Új Néplap, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-22 / 118. szám

4 JÁSZSÁG 2014. MÁJUS 22., CSÜTÖRTÖK HIRDETÉS HIRDETÉS A szándék él, pénz továbbra sincs képtár A jász galéria megvalósítása egyelőre parkolópályán pihen - keresik a megoldást Banka Csaba A Jász Képtár létrehozásá­nak tervéről továbbra sem tettek le Jászberényben, a megvalósulás azonban egyelőre a jövő homályába vész. A legnagyobb kérdés továbbra is, hogy lesz-e pénz a képtár helyéül ki­jelölt egykori malom fel­újítására.- Továbbra sem tettünk le a terv megvalósításáról - mond­ta Hortiné dr. Bathó Edit, a Hamza Múzeum és Jász Ga­léria Közalapítvány kurató­riumának elnöke - szeretnénk ha új helyre kerülne a gyűjte­mény, de a fejlesztés egyelőre parkolópályára került, mert az elkészült pályázat nem nyert anyagi támogatást. Jászberényben immár több mint egy évtizedes törekvés, hogy Hamza D. Ákos festőmű­vész-filmrendező városra és a Jászságra testált hagyatékára alapozva végre létrehozzák a Jász Képtárat. A gyűjtemény­ből a művész egykori jászberé­nyi házában létrehozott Hamza Múzeum munkatársai igyekez­nek mind teljesebb képet adni az alapítvány kezelésében lévő alkotásokból. Másfél hónappal ezelőtt nyílt meg a múzeum új állandó kiállítása. - A szakmai munka folyama­tos - teszi hozzá a kuratórium el­nöke ugyan­akkor a családi otthonnak épült ház falait nem lehet tágítani. Csak igen szűk keresztmetszet az, amelyen ke­resztül a múzeum munkatár­sai bemutathatják a rendelke­zésre álló anyagot. Ráadásul az adományozó szándéka az volt, . A szakmai munka folyamatosan zajlik - Hortiné dr. Bathó Edit (szemben) a Hamza Múzeum Tropicália című állandó kiállításának megnyitóján Az egykori malom fejlesztése része a kulturális negyed koncepciónak Jászberényben. hogy hagyatéka egy, a térség képzőművészetének egészét bemutató állandó tárlat alap­ját képezze. Egyelőre a kurató­rium ez ügyben nem tud mást, csak reményked­ni abban, hogy elobb-ütóbb sike­rül az elkészült fejlesztési tervek mellé az anya­giakat is hozzá­tenni. A terv azonban a városi fejlesztési elképzelések része, az önkormányzat nyújtott be ez ügyben pályázatot. Az elkészült pályázat sorsá­ról egyelőre nem tudott sokkal biztatóbb képet festeni a város alpolgármestere, Juhász Dá­niel sem.- Folyamatosan levelezik a pályázatot kezelő irányító hatósággal Jászberény önkor­mányzata annak érdekében, hogy a tartaléklistáról átkerül­jön a támogatott kategóriába a város központjában található egykori malom felújításának, átalakításának terve - mondta érdeklődésünkre Juhász Dá­niel, Jászberény alpolgármes­tere. A kidolgozott lehetőségek szerint két fő célja volna az átalakításnak. Egyrészt egy olyan bemutatóhelyet alakí­tanának ki az épületegyüt­tesben, amely segítségével az egykori, Jászságra jellemző kézműves mesterségeket mu­tatnák be, másrészt pedig itt kapna helyet a Jász Képtár. 'A közel 650 millió forintos beruházási összeggel terve­zett fejlesztés érdekében 2012 őszén nyújtott be pályázatot az önkormányzat, és jó egy éve, hogy tartaléklistára került an­nak támogatása.- Lényegében annak érde­kében folytatunk lobbitevé­kenységet, hogy ha az adott pályázati keretbe pénz érke­zik - meg nem valósult pro­jektek visszautalt összegeiből tölthetik fel ismét a keretet -, akkor a jászberényi elképze­lést támogassák az elbírálók. Az esély meg van rá, de biz­tosat továbbra sem lehet tud­ni. Amennyiben ez a lehető­ség végleg megszűnik - teszi hozzá az alpolgármester -, akkor a 2014-2020-as uniós költségvetési időszak támoga­tási kereteire pályázunk majd. Az egykori malom fejlesztése részét képezi az úgynevezett kulturális negyed koncepció­nak, amelynek megvalósításá­ról továbbra sem mondtunk le. HÍREK Világháborús hősökre emlékeznek JÁSZBERÉNYBEN SZOMBAT es­te a város világháborúkban elesett hőseire emlékezik. A Szentkúti templomban este hat órakor kezdődő szentmisét követően hét órakor a Szentkúti téren ta­lálható II. világháborús em­lékműnél mond beszédet Bolla János jászkapitány, majd este nyolc órakor a tiszteletadás a Lehel vezér téren található I. világhábo­rús emlékműnél zárul. Családi napköziket támogatott a testület JÁSZBERÉNY ÖNKORMÁNYZA­TÁNAK képviselő-testülete legutóbbi ülésén határozott két családi napközi támo­gatásáról. A közösségek ezt megelőzően jelezték a döntéshozók számára, hogy az állami támogatás, illet­ve a szülők által befizetett hozzájárulási összeggel együtt sem tudják biztosíta­ni a zavartalan működést, ezért fordultak a városhoz. A határozat értelmében a Manósziget Családi Napközi 1 millió 680 §zer forint, míg a Gyermekcentrum Alapít­vány 3 millió 360 ezer fo­rint támogatást kap. Tovább él az önkéntes tűzoltók hagyománya hosszú évtizedek óta ha­gyomány az a Jászságban, hogy a helyi önkéntes tűzoltó-egyesületek tűz­oltóversenyen mérik össze tudásukat. A hagyomány ebben az évben sem szakad meg, a verseny szervezését ez alkalommal a jászárok­szállási tűzoltók, illetve az önkormányzat vállalta fel. Az igazi presztízst jelentő, mégis barátságos versen­gést május 31-én tartják a Városi Sporttelepen. | gj ^ SZÉCHENYI TERV SAJTÓKÖZLEMÉNY Tiszapüspöki- Szajol-Szolnok Víziközmű Társulás fejlesztési projekt KEOP-1.2.0/B/10-2010-00Á2 A megvalósítás összköltsége 1 213 880 000 Ft, a támogatás mértéke közel 84%, mely nettó 1 009 038 490 Ft összegű vissza nem térítendő támogatást jelent az Európai Unió jóvoltából. A projekt megvalósítási szakasza az ütemezésnek megfelelően halad. A projekt generálkivitelezője az EuroAszfalt Kft. és Közmű- Alagút Zrt által alapított EK- Konzorcium. A vállalkozó 2013 augusztusában kezdte az építési munkálatokat. Jelenleg a hálózat építése 75%-os készültségű, a kivitelezési munkálatok 2014 októberében készülnek el. A meglévő Szajoli és a Szolnoki szennyvízelvezető rendszer átalakítása után a Tiszapüspökin megépült szennyvízelvezető rendszeren összegyűjtött szennyvíz kezelése a Szolnoki szennyvíztisztító telepen történik meg. A csatornahálózat gravitációs és nyomott vezetékű. Az elkészült hálózatra a projekt keretén belül Tiszapüspöki településen 871 db ingatlan rákötésére lesz lehetőség. A projekt megvalósulása nagymértékben hozzájárul az ivóvízbázis, és ez által a környezet megóvásához, mely a települések alapvető érdeke. A beruházás legfőbb haszonélvezője a lakosság, hiszen a fejlesztés következtében javulnak a lakosság életkörülményei. m SZÉCHÉNYI TERV Sajtóközlemény Jánoshida Község Szennyvízelvezetés és Tisztítás Elkészült a szennyvízcsatorna beruházás Jánoshida településen. Sikerrel zajlott a próbaüzem is, mind a telepet mind a hálózatot tekintve. A műszaki átadás 2014. május 13-án megkezdődött, a projektzáró ünnepséget júniusban rendezik. A beruházás az Európai Unió. támogatásával, a KEOP-1.2.0/B/10-2010-0045 program keretében valósult meg. A Megvalósítási Munkák összköltsége 1 553 400 642.- Ft volt, a támogatás mértéke közel 84%, mely nettó 1 299 840 656.- Ft összegű vissza nem térítendő támogatást jelent. Az új infrastruktúrának köszönhetően, a beruházás elkészülése után a lakosságnak nem kell közműpótló tárolókban tárolni, és szippantós járművel elszállíttatni a szennyvizet. A projekt megvalósulása nagymértékben hozzájárul a környezet és a talaj megóvásához. A beruházás legfőbb haszonélvezője a lakosság, hiszen a csatornázott településre sokkal nagyobb eséllyel érkezik befektető, aki munkahelyeket teremt, valamint a környezet és a talaj megóvása az egész község alapvető érdeke. } Á kivitelezést végző PENTA Általános Építőipari Kft. 2012. decemberében kezdhette meg a munkavégzést. A beruházás keretében 1100-nál is több ingatlan kerül az új szennyvízhálózatra rákötésre, melyhez több mint 36.000 folyóméter csatorna illetve vezeték került kiépítésre. A település új eleveniszapos biológiai tisztítási technológiával üzemelő, szippantott szennyvíz fogadásra alkalmas szennyvíztisztító teleppel is gazdagodott. A beruházás elkészülése után a szennyvíztisztító telep és hálózat üzemeltetője a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. Jánoshida Község Önkormányzata 5143 Jánoshida, F5 út 28, www.szennyvIz-janoshida.hu www.ujszechenyiterv.gov.hu I P Egyszerre mozdult az iskola apraja-nagyja Jászárokszálláson átmozgató bemelegítéssel indult minden tanóra tegnap kihívás Hazánk 1991-ben csatlakozott a Challenge day Kanadából útjára indult világmozgalmához. Az el­múlt két évtizedben összes­ségében 1 ezer 590 telepü­lés csatlakozott a kezdemé­nyezéshez. Az idei kihívás napját tegnap tartották az országban, amelyhez a moz­galom hivatalos honlapjának tanúsága szerint két jászsá­gi település Is csatlakozott. Kicsik és nagyok mozdultak meg Jászárokszálláson, illet­ve Jászladányban. Az egész napos programsorban a leg­aktívabbak a diákok voltak. Jászárokszálláson például minden tanítási órát moz­gással kezdtek a tanulók és tanáraik, később pedig a diá­kok egy része túrázni indult, a másik része pedig a helyi strandon folytatta az aktív sportolást. ■ B. CS. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom