Új Néplap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-19 / 92. szám

2014., ÁPRILIS 19., SZOMBAT 3 JEGYZET BÉKÉSI BRIGITTA Versbe foglalt kérések el kell kezdenem nekem is lassacskán locsolóverseket tanulni! - húzta ki magát barátnőm kislánya a mi­nap, amikor meghallotta, hogy a húsvéti teendőkről beszélgettünk. Igen, nem félreírás, valóban egy le­ányzó száját hagyta el ez a mondat. A kislány ugyanis egyetlen évben sem hagyja ki a locsolkodást és apuká­jával, bátyjával együtt járja sorra a barátokat, ismerő­söket, miközben persze őt is meglocsolják. Minden­nek egyetlen prózai oka van: megirigyelte, hogy testvére oly sok pénzt gyűjt húsvétkor. mert míg korábban a locso­lásért cserébe hímes, piros, de legalább is festett tojás járt a fiúknak, az elmúlt években ilyennel legfeljebb a nagyszülőknél vagy kéz­műves foglalkozásokon találkozhatnak. Ehelyett a minimum elvárás a csoki­tojás, abból is a jó minő-, ségű és persze némi zseb­pénz. Akadnak, akik már előre elhatározzák, hogy mire költik a locsolásért cserébe kapott pénzüket. Ám míg évekkel ezelőtt leg­feljebb egy-egy apró játék megvásárlása volt a cél, ma már telefon, óra és egyéb drága holmik szerepelnek a húsvéti listán. persze ezzel párhuzamo­san külön műfajjá fejlődött a locsolkodáshoz párosuló rövid versikék elmondása is. A „Zöld erdőben” ma már nem divat járni, és az újabb változatokban, a pajzán sorok mellett egyre gyakrabban fordulnak elő az anyagiakra utaló sorok is. Mindez nem is prob­léma, ahogyan mondják: haladni kell a korral. Ám a Ti mennyit gyűjtöttek össze? kérdések mellett a locsolkodók ne feledjék a következőt: a pénz hasznos lehet, de a szeretet, mellyel a tojásokat festették készí­tőik régen is, most is, jóval többet ér. MEGYEI TÜKÖR Segítenek a nyaralás megtervezésében idegenforgalom Sok érdeklődőt vonz az Utazás Kiállítás és Vásár Szolnokon Tegnap vették át a megbízólevelüket A VÁLASZTÓKERÜLET válasz­tási bizottságának elnökétől, dr. Pataky Tibortól a török­szentmiklósi városházán vette át megbízólevelét tegnap Boldog István. A politikus a Fidesz-KDNP jelöltjeként a voksok több mint 42 százalé­kát kapta, amivel megyénk 4. számú egyéni választó- kerületének országgyűlési képviselője lett. Ugyancsak átvette megbízólevelét Pócs János is, aki a Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei 2. számú választókerület megválasztott képviselője lett. Ő a jászberé­nyi városháza dísztermében péntek délután vette át a do­kumentumot. ■ RÁ-BCS Ezekben a hetekben már na­gyon sokan tervezgetik a nyári utazásokat, nyaralásokat. Eh­hez nyújt segítséget a pénteken és szombaton zajló szolnoki uta­zás kiállítás, melyen több tucat­nyi kiállító várja az érdeklődő­ket. A hagyományos turisztikai rendezvény kiemelt aktív úti célja az Észak-magyarországi és a Tisza-tavi régió lesz, illetve külföldi vendégek - a Vajdaság, illetve finn és észt testvérme­gyék - is bemutatkoznak. A turisztikai vásáron - mely­nek az Aba-Novák Kulturális Központ ad otthont - a kiemelt régiókat Miskolc, Eger és tér­sége, a Zemplén Kalandpark, Tokaj-Zemplén térsége és Gyön­gyös-Mátra térsége, illetve a poroszlói Tisza-tavi Ökocent­rum és Kisköre képviseli. Emellett az Észak-Alföld és a Dél-Alföld is várja az érdek­lődőket. A balatoni nyaralást tervezők is hatékony segítsé­get kaphatnak, hiszen például Zamárdi és Balatonfenyves is jelen van a vásáron. A két­napos rendezvénysorozatot számos szabadtéri program színesíti a Hild téren, a gye­rekeknek különösen színes a kínálat. A színpadon számos „ fellépő váltja egymást, a kiál- § lítás hangja pedig idén is Co- | zombolis Leonidász Péter, aki f szintén többször is fellép a két I nap folyamán. ■ SZ. ZS. Sok érdekes program várta a rendezvény látogatóit A vasat akarta eladni, amikor tetten érték EGY ÁLLAMPOLGÁR észlelte, amint egy férfi szerdán 11 óra 45 perc körüli időben Török- szentmiklóson, a „bakterház” mellett lévő régi kerítés be­tonoszlopairól vasanyagokat tört le és azokat a szomszédos színesfém átvevő telephelyre vitte. Azonnal bejelentést tett a rendőrségre. Az egyenruhá­sok a helyszínen tetten értek egy törökszentmiklósi lakost, aki éppen az eltulajdonított 14 kiló vasat akarta értékesí­teni. A rendőrök a 23 eszten­dős férfit elfogták és előállí­tották a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók lopás vétség el­követésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, s őrizetbe vették, adta hírül a rendőrség. ■ Díjakat, elismeréseket is átadtak a megyei polgárőr szövetség a napokban tartotta meg éves beszámolóját és küldött-köz­gyűlését. Ezen díjak és el­ismerések átadására is sor került. „A Polgárőrmozgalom kiemelkedő támogatója” név­vel fémjelzett plakettet és oklevelet Farkas József rendőr ezredes, a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Rendőr-főkapi­tányság vezetője vehette át, míg a Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozatát Busi László rendőr alezredesnek, a Tiszai Vízrendészeti Rendőrkapi­tányság vezetőjének adták át, közölte a rendőrség. ■ Különleges program. A megyei baleset-megelőzési bizottság Szolnok egyik nagyáruházában a közelgő húsvét alkalmából az ittas vezetés veszélyeire hívta fel a figyelmet tegnap. Képünkön épp az úgynevezett részegszemüveget próbálják az érdeklődők. Fegyvereket loptak Tiszabon elfogás A rendőrök egy óra alatt megtalálták a tolvajokat Rendőrségi szirénák zaja törte meg Tiszabő csendjét csütörtök délután. Nagy volt a tét, hiszen ismeretle­nek az egyik vadász házá­ból éles fegyvereket loptak el a hozzájuk tartozó lő­szerekkel együtt. A feszült pillanatokról helybéliek számoltak be lapunknak. Munkatársunktól- Megmondom magának, nem tudom még, hogy kik voltak azok, akik betörtek hozzánk és elvitték a fegyvereimet - mond­ta el helyszíni tudósítónknak Czakó Kálmán, aki korábban a helyi körzeti megbízott volt, és 1981 óta vadászik. - El sem tudom képzelni, hogy mit akar­hattak a puskákkal. Szétverték a fegyverszekrényt valamivel, majd magukkal vitték a két golyós puskát, és egy sörétest. A lőszeresszekrényt is ellop­ták, azt később a Tiszából ha­lászták ki. Most hozták vissza a rendőrök a puskákat, meg a szétáztatott lőszereket. Egyelő­re használhatatlanná váltak - mondta keserűen. Czakó Kálmán hozzátette, zaklatott az eset miatt, és feltet­te azt a kérdést is, vajon mi tör­tént volna akkor, ha hazaérkez­nek abban az időben, amikor a betörők már megkaparintották a fegyvereket és a lőszereket?- Nagy volt itt a felbolydu­lás - emlékezett vissza egy ti- szabó'i asszony. - Futótűzként terjed a hír, hogy a régi körzeti megbízottól fegyvereket lop­tak. De annyi volt itt a rendőr, tudtuk, hogy ezt nem hagyják annyiban, kézre kerítik az el­követőket. Akik végül meg is lettek - tette hozzá.- Csütörtökön délután, három óra előtt érkezett a bejelentés a rendőrség ügyeletére, misze­A polgárőrök is segítettek a felderítésben az elfogásuk körülményeiről a nyomozást segítő polgárőrség vezetője mesélt lapunknak.- A tiszabői őrsparancsnok hí­vottfel bennünket a betörést kö­vetően és kérte a segítségünket- mondta el kérdésünkre Meny­hárt László, a helyi egyesület vezetője, aki hozzátette, a csa­pat éppen együtt volt, hiszen egy katasztrófavédelmi gyakor­latról tartottak hazafelé. - Hét fővel vonultunk ki a helyszínre, ahol elsősorban a terület lezá­rásában és biztosításában segí­tettünk a rendőrségnek. Ezt kö­vetően mi is bekapcsolódtunk az adatgyűjtésbe, aminek ered­ményeképpen sikerült a két el­követő nyomára jutnunk. A he­lyi polgárőrök segítettek az el­rejtett bizonyítékok felderítésé­ben, illetve az Életjel Mentőcso­portnak a Tiszába rejtett lősze- res lemezkazetta kiemelésénél - mondta Menyhárt László. Örülünk annak, hogy hely és személyismeretünknek köszön­hetően egy órán belül sikerült elfogni a gyanúsítottakat. rint Tiszabőn, az egyik családi házból fegyvereket loptak el is­meretlenek - mondta el lapunk­nak Szabó Zita, a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Rend­őr-főkapitányság sajtószóvivője. - A rendelkezésre álló adatok szerint az elkövetők behatoltak az épületbe és az ott lévő zárt lemezszekrényt egy baltával szétverték. Ezt követően az ab­ban található három puskát, va­lamint a lőszereket tartalmazó lemezkazettát magukkal vitték. A tulajdonos hazaérkezve azon­nal értesítette a rendőrséget - mondta Szabó Zita. Az adatgyűjtést követően a rendőrök egy óra leforgása alatt eljutottak két férfihoz, illetve két fiatalkorú társukhoz, akik alaposan gyanúsíthatóak a bűncselekmény elkövetésével. A rendőrség elfogta a férfiakat, majd kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. A szóvivő hozzátette: a fegyverek és lő­szerek előkerültek, a gyanúsí­tottak ellen visszaélés fegyver­rel és lőszerrel bűncselekmény miatt indult eljárás. HÍREK Önkéntes tűzoltókat toboroznak Szászberken lánglovagok Önkéntes Tűzoltó •Egyesületet alapítanak Szász­berken. A tagtoborzás teljes erőbedobással folyik, az alap­szabály is készül. Az ötletgazda a helyi polgárőr egyesület elnöke, Fábián Attila, aki az életben is a tűz­oltó foglalkozást űzi. Elmondta, az egyesületet egyelőre hagyo­mányőrző jelleggel szeretnék működtetni, kihasználva a pályázati lehetőségeket, mely- lyel eszközökre, működtetésre, képzésre is tudnának pénzt szerezni. Egykor tűzoltó szer­tár is volt a településen, így ta­lálhatók a faluban régi tűzoltó kellékek, melyek már inkább számítanak régiségnek, mint használati eszköznek. Ezek mellé reményeik szerint továb­bi eszközöket - köztük egy tűzoltó szekeret - is sike­rül beszerezni. A leendő egye­sület iránt pár nap után is nagy az érdeklődés, legalább tíz fő - köztük Alapi József polgármester - máris je­lezte csatlakozási szándékát. Fábián Attila számít négy helyi tűzoltó kollégájára is, ezen kí­vül egy ifjúsági csapat létreho­zását is tervezi, a fiatalok képvi­selhetnék a falut a katasztrófa- védelmi versenyeken. ■ K. B. ■ Egy ifjúsági csapat létrehozását is tervezik. i í

Next

/
Oldalképek
Tartalom