Új Néplap, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-19 / 115. szám

2 2014. MÁJUS 19., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP A buszablakon át menekült a férfi erőszak Az ellenőrök megvárták a rendőröket, akik azonnal a nyomába szegődtek Többnyire nyugalom van a buszokon. Szombaton azonban az egyik járaton mégis gond támadt egy bérlet ellenőrzésekor. Felvételünk illusztráció. Kábítószergyanús anyagot talaltak több helyszínen is a rendőrök rendőrség A jelenleg rendelke­zésre álló adatok szerint a me­gyénkben megerősítő erőként jelen lévő Készenléti Rendőrség egyenruhásai szombaton 15 óra 35 perckor ellenőriztek egy sze­mélygépkocsi-vezetőt és utasát Kenderes külterületén, közölte a megyei rendőr-főkapitányság. A járőrök az ellenőrzéskor a gépkocsiban egy kábítószer­gyanús fehér port tartalmazó, gyorszáras tasakot és egy ká­bítószergyanús anyagot tartal­mazó cigarettás dobozt találtak, melyeket lefoglaltak. A gép­kocsiban tartózkodó két férfit előállították a Karcagi Rend­őrkapitányságra, ahol a nyo­mozók a gépjármű utasát, egy kunhegyesi lakost kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A készenléti rendőrök ugyan­csak szombaton, 0 óra 55 perc­kor Cibakháza belterületén ellenőriztek egy tehergép­kocsi-vezetőt. A 26 éves helyi lakos az ellenőrzéskor láthatóan tántorgott. Az egyenruhások a férfi ruházatában egy kábító­szergyanús anyagot tartalmazó fóliatasakot találtak, melyet lefoglaltak, a férfi járművezetői engedélyét pedig a helyszínen elvették. A járőrök a cibakházi lakost előállították a Kunszent­mártoni Rendőrkapitányságra, ahol járművezetés bódult álla­potban vétség elkövetése miatt indított eljárás keretében szak­értők bevonásával vizsgálja az ügyet a rendőrség. A Készenléti Rendőrség beosztottjai pénteken 11 óra 30 perc körüli időben Kunmada­rason két gyanúsan viselkedő fiatalra lettek figyelmesek. Az egyik 20 éves férfi éppen egy kis csomagot adott át társának, amikor az egyenruhások felfi­gyeltek rájuk. A rendőrök azon­nal ellenőrizték a két fiatalt, akiknél papírba és fóliacsíkba csomagolt, kábítószergyanús anyagot találtak, melyeket lefog­laltak. Az egyenruhások a két 20 éves helyi lakost előállítot­ták a Karcagi Rendőrkapitány­ságra. A nyomozók a fiatalokat kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, adott tájékozta­tást az esetekről a megyei rend­őr-főkapitányság. ■ Lökdösődés, szitkozódás, köpködés, menekülés az ab­lakon át - néhány szóval így lehetne leírni azt a történe­tet, amely az egyik szolnoki helyi járatú buszon esett meg a hétvégén. Munkatársainktól A Szolnoki Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy el­leni erőszak bűntett elköveté­sének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy szol­noki lakos ellen - áll a rendőr­ség közleményében, amelyben a szombat reggel történt ese­ményről tájékoztatnak.- A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy 23 éves férfi május 17-én reggel Szol­nokon, az egyik helyi járatú autóbuszon sértegette, majd többször meglökte az ellenőr­zést végző jegyellenőrt, majd a buszsofőrt is szidalmazni kezd­te, végül az autóbusz ablakán kimászott, és elhagyta a hely­színt - mondta el megkeresé­sünkre Szabó Zita, a Jász-Nagy- | kun-Szolnok Megyei Rendőr-fő- I kapitányság sajtószóvivője.- Meg tudom erősíteni a rend­őrség információit, valóban at­rocitás érte az egyik ellenőr pá­rosunkat a hétvégén - fejtette ki Gráner Zoltán, a Kontrollőr Kft. ügyvezetője. - A kollégák arról számoltak be, hogy az 1-es jelzésű autóbuszon dolgoz­tak szombaton reggel fél nyolc körül,, amikor is a^ pgyilc utas­nál hiányosságokat tapasztal­tak. Mivel a bérlete nem volt kitöltve, elindult vele szemben a szokásos eljárás. A férfi kez­detben együtt is működött, de később agresszívvé vált, lök- döste az ellenőr hölgyet. Ekkor a buszvezető beállt a Tószegi út egyik megállójába és vára­Hivatalos személy és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak a megyében Év Esetszám 2009 35 2010 49 2011 52 2012 36 FORRÁS: KSH kozott, hiszen az ellenőr páros másik tagja azonnal rendőrt hívott, miután a kérdéses férfi támadólag lépett fel - mondta az ügyvezető. Sikerült utolérnünk az egyik utast, aki akkor a buszon tar­tózkodott. Elmondása szerint ő látta, amikor ellenőrizték a férfi adataitTTrrajd azt is, hogy lökdösni kezdi az ellenőrt, vé­gül megpróbálja elvenni a büntetési cédulát, amit a hölgy kitöltött. Ezután a buszveze­tőhöz rohant, és megkísérelte kinyittatni az ajtót, de a sofőr nem engedett. Őt is szidalmaz­ta, fel-alá járkált az utastérben és üvöltözött. Végül kinyitotta az egyik ablakot és kiugrott rajta. Többször le is köpte az el­lenőröket, majd a busz elejéhez rohant és letolta a nadrágját, és úgy pózolt. Végül elszaladt.- Szerencsére nem sérült meg senki - folytatta Gráner Zoltán. - Az ellenőrök megvár­ták a rendőröket, akik azonnal a tettes nyomába szegődtek. Kisvártatva meg is lett az el­követő. Sajnos időnként előfor­dulnak hasonló esetek, de az utasok nagytöbbsége együtt­működik az ellenőrökkel - tet­te hozzá a vezető. Mint azt lapunk az ügyveze­tőtől, valamint a rendőrségtől megtudta, a fiatal férfit az ál­tala korábban bediktált adatok alapján könnyen ■ azonosítani tudták. A rendőrödéi is mentek a lakóhelyére, ahol nem talál­ták otthon. Később, miután a gyanúsított értesült róla, hogy a rendőrség keresi, önként fel­adta magát a Szolnoki Rendőr- kapitányságon. Egyik olvasók korábban már- szerencsére egyre keve­sebb az ilyen, a hétvégihez ha­sonló eset a járatainkon - hangsúlyozta Pozsonyi István, a Jászkun Volán Zrt. termelés- szervezési igazgatója. - Az el­lenőrök napi szinten találkoz­nak olyanokkal, akiknek nin­csen rendben a menetjegyük vagy a bérletük, azonban a rendszeres ellenőrzések hatá­sára már ez a szám is jelentő­jelezte, hogy több különös, eh­hez hasonló eset is megtörtént már Szolnokon.- Néhány hónapja minden reggel és délután ugyanazzal a busszal utazom munkába, illetve onnan haza - mond­ta a szolnoki Kovácsné Szabó Jolán. - Az egyik kellemetlen eset az volt, mikor egy nyolc év körüli kisfiú több megállón ke­resztül -„szórakoztatott” min­ket valami üvöltve előadott dallal, és mikor rászóltunk, hogy hagyja abba, fenyegető­zött, az üléseket rugdosta, mi­sen lecsökkent. Azonban az agresszív viselkedés, valamint a fentebb említett erőszakos fellépés csak nagyon ritkán, évente néhány alkalommal fordul elő - tette hozzá. a vezető kifejtette, aki mégis így jár el, az ellen rendőrségi eljárás indul, s a büntetést is ugyanúgy meg kell fizetnie, amelyet akár bírósági úton is be lehet hajtani rajta. előtt átkozódva leszállt volna. Máskor két kamaszfiú beszélt minősíthetetlen hangnemben egy idősebb úrral, aki azt kér­te tőlük, hogy kapcsolják ki a magnójukat. Végül a kérés mégiscsak teljesült, mikor egy nagydarab, láthatóandühös fi­atalember követelte ugyanezt. Az eddigi legmegdöbbentőbb eset viszont az volt, mikor felszállt egy láthatóan zavar­tan viselkedő fiú, és a meg­állóba érkezés előtt fel akart robbantani egy petárdát. Sze­rencsénkre néhány férfi utas gyanította, hogy valami nem stimmel, szemmel tartották, és mielőtt baj lehetett volna, megállították a fiút, aki a kö­vetkező megállónál leugrott a buszról - mesélte. ■ Önt zavarta már utastársa buszon vagy vonaton? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Egyre kevesebb a hasonló eset a buszokon ' Néptáncgála. A rákóczifalvi sportcsarnokban tartották meg gálaműsoru­kat a helyi néptáncosok. Az óvodásoktól az ifjúsági korúig fellépő csopor­tok nagy sikert arattak a szülők és a hozzátartozók körében. Felvételünk az ifjúsági csoport bemutatójának egy pillanatát örökítette meg. Koncert. A népszerű Alma együttes lépett fel tegnap a megye- székhelyen, a városi sportcsarnokban. Az apróságok nagy része a színpad előtt hallgatta kedvenceit, míg sokan táncoltak és ugráltak az egyes ismert zeneszámok elhangzásakor. Maraton. Törökszent- miklósról indult a mezőny tegnap reggel. A résztvevők kerékpárral vagy futva teljesítették a távot. Megépült a csatornahálózat Kengyelen beruházás - Teljes hosszában elkészült a kengyeli szennyvíz­csatorna-hálózat május 10-én - mondta Nagy Szilárd polgár- mester. - A szennyvíztisztító a próbaüzemnek megfelelően működik. A menetrend szerinti autóbuszok május 12-től ismét a megszokott útvonalon közleked­nek. Az utak ideiglenes helyre- állítása folyamatos. A kivitelező tájékoztatása szerint legkésőbb idén szeptember végéig befe­jeződnek a munkálatok. Azon háztartások, amelyek kima­radtak a rákötés első üteméből, várhatóan egy héten belül érte­sítést kapnak, hogy a hálózatra csatlakozhatnak - jelentette be a település vezetője. ■ B. B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom