Új Néplap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-04 / 53. szám
4 JÁSZSÁG 2014. MÁRCIUS 4., KEDD Értékeli, ami megadatott sport A betegség megtanította a fegyelemre és az élet szeretetére Berente Juditot a magyar csapat tagjai ünnepelték a célba érkezéskor. Kijárt neki az elismerés, hiszen három érmet szerzett Franciaországban. Técsőn nyugalom van, a herényiek tervezik a kapcsolatfelvételt önkéntesek Jászberény testvér- városában, a kárpátaljai Técsőn nyugalom van, semmilyen problémáról nem érkezett hír az onnan elszármazott jászberényiekhez - tájékoztatta lapunkat Nagy András, Jászberény városkapcsolati tanácsnoka. Egyelőre ennyit lehet tudni a testvérváros helyzetéről. Az elmúlt napokban a fenyegető ukrajnai politikai helyzetről érkező hírek között számos, Kárpátalja lakosságáról szólót is közreadtak. Hétvégén pedig az MTI által közreadottak arról tudósítottak, hogy Kárpátalja ugyan nem került azon ukrajnai mégyék közé, amelyekben általános mozgósítást rendeltek el, ugyanakkor közel 600 férfi jelentkezett a hadkiegészítő parancsnokságokon, hogy kész megvédeni Ukrajnát katonai konfliktus esetén. Nagy András hozzátette: Jászberény önkormányzata sürgős kapcsolatfelvételt tervez testvérvárosával. ■ Banka Cs. Történelmi kiállítás a bevásárló- központban címer Formabontó kiállítás nyílt hazánk településeinek címereiből Budapesten, az egyik bevásárlóközpontban a napokban - adta hírül a Jászok Egyesülete. A bevásárlókomplexumban megelevenedik, és tapinthatóvá válik a magyar történelem számos címertörténeti motívuma. A bevásárlóközpontba évente látogató több mint húszmillió ember a tárlat első felvonásának keretében 250 települési címerrel ismerkedhet meg. Tehetik mindezt érdekes, izgalmas és a huszonegyedik század elvárásainak tökéletesen megfelelő, interaktív módon: a címerek mellett található QR-kódot leolvasva az érdeklődő okostelefonjának képernyőjén máris megjelenik minden lényeges információ az adott címer történetével és az ahhoz tartozó településsel kapcsolatban. A kiállítás megnyitóján részt vett a Jászágói Népdalkor is, nevezetesen településük címerénél adott elő jászsági dalokat. ■ B. CS. „Aki egészséges, fogalma sincs milyen érték birtokában van. A halál közelsége megváltoztatja az embert: megtanulja értékelni mindazt, ami megadatott!”- fogalmazott a veseátültetésen évekkel ezelőtt átesett jászkiséri Berente Judit, amikor a minap véget ért IX. Szervátültetettek Téli Világjátékán elért sífutó, sílövő eredményei apropóján beszélgettünk vele. Banka Csaba keres szervátültetettek számára rendezett versenyen szerepelt téli és nyári játékokon egyaránt. Legutóbb Franciaországban, La Chapelle-ben korosztályában három versenyszámban is dobogóra állhatott. Ezüstérmet szerzett öt kilométeres sífutásban, illetve sílövészetben, valamint a bronzérmet akasztották a nyakába az egyórás sífutás eredményhirdetésén, Eredményét még inkább tiszteletreméltóvá teszi, hogy az említett versenyszámokban finn és osztrák ve- télytársak szerepeltek csak jobban nála.- Hogyan készült a versenyre?- 1999 óta veszek részt a téli világjátékok versenyein, számomra ez már a hetedik volt. Ahogy a legtöbbször, most is a „száraz” edzések domináltak, hiszen havon nemigen tudtam tréningezni - mondta felkészüléséről Berente Judit.- Maradt a futás, illetve a konditermekből ismert elliptikus tréner. A nyáron befejeződött Jászkiséren a hulladéklerakó rekultivációja. Ez a felkészülésem szempontjából rendkívül kedvező volt, ugyanis egy komoly mesterséges domb keletkezett a munkálatok után kiséri határban, így a hegyre felfutás gyakorlása érdekében nem kellett a Mátrába utazni. A versenyről rendkívül pozitív tapasztalattal utazhattunk haza. A magyar csapatot négy versenyző, egy edző és egy sportorvos alkotta.- Miért kezdett sportolni annak idején?- Már a középiskolában testnevelő tanár szerettem volna lenni, csakhogy a vesebetegségem miatt ez nem sikerült. Folyamatosan sportoltam, de amikor már komoly szintre léphettem volna eredményeim miatt, a sportorvosok nem engedhettek tovább. Azután, amikor végül is megtörtént a transzplantáció és mozoghattam, belevetettem magam a sportba, már a kórházban . értesültem róla egy betegtársamtól, hogy létezik a transzplantáltak sportszövetsége. Nemcsak a téli játékokon veszek részt, a nyári sportok közül az úszást űzöm magasabb szinten, a korosztályomban számos aranyérmet sikerült már elérnem a nyári világjátékokon, illetve hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt. Előnyt kovácsolt a hátrányából Majd húsz évvel ezelőtt hajtottak végre vesetranszplantációt Berente Juditon. A jászkiséri hölgyet a minap sikeresen véget ért nemzetközi sportesemény kapcsán kérdeztük a kezdetekről is. - Amikor a műtétet követően a kórházban feküdtem, és nem tudtam még, hogy mi is következik, amikor még nem lehetett tudni, hogy a szervezetem hogyan reagál az átültetésre. Azt kívántam, hogy legyen még dolgom az életben, és azt végre is tudjam hajtani - emlékezett vissza az 1995-ben történtekre. 1995 óta immáron számtalan si- A transzplantáció előtt 20 évig voltam vesebeteg, 16 éven át szigorú diétán voltam, és nyolc hónapig jártam dialízisre. Mindez megtanított a fegyelemre - válaszolta Berente Judit, amikor arról kérdeztük, miként osztja be idejét. - Nap mint nap reggel ötkor kelek, sportolok, edzek, végzem a napi munkámat, közben pedig számos helyi, magyarországi és nemzetközi civil közösségben vállalok feladatokat A legbüszkébb arra vagyok, hogy sikerült előnyt kovácsolni a hátrányos helyzetből, hisz voltak nehéz időszakok is az életemben, amikor csak rövid távra mertem tervezni, és megtanultam értékelni mindazt, ami megadatott. Kihasználom a lehetőségeket, és részt veszek amiben csak lehet. A legközelebbi sportcélom, hogy kijussunk és eredményesen szerepeljünk az idén augusztusban Krakkóban megrendezésre kerülő Szervátültetettek és Művesekezeltek Eu- rópa-bajnokságán. HÍREK Első kapavágás jövő tavasszal? FOLYAMATOSAN ZAJLIK az előkészítése a Puszta- monostor-Jászfényszafu szennyvízcsatorna-rendszer bővítésének. Korábban már kiépült Monostoron a főút gerincvezetéke, illetve Jászfényszarun a teljes csatornarendszer és tisztítómű. A most tervezett beruházással teljes mértékben kiépítenék a kistelepülés szennyvízelvezető rendszerét, illetve bővítenék a fényszarui tisztítóművet. Sári Ferenc, Pusztamonostor polgármesterének véleménye szerint kedvező döntés esetén majd a következő esztendőben, jövő tavasszal végezhetik el az első kapavágást a kivitelezők. Elfogadták a költségvetést JÁSZÁROKSZÁLLÁSON A város képviselő-testülete elfogadta a - Gergely Zoltán pol gármester megfogalmazása szerint - kiegyensúlyozott és teljesíthető célokat tartalmazó költségvetését a 2014-es esztendőre. A mintegy kettőmilliárdos bevételi és kiadási főösszeget tartalmazó költségvetés összeállításánál külön tárgyaltak az intézményekkel, és figyelembe vették azok igényeit az anyag összeállításakor, idén összesen százharmincegy dolgozó foglalkoztatásával terveztek. Befejeződött a könyvtár fejlesztése a közelmúltban befejeződött Jászfényszarun az iskolai és gyermekkönyvtár informatikai fejlesztése. A beruházással öt számítógépen netezhetnek a fiatalok, új szervert, illetve szoftverprogramot állítottak rendszerbe, amelynek eredményeként a könyvtári távhasználat és a könyvtárközi kölcsönzés is lehetővé vált. Mint megtudtuk, az eszközökhöz könyvolvasó szkennert, központi nyomtató-másolót, szünetmentes tápegységet, illetve egy mobil vonalkódleolvasót is vásárolhattak. Halad az előkészítő munka Élelmiszert osztanak szét lehel A Város Napján szeretnék felavatni az új köztéri szobrot segítség Ezer helybelihez juthat el az adomány Tavaly nyáron fogadta el többségi határozattal Jászberény képviselő-testülete azt a felajánlást, amely alapján - jelenlegi információk szerint - várhatóan április 3-án, a Város Napján felavathatják Lehel vezér szobrát. Az alkotást Me- locco Miklós készíti, és minden felmerülő költséget a felajánló, dr. Pap Géza vegyészmérnök fedez. Nemrégiben elkészült az alkotás gipszöntvénye, amelyről a polgármesteri hivatalból kaptunk fényképeket. A lovas szoborot a Lehel Ve- f zér téren, a városháza, illetve | a Bathó-palota közötti, jelenleg ! üresen álló, térkővel borított ré- I szén helyezik el. ■ B. CS. Lehel vezér szobra már formát öltött a műteremben Jászkisér önkormányzata és a helyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat jóvoltából az elmúlt héten 60,4 mázsa tartós élelmiszer érkezett a városba. Az élelmiszersegélyben részesülők listáján ezer név szerepel, amit a szolgálat a hivatal dolgozóival egyeztetve állított össze - tájékoztatta lapunkat Hajdú László polgár- mester. A névsorban főként gyermekek és kisnyugdíjasok szerepelnek. A számok azt mutatják, hogy majdnem minden ötödik ember kap élelmiszercsomagot a városban. A csomagok tartalmaznak lisztet, kristálycukrot, száraztésztát, csemegekukoricát, étolajat. Összességében nem minden egyes élelmiszerből tudnak ezer-ezer darabot szétosztani, de úgy próbálják összeállítani a csomagokat, hogy a családok részesüljenek mindenből. A csomagokat ma kezdik szétosztani a településen, és egy héten keresztül zajlik majd a munka. Csak azoknak adják oda a csomagot, akik erről értesítést kaptak.- A település vezetése és szakszolgálata folyamatosan szem előtt tartja, hogy döntéseivel és tevékenységével támogassa az arra rászorulókat. Minden esetben előtérbe helyezi a konkrét, természetbeni támogatásokat. Ennek szellemében például a Szociális Bizottság a tél folyamán közel 300 mázsa fát ítélt oda a kérelmezőknek - tette hozzá a településvezető. Felhívta azonban a figyelmet, hogy az akció zökkenőmentes lebonyolításához rendkívül komoly szükség van a támogatottak együttműködésére is, hogy a kapott és adott juttatásokkal pontosan és határidőben el tudják számolni. Mindez feltétele annak, hogy a következő alkalommal is a kedvezményezettek listáján legyen a város, amikor hasonló adományokra pályázik. ■ B. CS.