Új Néplap, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-13 / 110. szám

4 JÁSZSÁG 2014. MÁJUS 13., KEDD Hétköznapi redemptio jász A mindennapokban sem feledkeznek meg az összetartozásról A jubileumi bál megnyitásaként a részt vevő jász települések képviselőit szólították a színpadra Jászfényszarun Jászsági sikerek a közelekedés biztonságáról szóló rajzpályázaton diákok Az Országos Bal­eset-megelőzési Bizottság ál­tal kiírt Közlekedésbiztonság gyermekszenunel című rajzpá­lyázatra Jász-Nagykun-Szolnok megyében összesen 250 alko­tás érkezett. A zsűri három korosztályból válogatta ki a legjobbnak ítélt pályaműveket, melyeket továbbítanak az orszá­gos megméretésre. A megyei legjobbak között jó néhány jász­sági fiatallal is találkozhatunk. Az eredményhirdetésen Farkas József rendőr ezredes, megyei rendőrfőkapitány és Bajári At­tila rendőr alezredes, a megyei rendőrfőkapitány rendészeti he­lyettese adta át a díjakat - tájé­koztatott a megyei kapitányság. Az óvodás korcsoportban (3-6 évesek) Gyetvai Veronika, Majoros Márk, Ács Panna (Jász­berény); Balogh Horváth Vanda (Jászárokszállás); Csernák Do­lina Katalin (Szolnok) vehettek át díjat. Az alsó tagozatosak. között (7-10 évesek) Orbán Kristóf, Fehér Napsugár Anna (Szolnok); Szabó Emma, Kárpá­ti Zoé (Besenyszög); Versényi Katalin (Jászalsószentgyörgy) érdemelték ki a jutalmat, a felső tagozatos korcsoportban (11-14 évesek) pedig Oláh Bence, Fajka Ádám (Jászalsószentgyörgy); Bu- bori Réka, Tornyi Zita (Szolnok); Havalda Tímea (Tiszaföldvár). Szombaton, a Szolnoki Rend­őrkapitányságon rendezte meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Balesetmegelőzési Bizottság a Ki a mester két keréken? egyé­ni és a Kerékpáros Iskola'Kupa (KIK) csapatversenyek megyei fordulóját. A versenyen a lányok közül Urbán Viktória (Jászapáti), a fiúk közül Gulyás Dániel (Jász­alsószentgyörgy) került az első helyre, így ők képviselhetik me­gyénket május 27-28-29-én az országos megméretésen Pécsett. Eredmények: Ki a mester két keréken?: Lányok: I. Szabó Mónika, Mezőtúr; II. Nagy Ni­kolett, Jászapáti; III. Márkus Angéla, Karcag. Fiúk: I. Remete Gergő, Jászberény; II. Szatmá­ri Gergő, Jászalsószentgyörgy; III. Gulyás Dávid, Tiszakürt. KIK-verseny: Lányok: I. Urbán Viktória, Jászapáti; II. Nábrádi Gabriella, Karcag; III. Bódi Vi­rág, Cibakháza. Fiúk: I. Gulyás Dániel, Jászalsószentgyörgy; II. Szabadi Márk, Jászapáti; III. Bo- zsik Zoltán, Cibakháza. ■ Az összefogás hangozta­tása nem csak a hagyo­mányőrzésre korlátozódik, annak a mindennapi élet­ben is gyakorlati haszna lehet egy-egy közösség számára. Az immár XXV. alkalommal, a szervezők döntése értelmében idén Jászfényszarun megren­dezett jász bált követően legalább is ezt vallják a házigazdák is. Banka Csaba A megemlékezésekkel, tiszte­letadással, koszorúzással, az elődök példamutatását előtér­be helyező előadásokkal, nem utolsó sorban pedig a jász és kun településeket mulatság­ba hívó jász bállal véget ért a „Jászkun nagyhét”, amikor is arra emlékezünk, hogy 1745- ben, Mária Terézia királynő engedélyt adott az önmegvál­tásra, a jászok és kunok régi szabadságjogainak visszaállí­tására. Felmerül ezzel kapcso­latban a kérdés, hogy a hagyo­mánytiszteleten, élőhelyünk történelmének ismeretén túl van-e, illetve lehet-e olyan kö­zös pontot találni, amely ma­napság, a mindennapokban teszi tetten érhetővé az egy­kori összefogást.- Rendkívül egyszerűen megérthető, hogy milyen, a mindennapokban is meg­tapasztalható hatása van az összefogásnak, hogy milyen szerepe lehet az elődök példá­járól szóló megannyi rendez­vénynek - vélekedett Győriné dr. Czeglédi Márta, Jászfény- szaru polgármestere.- Amikor például vásárol­ni indulok, ha lehetőségem van, először is olyan boltba megyek, amelyet a kistér­ségben hoztak létre, olyan áruházba, amelyről tudom, JÁSZBERÉNYBEN A Városvédő és Szépítő Egyesület elevenítette fel a korabeli jász bálok hagyomá­nyát. A kilencvenes évektől fo­lyamatosan megszervezték év­ről évre báljaikat. A XXIII. bált 2012-ben már Jászberény váro­sával közösen rendezték, és a farsangi báli szezonból kivéve, a redemptio emléknapjához kö­hogy tart olyan árukat, ame­lyek a Jászságban készülnek, az üzletben pedig természe­tes, hogy ha van választási lehetőség, akkor a helyben, a kistérségben készült árut ve­szem le a polcokról. Az ilyen aprónak tűnő dologgal köz­vetlenül tudjuk befolyásolni a helyi gazdaság működését, az itt élők továbblépésének lehe­tőségét. Az ehhez szükséges szemlélet kialakítását pedig jó időben kell kialakítani, be­mutatni a fiatalok számára, hogy amikor ők kerülnek dön­tési helyzetbe, figyelembe ve­gyék ezeket a szempontokat. Ezért is kell bevonni mind a megemlékezések, mind pedig a hétvégihez hasonló repre­zelítve már májusban tartották meg. Tavaly a stafétát Jászapáti vette át, idén pedig a jubileumi XXV. bált Jászfényszaru városa fogadta be. A rendező bizottság reménykedik abban, hogy az elkövetkező években is lesz olyan város, amely befogadja a patinás rendezvényt a kistér­ségben. zentatív események megvaló­sításába a fiatalokat is.- Akivel többször találkozik az ember, azzal előbb-utóbb nem csak egy-egy ünnepről, nem csak a „világ nagy dol­gairól”, hanem a hétköznapok problémáiról, küzdelmeiről is elbeszélgetünk - mutatott rá lapunk érdeklődésére Ézsiás István gazdálkodó, akit évek­kel ezelőtt Jászfényszarun el­sőként választottak jászkapi­tánnyá.- Ha sikerül megteremte­nünk a kontaktust valakivel - mondjuk épp egy bálon, vagy más közösségi rendez­vényen -, akkor vele már a hétköznapi dolgokról is köny- nyebb szót váltani. Hiszen arról mindig szívesen beszél az ember, amivel nap mint nap foglalkozik, s ha ez szó­ba kerül, lehet, hogy olyan tanácsot, ötletet hall mástól, amit később hasznosítani tud a gazdálkodásban is. A ha­gyománytisztelet mellett így válhat egy-egy közösségi ese­mény alkalmassá arra, hogy másokkal is megosszuk ered­ményeinket, gondjainkat, ta­pasztalatainkat - tette hozzá a jász gazdálkodó. HÍREK A beilleszkedést tanulmányozták a jászsági Általános Iskola Belvárosi Általános Iskolai Tagintézményének öt tanára és két tanulója a törökországi Samsunban és Isztambulban vettek részt egy Comenius projekttalálkozón. A csoport közösen dolgozott izlandi, olasz, bolgár, portugál, illetve a házigazda török kollégáik­kal, a „Mi is tudunk sikeresek lenni” program keretében. A program részeként a hát­rányos helyzetű tanulók beilleszkedését segítő, a hely­zetükből fakadó nehézségek, illetve mindennapos sikerek bemutatása volt a munka fő iránya. Természetesen a cso­port megismerte a vendéglátó települést, fogadást adtak szá­mukra a városházán. A prog­ram következő találkozóját a közeljövőben Izlandon tartják. Horgászverseny a legfiatalabbaknak a PUSZTAMizsEi Horgász Egyesület gyermeknapi hor­gászversenyt hifdet Jásztelek határában a pusztamizsei Holt-Zagyván május 24-én. A szervezők nemcsak egyéni versenyzők, hanem csapatok jelentkezését is várják Jász­telekről és a környező közsé­gek, városok iskoláiból egy­aránt. Jelentkezni még ezen a héten péntekig lehet. A diákokat is védi a fejlesztés hazánkban sajnos 12 órán­ként meghal egy ember a közutakon. Ezt a számot sze­retnék csökkenteni egy ala­pítvány kezdeményezésével, amely alapján csúszásgátló útburkolatot alakítottak ki a jászberényi Bercsényi úton, amelyet tegnap adtak át. Ha­zánkban a jászberényivel együtt immár 12 gyalog- átkelőhelyet alakítottak át hasonló technikával. A spe­ciális útburkolatot minden alkalommal olyan helyszí­nekre telepítik, ahol a helyi statisztikák alapján komoly a balesetveszély. A város önkormányzatának közre­működése révén idén először Jászberényben adtak át ilyen gyalogátkelőhelyet, amit to­vábbi négy követ még ebben az évben hazánk különböző városaiban. Tovább folytatják a hagyományt Befejeződött a parii felújítása Ladányban ültetés Remélik, hogy jó ideig tetszetősek maradnak a nagyközség zöld területei Visszakerült a régi feszület az iskolába Korábban lapunkban olvashat­tak arról, hogy Jászladányban a településközpontban találha­tó park összes fenyőfája kiszá­radt, az elszáradt növényeket pedig kivágták még február­ban. A munkálatokkal párhu­zamosan lehetőség nyílt arra is, hogy elvégezték a parkban a lombhullató fák gallyazását. A polgármesteri hivatal arról tájékoztatta szerkesztőségün­ket, hogy a katasztrófavédelmi előírások miatt - kiszáradt, balesetveszélyes növényekről volt szó - tulajdonosként az önkormányzatnak kellett elvé­geznie a munkát. Már a tél végén, a tavasz első heteiben előkészítették a talajt, hogy a Hősök terén a parkba díszfákat ültethesse­nek. A faültetéseket közben végrehajtották, illetve más módon is igyekeztek tetsze­tőssé tenni a nagyközség köz­ponti terén található parkot. A kiszáradt, elöregedett fák kivágását, a fiatal facsemeték ültetését követően újratele­pítették a füvet, illetve közel ezer tő virágot ültette ki park­ba, vele együtt pedig Jászla- dány közintézményeinek kör­nyezetébe. A településen azt < remélik, hogy a helybéliek 7 kellő gonddal ügyelnek arra, | hogy a megújított zöldterüle- J tek a későbbiekben is tetszető- I sek maradjanak. ■ B. CS. A parkba és a közintézményekhez majd' ezer tő virág került emlék Jászkisér önkormányza­ta és a Csete Balázs Általános Iskola közös szervezésében tartottak megemlékezést Jász- kiséren a 269 évvel ezelőtti re- demptióról az iskolában. A drá­maszakkör tagjai elevenítették fel bemutatójukkal a gyerme­keknek és a felnőtteknek, hogy mire is emlékezünk, amikor a redemptiót ünnepeljük. Az előadást Hortiné dr. Bat- hó Edit, a Jász Múzeum igazga­tója útmutatása alapján Mol- nárné Zana Ágota, az iskola magyar szakos tanárnője ál­lította össze a fiatalokkal, az ünnepi beszédet pedig Borbás Ferenc jászkapitány mondta. Az ünnepség befejező részé­ben Gubiczné dr. Csejtei Erzsé­bet, a város kulturális bizott­ságának elnöke átadta az isko­la képviselőjének azt a feszü­letet, amely annak idején még a jászkiséri római katolikus iskolában volt, de az iskolák államosítása után Jászapátin, majd Jászberényben őrizték • azt hitüket tartó és vállaló em­berek. Ez a feszület az elmúlt héten visszakerült a helyére, a jászkiséri Csete Balázs isko­lába. Az emlékezés a Redemti- ós emlékműnél fejeződött be, amelyen annak a majd 150 jászkiséri család nevét örökí­tették meg, akik 1745-ben a településre rótt önmegváltási összeget kifizették. ■ B. CS.

Next

/
Oldalképek
Tartalom