Új Néplap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-04 / 79. szám

2 MEGYEI KORKÉP 2014. ÁPRILIS 4., PÉNTEK Megszépült Szolnokon a belvárosi vásárcsarnok Kevesebb ebet oltanának az utcán szabályozás Inkább az állatorvosi rendelőkbe várják az érintett kutyusokat átépítés Pénteken ünnepélye­sen is átadták a megújult bel­városi vásárcsarnokot Szol­nokon. A közel hetvennyolc millió forintos beruházás ál­tal a piac Ady Endre úti oldali árusító helyeit befedték, illet­ve a városközpont felőli sarok látványos kapu-motívumot kapott. A fedett terület négy­százötvenegy négyzetméter­rel bővült, melyre huszon­néggyel több árusító asztalt helyeztek el. Itt elsősorban a város környéki termelőket, tanyasi terményárusítókat fogják elhelyezni. Az átépítés a napokban be­fejeződött, és a primőr árukat már a bővített részen árusí­tották pénteken. A beruházás összköltségéből ötvennyolc millió forint állami támoga­tás volt, a fennmaradó részt a Szollak Kft. saját forrásból fedezte. A felújítás alatt néhány fát eltávolítottak azokról a területekről, ahol a létesít­ményt az útig kiszélesítették, helyükre cserjesorokat tele­pítettek. A belvárosi vásár- csarnok fejlesztését megelőz­te a piac parkolóudvarának átépítése is. ■ MÉSZÁROS GÉZA Szociális fejlesztések kezdődnek — ' thní*­szociális ügy Mintegy 180 millió forintos állami támo­gatásból felújítják a szolnoki Kaán Károly úti bentlakásos idősotthont - jelentette be dr. Bene Ildikó országgyűlési képviselő és Szalay Ferenc polgármester. Az intézmény­ben tartott tájékoztatón elhangzott, hogy az energia- takarékossá történő épület felújítással, tetőtérbeépítéssel 26 új férőhelyet alakítanak ki az intézményben. A beje­lentésen megjelent Fülöp At­tila helyettes szakállamtitkár hozzátette, 8 millió forintból megújul a nagykörűi idősott­hon, Kőtelken mentőállomást építenek, Szolnokon pedig a meglévőt újítják fel. ■ MÉSZÁROS GÉZA Már nem lehet minden tele­pülésen egyszerre, vagyis az úgynevezett összeveze­tett oltás keretében beoltatni a kutyákat - de természete­sen vannak kivételek. Munkatársainktól- A Magyar Állatorvosi Kama­ra még 2010-ben nyilvánította ki szabályzatában, hogy azokon az 5000 fős vagy annál kisebb lakosszámú településeken, ahol legalább egy állatorvosi rendelő működik, összevezetett eboltást szervezni szakmailag indoko­latlan - tájékoztatta lapunkat dr. Menyhárt Péter állatorvos, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kamara elnöke. - A gyakorlat­ban azonban ez nem jelent túl nagy változást. Egyfelől azért, mert megyénkben csupán két érintett település van - Abád- szalók és Cserkeszőlő -, más­részt pedig addig, amíg a kollé­gák a rendelőn kívül is vállalják az eboltást, természetesen ösz- szevezetéses formában is lehe­tőség van erre. Ahol nem szerveznek sza­badtéri eboltást, a veszettség elleni védőoltást a magánállat­orvos (természetesen a tulajdo­nos megbízása alapján) az állat tartási helyén vagy állatorvosi rendelőben végzi el. Ahol nincs állatorvosi rendelő, ott továbbra is lehet az „utcán” vakcinázni, illetve azokon az ötezer fő feletti településeken is, ahol az egyes településrészeken 5ÖÖ méteren belül szintén nem működik ál­latorvosi rendelő. Azokon a tele­püléseken és településrészeken viszont, ahol az előző évben nem volt összevezetéses eboltás, mert nem jelentkezett rá igény, a következő évben a területi ve­zetőség csak kivételesen indo­kolt esetben ad javaslatot. Vagy­is, ahol már tavaly sem volt, ott valószínűleg idén sem lesz sza­badtéri vakcinázás.- Nálunk az eddig megszo­kott rend szerint folyik tovább az eboltás - mondta el lapunk­nak Kovács Mihály, az egyik érintett település, Abádszalók polgármestere. - Miután állator­vosunk vállalta összevezetéses formában is a kutyák veszettség elleni vakcinázását, idén ősszel is a korábbi helyszíneken lesz le­hetőség szervezett oltásra. Ahol nem szerveznek szabadtéri eboltást, a veszettség elleni védőoltást a magánállatorvos az állat tartási helyén vagy állatorvosi rendelőben végzi el- Én most hallok először er­ről a módosításról - reagált megkeresésünkre Szokolai Lajos, Cserkeszőlő polgármes­tere. - Településünkön eddig az utcán oltották az ebeket, a rendszer ellen senki nem ágált. Nem is értem, ha 56 éven ke­resztül (ennyi idős a település) ez így működőképes volt, sen­ki nem panaszkodott miatta, akkor miért változtatnánk raj­ta? - gondolkodott hangosan a településvezető, majd megkért bennünket, kérdezzük meg a té­máról dr. Bozsik Imrét, az egyik helyben dolgozó állatorvost is.- Az oltásokat eddig jórészt szabadtéren végeztem - mond­ja a szakember. - Ez járvány- tani szempontból valóban nem szerencsés, hiszen az ott egy­mással érintkező kutyák él­űié ini\a (obnofli ■ Ahol már tavaly sem volt, ott valószínűleg idén sem lesz szabad­téri vakcinázás. kaphatnak egymástól ezt-azt. De ugyanez megtörténhet az állatorvosi rendelőben is. A legjobb, ha a tartási helyen végezhetjük a vakcinázást, be­vallom, a legszívesebben ház­nál oltok.- Őszintén szólva én nem szeretem szervezett eboltásra vinni a kutyáimat - mesélte el Soós Árpád, aki egy német ju­hász és egy keverék kutya gaz­dája. - Sokkal nyugodtabb, ha otthoni körülmények között ke­rül sor erre, így inkább el szok­tam hívni az állatorvost. Az ut­cai oltáson sosem lehet tudni, mikor érkezik egy vérmesebb, rosszul nevelt kutya. így hiába bízom én a saját állataimban, könnyen összekaphatnak. Fontos ugyanakkor, hogy a Chip, féreghajtó, szerződés - mind kötelező Nyilvántartásba vett ebek száma Abádszalók__________429 Cserkeszőlő_______________471________ FORRÁS: ÚN-GYŰITÉS A megyében dolgozó állatorvosok száma év ___________ 2011 2012 2013 Közszolgálatban dolgozók 84 92 60 magánállatorvosok 51 25 37 FORRÁS: MEGYEI KORMÁNYHIVATAL az állatorvosok csak mikro- chippel, vagyis egyedi azonosító­val ellátott ebeket oltanak be. Bár az oltás és a chipezés együtt is kérhető, az összevezetéses vak- cinázásnál a chip beültetésére nincs mindig lehetőség, ezt jobbá­ra csak az állatorvosi rendelőben vagy otthoni körülmények között végzik. A chipet regisztráltatni is kell, csak akkor kerül fel a gazda elérhetősége egy közös rendszer­be, ahonnan, ha az elveszett ku­tyát megtalálják, kiolvasható a tulajdonos tartózkodási helye. Ha elajándékozzuk a kutyát, a régi és az új tulajnak jeleznie kell a váltást egy ajándékozási szer­ződéssel, és a chip számát át kell íratni az új gazda nevére. megszokottól eltérő oltási rend­szer nem ad felmentést a ku­tyatulajdonosoknak. Minden három hónapnál idősebb ebet be kell ugyanis oltatni veszett­ség ellen. Erre az év folyamán bármjkor sor kerület, a lé­nyeg, hogy a kedvenc mindig rendelkezzen érvénye^veszett­ség elleni védelemmel. Az ol­tás meglétét az egységes oltási könyvbe ragasztott matricával kell igazolni. Az oltás beadásá­nak ára mindezzel természete­sen változhat - és sajnos nem feltétlenül kedvező irányba. Leginkább a kiszállási díj drá­gíthatja az eljárást, vagyis ha az állatorvos az autójával ház­hoz megy. Érdemes tehát előze­tesen tájékozódni az árak felől. ■ Ön változtatna a kutyák oltásának rendszerén? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Megszökött a gyanúsított a rendőrőrsről A város napját ünnepelték tegnap Jászberényben jubileum Immár negyedszázada emlékeznek meg a tavaszi hadjáratról a városban jászság - A Jászberényi Rend­őrkapitányság munkatársai áp­rilis 2-án délután előállítottak egy lopás elkövetésével meg­alapozottan gyanúsítható jász- ladányi lakost a helyi rendőr­őrsre - tájékoztatta az esemé­nyekről lapunkat Szabó Zita, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. - A férfi az épü­letből később ismeretlen helyre távozott. A bevezetett rendőri intézkedéseknek köszönhe­tően a nyomozók még aznap elfogták a keresett 18 éves gyanúsítottat. Az eset során senki sem sérült meg. Az ügy körülményeinek parancsnoki kivizsgálása folyamatban van - tette hozzá a szóvivő. ■ E. CS. Jászberény képviselői évekkel ezelőtt határoztak úgy, hogy áp­rilis 3-án ünneplik meg a város napját. Ezen a napon ugyanis 1849-ben a tavaszi hadjáratra készülő forradalmi honvédse­reg 23 ezer katonája állomáso­zott a városban és környékén, illetve ezen a napon Jászbe­rényben tartózkodott a honvéd vezérkar több tagja, illetve ide érkezett Kossuth Lajos is. A he­rényi diákok számára ilyenkor történelmi vetélkedőket, illetve a városlakók számára kulturá­lis programokat, hagyományőr­ző rendezvényeket szerveznek. Tegnap délben a város ebéd­jére invitálták az érdeklődő­ket, amikor is tárcsán sült A hagyományőrző sereg látványos felvonulással.érkezett a város főterére lángoló fokhagymás aprópe­csenyét gombával, zöldségek­kel, burgonyás keménytarho­nya kíséretében kínáltak az érkezőknek. Délutánra meg­érkeztek Jászberénybe az idén negyedszázados jubileumá­hoz érkező hagyományőrző tavaszi emlékhadjárat hon­védseregének alakulatai. Idén először a város központjában tartottak csataimitációt a résztvevők, akik között rend­kívül sok gyermek sorakozott fel. Ezzel is jelezve, hogy lesz utánpótlása a hagyomány- őrző mozgalomnak. A lovas alaki, gyalogsági és tüzér­ségi bemutatóban a Magyar Hagyományőr Világszövetség, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség alakulatai, valamint a Jász Huszár Bandérium egységei vettek részt. A főtéren felsorakozott egy­ségeket és a város lakóit dr. Szabó Tamás, Jászberény polgármestere köszöntötte, dr. Hermann Róbert hadtörté­nész pedig felidézte 1849 tava­szának történelmi eseményeit. A megemlékezést követően megkoszorúzták az 1848-49- es forradalom és szabadság- harc városi emlékhelyeit, ké­sőbb pedig zenés kulturális műsor várta a herényieket. Az esti gálán átadták a városi ki­tüntetéseket. ■ B. CS. I f I

Next

/
Oldalképek
Tartalom