Új Néplap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-11 / 85. szám
HIRDETÉSI KOKTÉL 2014. ÁPRILIS 11., PÉNTEK HIRDETÉS TERRE SOUTH EAST EUROPE T«ft!«uvLcional Copc- jo w Prcgramm« i :«4.r4w >» Ifit EUROPEAN UN ON Az Európai Unió a megújuló és alternatív energiaforrások lehetséges alkalmazására, illetve felhasználására TERRE (Territory, Energy, Employment) címmel pályázatot írt ki, amelyen Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata további 8 ország 12 településé- ' vei együtt összesen 2 185 630,00 euró összeget nyert el. Apályázat kétéves időtartamú. A programban részt vevő országok képviselői szoros együttműködésben végzik a munkát szemináriumok, konferenciák keretében. Szolnokon 2014. március 20-21. között került sor a nemzetközi találkozóra és szakmai szemináriumra. A találkozót megelőzően 2013. év során tanulmány készült Szolnok és térsége megújuló energiaforrásairól és azok lehetséges hasznosítási lehetőségeiről. A nemzetközi találkozó során a projekt helyi szakmai stábja bemutatta ezt a tanulmányt a nemzetközi projekttagoknak, melyet szakmai szeminárium és bizottsági ülés zárt. Az elkészült tanulmányból kiderül, hogy Szolnokon, mint legtöbb magyarországi városban, távfűtéses vezetéken történik a hőenergia-szolgáltatás, melyet legtöbb esetben a fosszilis tüzelőanyagok (bányá- j szott szén, kén és egyéb szénhidrogének) elégetésével nyernek, ezzel erősítve az üvegházhatást és a globális felmelegedést. Az elmúlt években jelentős mértékben nőtt a földgáz piaci ára, mely a lakosok, családok rezsiköltségeinek növekedéséhez vezetett. Ezen okok miatt fokozódik a távfűtés energetikai jelentősége és az alternatív energiaforrások alkalmazásának figyelembevétele. Szolnok város és térsége, földrajzi és mezőgazdasági adottságait tekintve a „Zöld távfűtés” rendszerét elsősorban afásszárú biomassza felhasználásával lehet megoldani. Szolnokon a „Zöld távfűtés” technológia bevezetésével megszűnne a földgázfüggőség, csökkenne a káros anyagok kibocsátása, kör- nyezetbarátabbá, hatékonyabbá és gazdaságosabbá válna a távfűtés biztosítása. A TERRE Szolnok projekt nemzetközi találkozója és szakmai szemináriuma keretén belül a térséget érintő alternatív energiaforrások használatát, elsősorban a fásszárú biomassza felhasználási lehetőségeit és a „Zöld távfűtés” technológiájának népszerűsítését tűzte célul. Bővebb információ a projektről: www.terreszolnok.hu weboldalon talál. HIRDETÉS Hacid :óljon! M ■ További híreket a SZÓLJON-liai hirportálon olvashatnak. Legyen jó minőségű a sonka! húsvét A fogyasztóvédők tudatos vásárlásra biztatják a vevőket tányérunkra. Képünk illusztráció. Közeledik a húsvét, a legjelentősebb egyházi ünnep. Ehhez méltóan ezen az ünnepen az asztalok is bőségesen megrakot- tak, számos jellemző húsvéti étel .van. A sonka, a tojás nem maradhat el az ünnepi napokon, ahogy a csokoládé is kedvelt ilyenkor. Nem mindegy, milyen minőségű ételeket teszünk az asztalunkra. A Magyar Élelmiszerkönyv a sonka termékcsoportot három alcsoportra osztja, amelyek közül az elsőbe és a másodikba - a nyers, illetve a hőkezelt sonkák közé - tartozik a húsvétkor fogyasztott sonkák többsége. Nincs olyan szakember, aki belelát a sonkába, kóstolásra pedig sajnos nincs lehetőség, ezért a sonkakiválasztásnál a fogyasztó számára a legfőbb támpontot az árucímke jelenti, amely nemcsak a termék tulajdonságairól, hanem a felhasználás módjáról is eligazítást kell, hogy adjon. A sonkák címkéjének utalnia kell az állatra (kivéve a sertést), utalnia kell a testtájra (pl. comb vagy lapocka) is. Ezenkívül tartalmaznia kell az előkészítés módját (darabolt vagy kötözött), fel kell tüntetni a hőkezelés módját (nyers vagy főtt), a pácolás és a füstölés módját, nyers sonkák esetén azt, hogy a termék nyersen és/vagy főzve, illetve sütve fogyasztható. Ha a címke hiányzik, mondjunk le a vásárlásról! És mi a helyzet az elengedhetetlen főtt tojással? 2012-ben lépett hatályba az a rendelet, mely szerint a tojások darabára mellett fel kell tüntetni a tojás kilónkénti árát is. Az árak összehasonlítása szempontjából erre is érdemes odafigyelnünk. Érdemes olyan kereskedőnél vásárolnunk, akiben megbízunk, ismerjük a termékeit, és elégedettek vagyunk vele. És természetesen nem feledkezhetünk meg a csokoládéról, a húsvéti tojásokról, nyuszikról és számtalan csokifiguráról. Jó tudni, hogy nem minden csokoládé, ami annak látszik, vagy Sok mindeneifmúlik, hogy mi kerül amit annak neveznek. Sajnos a termékfeliratok lehetnek megtévesztőek. A Nemzeti Fo- gyaztóvédelmi Hatóság szakemberei már az ünnepek előtti ellenőrzéseik során igyekeznek kiszűrni a megtévesztő jelöléseket, de nem árt tudni, hogy mit figyeljünk. Csokoládé (étcsokoládé) esetén legalább 35 százalék összes kakaó-szárazanyagot kell tartalmaznia, ebből legalább 18 százalék a kakaóvaj és legalább 14 százalék a zsírmentes kakaó-szárazanyag. Tejcsokoládénál legalább 25 százaléknyi összes kakaó-szárazanyagot kell tartalmaznia. Jó, ha figyelünk vásárlásokkor, de szerencsére van, aki segít nekünk ebben. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az idei évben is fokozott figyelmet fordít arra, hogy a húsvéti ünnepeket mega nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szakemberei természetesen fokozott figyelmet fordítanak az ellenőrzések során arra is, hogy az üzletben esetleg van- nak-e értékesítésre kihelyezve lejárt minőségmegőrzési idejű termékek. Amennyiben a felügyelőségek ellenőrzéseik során előző bevásárlások során biztosítsa a vásárlók anyagi biztonságát, elsősorban a megtévesztések és a vásárlói megkárosítások kiszűrésén keresztül. A felügyelők vizsgálják, hogy a pénztárnál megfelelően törté- nik-e az árfelszámítás, azaz az egyes termékeket azon az áron értékesítik-e, amelyet a terméken szereplő árcímke vagy a polccímke tartalmaz, illetve amennyiben többes árfeltüntetést észlelnek a felügyelők, próbavásárlással ellenőrzik, hogy a pénztárnál az alacsonyabb áron számítják-e fel a terméket. Ahogy az nfh.hu portálon olvasható, az üzletekben megjelenő, húsvétra szánt termékek között válogatva is nagyon fontos az, hogy a fogyasztók körültekintően, valóban „tudatos fogyasztóként” járjanak el. ■ lejárt fogyaszthatósági, valamint minőségmegőrzési idejű élelmiszerek forgalmazását tapasztalják, a szabálytalanságot a hatósági ellenőrzésről felvett jegyzőkönyvben rögzítik, valamint a jegyzőkönyv egy példányának megküldésével értesítik az illetékes hatóságot. Mi történik, ha lejárt a termék szavatossága? HIRDETÉS Kategóriájában a legnagyobb vonóerő (3350 kg) Kategóriájában a legnagyobb gázlómétység (800 mm) Több, mint 1 tonna teherbírás ;ps MNB Az új Ford Ranger 2013-ban megkapta az év pickup-ja díjat* Ford Hovány Szolnok, Bercsényi utca 1., Tel.: 06 56 801 052 Go Further ‘„A Ford Ranger kiváló többcélú jármű, ami kényelmes és stabil, közúton és terepen is hibátlanul teljesít." - fogalmazott Jartath Sweeney haszonjármű-szakújságíró, az „Év Pickup-ja" zsűri ír tagja. Az ajánlat Ford Ranger XL 2.2 TDCi 150 LE, 4x4 M6 felszereltségü modell vásárlása esetén 2014. április 30-ig megkötött vevőszerződésekre érvényes. Bruttó ár: 6 286 500 Tt. A kép illusztráció! Ford Ranger kombinált C02 kibocsátás 206-208 g/km. kombinált vegyes üzemanyag-fogyasztás 78-7.9 l/l00 km. www.fordhovany.hu 2014 Első autó a kategóriájában Kategóriaelső autó HIRDETÉS TÚZOKLES ÉS PIHENÉS A HOTEL KUMÁNIÁBAN*** 2014. április 25-27. csomagár: 26.900 Ft/fő/2 éjszaka Pihenjen Kisújszálláson, a Rumania Gyógy- és Strandfürdőben és a Hotel Kumániában, s ismerje meg Magyarország egyik legkülönlegesebb madarát, a túzokot. További részletek, foglalás: www.kumania.hu +36 (59) 887-710 HIRDETÉS_________________________________________ A STADUft UMUTATJAi III. SZOLNOKI ORSZÁGOS VASÚTTÖRTÉNETI ÉS VASÚTMODEtL-KIÁLLÍTÁS . t i V