Új Néplap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-19 / 92. szám
Donyecknek nem kell Genf válság Ismét nő az elégedetlen kijeviek tábora Halálfejet festettek Kijevben az orosz Szberbank egyik épületére, a járdán pedig piros festék jelképezi a vércsíkot HÍRSÁV VM: garantált a magyar termőföld védelme továbbra is garantált a magyar termőföld védelme, mert az országgyűlés által elfogadott mező- és erdőgazdálkodási földek forgalmáról szóló törvény életbe lép - jelentette ki Simon Attila István, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkára pénteken. ■ MTI Több száz taxiengedélyt vonattak vissza az új taxirendelet tavaly szeptemberi életbe lépése óta több száz taxi- és droszthasz- nálati engedélyt vonatott visz- sza a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szabálysértések miatt. A BKK közölte: 364-szer kezdeményezték a hatóságoknál taxiengedély visszavonását, mert az ellenőrzött taxinak nem volt érvényes droszthasználati engedélye. A próbautazások során 585 esetben fordult elő olyan mértékű árdrágítás, a taxaméter külső befolyásolása, hamisszáhila-adás, illetve a viteldíjmérő óra használata nélküli szolgáltatásvégzés, amelynek következtében a taxiállomás-használati engé: délyt azonnali hatállyal felt/ mondta a BKK. ■ MTI Szerbia nem kap kártérítést a NATO-tól Szerbiának semmi esélye arra, hogy kártérítést kapjon a NATO-tól az 1999-es bombázás miatt annak ellenére, hogy a katonai tömb elismerte, a támadást nem hagyta jóvá az ENSZ Biztonsági Tanácsa - írta a Danas című napilap pénteken. A szerb közvéleménybe azt követően került be a kártérítés témája, hogy a múlt héten a NATO az ukrán válsággal kapcsolatos dokumentumában azt írta, Jugoszlávia 1999-es bombázása összhangban volt a nemzetközi joggal, de azt nem hagyta jóvá az ENSZ BT. ■ MTI Hiába állapodtak meg Genf- ben a diplomaták az ukrajnai válságkezelés első lépéseiről, az ország keleti területein a szakadárok pénteken is folytatták akcióikat. Egy orosz újság szerint a megbuktatott ukrán elnök hamarosan hazatér. , AS-összeállítás Donyeckben pénteken feladták a leckét a diplomatáknak. Géniben egy nappal korábban még arról állapodott meg az amerikai, az európai uniós, az ukrán és az orosz külügyminiszter, hogy az ukrajnai válság enyhítésére azonnal le kell fegyverezni a szakadár csoportokat, illetve ki kell üríteni az elfoglalt kormányépületeket. Donyeckben az oroszbarát fegyveresek erre nem voltak hajlandóak. Kijevnek azt üzenték, hogy a végsőkig kitartanak, Moszkvától pedig sokadszor azt kérték, segítse őket helyi népszavazás kiírásában, és ha ennek lebonyolításához fegyveres erő kell, akkor azt is biztosítsa. Pont úgy, ahogy azt a Kreml a Krím-félszigeten tette, és ahogy azt a sok cáfolat után Vlagyimir Putyin elnök egy élő televíziós adásban elismerte. Mindez azt jelenti, hogy Ukrajna keleti és déli részén tovább tart a patthelyzet. Ukrán katonák átállnak az oroszbárátok oldalára, szakadárok kikiáltják a függetlenséget, az ukrán hadsereg (nem kapitulált) egységei pedig tétlenül nézik az akciókat, miközben az ukrán rendőrség szinte már nincs is jelen a körzetben. Az ukrán fővárosban is újabb forrongásra számítanak, civilek naponta gyülekeznek a „forradalmi” Majdanon, szélsőségesek rövid távon enyhítheti valamelyest a feszültséget az ukrajnai válságról létrejött genfi egyezség, ám tartós siker nem várható - vélekedtek helyzetértékelésükben londoni stratégiai elemzők. az eurasia Group nevű globális politikai-gazdasági kockázatelemző csoport szakértőinek tanulmánya pedig orosz érdekeltségű intézmények, bankok előtt demonstrálnak. Megfigyelők szerint nő azoknak a tábora, akik nem értenek egyet az ideiglenes hatalom intézkedéseivel. Kijevben és Nyugat-Ukrajnában sokan nem értik, miért akar azúj kormány autonómia engedményeket adni a szakadároknaH,$s az sem világos, hogy mit takarhat a hatalom decentralizációjára tett utalás. Attól is tartanak, hogy a tegnap meghirdetett, új alkotmány előkészítése vajon milyen érdekeknek akar megfelelni. Jelen helyzetben az is különös, hogy a korábbi ellenzék vezetői miért nem foglalnak vilászerínta legfőbb akadályok között lesz az illegális milíciák lefegyverzése. Moszkva várhatóan követelni fogja, hogy a kijevi kormány szerelje le az ukrán nacionalista félkatonai szervezeteket - különösen a Jobboldali Szektort -, amelyek eddig is figyelmen kívül hagyták Kijev felszólításait. gosan állást az ország megbonthatatlan egysége mellett. Pedig javában tart a jelképesen május 25-re (az európai parlamenti választások napjára) kitűzött elnökválasztás kampánya, azonban sem a börtönből szabadult Julija Timosenko, sem mások nem fogalmaznak meg éles kritikát a moszkvai politikával szemben. A helyiek egyik nagy reménysége, az UDAR párt vezetője, Vitalij Klicsko már korábban visszalépett a jelöltségtől, és azóta szinte súlytalan a szereplése. Összesen 23 elnökjelöltet vettek nyilvántartásba, egy részük személyes biztonságára napi 24 órában vigyáznak a kormány utasítására. Az ukránok többségét Moszkvából most azzal idegesítik, hogy visszatérhet a megbuktatott elnök, Viktor Janukovics. Erről számolt be legalábbis a jól értesült Nyezaviszimaja Ga- zeta, cikkében emlékeztetve rá, hogy Putyin határozottan kiállt az elnök mellett, és közölte, hogy a jelenlegi kijevi vezetést nem tartja legitimnek. A cikk szerint az ukrán hadsereg továbbra is Janukovics-párti, és a parancsára vár. Május 6-ra hívta össze gz új pariamentet Ader János országgyűlés Május 6-ára hívja össze az Országgyűlés alakuló ülését Áder János köztársasági elnök - közölte tegnap a Köztársasági Elnöki Hivatal. Ilyen korán utoljára 1990-ben kezdődött meg a választás utáni ülésezés, akkor május 2-án kezdte meg munkáját az Országgyűlés. 2010-ben, amikor még kétfordulós választások voltak, május 14-én volt az első ülés. Legkésőbb 1994-ben, június 28-án ült először össze a T. Ház. Az államfő alkotmányos kötelezettségeivel összhangban, az alaptörvény vonatkozó rendelkezései alapján és az országgyűlési választások hivatalos végeredményének várható kihirdetésére figyelemmel döntött az időpontról. Az április 6-i voksolásoknak ugyanis egyelőre még nem hivatalos végeredménye van, miután még mód van jogorvoslatokra. A Nemzeti Választási Bizottságnak az országos listás szavazás eredményéről kiállított szavazóköri jegyzőkönyvek, a levélben szavazás eredményét megállapító jegyzőkönyv, valamint a választás egyéni választókerületi eredményéről kiállított jegyzőkönyvek alapján, legkésőbb a szavazást követő 19. napon kell megállapítania a választás országos listás eredményét. Az Országgyűlés alakuló ülését az államfő hívja össze a választást követő 30 napon belüli időpontra. A parlament megbízatása az alakuló üléssel kezdődik, és a következő Országgyűlés megalakulásáig tart. Az államfő az alakuló ülésen tesz javaslatot a miniszterelnök személyére, akinek megválasztásához a képviselők több mint felének a szavazata szükséges. Az új kormány várhatóan május végéig alakul meg. Egyes értesülések szerint a már április 7-én megkezdett kabinetalakítási tárgyalások megszakadtak, miyel Orbán Viktor egyhetes szabadságra ment. ■ É. S. Nem számítanak jóra a londoni elemzők Vita Márquez temetéséről GYÁSZ A kolumbiai elnök kész Mexikóba utazni Ferenc pápa a keresztúton KINEVEZÉS Kopt pap lett a második személyi titkár Kolumbiában háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el a csütörtökön elhunyt Gabriel García Márquez emlékére. A temetésre viszont egyáltalán nem biztos, hogy Kolumbiában kerül sor. A világhírű, Nobel-dí- jas író választott hazájában, Mexikóban, ahol 87 évesen a halál érte, hivatlosan is bejelentették, hogy Márquez ham- vasztás utáni búcsúztatását hétfőn tartják. Az író negyven évet élt Mexikóban, igaz több évet dolgozott Kolumbiában, Kubában és Spanyolországban is. Az utóbbi hónapokban súlyos tüdőgyulladással kezelték. A hírre az író Kolumbiában élő családtagjai azonnal tiltakoztak. Egyik húga szinte követelte, hogy hozzák haza testvére földi maradványait, és a szülőföldön temessék el. Aida García Márquez szerint a család a hamvasztáshoz sem járul hozzá, s ha ez mégis megtörténik, jogi úton keresik majd az , igazukat. A vitába a kolumbiai kormány nem avatkozott bele, de közölték, hogy elnöki repülőgépet biztosítanának a koporsó hazahozatalára. Ha Mexikóban temetnék el Márqeuzt, a szertartáson a kolumbiai államfő is részt venne. Márquez leghíresebb regénye a Száz év magány, rengeteg kiadást élt meg, összesen 50 millió példányban nyomtatták ki. ■ AS Jézus Krisztus keresztre feszítésére emlékeztek nagypénteken. Jeruszálem belvárosát már délelőtt zarándokok tömege lepte el. Több ezren imádkoztak a Via Dolorosá'n, a szenvedés útján. A tizennégy stációt Rómában is végjárták a hívek, az utolsó stációnál Ferenc pápa vitte a keresztet. A pápa a húsvéti ünnepel alkalmával szokatlan lépésre szánta el magát. Yoannis Lahzi Gaid kopt papot nevezte ki második személyi titkárának, noha korábban ezt a tisztséget mindig római katolikus pap töltötte be. Az új személyi titkár kinevezésére azért volt szükség, mert a korábbi, első számú személyi titkárát - aki még XVI. Benedek idején kezdte meg szolgálatát -, Alfred Xuerebet a közelmúltban alapított vatikáni Gazdasági Titkárság prelátus főtitkárává nevezte ki az egyházfő. Lahzi Gaid a Vatikáni Államtitkárságon dolgozik, eddigi feladatai között szerepelt, hogy a heti általános kihallgatásokon felolvasta a pápa szavainak összefoglalóját arabul. A kopt pap új szerepkörében Fabian Pedacchióval fog dolgozni, azzal az argentin pappal, aki előlép első számú személyi titkárrá. Ferenc pápa másként tekint erre a feladatkörre, mint elődei: nem engedi például titkárainak, hogy beosz- szák napirendjét. «MTI Ö H U. Gábriel García Márquez Ferenc pápa » I A