Új Néplap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-22 / 68. szám

2014. MÁRCIUS 22., SZOMBAT Wenger jubileuma. Arsene Wenger 1996-ban vette át az Arsenal irányítását, ma a Chelsea elle­ni bajnokin pedig 1000. alkalommal ülhet az ágyúsok kispadján. Érdekesség, hogy a szakember 500. meccsén is a Chelsea ellen küldte harcba övéit, akkor 1-0-s vereség lett a meccs vége. A KSI vendége lesz a Dózsa pólós csapata a fővárosban vízilabda Immár a 23. fordu­lónál tartanak az érdekeltek az élvonalbeli bajnokságban. A Szolnoki Dézsa-Közgép együttese ma délelőtt 11 óra­kor a KSI SE vendége lesz a Komjádi uszodában. A Köz­ponti Sportiskola legénysége nagy részt ifjúsági és junior­korú válogatott játékosokból áll. Vannak azonban rutinos embereik is, mint például a Hangody testvérek. Jelenleg 19 ponttal - hat győzelem, egy döntetlennel, tizenöt ve­reség - a 11. helyen állnak a sportiskolások. A legutóbbi fordulóban a bennmaradás szempontjából fontos 12-11-es győzelmet arattak Szentesen. Ahogy mondani szokták a 60 pontot gyűjtő, második he­lyen tanyázó szolnoki együt­tes az más kávéház, mint a KSI, hiszen a felek tiszaligeti meccsét Kis Gáborék 17-9-re nyerték.- Mi már a közelgő ráját­szásra készülünk - kezdte Cseh Sándor, a Dózsa edzője.- Igaz, három napon keresz­tül szerb válogatott játéko­saink nélkül edzettünk, akik hazájuk válogatottjával Kragujevacban készültek. Mi szerdán délelőtt a Steaua Bu­karesttel gyakoroltunk, míg a jövő héten mi utazunk el Nagyváradra kétkapus mécs­eseket játszani. Muszáj sokat, erősebb csapatokkal is játsza­ni, hiszen három hét múlva vége az alapszakasznak, ahol már nem lesz időnk élesíteni a formánkat, hiszen egyből az elődöntővel kezdünk. ■ V. CS. HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. *, Tel.: 56/419011. Nyitva: mindennap 8-21-Jg $ Szolnok, Szapáry utca 23. 5 Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-ig * Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénzne«(l egységre) Vétel Eladás EUR 308,50 312,90 USD 223,50 228,49 CHF 253,00 259,90 Érvényben: 2014. március 22. Befektetési aranyértékesítés. Köztieteket is kiszolgálunk! www.cornergroup.hu MoneyGram Ma délután lezár egy kor­szakot a Szolnoki Olaj KK. Nagy valószínűséggel utolsó hazai mérkőzését játssza az Adria Ligában. Az ellenfél a középmezőny végéhez tarto­zó szerb Mega Vizura lesz. Gutái István Nem lejthetett örömtáncot a szolnoki csapat a keddi, Tar- tuban kivívott győzelem után. Egyrészt azért nem, mert már csütörtök volt, mire a játékosok hazaértek, másrészt ma 17 órá­tól újra pályára lépnek, vagyis gyorsan kellett regenerálódni. Miközben a szurkolók az újbóli EuroChallenge négyes döntőbe jutást ünnepelték, a klub azt tu­datta, hogy két év után - bár a szabadkártya erre feljogosítaná - a csapat nem szerepel tovább az Adria Ligában. A játékosok csalódottan bár, de tudomásul vették a döntést.- Ez egy vezetői döntés volt, nem a mi dolgunk ezzel foglal­kozni - mondta Báder Márton, az Olaj csapatkapitánya. - Sze­rintem véleményt sem nagyon kellene alkotnunk erről úgy, hogy nem ismerjük a részlete­ket. Biztos, hogy megvolt ennek a szakmai, anyagi oka. Nem is szeretnék erről többet beszélni. Azon vagyunk, hogy kihozzuk ebből a szezonból a maximumot. Márpedig búcsúzni csak szé­pen szabad. December 14-én a Mega Vizura 95-89-re nyert. Azon a meccsen Nikola Jokics volt a mieink egyik végzete, a 19 éves magasbedobó 20 pontot szerzett. A kilencedik helyen álló szerb csapat egyetlen lé­giósa, a 35 esztendős bosnyák Ratko Varda 18 pontot dobott. Ő kellőképpen dörzsölt ahhoz, hogy akár egyedül is eldöntsön egy-egy mérkőzést. Ám január óta nagyon sokat fejlődött a szol­noki csapat, amely rátalált igazi erejére: a közösségre. A kiegyen­súlyozott csapatmunkából min­denki kiveszi a részét, amelyhez két-három kiemelkedő teljesít­mény társul. Hol Vojvoda bom­Az Olaj csapatkapitánya, Báder Márton (labdával) ismét húzóembere a még három fronton harcoló gárdának bázza szét az ellenfél védelmi vonalait, vagy Holiday tépázza meg az ellenfél önbizalmát. Ló­ránt Péter hetek óta kiemelkedő formában játszik, Báder Már­ton rutinja pontokban, lepatta­nókban mutatkozik meg, Keller Ákos meccsről meccsre érettebb játékossá válik. így jó esélye van az Olajnak arra, hogy győzelem­mel köszön el a délszláv ligától. És a közönségnek is, hogy a rá jellemző fantasztikus hangulat­ban búcsúztassa a kétesztendős „tanulmányutat”.- Természetesen győzelemmel szeretnénk búcsúzni - folytatta a center. - A Mega Vizura fiatal, erős szerb játékosokosai sokat és gyorsan futnak, magasra ug­ranak, sokat dobnak. De viccet félretéve: jó sorozatban vagyunk, együtt van a csapat, és ez elég kell legyen a győzelemhez. Amit már többször is bizonyítottunk az Adria Ligában, hogy ha egysé­gesek vagyunk, akkor az igazán nagycsapatokat is le tudjuk győz­ni itthon. Igaz ugyan, hogy a Me­ga Vizura előttünk áll, de nem tartozik a Uga legjobbjai közé. Időközben biztossá vált, hogy az Olaj nem pályázza meg az áprüis 25-27-i EuroChallen­ge négyes döntő rendezését. A Szolnoktól elérhető távolságban lévő debreceni Főnix Csarnok és a Papp László Budapest Sport­aréna is foglalt azon a hétvégén. A FIBA Europe jövő héten jelöli ki a helyszínt, de egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy az olaszországi Reggio Emíliá­ban lehet visszavágni az orosz Triumph Ljubercinek a két éve, Debrecenben elszenvedett vere­ségért. Mégis óvott a szombathelyi Falco befizette az illetéket, így hivata­losan is megóvta a múlt pénteki Jászberényben elveszített mérkő­zését a szombathelyi csapat. Óvást benyújtani a mérkőzést kö­vető nyolc napon belül lehet. A Falco álláspontja szerint a mér­kőzés 39. percében a hazaiak já­tékosa, Szögi Ádám holtidőben szabálytalankodott Vlahoviccsal szemben akkor, ám a játékveze­tők csak két büntetőt ítéltek meg a vendégek javára, holott ilyen­kor - állítja Gráczer György, a szombathelyiek ügyvezetője - a büntetődobások után a Falconak kellett volna ítélni a labdát a fél­pályától. Az MKOSZ Versenybi­zottsága a jövő héten tárgyalja a szombathelyi beadványt. Győztes búcsúban bízva kosárlabda Nem pályázza meg az Olaj KK a Final Four rendezését A Bayern München a Manchesterrel találkozik a BL- negyeddöntőben labdarúgás A címvédő Ba­yern München a Manchester Uniteddel vívja a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének slágermeccsét. Utoljára négy esztendje találkoztak a felek, akkor is negyeddöntőztek, a bajorok idegenben lőtt több góllal jutottak tovább. Az is el­dőlt hogy egy spanyol csapat * biztosan ott lesz a legjobb négy között, ugyanis a Barcelona az Atlético Madriddal került össze. Érdekesség, hogy a két gárda ebben a szezonban há­rom alkalommal találkozott egymással, és mindannyiszor döntetlenre végeztek. Egy évvel ezelőtt az elődön­tőben találkoztak, most pedig már a nyolc között találkozik a Real Madrid és a Borussia Dort­mund. Tavaly a német együt­tes már az első mérkőzésen tetemes előnyt szerzett, hiszen 4-1-re kiütötte a madridi csapa­tot, amely a visszavágón csak két góllal tudott nyerni. A Paris Saint-Germain tavaly a sorozat ugyanezen szakaszában elbu­kott a Barcelonával szemben, Zlatan Ibrahimovicék most az angol bajnokságban lista­vezető Chelsea-vel találkoznak. Az MTI információi szerint az első mérkőzéseket április 1-jén és 2-án rendezik, míg a vissza­vágókra egy héttel később ke­rül sor. Az elődöntő sorsolását április 11-én tartják, a sorozat döntőjét május 24-én Lisszabon­ban játsszák. A párosítás: Barcelona (spa- nyolj-Atlético Madrid (spa­nyol), Manchester United (an­gol)-Bayern München (német), Real Madrid (spanyol)-Borus­sia Dortmund (német), Paris Saint-Germain (francia)-Chel- sea (angol) Sorsoltak az Európa Ligában is, a negyeddöntő párosítása: Alkmaar (holland)-Benfica (portugál), Olympique Lyon (franciaj-Juventus (olasz), Ba­sel (svájci)-Valencia (spanyol), FC Porto (portugál)-FC Sevilla (spanyol). Az első meccseket április 3-án, míg a visszavágó­kat 10-én rendezik meg. ■ Mese nincs, nyerniük kell a kék-fehéreknek ma délután labdarúgás Nem hibázhat ismét hazai pályán a Szolnoki MÁV-Stadler Rail FC gárdája, amely Szigetszentmiklóst fogadja Bár még csak a 20. forduló mér­kőzéseit rendezik a hét végén a másodosztályú labdarúgó baj­nokságban - azaz tíz meccs még hátra lesz -, mégis sors­döntőnek nevezhető kilencven perc vár a Szolnoki MÁV-Stad- ler Rail FC együttesére. Ma délután fél háromkor a kiesés elleni harcban közvetlen rivá­lisnak számító Szigetszentmik- lós gárdája látogat a Tiszaligeti stadionba. Ami már az őszi idény után körvonalazódott - ám sok csa­patnál, így például a Szolnok­nál sem akarták elfogadni - mára végérvényessé vált, ki­alakult, mondhatni „bebetono- zódott” az a szűk csoport, mely tavasszal a kiesés ellen folytat­ja hadjáratát. A sereghajtó Ko- zármisleny és a három vereség­gel rajtoló, idén még gólt sem szerző Tatabánya sorsa ugyan megpecsételődni látszik, ám a kiadó három helyre még hat csapat is jó eséllyel pályázik. A Vasas (24 pont), a Sopron (23), a Szigetszentmiklós (22), a Kisvárda (22), a Szolnok (21) és a Cegléd (20) legénysége egy­aránt izgulhat a tavaszi folyta­tásban. Éppen ezért az egymás elleni összecsapások különös | jelentőséggel bírnak. § A Szolnok egy hete, rend- | kívül balszerencsés körűimé- | nyék között, a 94. percben már 1 elbukott egy alsóházi rangadót, Zsolnai Róbert (labdával) és társainak nyerniük kell ma este s ennek köszönhetően a Kis­várda meg is előzte. Most egy újabb ki-ki meccs vár a kék-fe­hérekre. Kis Károly tanítványai ezúttal már nem hibázhatnak, hiszen annak könnyen végze­tes következménye lehet. Ma délután tehát az a Sziget­szentmiklós látogat Szolnok­ra, mely mindössze egyetlen ponttal szerzett többet, mint a MÁV-Stadler Rail FC gárdá­ja, azaz a hazai győzelem azt jelentené, hogy helyet cserél a táblázaton a két együttes. Igen ám, de az idei bajnokságban cseppet sem tűnik oroszlán­barlangnak a Tiszaligeti sta­dion, öt csapat (Gyirmót, Kis­várda, ZTE, Sopron, Siófok) is elvitte a három pontot. Ráadá­sul az SZTK harcmodora ki­mondottan nem ízlik a kék-fe­héreknek, idén egyszer kika­pott (0-1), kétszer döntetlenre végzett (0-0, 1-1) mai vetély- társa ellen a MÁV FC. A rend­kívül szervezett, fegyelmezett játékra képes vendéggárda védekezéséről mindennél töb­bet mond, hogy csak a három dobogós együttes (Nyíregyhá­za, Dunaújváros, Siófok) ka­pott nála kevesebb gólt. Hogy mégis a kiesés ellen küzd, azt halovány támadójátékának kö­szönheti, csupán az utolsó két helyezettnél, a Tatabányánál és a Kozármislnenynél szer­zett több gólt. ■ G. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom