Új Néplap, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-29 / 124. szám

Szolnokon az ország nyolc legjobb fiúcsapata Nyolcadszor döntőben az Obj kosárlabda Az Atomerőmű csapatával találkoznak a piros-feketék utánpótlás Ma kezdődik és a vasárnapi helyosztókkal ér véget a Tiszavirág Arénában a Nemzeti Serdülő-kosárlabda- bajnokság döntője. Az ország nyolc legjobb U14-es csapata között ott van a rendező Szol­noki Sportiskola is, amely a Piros csoportba nyert besoro­lást. Ide került a Debreceni Ko­sárlabda Akadémia, a ZTE KK, valamint a Zuglói Sasok. A Fe­hér csoportot a Vasas Akadé­mia, a Szeged, a Szombathely és a MAFC alkotja. A torna kilenc órakor a Szeged-Szom­bathely mérkőzéssel kezdődik, a Szolnoki VSI15 órakor a ZTE ellen játszik. Pénteken kétszer is pályára lépnek a ha­zai fiatalok, délelőtt a Zugló, este pedig a Debrecen ellen. A szombati keresztbejátszások során dől el, hogy hányadik helyért játszhatnak a csapatok a vasárnapi helyosztókon.- Reálisan nézve a legjobb négy közé juthat a csapat - mondta el megkeresésünkre Tasnádi Zoltán, a szolnoki csa­pat edzője. - Annak ellenére is, hogy a felkészülésünket be­tegségek hátráltatták. A csapa­tunk fele 2000-es születésű, a többiek egy évvel fiatalabbak, így ebben a mezőnyben nem úgynevezett utolsó éves ser­dülők vagyunk. A négyéves utánpótlásmunka minőségét jelzi, hogy idén a négyből há­rom korosztályban is országos döntőbe jutottak a Szolnoki Sportiskola csapatai. Két hete az Uló-os korosztályban a ne­gyedik helyen végeztek a szol­nokiak. ■ GUTÁI I. HIRDETÉS PÉNZVÁLTÓ Szolnok, Batthyány utca 8. *, Tel.: 56/4194)11. Nyitva: mindennap 8-214g 5 Szolnok, Szapáry utca 23. 3 Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-lg * Tájékoztatjuk tiszteit Ügyfeleinket, hogy a között árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 299,00 305,90 USD 219,00 226,00 CHF 243,00 252,50 Érvényben: 2014. május 29. Befektetési aranyértekesrtés. Közűleteket is kiszolgálunk! www.comergroup.hu Magabiztos győzelemmel tudta le idei 62. tétmeccsét a Szolnoki Olaj KK csapata, amely 40 ponttal verte ka­posvári riválisát, és biztosan jutott a bajnoki fináléba, ahol az Atomerőmű SE együttese lesz az ellenfele. Varga Csaba Kedden este, nem éppen család­barát időpontban, nyolc órakor kézdték a felek az elődöntő har­madik mérkőzését. A csapatok javában melegítettek, de Trotter Obi a lelátón ülve figyelte egy jobban izzadó társait. - Obinak fáj a dereka, ezért pihentetjük, reméljük gyorsan felépül, mert a döntőben már számítunk a játékára - jelezte Drágán Alek- szics, az Olaj edzője. A szakem­ber ezzel már arra is utalt, hogy a párharcban biztosan vezető csapata megszerzi a tovább­jutáshoz szükséges harmadik győzelmét is. A kezdés előtt nagy ováció kö­szöntötte Lóránt Pétert, a center az április hónap legjobb játéko­sának járó elismerést vette át Zelenyánszky Balázstól, a Sport Klub Tv felelős szerkesztőjétől. A játékról szólva a Kaposvár tűnt frissebbnek és ponterő- sebbnek az elején, hat perc alatt 11-10-re vezettek a vendégek, Louis Hinnant mintha azt akar­ta volna bizonyítani, hogy nem­csak bunyózni, hanem kosár­labdázni is tud, jó kézzel szórta a pontokat. Az Olaj azonban időben kapcsolt Rakics Miljan és Justin Holiday is betalált tá­volról, az utóbbi a zsákolások­ban is jeleskedett, mire a táblá­ra néztünk már 25-18-as hazai vezetést mutatott az eredmény- jelző. A folytatásban még egy­szer és utoljára, Drahos Gábor triplájával felzárkózott a Kapos­vár, 31-25. A továbbiakban Ló­ránt Péter vezényletével a szol­noki csapat 21-4-es rohamot indított, erre már nem volt vála­szuk a kék-fehéreknek. A félidő végére 52-29-re módosult az állás. A térfélcsere után Holiday Ivosev Tamás (labdával) 22 pontot dobott, 5 lepattanót is szedett, ezzel szezoncsúcsot ért el az erőcsatár és Lóránt felváltva hozták egy­mást helyzetbe, és gyártották a pontokat. Szintén jól játszott Ivosev Tamás, valamint Vojvo- da Dávidnak és Keller Ákosnak is voltak emlékezetes megmoz­dulásai. A különbség pedig 30 pont fölé hízott, úgy hogy Báder Márton pályára sem lépett - pi­henek, én vagyok a vésztartalék - mondta a rutinos center. A zá­rónegyedben az egykori közön­ség kedvencek, Berkics László és Pavlovics Predrag csemetéi is pályára léptek, mindketten pontokat dobtak. - Egy picit izgultam, mikor az edzőm pá­lyára küldött - árulta el Berkics Máté. - Úgy voltam vele, hogy mindennap ebben a csarnok­ban edzek, nem érhet baj a baj­noki meccsen sem. Köszönöm a közönségnek a segítséget! A folytatásban a Sopront há­rom menetben verő Atomerőmű SE csapata lesz az Olaj vetély­társa. A piros-feketék immár nyolcadik alkalommal döntó'z- nek, ebből háromszor veszítet­tek, négyszer azonban győztek. Az óriási érdeklődééssel várt három győzelemig tartó finálé várhatóan szerdán este kezdő­dik a Tiszaligetben. Szolnoki Olaj- Kaposvári KK 97-57 (25-18, 27-11,25-14, 20-14) Tiszaligeti Sportcsarnok, 1263 néző. Vezette: Pállá, Ben­czúr, Szabó G. SZOLNOK: Simon B. 4, VOJ- VODA 12/3, HOLIDAY 18/6, Milosevics, LÓRÁNT 14. Csere: Keller Á. 12, Pilcsevics 5/3, Ra­kics 6/6, IVOSEV 22/3, Berkics 2, Pavlovics 2. Edző: Drágán Alekszics. Edző: Andrius Jur- kunas. KAPOSVÁR: HINNANT 15/6, Fodor M. 4, Puljko 2, HEND- LEIN 9, Davis 9. Csere: Drahos 8/6, Jancsikin 4/3, Horváth M. 2, Kovács S., Filipovics, Papp P. 4. Edző: Fekete Ádám. így látták az érdekeltek DRÁGÁN ALEKSZICS: - Végig jobb volt csapatunk a párharc­ban, mindezt tükrözi a végered­mény is. Mostantól gőzerővel ké­szülünk a döntőre. Nagyon sze­retnénk megnyerni a bajnoki cí­met. FEKETE ÁDÁM: - Az esélyesebb és jobbik csapat teljesen megér­demelten győzött a párharcban. Most már minden erőnkkel a lefújást követően bronzcsatára kell összpontosíta­nunk, de ennél sokkal jobb játé­kot kell nyújtanunk, ha meg is akarjuk szerezni a harmadik he­lyet KELLER ÁKOS: - Boldog vagyok, hogy a terveinknek megfelelően, simán jutottunk a döntőbe. To­vábbra is ellentmondást nem tö­rően kell játszanunk, és akkor meg lesz a várva várt aranyérem. HIRDETÉS öszönjük, hogy szavazataikkal * hozzájárultak * sikerünkhöz! á iáim HIRDETÉS Foci vb összeállítás az Üj Néplapban! 1 2P* & FIFA WORLD CUP Hasznos tudnivalók, információk a világbajnoksággal kapcsolatban az olvasóinknak. Keresse a június 11-ei lapszámunkban! 3 Kengyelen félbeszakadt, míg Tiszaburán elmaradt a meccs labdarúgás A megyei harma­dosztályú bajnokságban a 24. forduló mérkőzéseit rendezték meg a hét végén. Kengyelen a nagy eső miatt félbeszakadt az összecsapás. Az ezüstéremre pályázó Tiszaszentimre nyert, s így tartja ötpontos előnyét a harmadik Kenderes előtt. Eredmények: Nagyiván-Jász- szentandrás 7-1 (3-0), gólszer­zők: Csehi 2, Mezei, Veres, Tóth, Márki, Galambos, ill. Torba. Ti- szaszentimre-Cserkeszőlő 4-1 (3-1), gólszerzők: Sipos 2, Kiss 2, ill. Imre. Lurkó Focimánia- Kenderes 1-2 (0-2), gólszerzők: Csomós, ill. Majláth, Ficzere. A bajnokság állása: 1. Nagyi- ván 60, 2. Tiszaszentimre 46, 3. Kenderes 41,4. Kengyel 27,5. Lurkó Focimánia 25,6. Tisza- szőlős 24,7. Jászjákóhalmal7,8. Cserkeszőlő ló, 9. Jászszentand- rás 13 pont. A megyei negyedosztályú bajnokság 18. fordulójában va­lamennyi pályán véget ért ta­lálkozón a vendégcsapatok dia­dalmaskodtak. Ugyanakkor a Nagykörű gárdája nem utazott el Tiszaburára, így a hazaiak játék nélkül jutottak a három pont birtokába. Eredmények: Kétpó-Berek- fürdő 0-1 (0-1), gólszerző: Bor­sós. Kőtelek-Kunmadaras 0-1 (0-0), gólszerző: Nagy F. Bán- halma-Besenyszög 1-2 (0-1), gólszerzők: Fekete, ill. Annus, Serfőző. Kiállítva: Tóth (Bánhal­ma, 90.). Tiszaörs-Abádszalók 0-1 (0-1), gólszerző: Magyar. Az állás: 1. Kunmadaras 47, 2. Besenyszög 40,3. Tiszabura 29,4. Tiszaörs 26, 5. Berekfürdő 22,6. Bánhalma 21,7. Abádsza- lók 18, 8. Kőtelek 18, 9. Kétpó 16,10. Nagykörű 10 pont. ■ Géléi József HIRDETÉS SZUPER^EXPRESSZ BATZ, BERKEMANN, SCHOLL, papucsok, szandálok nagy választékban. Gyógysarok, Szolnok, Tószegi út 5,, Shell benzinkút mel­lett. Tel: 56/210-043. EGÉSZSÉGPÉNZTÁRI KÁRTYÁKAT ELFOGADUNK.--------------------------------------------- *465367* Gulyás Tamás ii icsúcsot a fővárosban atlétika Az országos egyete­mi és főiskolás bajnokságot a napokban Budapesten, a TF pályán rendezték meg. A Szol­noki MÁV SE atlétái ezúttal iskolájukat képviselték a meg­méretésen. Közülük Gulyás Tamás remek egyéni csúccsal nyerte a gerelyhajítók verse­nyét. Eredmények. Gerelyha­jítás (800 g.) 1. Gulyás Tamás 72,37 m. Súlylökés (4 kg): ...2. Koncz Boglárka 11,76 m. Disz­koszvetés (1 kg): ...4. Koncz Boglárka 32,75. Gerelyhajítás (600 g): ...2. Koncz Boglárka 44,99, ...4. Tóth Janka 42,13 m. 100 m síkfutás, döntő: ...3. Sipos János 10,58,4. Ecseki Dá­niel 10,63. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom