Új Néplap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-24 / 69. szám
2 2014. MÁRCIUS 24., HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR Van, ahol évek éta keresnek orvost egészségügy Egyre növekszik a doktorok átlagéletkora, utánpótlás pedig alig akad Egyre kevesebben vállalják a háziorvoslással járó terheket. A gyermek- és felnőttkörzetekben egyaránt sok a betöltetlen praxis. Képünk illusztráció. Eltűnt egy négyéves kisfiú, de szerencsére hamar megtalálták ► Folytatás az 1. oldalról- Nem késlekedhettünk, hiszen nagyon kicsi gyermekről volt szó - vette át a szót Gulyás Zoltán törzsőrmester. - Mindenkit meghallgattunk a játszótéren és környékén. Mindez eredménynyel kecsegtetett, hiszen többen is látni vélték a kisfiút egy idős férfi és annak unokája társaságában, aki állítólag óvodatársa a kis csellengőnek - mondta. Több tucatnyi egyenruhás kezdte meg a gyermek utáni kutatást. Volt olyan, vidéken szolgáló rendőr, aki azonnal jelentkezett, hogy ő is részt akar venni az akcióban.- Csoportokra bontva indultunk a gyermek után - folytatta Boros István. - Átéreztem az anya kétségbeesését, hiszen nekem is van egy hasonló korú gyermekem. Járőrautóval elmentem abban az óvodába, ahová a kisfiú jár, megpróbáltam az idős férfi nyomára bukkanni, kideríteni, hol lakhat. Eközben az édesanya gyalogosan indult el a kollégámmal. Sajnos az óvodánál nem jártam eredménnyel, így csak a személyleírás alapján tudtunk elindulni - mondta.- A járókelők segítették a munkánkat - vette vissza a szót Gulyás Zoltán. - Találtunk egy embert, aki elmondta, ő látta a kis csapatot, a férfit és a két kisgyermeket bemenni egy közeli társasházba. Azonnal értesítettem a kollégákat. Elkezdtük a húz átvizsgálását. Az egyik' ajtón becsengetve megtaláltuk a férfit; akinek a lakásában óit volt a kisfiú, éppen óvodatársával játszott - tette hozzá.- Az édesanya kitörő boldogsága mindennél többet jelentett nekünk, amikor ismét magához ölelhette gyermekét - vetette közbe Boros István. A rendőröknek a férfi elmondta, a fiú meglátta az unokáját a játszótéren, majd amikor ők indulni szerettek volna, csatlakozott hozzájuk. Hiába kérdezgették tőle, kivel van, csak annyit mondott, hogy egyedül, így a férfi megengedte, hogy a közeli otthonukba elkísérje őket, majd ott játszani kezdtek a gyerekek. Arra a kérdésre, hogy miért nem értesítette a hatóságokat, miután egy csellengő négyévessel találkozott, nem volt egyértelmű válasz. ■ ► Folytatás az 1. oldalról- Nemrégiben személyesen is szembesültem azzal, hogy a fiataloknak egészen más elvárásai vannak - mondta el dr. Székely Enikő szolnoki háziorvos. - Mi még hivatástudatból tesszük a dolgunkat, ám fiatal rezidensem számára már egyáltalán nem vonzóak azok a körülmények, amelyek között dolgozunk. Pedig az én praxisom méretét, összetételét tekintve még a felső középmezőnybe sorolható. A vállalkozások finanszírozása nincs arányban a feladattal, hisz a betegellátás mellett munkáltatói, gazdasági, menedzsment feladatokat is el kell látnunk ahhoz, hogy a praxis működőképességét fenntartsuk. Ez egy olyan vállalkozás, amiből nem lehet kiszállni, profilt váltani... csődbe § menni. Az alkalmazotti bérek | pedig még kevésbé csábítóak. |- Nem vagyok biztos abban, | hogy a jelenlegi magyar egész- § ségügyi viszonyok között fiatal | orvosok számára bármilyen módon is vonzóvá lehetne tenni a vidéki praxisokat - mondta el egy vidéki háziorvos, aki immár negyven esztendeje gyógyítja az egyik Szolnok melletti kistelepülés betegeit.- A kisebb létszámú településeken azért sem kelendőek a praxisok, mert a költségek a legtöbb esetben nem állnak arányban a finanszírozással. Tiszajenőnek 2013 áprilisától nincs háziorvosa, u,Áhi- Helyettesítéssel oldjuk meg az ellátást - tudtuk meg Puskás Béla Csabától, a település polgármesterétől. - Vállalkozót bíztunk meg, TiszavárAZ ALAPELLÁTÁSBAN dolgozók azt szeretnék, ha fizetésük mértéke elérné a kórházi dolgozókét, régóta hangsúlyozzák, közel kétszeresére kellene emelni a finanszírozást ahhoz, hogy megfelelő szinten tudjanak gazdálkodni. Álláspontjuk szerint amíg megnyugtatóan nem rendeződik a praxisok helyzete, folyamatosan fog nőni a kiüresedő körzetek száma. Az átlagfinanszírozás alapján, vagyis a fix díj és a kártyapénz összegéből jelenleg 100, konyból jár át a doktor úr naponta. Sajnos nincs jelentkező, pedig a közelmúltban újítottuk fel a rendelőnket is. Nemrég úgy tűnt, akad jelentkező, de csak érdeklődés szintjén foglalkoztatta a lehetőség. Az Országos Alapellátási Intézet honlapján folyamatosan hirdetjük a praxist, korábbah közzétettük újságban is, de nem volt eredménye. Az ötmilliós letelepedési támogatás biztos segítség lenne, faluhelyen abból már lehet megfelelő házat venni. Nálunk az önkormánymaximum 200 ezerforintos bért tud fizetni magának egy háziorvos, attól függően, hány alkalmazottja van, és milyen működési költségek terhelik. Más uniós országokban a nemzetgazdasági átlag két-háromszorosát keresik még az ápolók is, ez itthon 4-600 ezer forintot jelentene. Sokan úgy vélik, hogy ezek alapján nem csoda, ha a fiatalok külföldre mennek - ezért mindenképpen szükséges a finanszírozás mértékének további emelése. zatnak úgysincs jelenleg olyan ingatlanja, amit a háziorvos rendelkezésére tudnánk bocsátani. Február vége óta fogásza sincs a településnek, ami sokkal problémásabb, mert így helyben nem is tudják megoldani a fogorvosi ellátást. Akadt ugyan egy érdeklődő, de ő in- foriWcrtlkat hiányosságdkfá hivatkozva visszalépett, lojsgi Zagyvarékason két háziorvosi körzet található, az egyik 2012 augusztusa óta betöltetlen. Az ellátásban ez nem okoz fennakadást, a másik körzet doktornője fogad minden beteget, ám így meglehetősen leterhelt. Jánosi József polgár- mester elmondta, folyamatosan keresnek háziorvost, a legszélesebb körben hirdettek már - kevés eredménnyel. Pedig az önkormányzat még szolgálati lakást is biztosítana. Akadt már ugyan egy jelentkező, de az ő pályázatát a testület nem fogadta el, egy másik pályázat pedig jelenleg is folyamatban van.- Sajnos manapság már nagyobb településeken is előfordul, hogy nem akad jelentkező egy-egy megüresedő praxisra - mondta el <$r. Hoksári László, az orvosi kamara területi alelnöke. - Egyre kevesebb kolléga vállalja azt a gyakorlatilag 24 órás készenlétet, amit egy-egy kistelepülésen elvárnak tőle a páciensek. Ráadásul nem szabad elfelejteni, hogy ilyenkor általában egész családok letelepedéséről van szó, s nem biztos, hogy a gyerekek iskoláztatásához például megfelelőek a körülmények. Akad azért ellenpélda is, Tiszaderzsen például nemrég kezdte meg a rendelését a község új háziorvosa.- Még 2012 áprilisában költözött el a korábbi háziorvosunk - tudtuk meg Fótosné Czeglédi Zsuzsa polgármestertől. - Ezt követően többször kiírtuk a pályázatot, ám sikertelenül. Időközben szeééncsére sikerült felújítani a rendelőt és az orvosi lakást, ezzel is jobbá téve a körülményeket, tavaly ősztől pedig nagy örömünkre visszajött hozzánk Butroz doktor úr, aki korábban már dolgozott Tiszaderzsen. Az átmeneti időszakban helyettesítéssel oldottuk meg az ellátást, Tiszaszőlősről járt át hozzánk az orvos, de természetesen ennél sokkal jobb megoldás, hogy helyben, bármikor el lehet érni a doktort. ■ Ön szerint hogyan lehetne növelni a háziorvosok számát? Szavazzon hírportálunkon .s*»""' ma 16 óráig: IrV SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Orvosi alapellátás Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2000 2009 2012 Működő háziorvosok 199 192 189 Általuk ellátott praxisok száma 201 203 203 Helyettesített praxisok száma 5 11 14 Házi gyermekorvosok 61 58 54 Általuk ellátott praxisok száma 61 63 59 Helyettesített gyermekorvosi praxisok5 5 FORRÁS: KSH Még tovább kellene emelni a finanszírozást " 1 I' Táncoltak. Táncversenyt szervezett vasárnap a jászárokszállási Fortuna TSE. Az országos versenyre közel 150 gyermek, junior, ifjúsági és felnőtt táncos érkezett tizenkét különböző településről. A versenyzők kezdő és haladó kategóriákban, standard és latin táncokkal mérték össze tudásukat. Átadták a megújult sétány első szakaszát készül Már végig lehet sétálni Szolnokon az árvízvédelmi fővédvonal fejlesztése keretében megújult Tisza-parti sétány egy részén. A Tiszavirág híd és a Tiszai Vízi Rendészeti Kapitányság közötti szakaszt szombaton délelőtt ünnepélyes keretek között adták át a beruházó, a kivitelező és a város képviselői. A mintegy háromszáz méter hosszú szakasz látványos lett, azon mind a gyalogosok, mind a kerékpárosok számára akadálytalan a közlekedés. Mint a rendezvényen elhangzott, természetesen nemcsak szép, hanem nagyon hasznos is a kivitelezés során elkészült sétány. Új támfal is épült, aminek kiemelkedő szerepe lehet árvízkor. Az átadott részen készült egy lépcsősor is, ami nagy szerepet játszik majd abban, hogy a közönség testközelből élvezhesse a jövőben, a közvetlenül a Tisza-par- ton megrendezett eseményeket (így például a szolnoki csatát). A fejlesztés természetesen folytatódik, a Tisza-hídig - azon a részen egy hasonló lépcsősort alakítanak ki -, valamint a Zagyva-hídig. Mint azt a szakemberek kiemelték, a tervek szerint az augusztus 20-ai ünnepségre, az államalapítási eseménysorozatra a Tisza-parti sétány többi szakasza is elkészül. ■ R. Á. Ön szerint mikor történt az igazi rendszerváltás Magyarországon: 1. 1989 2. 2010 3. A két időpont között 4. Még nem történt meg 5. Nem tudom A véleményét 2014. március 27-ig várjuk! Szavazatát a Szoljon.hu hírportálon adhatja le! A véleményekhez nem szükséges regisztrálni, mindenki anonim 1 módon fejtheti ki álláspontját az adott témával kapcsolatban! fNéplcip r r