Új Néplap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-05 / 54. szám
2014. MÁRCIUS 5., SZERDA 3 MEGYEI TÜKÖR HÍREK A Kertvárosi óvoda is KRESZ-parkot akar az elmúlt héten a Munkácsy úti, most kedden pedig a Kertvárosi Tagóvoda szülői közössége kezdeményezte a városban, hogy intézményük csatlakozna a „Két kerékre, Szolnok!” programhoz. Tegnap az utóbbi óvodában egyeztetett Szalay Ferenc polgármester a szülőkkel a megvalósítás részleteiről. ■ M. G. Zöldszámot kapott a fejlesztés tiszaroff És Tiszagyenda önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a két település szennyvízhálózatának bővítését célzó fejlesztés ingyenesen hívható információs zöldszáma az alábbi: +36-80- 205-484. ■ Közel húszmilliós támogatást nyertek MINTEGY 19,9 millió forintos uniós támogatást nyert a Korszerű Kereskedelemért Alapítvány. A támogatás öt munkanélküli, pályakezdő fiatal foglalkoztatását teszi lehetővé, akik ezáltal tapasztalatot szerezhetnek. Az alapítvány tevékenységét az oktatás területén fejti ki, a Szolnoki Főiskolára háruló közfeladatok megvalósítását segíti. ■ Nőnapi köszöntés a nyugdíjasklubban A Baross Gábor Vasutas Nyugdíjas Klub hagyományos nőnapi ünnepségét tartotta tegnap Szonlokon, a VOKE Művelődési Központban. A klub hölgytagjait Szalay Ferenc polgármester köszöntötte. ■ A hölgyeket köszöntötték Bemutatták a filmet. 165 éve történt, hogy 1849-ben a Nyerges-tetőn egymaroknyi honvéd, huszár megállított több ezer osztrák, orosz katonát. Az évfordulón a katonai hagyományok ápolása, valamint a fiatalok hazaszeretetének erősítése apropóján tegnap a szolnoki megyeházán bemutatták a Nyertestető üzenete című dokumentumfilmet. Képünkön erdélyi és magyar hagyományőrzők gyülekeznek a vetítés előtt. Fehér bakok a pácban balesetek Katalinok és Lászlók elsőként a veszélyeztetettek között Rendhagyó statisztikát tett közé a Generali biztosító nemrégiben. Eszerint, ha valaki a bak csillagjegyben született, fehér színű autót vezet, és még Lászlónak vagy Katalinnak is hívják, akkor szinte biztos, hogy balesete volt tavaly. Új Néplap-összeállítás A társaság a tavalyi esztendőben több százezer káresetet regisztrált, összesen 35 milliárdos értékben. A nemrég elkészült statisztikai adatokból azonban rengeteg olyan érdekességet is találhatunk, melyek túlmutatnak a milliárdos kifizetéseken. A férfiak és a nők között például szinte teljesen kiegyensúlyozott kárdarabszámokat láthatunk. A nevek tekintetében a férfiak között egyértelmű lett a rangsor. A Lászlók a több mint 6600 káresettel könnyedén előzték meg az Istvánokat (5800) és a Józsefeket is (5300), míg 4000 káreset fölé csupán a Jánosok (4400) és a Zoltánok (4300) tudtak „felkapaszkodni”. A hölgyek esetében sokkal szorosabb volt az eredmény, itt a Katalinok (2300) és a Máriák között lényegében holtverseny született, utánuk következtek az Évák, akik 2100 káresetet szenvedtek el. A csillagjegyeket vizsgálva már sokkal egyértelműbb volt a helyzet, hiszen a bak csillagje- gyűek 17 ezer 500 káresettel magasan megnyerték a képzeletbeü versenyt. Második helyen gyakorlatilag holtverseny alakult ki a bikák és az ikrek között, míg a negyedik helyen a szüzek, az ötödiken pedig az oroszlánok végeztek. A nyüasok és a skorpiók találhatók a lista utolsó helyein. Rátérve a pórul jártakra, a következőket láthatjuk: a gépjárműszíneket tekintve a fehérek voltak a legnagyobb veszélyben tavaly, a csaknem 5800 baleset majdnem annyi, mint a menynyit a második és a harmadik helyen álló szürke (4400) és fekete (2800) járművek együttesen szenvedtek el. A rendszámok is érdekes eredményt mutatnak, az L betűvel kezdődő rendszámú autók mintegy 12 ezer 900 esetben kerültek bajba, míg a második helyen az M betűs autók (5800 eset), a harmadik helyen pedig az K betűsök voltak 5600 esettel.- Ez az egész furcsa - mondta egy szolnoki, biztosítási ügyekkel foglalkozó szakember. - Eleve nem jelent hiteles alapot a rendszámok alapján való szelekció, hiszen az elmúlt években több ezer L-es rendszámú autót helyeztek forgalomba, így kézenfekvő, hogy ezekből van a legtöbb az utakon, így velük történik a több baleset - tette hozzá. A szakember úgy véli, a vezetők neve, neme, az autó színe szintén nem a legjobb viszonyítási alap, hiszen bizonyos keresztnevek igen gyakoriak, mint például a férfiaknál a Zoltán vagy a Gábor, míg hölgyeknél a Katalin és az Erzsébet igen sűrűn előfordulnak. A balesetek okát inkább a szabályok be nem tartására, illetve a figyelmetlenségre lehet visszavezetni. Kik szenvedték el 2013-ban a legtöbb balesetet? Gépjármű: A rendszám kezőbetüje szerint: Leggyakrabban ilyen színű autókkal történik baleset: Nemek szerinti megoszlás: Nagyobb arányban történik baj a férfiakkal a Generali ügyfelei között mint a nőkkel. ¥ Forrás: Generali adatbázis JEGYZET SZATHMÁRY ISTVÁN Szellem a palackból AZ ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLETEKTŐL függetlenül nyilvánvaló, hogy ami Ukrajnában történik több spontán népharagnál. Nyakig benne van a Nyugat, meg a Tengerentúl is. Túl szervezett ahhoz, hogy ne lógjon ki a lóláb. Most homokszem került a gépezetbe, bár az orosz beavatkozás csak a felfordulást háttérből irányítóknak lehet meglepetés. VELÜNK ELLENTÉTBEN nem ismerik az orosz gondolkodást, ami nagy baj. Persze, mi sem sokra megyünk a tudományunkkal, mert nincs akkora súlyunk, hogy ennek bármi következménye legyen. A nyugati hatalmak részéről ellenben tudás nélkül beleszólni az ottani eseményekbe több volt, mint bűn. Hiba volt. Beláthatatlan következményei lehetnek, mint az elmúlt évszázad ösz- szes, részükről elkövetett hasonló tévedésnek. ha A történelemkönyv túl nehéz olvasmány számukra, elég lett volna az orosz irodalmat tanulmányozniuk a bölcsességhez. Rájöhettek volna, hogy az orosz gondolkodásnak Nagy Pétertől Sztálinig, Tolsztojtól Szolzse- nyicinig, a sort lehetne folytatni, két sarkalatos eleme van. A birodalmi eszme és a pánszláv gondolat iránti elhivatottság. Semmilyen áldozatot nem sajnálnak értük. Most mindkettőt sérelem érte, s a válaszban nincs semmi meglepő. csak bízhatunk benne, hogy a nyugati döntéshozókat menetközben mégis eléri valamilyen megvilágosodás. nekünk meg annyi lehetőségünk maradt, hogy az odaszorult magyarságot próbáljuk megóvni, amennyire lehet. Ehhez a legfontosabb lépés, a belpolitika teljes elválasztása az ügyüktől. Amihez szintén bölcsesség és önmérséklet kell, mert amit itt elrontunk, annak ott isszák meg a levét. Fegyházat kaptak a szandaszőlösi benzinkút rablói ► Folytatás az 1. oldalról ítélet A táblabíróság lényegében helyben hagyta a törvényszék ítéletét, de R. Adrián rongálás „bűntetteként” értékelt cselekményét rongálás „vétségének” minősítette. E vádlott feltételes szabadságra bocsátása lehetőségének legkorábbi időpontját a büntetés kétharmada utánra határozta meg. A dr. Elek Margit vezette büntetőtanács vagyonelkobzást is elrendelt, melynek ösz- szege személyenként 243 ezer forint. Az eljárásban felmerült bűnügyi költségből egyetem- legesen a vádlottakat 605 ezer forint terheli. ■ M. G. Kétszáz katona vív egymással Szolnok főterén ► Folytatás az 1. oldalról hadijáték A rendezvény - melyet a helyszínen dr. Kedves Gyula ezredes, hadtörténész kommentál - az eredeti csatához hasonlóan több nemzet katonáját vonultatja fel. A 14.30-tól kezdődő hadijáték előtt 14 órakor a Szabadság téri 1849-es emlékműnél, valamint 14.15-kor a Lengyel légió utcában található, Wisoczki József tábornok és a lengyel légió hőseinek tiszteletére állított emléktáblánál lesznek koszorúzások. A Kossuth teret a gyakorlás idejére, 9-től 12 óráig, majd 13-tól 16.30 óráig lezárják, mely alatt az autóbusz- és a taxiforgalom is szünetel. ■ M. G. Kérdések vetődtek fel a sportreptérrel kapcsolatban ► Folytatás az 1. oldalról ellentét Iváncsik Imre - a lapunk által elért Csák László városi elnök szerint - csupán arra tett említést, hogy utánanéz az ügynek, majd később azt is megosztotta, hogy úgy tudja, alaptalan az információ. Szalay Ferenc, szolnoki polgármester (Fidesz) pedig úgy reagált, hogy „a hír nem igaz, a szandai reptér a jövőben is reptér marad... ...A polgári egyesületnek járt le csak a használatról szóló szerződése, azzal kapcsolatban pedig hamarosan kiírják a köz- beszerzést.” - vázolta fel a város vezetője a szandaszőlösi sportreptér körüli helyzetet. ■ HIRDETÉS 9> SZÉCHÉNYI TERV Naperőmű épült Szolnokon Szolnokon egy 1894 db 245 Wp teljesítményű napelemből álló, talajra telepített tartószerkezetre helyezett naperőmű kezdi meg működését a napokban, mely éves szinten 602 MWh villamos energiát termel és táplál a közcélú hálózatba. A beruházó Spartak Kft. 341 millió forintot meghaladó költséggel létesítette a 464 kilowatt teljesítményű naperőművet, amelyhez a cég 170 892 680 forint európai uniós támogatást nyert az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretén belül a KEOP-4.4.0/11 Megújuló energiaalapú villamos energia, kapcsolt hő és villamos energia, valamint biometán termelés tárgyú pályázaton. A beruházás célja a Zöldgazdaság fejlesztése, amely az Új Széchenyi Terv egyik kiemelt programja. A beruházásról bővebb információk a www.szolnokinaperomu.hu oldalon találhatók. Nemzeti Fejleeztéil ügynökség www.ujszechenyiterv.gov hu MMiMéN iJAGYARORSZAG MEGÚJUL A projekt ez Európel Unió timogetisável, ez El Regionális Fejlesztési Alep társi inenszlrozásá'