Új Néplap, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-29 / 124. szám

4 JÁSZSÁG 2014. MÁJUS 29., CSÜTÖRTÖK Eletet lehel a gépekbe technika A különös hobbiból igazi látványosság lett Jászkiséren A jászkiséri Farkas László hosszadalmas, de precíz és eredményes munkával újítja meg a különféle gépmatuzsálemeket Megkezdhetik munkájukat a jásziványi fazekasok mesterség Jásziványban a köz- munkaprogram keretében öt helybéli tanulta ki a fazekasmes­terség legalapvetőbb fogásait. A közfoglalkoztatás célja volt az úgynevezett helyi sajátosságokra épülő szakmák elsajátítása, így esett a választás a fazekasmes­terségre. Tari András polgármes­ter elmondta, hogy az elkövetke­zőkben folyamatosan lesz mun­kája az újdonsült fazekasoknak. Egyrészt helyi és környékbeli méhészekkel erről állapodtak meg, hogy rendszeresen készí­tenek a méz tárolására szolgáló csuprokat, emellett ajándéktár­gyakat, illetve utcanév táblákat. A napi feladatok ellátása mellett továbbra is cél, hogy az érintett öt foglalkoztatott mind jobban kitanulja a mesterséget. A településen további öt hely­béli - szintén a közmunka kere­tében - tette rendbe az ezentúl fazekasműhelyként funkcioná­ló épületet, 11 munkavállalót pedig a mezőgazdasági közfog­lalkoztatás részeként foglalkoz­tatnak, akik ezekben a napok­ban fűszerpaprika-palántákat ültettek. ■ B. CS. Alattyánban tanított, tárlattal tér vissza bemutató Alattyán műyt^ési házában rendezték meg azt a kiállítást, amely keretében la]-"' kóné Nagy Mária amatőr festő­művész munkáit tekinthetik meg az érdeklődők. Az alkotó a Berényi Műhely közösségének tagja, és korábban tanítónőként dolgozott a településen. A tár­latot az alattyáni falunapig, június 7-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Dalmadi Tibomé polgármester elmondta, hogy immár negyedik éve a pünkösdi hétvége szombatján tartják meg falunapjukat. Ebben az évben is helyi művészeti csoportok mutatkoznak be a településen, illetve rendeznek főzőversenyt is, valamint átadják az Alattyán Községért díjat. Ebben az év­ben a helytörténeti gyűjtemény épületén Borsányi István - aki sokat fáradozott a gyűjtemény létrehozásán - előtt tisztelegve avatnak emléktáblát. ■ B. CS. Nem mindennapi szabad­idős elfoglaltságot választott magának a jászkiséri Farkas László, hiszen a motorizáció hajnalán készült, csaknem elfeledett stabil motorokba, mezőgazdasági gépekbe, erő­gépekbe lehel új életet azzal, hogy az eredeti állapotnak megfelelően varázsolja újjá a technikai eszközöket. Banka Csaba- Mindig kapcsolatban voltam a „vasakkal”, igaz eredeti tanult szakmám a villanyszerelő - mondta Farkas László, amikor arról érdeklődtünk vajon hon­nan ered különös gyűjtőszen­vedélye. - Dolgoztam Kiséren a vasútépítő, gépjavító üzemben, a helyi téeszben, sőt, autósze­relőként is, illetve jelenleg jár­műszerelő vagyok a MÁV FKG Kft.-ben. Ahogy rengeteg kis­diák, gyermekkoromban bélye­geket gyűjtöttem, a gépek felé azt követően fordultam, amikor leszereltem. A gyűjtőmunka pedig 2001-ben kezdődött, ami­kor ráakadtam egy 1909-ben készült Fairbanks stabilmotor­ra. A rossz állapotban lévő régi szerkezetet 2002-re újítottam fel, és elmondhatatlanul jó ér­zés volt, amikor - ki tudja hány év szunnyadás után - ismét be­indult a motor.- Sokszor az is egy kaland, ahogy hozzájutok a. gépekhez. Egy régi kézzel hajtott szecs­kavágót például úgy sikerült megszerezni, hogy az egyik ta­nyán megláttam, egy egész kis fa nőtt be valami rozsdás vas­vázat. Mikor megnéztem akkor láttam meg, hogy egy manap­ság már egyre ritkább eszköz­ről van szó. A gazda még örült is, hogy elviszem, nem kellett mást tenni, mint kivágni a fát - amúgy is ezt tervezték a nö­vénnyel -, a szecskavágót meg elhozhattam a vas árában, o ,Yagy ott van például a Lorenz gyártmányú stabil motor törté­nete. Egy jászkiséri asztalos­nál működött hajdanán. A tíz­mázsás gépet nemigen tudták mozgatni, így ahogy mindig toldozgatták a porta épületeit, köré építették a műhelyet. Csak úgy tudtam elhozni a motort, hogy darabjaira szedtem, majd itthon aprólékos munkával fel­újítottam, pótoltam minden al­katrészét és ismét felépítettem. Mint kiderült, az első pil­lanattól kzt szerette' volna a kiséri gépész, hogy az egyre szaporodó gyűjteményt minél többen láthassák is.- ló ideig korábbi munka­helyemen tárolhattam a gépe­ket, ahol azt is megengedték, hogy megmutassam azoknak, akik érdeklődnek a régi esz­közök iránt. Amikor viszont eljöttem onnan - a gépeket továbbra is tárolhattam volna ott, mert megengedték - mégis úgy éreztem illő, ha megfelelő helyet készítek. A családi kasz- szából félretett kis pénzükből, és nagyon sokak segítségével építettem fel egy épületet, ami egy régi kocsiszínhez hasonlít leginkább. Ezt már úgy épí­tettem, hogy ne csak a gépek tárolására legyen alkalmas, hanem arra is, hogy normális körülmények között bemutat­hassam másoknak is. Minden részletre ügyeltek a gyűjteményben az elmúlt években bemutatóról bemutatóra járt Farkas László hazánkban és külföldön egy­aránt. Két évvel ezelőtt egy ilyen találkozón az Év Gyűjtője 2012 díjjal is jutalmazták tevékenysé­gét. A rengeteg tapasztalat mel­lett rendkívül sok barátra is szert tett a kiállításokat járva. Egy ilyen találkozón ismerke­dett meg a fővárosi Mezőgazda- sági Múzeum nyugalmazott muzeológusával, Réz Gyulával, akinek szakterülete a technika­történet. Amikor a gyűjtemény bemutatásáról döntött, muzeo­lógus ismerőse szakmai segítsé­gét kérte, hogy egy kiállítássá szervezzék a régi gépek összes­ségét. A precíz munka meghoz­ta eredményét, és a hétvégén jászkiséren meg is nyílik a Me­zőgazdasági és Géptörténeti Magángyűjtemény. A megnyitó felér majd egy gépésztalálkozó­val, hisz az ország minden terü­letéről jelezték érkezésüket a gyűjtők és géprestaurálók. HÍREK Megújul az óvodabelső Jásziványban rendbe teszik a jásziványi óvodaépület belsejét. Egyrészt elvégzik a szükséges festési munkálatokat, másrészt né­hány új bútort is vásárolnak a közeljövőben. Az önkormány­zat a feladatra összesen négy­millió forintot szán. A „vala­mivel idősebbek” számára jó hír, hogy a képviselő-testület arról döntött, hogy a torna­teremben egy konditermet alakítanak ki, a helyiség be­rendezésére, a megfelelő esz­közök beszerzésére egymillió forintot költenek el. Meghallgatják a városi cégek beszámolóit JÁSZFÉNYSZARU KÉPVISE­LŐ-TESTŰ LETE ma tartja soros ülését. Az önkormányzat ez alkalommal egyebek mellett meghallgatja a Jászfényszaru Ipari Centrum Kft., illetve a Jászfényszaru Városfejlesztő Kft. elmúlt éves tevékenységé­ről szóló beszámolókat, illetve a stratégiai tevékenységről szóló értékeléseket. Továbbra sem volt bűncselekmény JÁSZIVÁNYBAN TOVÁBBRA Sem jellemző a bűncselekmények elkövetése. Az év első ne­gyedében például egyetlen bűncselekmény sem történt, de tavaly egész évben is csak néhány esetben kellett rendbontókat, az utcákon hangoskodókat jobb belátás­ra téríteni, bűncselekmény nem volt. Annak érdekében, hogy mindez így is marad­jon, a településen szeretné­nek térfigyelő kamerákat felszerelni, ennek érdekében az önkormányzat pályázatot nyújtott be. Jubileumi birkafőzésre készül Arokszállás JÁSZÁROKSZÁLLÁSON EZEN a nyáron immár 15. alkalom­mal szervezik meg a birka­főző versenyt. Az Árokszállási Nyár fő programjaként ren­dezendő, több ezer embert megmozgató eseményt július 5-én tartják. A rendezők már most várják a főzőcsapatok jelentkezését. A rendezvényen évről évre közel száz főzőcsa­pat méri össze gasztronómiai tudását a város főterén. Helyére emelték az új lovas szobrot Jászberény Az alkotók személyesen felügyelték a munkálatokat a város főterén Immár hagyománnyá vált a berényi sportágválasztó Lehel vezér legendája ihlet­te meg az alkotókat, Meloc- co Miklóst és Párkányi Raab Pétert, amikor Jászberény új köztéri szobrának elkészítésé­hez hozzáláttak. A város dísz­polgára, Pap Géza felajánlásá­ból elkészült alkotást tegnap emelték talapzatára a berényi Lehel vezér téren. Az alkotók személyesen kísérték figye­lemmel, illetve ellenőrizték az aprólékos munkát a nap fo­lyamán. Az eseménysor igazi látvá­nyossággá vált a főtéren, és a járókelők, autósok meg-meg- álltak, hogy néhány pillan­tást vessenek a városközpont képét mostantól meghatározó alkotásra. Az, hogy a város lakói mennyire fogadják el, mennyire érzik majd magu­kénak a szobrot, az az elkö­vetkező hetekben, hónapok­ban dől majd el. A munkálatok befejezését követően - ahogy arról la­punkban olvashattak - szom­baton, május 31-én avatják fel a köztéri szobrot, az ünnep­ségen Áder János, Magyar- ország köztársasági elnöke mond beszédet, illetve a leg­főbb közjogi méltóság viselője leplezi azt le. Az avatáshoz kapcsolódva a Zagyva-parti sétányon ki­állítás nyílik Lehel vezérről, a Lehel-mondáról. ■ B. CS. Melocco Miklós új köztéri szobrának felállítását személyesen felügyelte rendezvény Immár a harmadik Jászberényi Sportágválasztót rendezik meg a Jászság főváro­sában a hétvégén. Május 31-én egész napos program keretében a Margit-szigeten, a Szántai kert­ben, a Városi Strandfürdőben, valamint a Klapka SZKI-ben a város majd összes sportját kipró­bálhatják az érdeklődők. A klasz- szikus sportoktól a különlegessé­gekig rengeteg lehetőséget talál­hat bárki a mozgásra, hisz min­den helyszínen minden sportág ingyenesen kipróbálható. Sportegyesületek, csoportok bemutatói, színpadi produk­ciók, nyűt edzések szakértői felügyelettel, beszélgetési lehe­tőség egészségügyi, sportszak­emberekkel, beszélgetés a város jelenlegi, s feltörekvő tehetségei­vel. Egyebek mellett olyan sport­ágakba nyerhetnek betekintést szombaton, mint az aerobic, az amerikai futball, a búvárkodás, a fitness sporttánc különböző műfajai, az erőemelés, az evezés, a jeges sportok, valamint a harc­művészetek. Lesz íjászat, jégko­rong, kézüabda, foci, kosárlabda, lovaglás, nordic walking, ritmi­kus gimnasztika és röplabda is. Mindezek mellett szakembe­rek mérik fel az érkezők izom­állapotát és egyensúlyérzékét, il­letve bárki ügyességi feladatokat oldhat meg a Szent Erzsébet Kór­ház gyógytornászai segítségével. ■ B. CS.

Next

/
Oldalképek
Tartalom