Új Néplap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-07 / 56. szám
2014. MÁRCIUS 7., PÉNTEK MEGYEI TŰKOR 3 HÍREK Védett lesz a temető, a kápolna és a stációsor HELYI VÉDETTSÉGET élvez a jövőben a kunszentmártoni Alsó temetői kápolna és kálvária, a keresztúti stációsorral és a szoborcsoporttal együtt. Az épített és természeti környezet e helyi értékére a Szilárdfy Jakab Városvédő és Hagyományőrző Egyesület hívta fel az önkormányzati testület figyelmét. A képviselők támogatták a városvédők javaslatát. ■ J. ZS. Szájfényt akart lopni, de lebukott tulajdon elleni szabály- sértés elkövetése miatt indított eljárást a jászberényi kapitányság egy helyi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint az ötvenhat éves férfi szerdán délelőtt az egyik jászberényi áruházból szájfényt kísérelt meg eltulajdonítani. A jogsértés észlelését követően az üzlet biztonsági szolgálatának alkalmazottjai azonnal értesítették a rendőröket. A kiérkező egyenruhások a férfit elfogták, majd előállították a jászberényi kapitányságra, ahol meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették. ■ Egyes vonatok helyett autóbuszok járnak FOLYTATÓDIK A Szajol és Püspökladány között zajló bérutazás, melynek keretében átépítik a vasúti pályákat. A munkálatok miatt e hét elejétől március 22-ig módosul vonatok menetrendje, egyes vasúti járatokat pedig Törökszent- miklós és Karcag között vonatpótló autóbuszok helyettesítik. ■ R. Á. Idősek is farsangoztak Tiszasason az alkony Gondozási Központban farsangoztak az idősek Tiszasason. A Tisza- sasi Idősekért Alapítvány évek óta megszervezi a vidám hangú összejövetelt a szépkorúaknak, melyen az otthon dolgozói színielőadást tartanak és disznótorossal is készülnek. ■ J. ZS. Nagyítóval is vidáman él életerő Márti gyógyíthatatlan betegsége ellenére is megőrizte kedvét A szolnoki Pintér Márti (jobbra) januártól dolgozik munkatársaival a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületénél Nem könnyű elfogadni egy gyógyíthatatlan betegségről szóló diagnózist. Mártinak mégis sikerült felülemelkednie a szörnyű híren, hogy hamarosan alig fog látni. Elhatározta: csak azért is boldog életet él! Békési Brigitta |r___________- Nem fogok megvakulni, de látni sem fogok. Ezzel „biztattak” az orvosok négy-öt évvel ezelőtt, amikor először jelentkeztek nálam a tünetek - nyújtotta kezét bemutatkozás gyanánt a szolnoki Pintér Márti. Keze pontosan lapunk munkatársának tenyerében landolt, annak ellenére is, hogy látása mindössze tíz százalékos. - Az éleslátással van problémám. A munkahelyemen vettem észre, hogy foltokat látok. A szemészeten először keringési vagy nyakigerinc-problémára gyanakodtak és szemüveget írtak fel. Nem sokáig hordtam, hiszen nem segített. A foltok újra és egyre gyakrabban zavarták a látásomat. Majd egyes tárgyak körvonalait is hullámosán kezdtem látni. Budapestre küldtek, ahol egy vizsgálat során közölték velem a diagnózist: „makuladegene- ráció”. Az orvosi szakkifejezés látóideg-sorvadást jelent, vagyis azt, hogy sorvad a szemem. Másfél millió forintba kerülne az injekciókúra, amit az egész ségbiztösitó csak hafvan éves kortól támogatott volna5.Én akkor még négyveiikenovoltam. Később azonban kiderült: hiába lenne pénzem, úgysem találnék olyan orvost, aki beadná nekem az injekciókat. A betegségem ugyanis már olyan stádiumban volt - árulta el. Bár Mártit nem meglepő módon sokkolta a hír, hogy betegsége gyógyíthatatlan, nem hagyta, hogy eluralkodjon rajta a csüggedés. Mint mondta, szerencsés, hogy párja és fia is támogatják a mindennapokban.- Amit tudok, most is elvégzek - folytatta Márti, akiről senki nem mondaná meg, ha nem tudna," hogy problémái vannak a látásával. - Nem esem kétségbe, bár varrni már nem tudok és az ebéd készítésénél is segítségre szorulok, például a hagyma felaprításánál vagy a hús átnézésénél. Bevásárláshoz nagyítót szoktam használni, mert ha az alapvető dolgok árával tisztában is vagyok, nem szeretném, ha meglepetés érne a pénztárnál. Persze kellemetlen, hogy az utcán általában nem tudom, hogy ki köszön rám, mert az arcokat npm látom, és természetesén engem is erf már negatív élmény. Egy üzletbe napszemüvegben mentem be, mert zavar a fény. Amikor az eladótól segítséget kértem, ő azt válaszolta, hogy vegyem le a szemüveget, úgy jobban látom majd az árat is. Nem volt kedvem magyarázkodni, hogy szemüveg nélkül sem látok. Az emberek többsége azonban nem ilyen. Segítenek, ha megkérem őket. Meg kell tanulnom együtt élnem ezzel a betegséggel, ha folyamatosan romlik is majd az állapotom. Mindenkinek megvan a maga baja, nekem ez jutott. Tudják, sok vak emberrel találkoztam. Egyik sem mondta, hogy odaadná a fél karját, ha láthatna. Megtanultak így is élni és boldognak lenni. Ennek megfelelően élek én is: csak azért is boldog leszek! - mosolygott Márti. • Egyedülálló program megvalósításán dolgozik A szolnoki Pintér Márti január óta a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületénél dolgozik.- nagyon/ontosfeladatot kapott, az „ELET-UT-ESÉLY - a hozzáférhető Szolnokért” nevet viselő program akadálymentesítési csoport vezetője - mondta Pesti Zoltánné, az egyesület elnöke. - Az országban egyedülálló a program, melyet az Én IS Vagyok! Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesülete munkatársaival együtt koordinálunk. A lényege, hogy minél több közintézményben megvalósuljon a hozzáférhető akadálymentesítés. Az intézményeket az érintettek járják be, a bejárások helyszíneiről és megközelíthetőségeikről hangos térképek készülnek - tette hozzá. JEGYZET Jobban futnak ruha nélkül magamon hagyom a ruhát. Feleségem szerint jól teszem. Az asszony szerint annyi esélyem van, hogy felkérjen valamelyik újság alulöltözöt- ti fotózkodásra, mint trójai falónak az epsomi derbyn vagy háromlábú sünnek a hatsávos autópályán. előttem Tatár Csilla, a népszerű műsorvezető nyilatkozta, hogy most és mindörökké magán tartja a ruháit, bármennyit is ígér neki a nyuszis magazin, hogy levegye. Elterjedt ugyanis, csak azért mondott nemet, hogy felsrófolja az árat. Nekem nincs ilyen bajom, vagyis egy gonddal kevesebb, nem kell rágódni, hogy vetkőzzem, vagy sem. így az alakomra sem kell túlságosan vigyázni, ma még ehetek-ihatok torkos csütörtökön, aztán jöhet a böjt. Ami, mondjuk sokszor itt van vallástól, naptártól függetlenül is. levetkőzni egyébként jó. Például a gátlásokat. Persze, ettől még nem kell feltétlenül gátlástalannak lenni. A mai világban ugyanakkor az sem árt az érvényesüléshez. Sokszor ember embernek farkasa) áz értékrend, az erköiCs nagyot változott, hogy pozitív vagy negatív irányba, azt mindenki döntse el maga. levetkőzni nem bűn és nem hátrány, főleg, ha megfizetik. Természetesen, aki ország-világ elé tárja bájait, nem az anyagiakat említi, hanem azt, hogy így tud kiteljesedni, kihozni magából a benne rejlő tehetséget, megmutatni az egyéniségét. A mai celebvilágban pedig az fut jobban, akin kevesebb a ruha, vagy nincs is. Azt vallják, nem a ruha teszi az embert. TATÁR CSILLÁBAN becsülöm, hogy magán hagyja a ruháit. Férfiszemmel viszont örülök, hogy sokan nem. Lehet, hogy kapok ezért az asz- szonytól, és minden bizonynyal nem nyuszis magazint. A hét végére várják a rohamot a nőnapi virágokért körkép Többen rendeltek csokrokat előre, mint tavaly, a héten azonban még gyenge volt a kereslet Már Kunszenten is megjelentek a szellembiciklik ► Folytatás az 1. oldalról- Meglepően jó irányba változnak a virágvásárlási szokások - vélekedett Bohácsiné Csák Judit, miközben épp egy szép nőnapi csokrot állított össze vörös rózsákból a szolnoki piacon - Tavaly mindenszentek óta egyre többen vásárolnak. Érezhetően a minőségibb, drágább virágokat, csokrokat keresik. Cégek is készülnek a nőnapra, olyanok is adtak le rendelést, melyek eddig még nem vásároltak ná- | lünk. Nem tudom az okát, talán I jó minőségű virágot árulunk, és | eljutott hozzájuk a híre. Néhány J vállalat százas nagyságrendű £ tételt is igényelt, persze többségPappné Csák Csilla (balra) és Bohácsiné Csák Judit már érzi a fellendülést ben vannak a kis cégek, ezek általában 15-20 szál virágot kérnek. Persze azért nincs már akkora forgalom, mint két-há- rom évvel ezelőtt. Vincze Kálmánnét még nem rohamozták meg a nőnapozók.- Kis cégek már adtak le rendelést, többségük mára és hétfőre, magánszemélyek majd szombaton, vasárnap fognak vásárolni. Cégek általában szálanként, celofánban kérik a virágot, csokrot inkább családban ajándékoznak, a barátnőt lepik meg vele. Rácz Anita már láthatóan felkészült a nőnapra, szolnoki üzlete előtt számtalan színes, csokorba kötött virág vár gazdára.- Lehet érezni, hogy közeleg a nőnap, de még gyenge a kereslet- állapította meg. - Azt tapasztalom, hogy a céges rendelés egyre ritkább, inkább családtagokat, ismerősöket köszöntenek fel. Keresik a primulát, jácintot, de a kiültethető fajtákat is. A legtöbb megrendelést szombatra kaptuk, bár van néhány hétfőre is. Katona Miklós - ahogy minden évben teszi - közeli munkatársait készül felköszönteni. Tíz szál tulipánt vásárolt éppen.- Azért választottam tulipánt, mert a kolléganők ezt szeretik- árulta el lapunknak, miután megnyugtattuk, hogy úgyis megkapják a virágot, mire olvassák a lapot, így nem leplezzük le a meglepetést. ■ K. B. FIGYELEMFELHÍVÁS Már a Kunszentmártonban élők is láthatnak „szellembiciklit”. A fehérre festett kétkerekűekkel a kerékpáros balesetek megelőzésére és a közlekedési toleranciára hívja fel a figyelmet a megyei balesetmegelőzési bizottság és a rendőrség. A figyelemfelhívó program tavaly tavasszal indult a megyeszékhelyen, Szolnokon már két „járgányt” is felszereltek a frekventált utak mellé - igaz, nemrég az egyiket ellopták. A Tiszazug fővárosában a Táncsics-Bré- mer utca kereszteződésébe helyezték ki a fehér kerékpárt. ■ J. ZS.