Új Néplap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-12 / 60. szám

fi 2014. MÁRCIUS 12., MOZAIK L „ L. « Ív Az egyik legsikeresebb brit énekesnő még csak 27 eszten­dős, de már tíz évvel ezelőtt vezette az angol lemezeladási listát debütáló The Soul Ses­sions című albumával. Joss Stone először szerepel Magyarországon, július 29-én a Buda­pest Parkban ad koncertet. MA NAPKELTE 6.02 - NYUGTA 17.45 HOLDKELTE 13.45 - NYUGTA 3.39 GERGELY, MAXIMILIAN napja Gergely. Görög eredetű név a Gregorioszból, amely latin közvetítéssel érkezett hoz­zánk, jelentése: ébren őrkö­dő. Védőszentje: Nagy Szent Gergely pápa. EGYÉB NÉVNAPOK: Engelhard, György, Miksa, Szibilla, Teo- fánia. Egyházi ünnepek a katolikus naptárban Ger­gely, Maximilián, Miksa napja. A református és az evangélikus naptárban Ger­gely napja. A zsidó naptár­ban II. Adár hónap 10. napja. napi igék. Katolikus: Jón 3,1-10; Zs 50; Lk 11,29-32. Református: Jóéi 2,12-17. Mt 23,23-36. Evangélikus: lKor 10,9-13. Jn 12,12-19. POÉNPERCEK- Mi történt magával, őr­mester?- Jelentem, az akció során kiverték két fogamat.- És fáj?- Nem tudom, ott hagytam az utcánmind a keftőt: önöd •'% >'”>9iflo. Kovács, az állatbarát, kikül­detésbe utazik, kutyáját és macskáját a feleségére bízza azzal, hogy ha valami gond van velük, azonnal távira­tozzon. Egy hét múlva a szál­lodába érve távirat várja: „A macska elpusztult!” Kovács majdnem infarktust kap, az első géppel hazautazik. Ott­hon leteremti az asszonyt:- Igazán szívtelen és érzé­ketlen vagy! Finomabban is közölhetted volna a rossz hírt! Először ezt kellett vol­na táviratoznod: „A macska felmászott a tetőre!” Másnap: „A macska leesett a tetőről!” Végül: „A macska kimúlt!” Kovács eltemeti a macskát és visszautazik. Egyik nap újabb távirat várja a szállo­dában: „Anyád felmászott a tetőre!” ■ Egy férfi csomó pénzt örököl. Pár nap múlva ismeretlen ember csönget be hozzá.- Szervusz, öcsém. Én egy távoli rokonod vagyok. Osz­toznunk kéne. Az örökös alaposan végig­méri.- Jó, akkor te tartsd a rokon­ságot, én pedig megtartom a távolságot meg a pénzt. A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE 4 2 9 8 7 6 1 3 5 1 3 6 5 2 4 9 8 7 7 5 8 1 9 3 6 4 2 3 1 7 2 8 5 4 9 6 5 6 4 7 3 9 8 2 1 8 9 2 4 6 1 5 7 3 9 4 3 6 1 7 2 5 8 6 8 5 3 4 2 7 1 9 2 7 1 9 5 8 3 6 4 A szieszta „mellékhatásai” csendes pihenő Korántsem mindegy, hogy mikor és mennyi ideig tart Az orvosok szerint a kora délutáni pihenőt legjobb és leghatékonyabb húsz perc hosszúságúra időzíteni Amikor hatékony a szunyókálás Bevált hagyomány a medi­terrán országokban az ebéd utáni szieszta. Vajon mit segít ez a pihenő hazai viszo­nyok között? Mészáros B. Endre Nálunk nem a déli hőség szö­gezi ágyhoz az embert, sokkal inkább azért vágyunk egy kis szunyókálásra, mert rövid volt az éjszaka. Gyakori probléma ugyanis, hogy rosszul és keve­set alszunk. Azt pedig egy friss felmérés állítja, hogy az alkal­mazásban állók 60 százaléka legalább hetente egyszer szu­nyókál napközben! Az egyéni alvásigények eltérő mértékűek, de az kijelenthető, hogy hosszú távon napi 5-6 óra alvás nem elég a megfelelő mun­kavégzéshez. Ha tehát folyama­tos időhiányban szenvedünk, akkor kifejezetten hasznos le­het a napközbeni szunyókálás, annál is inkább, mert javítja a hangulatot, az egészségi állapo­tot, és növeli a hatékonyságot. Nem mindegy azonban, hogy mennyi időre dőlünk le. A túl hosszú alvással ugyanis épp ellenkező hatást érünk el. Ha a tervezett szundítás' másfél órá­nál továbbra nyúlik, szinte biz­tos, hogy még fáradtabbak, nyú- zottabbak leszünk utána. Szak­értők szerint legfeljebb húsz perc az, amit érdemes délutáni szundításra fordítani. Tudni kell, hogy az alvásidő függvé­nyében frissülnek fel egyes képességeink is: 20 perc alvás esetén figyelmünk javul, egy­órás alvással a memóriánk is felfrissül, kreativitásunk foko­zódik, másfél óra esetén pedig az alvás már az agynak azokra a területeire hat, amelyek a ta­nulásban, a gondolkodásban, a dolgok megszervezésében vész­nek réhzt'r1 Kutatások igazolják továbbá, hogy a délutáni pihe­nés a szív- és érrendszeri beteg­ségek kockázatát és a stresszt is csökkenti. CÉLSZERŰ OLYAN napirendet kialakítani, hogy a pihenés mindig azonos időpontra es­sen, és a szakemberek szerint ennek a csendes pihenőnek a legoptimálisabb ideje bioritmu­sunktól függetlenül 13 és 15 óra között van. Nem árt ugyan­akkor arra is figyelni, hogy er­re az időre zárjuk ki a fényt a környezetünkből, mert sötétben gyorsabb és pihentetőbb az al­vás. Eközben ügyeljünk arra is, hogy a testhőmérséklet al­váskor csökken, ezért vékony pléddel takarózzunk be! A mi­nőségi pihenéshez nem kell el­aludni. Már maga a fekvés és a pihenés ugyanolyan jó hatás­sal jár, mint a tulajdonképpeni alvás. ne feledjük azonban, hogy a napközbeni aluszékonyság- nak, álmosságnak többnyire nem a mégfelelő alvásminőség az oka! Hd -rendszeresen vá­gyunk napközi alvásra, feltétle­nül keressünk fel alvásspecia­lista szakembert, hogy kiderít­se, mi rejlik a tünetek mögött. Okosfog: mindent rögzít, ami a szájüregben történik Titkos akció a medencében, és súlyos következményei Sikerült egy olyan szuperfogat létrehozni, amelynek fő funk­ciója nem a rágás segítése, ha­nem a szájüreg ellenőrzése. Az „okosfog” folyamatosan figyeli és rögzíti a memóriájában, hogy mi történik odabent: mennyit iszik, eszik, dohányzik a pá­ciens, de regisztrálja a köhögést és az állkapocs mozgását is. A tárolt adatokat külső számító­gépen dolgozzák fel, így igen hasznos segédeszközt jelente­nek az orvosoknak. A tüdőgyó­gyászok monitorozhatják vele a légzőszervi problémákat; a belgyógyászok pedig ellenőriz­hetik, hogy súlyosan elhízott, fogyókúrázó páciensük igazat mond-e étkezéseiről. ■ Kínai tudósok arra figyelmez­tetnek, hogy az ádáz medencé­be pisilés súlyos következmé­nyekkel járhat, mert a fertőt­lenítésre használt klór és a vi­zelet alkotóelemeinek kölcsön­hatása mérgező elegyet hoz létre. Ciánklorid keletkezik, ami nagyobb mennyiségben légzési problémákat okozhat, de árt a szívnek és a központi idegrendszernek is. Az emberi izzadság és a klór kölcsönhatá­sa is ilyen eredményt hoz, ezért is érdemes alapos csutakolást végezni, mielőtt a medence vi­zébe csobbanunk. A kutatók igazolták, hogy az uszoda leve­gőjének minősége is javul, ha nem vizelünk a vízbe. ■ SUDOKU 5 2 4 7 3 1 9 t 3 5 8 2 4 1 8 2 7 3 8 1 9 6 6 9 7 1 5 2 7 9 6 SKANDINÁV REJTVÉNY INDIAN TÖRZS KERGET AZOK, MAGUK SZABÓ LŐRINC VERSE ...MÁR ÉRTEM r~ PÁROSÁN NYER! NÖVÉNYT NEMESIT TALAJT JAVÍT L KIVISZ RIGORÓ­ZUS ► ▼ ▼ ▼ UGYAN­CSAK ► V RAG: MELLETT ► FÉRFI­SZÉPSÉG SORSOL­TAT MAROSI VÁROS L ▼ RÉSZ SZÍNÉSZ (DEZSŐ) ► ▼ MEGVET ...FOROG ARAB FE­JEDELEM ► ▼ OLASZ FOLYÓ KÁRTYÁS SZÓ ► l ▼ MÉRSÉ­KEL PIROS SZÍN ► OLASZ NÉVELŐ L MÁSLI, MASNI ► T PÓZNA, STANGLI ► MOND, BESZÉL ► HOROSZKÓP HALAK (II. 19-111. 20.). A tükör­ben nézegetve magát, talán ismét felmerülhet önben a fogyókúra gondolata. Jelentős súlyfelesleget halmozhatott fel, és ez már az egészségén is meglátszik. kos (in. 21-ív. 20.). Zűrzavaro­sak az érzelmei, aligha tudja eldönteni, hogy mit is tegyen. Ha végképp nem lát kiutat, keressen fel egy jóst, kártya­vetőt, vagy tisztánlátót. bika (ív. 21-v. 20.). Derűs, fel­hőtlen nap áll ma ön előtt. Nem kell attól tartania, hogy ebben megzavarják, de ehhez persze el kell végeznie a köte­lező dolgait. ikrek (V. 21-vi. 21.). Ha van rá módja, vonuljon félre kicsit a világtól, és gondolja végig a lehetőségeit. Ha úgy találja, hogy jelenlegi helyzetében több az élvezetes és jó, mint a rossz, nincs oka változtatni. RÁK (vi. 22-vii. 22.). Valami olyasmi történik ma önnel, ami felforgatja a napi prog­ramját. Az, hogy ezt kellemet­lenségnek fogja-e fel, vagy épp ellenkezőleg, egy jó lehe­tőségnek, az nagyban múlik az ön hangoltságán. oroszlán (vii. 23-vin. 22.). Be­lebonyolódott egy dologba, és nehéz tisztán látnia. Segítsé­get kérhet egy bölcsebb em­bertől, de inkább egy, mint számtalan tanácsadótól. <■ -A túl sok tanács éppoly zavaró lehet; mint a tanácstalanság/ szűz (vili. 23-ix. 22.). Régi em­lékek juthatnak eszébe, elönti önt az érzelmek árja. Talán rádöbben bizonyos hibáira, amiknek úgy érzi, most kell meginnia a levét. Bánkódás helyett, tanuljon a hibáiból, és változzon meg! MÉRLEG (IX. 23-X. 22.). Végre rendet kellene teremtenie az életében. Talán túl sokat akart, és ez a túl sok most vasmarokkal szorítja önt. De ezek mind a saját ötletei voltak, amik követelmények­ként állnak ön előtt. skorpió (X. 23-xi. 21.). Önfejű és makacs lehet a mai napon. Pedig minél inkább ragasz­kodik valamihez, az annál távolabb kerülhet öntől. Tanú­sítson némi rugalmasságot és engedékenységet. NYILAS (XL 22-XII. 21.). Ma vég­re ne csak a saját gondolatai­val foglalkozzon. Vegye észre, hogy mások egészen más­hogy látják a dolgokat, mint ön. Egy elvarázsolt világban él - de persze mások is, csak másként. Most itt a lehetőség, hogy felébredjen. bak (Xii. 22-i. 19.). Ön elemző típus, aki minden részlet- kérdést alaposan megfontol és számba vesz, mielőtt dön­tene. Ezt mások is tudják ön­ről, ezért ma a tanácsát kér­hetik. De előbb tájékozódjon alaposan, ha valóban segíte­ni szeretne az illetőn. vízöntő (i. 20-11. 18.). Külön­leges nap lehet ez a mai az ön számára. Rengeteg megle­petésre számíthat: egy aján­dék, vagy régi barát felbuk­kanása formájában. Ön min­dig is adakozó természet volt, most mindenből, amit adott, valami visszaáramolhat az életébe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom