Új Néplap, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-13 / 110. szám
2 2014. MÁJUS 13., KEDD MEGYEI TÜKÖR Uj elnököt választott a Kunszövetség a közgyűlésen Jelentős csökkenés előtt az eperár piacok Már megjelent a korai cseresznye, a zöldborsó és a zöldbab is a standokon hagyományőrzés Szombaton tartotta éves közgyűlését Karcagon a Kunszövetség. A napirendi pontok között a kiskun és nagykun hagyományőrző tagok elfogadták a 2013. évi működésről és a gazdálkodásról szóló beszámolót, valamint az ez évi terveket, melyek között több fesztiválon, lovas túrán való részvétel, támogatás is szerepel. Az alapszabály módosításról és személyi kérdésekről is volt szó. Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a Kunszövetség elnöke levelében jelentette be, hogy megnövekedett kormányzati és országgyűlési teendői miatt lemond a civil szervezetben betöltött eddigi elnöki tisztségéről. Az elnökség tagjai közül a jelenlévők Kovács Sándort, a megyei közgyűlés elnökét választották meg a Kunszövetség új elnökének, elnökségi tagnak pedig a karcagi ifj. Bene Sándor nagykunkapitányt. A jelenlévők arról is határoztak, hogy dr. Fazekas Sándornak, a Kunszövetségben végzett eddigi tizenöt éves munkája elismeréseként tiszteletbeli elnöki címet adományoznak. Kovács Sándor elnök a Kunszövetséget támogatóknak Györfi Sándor szobrász, érdemes művész által felajánlott kisplasztikát adott át. A megválasztott új elnök fontosnak tartja a Kunszövetség eddig végzett hagyományőrző munkájának Myr- tatását.- A kiskunsági és nagykunsági területek mellet Kaposvárról is vannak tagjaink, hagyományőrzőink, akiknek fontos a kun identitás. A helyi hagyományőrző csoportok saját pénzből, önerőből szerveznek lovas, íjász, kulturális és gasztronómiai rendezvényeket, ami nagyon szép és dicséretes. A Kunszövetség tagjai őseinkre emlékezve tizenöt éve ápolják a lovas nomád hagyományokat, de van aki a tudományban, a gasztronómiában tartja fenn ezt. A Kunszövetségben ezek mind közös otthonra találnak a jövőben is, várjuk mindazokat, akik fontosnak tartják ezt a fajta hagyományápolást - hangsúlyozta Kovács Sándor. ■ D. E. Az utóbbi napokban már tömegesen piroslik a szolnoki piacon a magyar eper, egyre több a szabadföldi termesztésű is. Több mint kétezer forintról indult az ára, ma már 700-1000 forintért lehet kapni. De a szemfüles vásárló apró szeműt már ötszáz forintért is kifoghat. Munkatársainktól Cseresznye ez idáig még elvétve bukkant csak fel egy-egy árusnál, leginkább * csomóba kötve, viszont új zöldséget és répát már sok helyen kínálnak, szálanként és csomóban egyaránt. Salátából, karalábéból, zellerből jó a felhozatal. Egyelőre csak mutatóban, de megjelent az idei borsó és zöldbab is. Szembetűnő a csekély eltérés a tavalyi és az újburgonya ára között, előbbit mérettől függően 170-190 forintért, utóbbit 200- 250-ért vihetünk haza. A rákóczifalvi Pozderka László több ládányi cseresznyéjével hívta fel magára a figyelmet a szolnoki piacon, bár saját bevallása szerint elsősorban szamócatermesztéssel foglalkozik. Ez utóbbiból hétfőn, a gyér vásárlószám ellenére, kora délutánra harminc ládányi sikerült eladnia.- Szombaton hoztam először szabadföldi szamócát t mond■ Új zöldséget és répát már sok helyen kínálnak, szálanként és csomóban egyaránt. ta. - Elég jól fogyott, pedig nagy volt hétvégén a felhozatal. Reméljük, nem jön rá eső, az nem tesz már jót neki. Április harmincadikán kiadós jeget is kapott, a termés tíz százalékát elverte a jég. A cseresznyében nem keletkezett látható kár, de az eső annak sem hiányzik. Ebből ma hoztam először, vehetnék jobban is. A kistermelő azt az érdekességet is megosztotta velünk, hogy cseresznyefája épp annyi idős, mint ő, azaz negyvennyolc éves. Mindössze egy helyen láttuk, hogy zöldborsót és zöldbabot is kínál egy idősebb nő, 900 és 1500 forintos áron. Fehérné Csíki Ágnes (balról) törzsvásárlójának, Fehér Sándornénak kínálta a paradicsomot tegnap délután a szolnoki vásárcsarnokban- Hétvégén drágább volt a borsónk. Ezerötszázért adtuk, de ennek ellenére vitték szépen, huszonöt kiló elfogyott - számolt be a hüvelyessel aratott sikerről. - Zöldbabot -viszont csak ma árulunk először, tíz kilónyiból a fele még megvan - mondta.- A hét második felében kezdődik nálunk a zöldborsószezon - árulta el Bottyán László. - De jön az új sárgarépa, zöldség, karalábé, sóska, spenót is. Onnantól mindenből idei újat árulunk. Új burgonyából jó termés ígérkezik, nálunk már most is egy árban van a tavalyi és az új, mindkettőt 188 forintért adjuk. Eddig felelete arányban keresték a régit és az újat. Lesz a héten csomós vöröshagyma és szálas fokhagyma is. A hét közepétől pedig radikális eperárcsökkenés van kilátásban, várhatóan 200-250 forint lesz kilója.- Fogyogat az eper, de még nem az igazi - véli a sokféle A piaci árak alakulása a megye két városában Termék Szolnok Karcag eper 700-1000 1000 cseresznye 500újkrumpli 200-250 200-250 zöldborsó 900 700 zöldbab 1500újrépa 120-200 (csomó) 250 újzöldség 100-120 (száj] 300 zeller 100-160 (db) 400 uborka 450-500 300 retek 80-120 (csomó) 120 (csomó) saláta 80-250 (db) 120 (db) paradicsom 450-600 400 FORRÁS: ÚJ NÉPLAP-GYŰJTÉS árut kínáló Fehérné Csíki Ágnes. - Talán azért, mert ez még fólia alatt termett.- Az idén még nem vettem epret, nem találtam még elég szépnek - árulta el a paradicsomokból válogató Fehér Sán- dorné. - Én csak a nagyon érett epret szeretem. Egyébként mindig ezen a helyen szoktam vásárolni. Egyébként ha összevetjük az idei árakat a tavalyiakkal, láthatjuk, hogy a legtöbb termék esetében nincs jelentős emelkeVidéken is keresik hajdú ferencné karcagi zöldséges standján már nagyon sok magyar termék található. A szamóca, uborka, paradicsom, paprika, borsó, saláta, alma, zöldség, sárgarépa, újburgonya, retek, zöldhagyma már mind itthon termett. A vásárlói keresik is a magyar termékeket. dés, sőt, van, ami nem is kerül annyiba. Paradicsomot például Karcagon idén 400, míg tavaly 500 forintért kínáltak május közepén; Szolnokon egy éve 400-50CLközött lehetett kapni, idén négyszázért még nemigen jutunk hozzá a piacon. A retek csomója lényegében ugyanany- nyi, mint a korábbi év hasonló időszakában, sőt a tavaly csak 90 forintért kaptunk egy csomagot, idén már nyolcvanért is. A burgonya esetében megfigyelhető drágulás. A régi krumpli is többe kerül ebben az esztendőben, viszont az új és régi ára most szembetűnően kis eltérést mutat. ■ Ön hol szokott zöldséget, gyümölcsöt vásárolni? Szavazzon híiportálunkon < ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Hol szokott zöldséget, gyümölcsöt venni? megkérdeztük Válaszadóink gyakran megfordulnak a helyi piacon Minősítő gyakorlatot tartanak a mentőcsoportok RIGÓNÉ PÉKÓ ANIKÓ, SZOLNOK:- Kizárólag a piacon szoktam zöldséget, gyümölcsöt vásárolni, mert tudom, hogy ott friss árut veszek. A piaci árusok termékein látszik, hogy frissen, aznap szedték, illetve nagyon zamatosak is. A boltok és nagyáruházak viszont többnyire külföldről szerzik be a gyümölcsöt és zöldséget, s az ízük sem mindig olyan, mint a piaci árué. HÁZI-SÁRAY MÁRIA, KARCAG:- Elsősorban a piacon vásárolok, s mindig ugyanannál a zöldségesnél veszem meg a gyümölcsöt, zöldséget. Mert nála mindig friss az áru és törekszik azt magyar termelőktől beszerezni. Férjem anyukája egyébként sok mindent megtermel a kiskertjében, így ellát bennünket is vegyszermentes zöldséggel. GÓLYA SÁNDOR, JÁSZBERÉNY:- Hétköznap általában a közelben található boltban vásárolom meg a zöldséget és gyümölcsöt, hét végén pedig a piacon nézek körül és ott veszem meg a szükséges árukat. A boltból és a piacról általában a családnak szükséges mennyiség öt- ven-ötven százalékát vásároljuk, de a piacon többet veszünk a friss áruból. sütkei ISTVÁN, SZOLNOK: - Mindig a piacon vásárolok zöldséget, gyümölcsöt. Közel lakom hozzá és ott általában frissebb is az áru. Az ár és hogy ránézésre melyik árut találom szebbnek, dönti el, hogy kitől veszek. Szerintem jó a felhozatal a szolnoki piacon, bár egyes napokon kevesebb az árus, ilyenkor lehetne több is. Hiszen én sem érek rá akármikor vásárolni menni. katasztrófavédelem Nemzeti minősítő gyakorlatot szervez a járási mentőcsoportoknak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A gyakorlaton alapvető vízkár-elhárítási feladatokat kell megoldaniuk az önkénteseknek. Feladat lesz nyúlgátak építése, védművek megerősítése, fóliázása, buzgárelfogás, ideiglenes védmű építése, szivattyúzás, légi felderítés valamint segélycsomagok célba juttatása, vízből mentés. A vízi elemeknél kétéltű járművet is bevetnek a mentőcsoportok, többek között a Tisza Mentőcsoport, mely 2012-ben már megszerezte a nemzeti minősítést városi kutató-mentő tevékenységre. A mostani gyakorlat nem titkolt célja, hogy a járási és megyei mentőszervezetek tapasztalataikkal segítsék és támogassák egymást. Vannak ugyanis új járási mentőcsoportok, amelyek még csak tavaly álltak rendszerbe. E kilenc csoport tagjait főként önkéntes tűzoltók, civilek, gazdálkodó szervezetek alkotják. Ez a 261 ember eddig is és a jövőben is főleg az ár- és belvízi védekezésben vállalnak szerepet, de mentő-, keresőLkutató és légi felderítő képességekkel is rendelkeznek. A minősítő gyakorlatot a rákó- czifalvai Bivalytó területén tartják május 22-étől 24-éig. ■ J. ZS.