Új Néplap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-22 / 93. szám

5 2014. ÁPRILIS 22., KEDD JÁSZSÁG Egyre többször segít a helybeliek jelzése segítség Fényes nappal pa­kolták teherautóra a fát egy tanyán Jászapáti határában. A szomszédnak szemet szúrt a dolog, hisz úgy tudta, a tulajdo­nos nincs is odahaza. Mihályi Zoltán, a jászapáti polgárőrség vezetője tájékoztatása szerint a tanyaszomszéd azonnal jelzett a polgárőrség ügyeleti telefonjára. A polgárőrök a helyszínre vonu­lás közben már értesítették is a rendőröket. Végül a teherautót Jászapáti belterületén tudták megállítani „félplatónyi” rönk rakományával. A helyszínre ér­kező tulajdonos felismerte a rön­köket, a rendőr pedig megkezdte az intézkedést a három tolvajjal szemben. Szintén nem sokáig örülhe­tett zsákmányának az a bűnöző, aki egy idős hölgy táskáját vette el. A minap történt lászapátin, hogy a délutáni órákban egy idős helybéli sétált a város egyik forgalmas utcáján ismerősével, eközben egy kerékpáros kikapta a kezéből a táskáját, és elmene­kült vele. - A helyi rendőrőrssel közösen nagy erőkkel kezdődött meg a kerékpáros felkutatása - adta hírül Mihályi Zoltán. Nagy segítséget nyújtott az adatgyűjtésben a polgárőrök munkája is. A keresésnek végül meglett az eredménye, ugyanis késő éjszakára fény derült a tá­madó személyére, el is kapták az elkövetőt, akit őrizetbe vettek, és hajnalra már a fogdába vitték. ■ Készülnek a táncosok a jubileumra évforduló Megalakulásának huszadik évfordulójára emléke­zik ebben az évben Jászfényszar- un az Iglice Néptáncegyüttes. A kerek évforduló emlékezetessé tételére, méltó módon egy gála­műsorral készül a csoport, ame­lyet április 26-án délután tarta­nak a Petőfi Művelődési Házban. A bemutatón ez alkalommal nem csak a csoport jelenlegi tagjai mutatják be tudásukat, de visszatérnek az alapító tagok is a fényszarui színpadra, hogy is­mét közösen perdüljenek táncra. A talpalávalót a Zagyvabanda húzza a fiataloknak. ■ B. CS. Megelőzés. A Jászberényi Rendőrkapitányság Megelőzési és Tanácsadási Konferenciája baleset-megelőzési állomásának folytatásaként pénteken délután az egyik jászberényi hipermarket parkolójában bűn- és baleset-megelőzési rendezvényt szervezett. A látogatókat a rendőrkapitányság szakemberei közleke­désbiztonsági és bűnmegelőzési tanácsokkal látták el. Lehetőség nyílt az ittasságot szimuláló szemüveg kipróbálására, kerékpáros és gépjárművezetői KRESZ-tesztek kitöltésére és azok kiértékelésére. A fotónkon látható Forgács Andrea és Orosz Tibor is értékes információkkal szolgait az érdeklődőknek. Átalakult a tagdíjrendszer helyben Nem lesz külön alap, esetenként döntenek a támogatásról Bevételarányossá tették a Jászsági Önkormányzatok Szövetsége (JÖSZ) tagdíj- fizetési rendszerét a térség önkormányzatai, de nem hozták létre a korábban tervezett, a pénzügyi prob­lémával küzdő jászsági településeket megsegítő úgynevezett szolidaritási alapot. f Banka Csaba Két évvel ezelőtt határozott arról nagy többségben a JÖSZ, hogy létrehozza azt a szolida­ritási alapot, amelynek felada­ta lett volna a fizetési problé­mával küzdő kistérségi tele- j pülések ideiglenes kisegítése. Az alapötlet szerint a pénz­ügyi gondban lévő önkor­mányzatoknak kamatmentes kölcsönt nyújtottak volna az alap forrásaiból, amiből a leg­sürgősebb számláikat ki fizet­hették volna az érintett hely­hatóságok. Más esetben pedig a fejlesztésekhez szükséges önrész fedezetét teremthették volna elő a pénzügyi keretből. A szolidaritási alapot a jász önkormányzatok helyi ipar­űzési adó bevételei alapján töltötték volna fel.- Akkoriban már zajlott az adósságrendezési eljárás Jász­telken, és több olyan telepü­lés is volt, amelynek komoly adósságállománya halmozó­dott fel - mondta Eszes Béla a JÖSZ elnöke az előzmények­ről. -(Szerettük volna elkerül­ni, hogy több településen is hasonló probléma alakuljon ki, ugyanakkor a helyzet tér­ségi szintű megoldására már nem került sor. A múlt év elején még nem AZ ÖNKORMÁNYZATI Szövetség évről évre a legnagyobb támo­gatási összeget a Jász Világ- találkozó megszervezésére utalja a rendezvénynek helyet adó település számára. Ez le is fedi a beszedett éves tagdíj jelentős részét, hiszen félmillió forintot adnak a találkozó szervezésére - tudtuk meg Eszes Bélától. Mindezek mel­lett célként fogalmazódott meg, hogy a jász történelem mind teljesebb megismerését látták pontosan az önkor­mányzatok, hogy a közigazga­tási rendszer átalakításával, illetve a helyi fenntartói fel­adatok, a települési költségve­tések milyen szinten változ­nak meg. - Az állami adósság­konszolidációt követően pedig lényegében okafogyottá vált a szolidaritási alap létrehozása - jegyezte meg az elnök. A napokban átalakították a szövetség tagdíjfizetési rend­szerét, amelyben megjelent a települések bevételeihez igazodó tagdíj-megállapítás. Jászágón tartotta legutóbbi szolgáló célok megvalósításá­ra is szeretnének anyagiakat áldozni, valamint tovább erő­sítenék a térségben élők ön­azonosság-tudatát. A JÖSZ rendelkezésére áll az évekkel ezelőtt még a szövetség égisze alatt felépített, majd később eladott hűtőházból még ren­delkezésre álló nyolcmillió fo­rintos tőke is. Minden rendel­kezésre álló eszköz felhaszná­lásáról a szövetség tanácsá­nak kell határozatot hoznia. ülését a szövetség polgármes­terekből álló tanácsa, ame­lyen egyebek mellett döntést hoztak a tagdíjfizetés új sza­bályairól.- Továbbra is megmaradt egyfajta alapdíjként, hogy minden településen lakó után öt forintot fizet az adott önkor­mányzat - tájékoztatott Eszes Béla. - Az összeget azonban kiegészíti 2014-től, hogy min­den településnek be kell fi­zetnie az egy főre jutó helyi iparűzési adónak megfelelő összeget. Ez a legkisebb tele­pülések négy-öt ezer forintos összegétől kezdve eléri a 270 ezer forintos értéket is. Az elnöktől megtudhattuk, hogy a kétféle úton kiszámí­tott tagdíjakból összességé­ben az önkormányzatok éven­te mintegy egymillió forintos összeget fizetnek be a közös kasszába. A települések úgy határoztak, hogy ennél na­gyobb összegű befizetéseket nem kívánnak utalni a szö­vetséghez. Amennyiben fel­merül olyan cél, olyan feladat, amelyhez a közös hozzájáru­lásra is szükség van, akkor azokról egyedi eljárásban és döntéshozatallal határoznak. Nem tudni, lesz-e pénz a folytatásra jánoshidán megkezdte mű­ködését az önkormányzat ál­tal, a közmunkaprogram ke­retében létrehozott malom­ban a második hengerszék is. Egyelőre azonban nem tudni, hogy az április végén lejáró támogatási időszakot követően lehetőség lesz-e arra, hogy a malmot tovább működtessék. A település ugyan pályázott a program folytatására, a beadott anyag elbírálásának eredményéről azonban még nem kaptak értesítést. Ennek hiányában pedig nem tudják, hogy má­justól finanszírozni tudják-e a programot. A malom egye­lőre még nem tudott annyit termelni, hogy önfenntartó­vá váljon. Meghosszabbították az igénylés lehetőségét korábban beszámoltunk már róla, hogy Jászfénysza- ru önkormányzata fásítási programot hirdetett meg ebben az évben. Rendkívül népszerűvé vált a program a helybeliek körében. Szám­talan igénylés érkezett be a polgármesteri hivatalhoz. Az időjárási körülmények alakulása miatt azonban idén tavasszal már nincs lehetőség arra, hogy a lakos­ság kihelyezze a növényeket az utcákra, a kertészetek már nem adnak szabad­gyökerű fákat a következő ültetési időszakig, tehát idén őszig. Ennek megfelelően a faigénylés lehetőségét június 30-ig meghosszabbította a település. A jó választáshoz figyelni is kell A JÁSZBERÉNYI Fogódzkodó Egyesület várja az érdeklő­dőket következő program­jára, április 26-án délelőtt a városi könyvtár gyermek­foglalkoztató termében. Az összejövetel témája ez alkalommal az egészséges étrendhez kapcsolódó vásár­lási szokásaink lesznek. Je­lesül, hogy mire figyeljünk vásárláskor, mit nézzünk meg a terméken a jó válasz­táshoz. A téma megbeszé­léséhez segítségül hívják Tóthné Gyulavári Mónika dietetikust. Elsősorban térségi kulturális célokat támogatnak Kiemelkedő eredménnyel térhettek haza verseny Fizikai és szellemi erőpróbát egyaránt jelentett a megméretés Esküvel erősítették meg az elkötelezettségüket A X. Rendészeti Tanulmányi Verseny csapatversenyét nem­régiben rendezték meg 56 csa­pat részvételével Gyulán. A Lis- ka József Katolikus Középiskola csapata első helyezést ért el az országos megméretésen. A csa­pat tagjai a 12/D közbiztonsági gimnáziumi osztálynak a tanu­lói voltak. A csapatverseny mel­lett idén Német András révén megnyerték az egyéni versenyt is. A felkészülésben a diákok segítségére voltak a Jászberé­nyi Katasztrófavédelmi Kiren­deltség dolgozói, Bárczi Tamás a lövészet, Kisjuhász Andrea az angol nyelv, Csókási Zsolt a fi­zikai felkészítés, Pólyáné Bállá Julianna és Nagy Gábor rendőr A győztes csapat és felkészítőik (balról) Czakó Norbert, Nagy László, Pólyáné Bállá Julianna, Csókási Zsolt, Kovács Dániel és Németh András alezredes pedig a belügyi ren­dészeti ismeretek mind jobb megismerésében segédkezett. A verseny háromnapos fi­zikai és szellemi erőpróbát je­lentett a részt vevő csapatok minden tagjától. Az ország minden szegletéből érkeztek diákok - derült ki S. Tóth Ani­kó, megyei katasztrófavédelmi szóvivő tájékoztatójából. Az el­ső helyezést elért jászberényi csapat diákjai és felkészítőjük Magyarország belügyminiszte­re, Pintér Sándornak, a verseny fővédnökének tárgyjutalmát vehették át, a győztesek mellett azonban minden csapat kapott elismerést, tárgyjutalmat vagy különdíjat. ■ ELŐKÉSZÜLET Komolyan gon­dolják Jászapátin az idei Jász Világtalálkozó szervezését. Er­ről tanúskodik a megválasztott jászkapitány, Borbás Ferenc hír­adása. - Mivel komolyan gondol­juk, hogy a világtalálkozón az önkénteseknek nagy szerepet szánunk, így kérjük mindenki elkötelezett munkáját - fogal­mazott a kapitány. - Azt kérjük, hogy esküvel fogadva álljon a rendezvény szolgálatában. A napokban meg is tartották ünnepélyes külsőségek között, a jászkapitányok figyelő tekin­tetétől övezve az első eskütételt. A szervezőbizottság elnöke el­mondta, hogy az elkövetkező időszakban még számos hason­ló eskütételt tartanak majd a vá­rosban. Gubicz András emeritus jász­kapitány a kezdeményezésről elmondta: jászkisériként na­gyon örül annak, hogy ilyen ko­molyan gondolja a jászapátiak közössége a találkozó előkészí­tését, és gratulált ahhoz, hogy egy, a hagyományokra épülő világtalálkozót szeretnének ren­dezni a város lakói.- Gubicz Bandi bátyám még látta Jászapátin azt a jász büsz­keséget áz 50-es években, ami­kor az éjféli misén az idős pa­raszt emberek hímzett subában jelentek meg Jászapáti nagy­templomában - jegyezte meg Borbás Ferenc. ■ I i I

Next

/
Oldalképek
Tartalom