Új Néplap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-28 / 98. szám
HIRDETÉS Ára: 160 Ft, előfizetve: 112 Ft. MA IS SPOROL ÖNNEK AZ A VÁSÁRLÁS FELTÉTELEI: ■ kuponra megvásárolható max. mennyiség 5 kg, ■ kupon a megadott időpontban váltható be. ■ csak eredeti kupont váltunk be. Vágja ki az itt latható kupont és 2014. április 28-30-án a feltüntetett Új Néplap két. A térség egyébként az ökoturizmus központja. A legnagyobb fejlesztés itt a Tisza-tó és Hortobágy közötti kerékpárút kiépítése mintegy 1,2 milliárd forintból. A tó körül már most is hetven kilométer, jól kiépített kerékpárút fut, a teljes kör pedig 2015-ben záródErősíteni akarják az aktív turizmust- az utóbbi evekben a kereskedelmi szálláshelyek mutatói gyengültek nálunk. Ennek oka elsősorban az, hogy Abádszalókon inkább a magánszállásadók jellemzőek- emelte ki Kovács Mihály, a város polgármestere. - Ösz- szességében pedig arra törekszünk, hogy az ökoturisztikai jelleg mellett az aktív turizmust erősítsük. hat be, ehhez még mintegy kilenc kilométer hiányzik. Ugyancsak sokat lendíthetne, ha Budapestről nem csak átszállással lehetne vonaton megközelíteni a tavat és a térséget. A tó hat szabadvízi strandja kifogástalan vízminőségű. Ráadásul itt pár ezer forintért jetskizni is lehet. A pe- cások is kedvelik a vidéket, tavaly legalább 25 százalékkal nőtt az eladott horgászjegyek száma. ► 5. oldal Jönnek gyógyulni a külföldiek? A változó szabályozásnak köszönhetően immár uniós polgárok is támogatással vehetik igénybe gyógyfürdőink kezeléseit. ► 2. oldal Két pápa került a szentek közé Egyszerre nyilvánította szentté két elődjét, XXIII. János és II. János Pál pápát Ferenc pápa vasárnap Rómában. ► 8. OLDAL Otmilliárdba kerülő választás SZERKESZTŐ: Motorostréning. Szolnokon, a volt papírgyár területén motoros vezetéstechnikai tréninget tartottak szombaton. A motorosokat segítő különböző bemutatókat is láthattak az érdeklődők. Kezdésként a motoros rendőrök (képünkön) mutatták be, hogyan kell biztonságosan vezetni a bólyák között. Új Néplap Paradicsom 458 Fí/kí helyett 368 Ft/kg A belföldi turizmus „zászlóshajója” volt a Tisza-tavi régió idén januárban. A felmérések szerint egyre többen tartják vonzónak a térséget. Arról ugyan nincs szó, hogy turisták tömegei rohamozták volna meg a régiót, de a regisztrált hatezer hazai vendégéjszaka 34 százalékos növekedést jelent. Arra viszont nem lehet büszke a Tisza-tó, hogy a külföldiek messze elkerülik a vidéIDŐJÁRÁS Ma gyenge, változó irányú szél, melegedő, napos, száraz idő lesz. Éjjel elszórt záporok várhatóak. A hőmérséklet 9-21 fok körül alakul. ► 14. OLDAL Merre halad a Déli Áramlat? Révbe ér Ausztria törekvése, a Déli Áramlat gázvezeték egyik végpontja lesz. Kérdés, hol megy majd odáig. ► 7. OLDAL Ön érzékeli az álláshelyek számának emelkedését? Nincs sok változás a korábbié képest Igen, tapasztalható Nem, szerintem inkább csökkent a számuk Ügyfélszolgálati telefonszámunk: Előfizetési megrendelésükkel, kérdéseikkel kérjük hívják 06-40/510-510-es helyi tarifás számot. Kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre Új Néplap www.szoljon.hu s'MY ápriíis 28., hétfő JASZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP XXV. évfolyam, 98. szám mm keresse a szouon.hu oldalon: mÁR NEM AKAR FUTÁS bM&j A HÉT VÉGI ESEMÉNYEKRŐL KÉSZÜLT ", SS*®! KÉPGALÉRIÁKAT! ► www.szouon.hu NÉLKÜL ÉLNI ► 13. OLDAL A KISBABÁK SZERETIK ÉS IGÉNYLIK AZ ÉRINTÉST ►*>. HIRDETÉS 8 30/337-9639 TERJESZTÉS: 8 40/810-510 HIRDETÉS 8 30/378-0830 E-MAIL: ► 8. OLDAL ujneptop^ujneplapjiu A korábban tervezett 6-6,5 milliárdos összegnél kevesebbe kerülhet az európai parlamenti választás. PILLANATFELVÉTEL A külföldieket hiányolják turizmus Népszerű a Tisza-tó a hazai vendégek körében EGY PERCBEN MA IS SPOROL ÖNNEK SZÓVÁ TESSZÜK Igenis vannak még udvarias fiatalok! Az egyik nap egy távolsági buszon utaztam és az egyik megállónál egy édesapa beteg gyermekével szeretett volna a hátsó ajtónál felszállni a buszra babakocsival, ám egyedül nem bírta el. A járaton több középkorú férfi is ült, egyikük sem kelt fel, hogy segítsen, inkább látványosan vagy éppen közönyösen elfordították a fejüket. Egy fiatal fiú volt az, aki felpattant a helyéről, majd odasietett felemelni a babakocsit a járműre. Még ő szégyellte magát azért, hogy nem azonnal vette észre őket, a többi ember pedig ugyanúgy ült, mintha mi sem történt volna. Ezek a mai fiatalok lehet, hogy mégsem annyira udvariatlanok? (Cs. D.) 9 ni 0865 915016 14098 Fejszével ütött a gázcsonkra, ez okozott szivárgást kenderes Különféle vasanyagokat akartak elvinni egy kenderesi ház portájáról helyi lakosok, mikor egyikőjük egy fejszével a gázcsonkra ütött, és a gáz szivárogni kezdett, tájékoztatta lapunkat Szabó Zita. A megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője közölte, a bejelentés szerint egy lakatlan, félig lebontott ház gázvezetéke sérült meg. A környező lakóépületeket a lakosok védelme érdekében kiürítették. A rendőrök megállapították, a bejelentést megelőzően ismeretlenek jártak a lakatlan ingatlan portáján, ahonnan különféle vasanyagokat gyűjtöttek össze. ► 3. OLDAL Magból farag szobrokat. Igazán különleges hobbija van a tiszakürti Németh Györgynek. Cseresznye-, meggy- és barackmagból, valamint gyufaszálból és rotringbélből farag szobrokat. Ez a fajta munka nagyon különleges eszközöket igényei. ►> 3. OLDAL Drámái csata után negyedik lett az Olaj KOSÁRLABDA A Szolnoki Olaj csapata hosszabbítást követően 87-75-re kikapott a török Gazianteptől a EuroChallen- ge Kupa négyes döntőjének bronzmérkőzésén, amit tegnap délután rendeztek meg az olaszországi Bolognában. Az elején fej-fej mellett haladtak a felek. A második negyedben azonban lábra kaptak Báder Mártonék és egy 9-0-s etappal eltávolodtak a török csapattól. Sőt, Vojvoda Dávid találatait követően 36-25-re módosult az állás. A szívósan játszó törökök azonban a nagyszünetre felzárkóztak négy pontra, 36-32. A fordulást követően sajnos megállt a szolnoki gépezet, míg az ellenfél egy 12-0-s rohammal nagyot fordított az álláson. Sőt, a záró negyedben úgy tűnt, hogy már a rendes játékidőben simán nyer a Gaziantep, 53-64. A mintegy háromszáz drukkere által támogatott Olaj azonban bravúros játékkal a 40. perc végére kiegyenlítette hátrányát, 68- 68. A kétperces pihenő sajnos a törököknek tett jót, akik többek között öt triplát szórva fölényesen nyerték a ráadást, a meccs végeredménye 75-87 lett. Az Olaj csapata a 2012-es debreceni Final Four után másodszor végzett a EuroChal- lenge Kupa negyedik helyén. ► 16. OLDAL i l i t