajkeverők © (am. reality-sorozat, 2 rész) 0.20 CSI: A helyszínelők © (amerikai krimisorozat, ism.) 1.20 Őrangyal© 2.10 Trendközeiben (ism.) 2.40 Tornádó-Az ég haragja (2/1., ism.) © 10.10 A Magyar Függetlenség Napja © 10.15 Hazajáró (ismétlés) 10.45 A Magyar Függetlenség Napja © 10.55 Séfek csatája (ism.)® 11.45 A Magyar Függetlenség Napja © 12.00 Híradó, Vers 12.25 Kívánságkosár 14.20 Vers 14.35 Duna Ház avatás Torockón 15.35 A felrobbant hegy 16.30 Térkép 16.55 A Magyar Függetlenség Napja © 17.00 Váratlan utazás (ism.) 17.50 A Magyar Függetlenség Napja © 18.00 Híradó, Sport 18.30 Közbeszéd 19.00 Életképek© 19.40 A Magyar Függetlenség Napja 20.35 Szabadság tér'89 21.40 A Magyar Függetlenség Napja 21.55 Közös siker 22.25 Mansfeld© 0.25 Magyar történelmi arcképcsarnok 8.00 Fenegyerekek© 9.00 Billy, a profi © 9.25 Állati kalandok 3D-ben © 10.00 Kozmikus kilátások 10.30 Sorsfordító állatok 11.00 Fotózz, mint egy profi! © 11.30 Jégszobrászok© 12.00 Gyorstalpaló Richard Hammonddal 13.00 Brutális fizika© 14.00 Földtani titkok- Óriásáradás © 15.00 Géptemetők© 16.00 Világ a város alatt © 16.55 Hiénák birodalma © 18.00 Egyedül a vadonban 19.00 Beépített főnök- Ausztrália © 20.00 A Föld titkai © 20.30 Leplezetlen jövő © 21.00 Kozmikus kilátások 21.30 Sorsfordító állatok 22.00 Nácik a célkeresztben 23.00 Géptemetők® 23.55 Élet az emberek után © 0.45 A világegyetem © 1.40 Nácik a célkeresztben 6.00 Televíziós vásárlás 9.15 Tucatjával olcsóbb (amerikai vígjáték, 2003) 95' 11.15 Repülj velem! (amerikai film, 1996) 99' 13.25 Apafej (amerikai vígjáték, 1999) 83' 15.15 A kezdet kezdete (amerikai vígjáték, 2009) 97' 17.00 I. e. 10 000 (amerikai kalandfilm, 2008) Fsz.: Steven Strait 19.00 Halálos célpont (amerikai akciófilm, 2012) Fsz.: Steve Austin, Dolph Lundgren, Eric Keenleyside, John Novak, Lochlyn Munro 21.00 Túszjátszma© (amerikai thriller, 2011) 9T Fsz.: Nicolas Cage, Nicole Kidman, Liana Liberato, Ben Mendelsohn 23.10 Rajtaütés© (amerikai akciófilm, 1998) Fsz.: Jean-Claude Van Damme, Rob Schneider, Lela Rochon, Paul Sorvino 1.00 Ellenséges terület 3.: A kolumbiai túsz © (amerikai akciófilm, 2009) 2.45 A holló© (amerikai horror, 1994) 102' 0.30 Otis - Pokoli... 13.00 Walker, a texasi... 20.10 Híradó este 15.15 A Mozart Band 14.20 Gyilkos számok „ 19.00 Életképek 13.00 Brutális fizika 23.10 Rajtaütés mm 13.00 Utolsó vérig 14.00 Szerelem zálogba 15.00 Szeretők és riválisok 16.00 Barátok közt 16.30 Vacsoracsata 17.30 Tom és Jerry 18.00 Nyomtalanul 19.00 A gyanú árnyékában 20.00 Segítség, bajban vagyok! 21.00 Híradó 21.30 Nyugi, Charlie! (am. vígjátéksorozat, II/20- 21.) 22.30 Gyilkos hajsza © 23.30 Híradó 24.00 A rejtély @ 1.00 Egyről a kettőre 11.15 Családi Titkok (ism.) 12.20 Jóban Rosszban ® 13.05, Rabok és szeretők ® 14.05 Édes élet (ismétlés) © 15.25 Pimasz úr ott alszik 16.25 Aktív ® 16.50 Tények 17.15 Hal a tortán (ism.) @18.15 Édes élet ® 19.30 Családi Titkok © 20.30 Tiltott szerelem ® 21.30 Hal a tortán (ism.) © 22.30 S.W.A.T. - Különleges kommandó (am. akciófilm, 2003) © 0.45 Jóban Rosszban ® Híradó: 7.00,10.00,12.00,15.00, 17.00, 21.00, 22.00; 6.00 Soroló 8.05 Civil kaszinó 9.05 Napról napra 9.30 Felfedező 10.30 Európai híradó 11.05 Reporters 11.30 Bruttó 13.05 Ázsia 13.30 Garázs 14.05 BBC Click 14.30 Ingatlan- piac 15.30 BBC Our World 16.05 Célpont 16.30 Paletta 17.30 Hírvilág 19.30 Magyarország élőben 21.35 Stopper 22,30 Páholy 23.05 Magyarország élőben 6.00 Privátfilmek újratöltve (11 rész) ® 9.00 Teleshop 11.00 Aranykor ® 11.30 Sherlock Holmes nevében ® 13.30 Csajos a pasim © 15.00 Flört a négyzeten © 17.05 Kisvárosi komédia © 19.00 Féktelen futam (olasz-angol akciófilm, 2002) © 21.00 Harc az öböl felett (amerikai akciófilm, 1999) ® 22.45 A bosszú börtönében (amerikai akciófilm, 1989) © 0.50 A sárkány ébredése ® 13.00 Ökölvívás. Javier Fortuna- Juan Antonio Rodriguez (ism.) 15.00 Kosárlabda. NBA, rájátszás (ism.) 18.00 Kosárlabda. B33-as torna 18.45 Cselgáncs. Hajime- magazin 19.15 Mai helyzet 19.30 Ko Tv (ism.) 20.00 Ko Tv, Classics 21.00 Kézilabda. Szlovénia-Ma- gyarország_ (ism.) 23.30 Autósport testközelből (ism.) 24.00 Magyar labdarúgás. Ferencváros-KTE (ism.) 2.00 Bikarodeó (ism.) 12.55 Televíziós vásárlás 14.10 Start plusz (ism.) 14.25 Televíziós vásárlás 15.50 700-as klub 16.30 Kőbánya Híradó 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 Híradó 18.05 Sportpercek 18.15 Hírvita 18.45 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.45 Újságíróklub 21.45 Híradó 22.05 Világhíradó 22.20 KL Auschwitz (magyar dók. film, 1-2.) 23.05 Hazahúzó 24.00 Híradó 1.40 Újságíróklub (ism.) 10.00 Csomagcsaták 11.00 Ne próbáld ki otthon! (4 rész) 15.00 Aranyláz Alaszkában 16.00 Autó- kereskedők 17.00 Amcsi benzinfalók 18.00 Kanadai raktárárverések 19.00 Licitvadászok 20.00 Kanadai raktárárverések 20.30 Konténervadászok 21.00 Kanadai raktárárverések 22.00 Csupasz túlélők 23.00 Ezt éld túl, haver! 24.00 Csomagcsaták 0.30 Licitvadászok 18.30 Receptdaráló Extra Laci Hornácekkel 19.00 Justine hétköznapi finomságai 19.30 Jamie 30 perces kajái 20.00 A boldogság receptjei 20.30 River Cottage 21.30 Amerika, legjobb süteményei 22.00 Édes élet David Roccóval 22.30 A szakács, ha nyaral 23.00 Justine hétköznapi finomságai 23.30 Christophe Pro- vence-ban 24.00 Miguel paradicsomi konyhája 0.30 Táj-Föld A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! O