Új Néplap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-25 / 96. szám

nrrrrTmwimwmi MOZAIK A legszebb ötven hírességet bemutató különszám címlapjára tette az amerikai People magazin a 12 év rabszolgaság című film Oscar-díjas sztárját, Lupita Nyong’ot. A 31 éves szépség Steve McQueen történelmi filmjével szerzett hírnevet, azóta pedig egy vezető szépségmárka arcaként is foglalkoztatják. Munkahely és suli elránt elérhető biciklivel tekerve, a környezetet óvva Már a 13. fordulót indította el idén tavasszal a Bringázz a Mun­kába! elnevezésű kampányából a Magyar Kerékpárosklub. A biciklis közlekedést népszerűsítő érdek-képviseleti szervezet a Föld napján nyitotta meg az akciót, amely versennyel és jutalmakkal igyekszik minél többeket ráven­ni, hogy a kikapcsolódáson vagy sportoláson túl napi közlekedési eszközként is használják a kétke­rekűeket. László János, a Kerékpárosklub elnöke kiemelte, hogy a kerékpá­rozást népszerűsítő, hét éve tartó kampányhoz egyre többen csatla- [ koznak, ami az elmúlt évek során hozzájárulhatott ahhoz, hogy a szervezet adatai szerint a lakosság 45 százaléka használja a biciklijét közlekedésre. Európában immár Magyarország a második „legke- rékpárosabb” ország, Hollandiával és Dániával versenyez fej-fej mel­lett - tette hozzá László János. A Nemzeti Fejlesztési Minisz­tériummal közösen szervezett BAM-kampányban a résztvevők naponta rögzíthetik, hogy mennyi kilométert tettek meg az ingázás során, de nem csak egyénileg gyűjthetnek, hanem munka­helyük vagy iskolájuk csapatát erősítve is. A május végéig tartó időszakban legalább nyolc napot teljesítőket a szervezők emlék­lappal jutalmazzák. A kezdemé­nyezéshez ezen a tavaszon már mintegy 3400-an csatlakoztak, több mint 1100 vállalat és iskola is J képviselteti magát. ■ Ezrek gyűjtik a kilométereket Négy évtizede tekergetjük kocka Matematikai szemléltetőeszköznek indult, logikai játék lett tést nyerhetnek a matematikai kísérletek és számítógépes al­goritmusok világába, de a Ru- bik-kocka mint a popkultúra egyik ikonja is megelevenedik a digitális médián, a különböző műalkotásokon és tárgyi eszkö­zökön keresztül. Az 1974-ben megalkotott esz­köz 1980 óta terjedt a világ pia­cain (Kínában hamar hamisíta­ni is kezdték), azóta mintegy 350 milüó darabot adtak el belőle. A felmérések szerint minden hete­dik háztartásban megtalálható. Ugyanakkor viszonylag keve­sen tudják, hogy ki alkotta, így kézenfekvő, hogy az egyetemes emberi kultúra részeként ismert játékot újabban igyekeznek be­vetni a magyar országimázs erősítése érdekében. Ennek ré­szeként idehaza is múzeumot kap, ahol a magyar kreativitás egyik szimbólumaként jelenik majd meg. Az amerikai kiállítással pár­huzamosan itthon is megemlé­keznek a kocka 40. születésnap­járól. Vasárnap a közmédia Ru­bik 40. - A magyar kreativitás napja elnevezéssel egész napos műsorfolyammal jelentkezik, nyáron pedig a Sziget fesztivá­lon is szerveznek kapcsolódó programokat. ■ . mm ei. ■ . !■ ------! POÉNPERCEK A veréb az ágon ülve tanítja fiókáit:- Gyerekek, jó, ha ezentúl nem csak a macskáktól tar­totok. Figyeljetek nagyon az autókra is!- Miért? - kérdezik a fiókák.- Tegnap az egyik például majdnem felmászott erre a fára... ■- Pistike, az utóbbi időben mind jobb és jobb osztályzato­kat kapsz. Valid be, ki segít?- A televízió! Ugyanis elrom­lott... « ■ Két barát találkozik az utcán:- Gyere, meghívlak egy sörre- ajánlja fel az egyik.- Nem, köszönöm, már egy­általán nem iszok - érkezik a válasz.- És hogy szoktál le az italról?- Nem bírtam, hogy amikor részegen hazamentem, min­dig duplán láttam az anyó­somat. ■ Kovács felhív egy motelt, és megkérdezi, hogy mennyibe kerül egy szoba egy éjszaká­ra. Azt a választ kapja, hogy attól függ, mekkora a szoba, és hány személy veszi ki.- Gyereket beszámítanak? - kérdezi Kovács.- Nem, uram - mondja a tulaj- csak csekket és hitelkártyát fogadunk el. n\<• . ■;If VII’ Világjáró tárlat és tudomá­nyos fesztivál is köszönti az idén 40 éves bűvös kockát, a magyar kreativitás egyik világszerte ismert szimbó­lumát. Nógrádi lászló A színkirakós játék világszerte ismert, az országimázs része lehet Tanítóeszköznek nem kellett, játékként világhíres lett Egy neves amerikai tudomá­nyos múzeum, a New York-i Szabadságszobor közelében ta­lálható Liberty Science Center nagyszabású tárlattal köszönti Rubik Ernőt és világhírű alkotá­sát, a bűvös kockát - írja az MTI. A Beyond Rubik's Cube (A Ru- bik-kocka és ami mögötte van) című interaktív tárlat kilenc hó­napon keresztül lesz látható itt, majd 2015-től világkörüli útra indul, és a tervek szerint hét év alatt járja körbe a Földet. A kiállítás honlapja (brc.lsc. org) szerint a Beyond Rubik's Cube 650 négyzetméteren mu­tatja be a Rubik-kocka történe­tét, valamint annak a világra gyakorolt hatását, az általa meg­ihletett logikai játékokat, mérnö­ki és művészeti alkotásokat. Az eredeti prototípusok, kí­sérleti tárgyak, korabeli felvé­telek és archív Rubik-interjúk mellett az érdeklődők betekin­a kirakós játékot az idén 70 éves Rubik Ernő 1974-ben találta ki, a tervezőmérnök a térbeli mozgások szemléltetőeszközének szánta. Erre a szakértők nem tartották alkalmasnak, de Rubik nem adta fel, játékká fejlesztette. Idehaza 1977-ben kezdték árulni a 3x3x3-as műanyagszerkezetet bűvös kocka néven, a 80-as évektől lépett ki egy külföldi gyártó révén a világpiacra. A sporttá emelkedett tekergetésből hamarosan bajnokságokat is rendeztek, 2007-ben Budapesten a világ legjobbjai jöttek össze. Bár számos más játékot is kita­lált, Rubik a kockát is fejlesztet­te: tavaly még gyorsabban forgat­ható és ellenállóbb verzió jelent meg. A sebesség fontos szem­pont: a világrekorder holland Mats Valk 5,55 másodperc alatt rendezi el a színeket. Leleményesek az áramtolvajok Szerbia A lopásoknak alig az ötödét fedezik fel Homokzátonyra írt SOS mentette meg a búvárokat Határtalan a szerbiai áramtol­vajok leleményessége - írja az MTI a Blic riportját szemléz­ve. A szerbiai napilap szerint a szerbiai áramszolgáltató (EPS) munkatársai eddig az áram­lopásnak 52 különböző mód­ját tapasztalták az országban. A legnépszerűbb „alternatív áramelosztásnak” az számít, amikor a tolvajok közvetlenül a villanyoszlopra kapcsolják rá a vezetéket. A másik módszer a kimeneti és bemeneti vezeték felcserélése, aminek következ­tében az óra visszafelé forog, a további praktikák között szere­pel a számláló tűvel való meg- akasztása, illetve mágneses megállítása is. Becslések szerint évente mintegy 7 milliárd dinár, vagy­is 18,6 milliárd forint értékben lopnak áramot Szerbiában. Évente mintegy 20 ezer lo­pást fedeznek fel, ez azonban a teljes illegális tevékenység­nek csupán az egyötöde lehet. Emellett a törvény sem áll a szolgáltató oldalán. Bár az áramlopás bűncselekménye akár három évig terjedő bör­tönbüntetéssel is sújtható, a bíróság a legritkább esetben szab ki ilyen súlyos büntetést. A leggyakrabban feltételesen szabadlábra helyezik az el­követőket, illetve az ellopott áram értékének megtérítése mellett minimális pénzbírsá­got szabnak ki rájuk. Az áram­tolvajoknak azonban a legtöbb esetben nincs vagyona vagy jövedelme, így a büntetés kifi­zetése is elmarad. ■ Elvesztette a csónakját egy ausztrál búvárcsoport Queens­land partjainál, de hamarosan kimentették őket, mivel messzi­ről látható jelet hagytak a kere­sők számára - írja a Sky News. Az ötfős csoport lehorgonyzóit egy zátonycsoportnál, de mi­közben úszkáltak, a csónakjuk elszabadult és elérhetetlen tá­volságba sodródott. A telefonja­ik mind a fedélzeten maradtak, így nem tudtak segítséget hív­ni. Utolsó lehetőségként egy ho­mokzátony talajába véstek óriá­si SOS-jelet, majd a dagály elől egy közeli, magasabb sziklára húzódtak, hogy ne hűljenek ki. A keresés azt követően indult meg a csoport után, hogy az is­merőseik jelezték a parti őrség­nek, hogy nem tértek vissza a tervezett időben. Még aznap, napnyugta táján megtalálta a pórul járt búvárokat egy men­tőhelikopter. Kórházba vitték őket, de a napégésen kívül (a naptejük is a csónakban ma­radt) nem esett bajuk, sőt idővel a sodródó csónak is előkerült. ■ Erőre kapnak a vércsék, tömegesen térnek vissza Jelentős kékvércse-vonulásra lehet számítani a következő he­tekben, mintegy két és félezer madár érkezhet Magyarország­ra az afrikai telelőterületekről - írja az MTI. A fokozottan vé­dett kék vércse költőállománya a közelmúltban drámai gyor­sasággal fogyatkozott meg, 2006-ban már csak 558 pár volt ismert hazánkban. Tavaly már mintegy 1200 pár költött Magyarországon, így idén ta­vasszal mintegy két és félezer madár érkezhet meg az afrikai telelőterületekről - közölte a Magyar Madártani és Termé­szetvédelmi Egyesület. A korábbi csökkenés egyik legfontosabb okának a fészek­telepeket építő vetésivarjú-ál- lomány összeomlását tekintik, mivel a sólyomfélék, így a kék vércse sem épít saját fészket, helyette más fajokét foglalja el. Míg 1980-ban még több mint 250 ezer párra becsülték a veté­si varjú hazai állományát, az ez után induló irtás következtében ez 2006-ra a tizedére csökkent. A folyamat megállítása ér­dekében 2004. március 23-án a Heves megyei Tepélypusztán megalakult az MME Kékvér- cse-védelmi Munkacsoportja. A munka első és legfontosabb lépése a mesterséges fészkelő­helyek biztosítása volt, nap­jainkban a költőláda-hálózat eléri a 4000 darabot. ■ Lánglovagok börtönben. A Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben tartottak katasztrófavédelmi gyakorlatot a napokban. A szimulált vészhelyzet­ben egy harmadik emeleti zárkában kialakult tűz oltását és a fogvatartottak mentését modellezték. A gyakorlatban az intézményben őrzött rabok egy része is részt vett, ők fegyelmezetten hajtották végre a tűzriadóterv szerinti udvarra vonulást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom